25.fejezet

Hiii. Végre itt vagyok,több,mint két hét után….:/ Először is boldog Karácsonyt mindenkinek! És jó szünetet! Ahol nincs hely tankönyveknek.. :)  Másodszor, itt a rész,amint látjátok … Remélem tetszik. A dal ami benne van,nem titok One Direction,Truly madly deeply száma,kicsit átírva.Ha van kedvetek hallgassátok közben.:)Itt. Vannak benne olyan részek,aminek magyarul nincs sok értelme(vagy legalábbis én nem értem,sem a youtube  videók magyar dalszöveges változatában sem igazán szép a megfogalmazás,ezért a történetben zavart) így azokat kihagytam. Köszönöm a komikat,mindig nagyon örülök nekik! Jó olvasást. xx

~ Alice

Tátott szájjal  nézek rá. Percekig. Hogy mi? Ő is néz. Nagy,zöld szemei komolyan tartják fogva a tekintetem.  Sok időbe telik mire meg bírok szólalni. Akkor is csak ennyit sikerül kinyögnöm:

- T-tessék?

Féloldalasan elmosolyodik.

- Szeretlek.

Szaporábban veszem a levegőt.  Nem tudok mit mondani. Halkan elneveti magát.

- Miért vágsz ilyen kétségbeesett fejet?

Beharapom az ajkam.

- Én csak . . . – összeráncolom a homlokom. – Ööö. Most k-komolyan?

Megint nevet. Sokáig. Zavartan vörösödöm el. Rögtön megbánom,hogy ezt válaszoltam. De nem tudtam mást. Még sosem mondtak nekem ilyet,nem tudom,hogy reagáljak. abba hagyja a nevetést és fürkészően néz. Kicsit megijedek,miután rájövök nem éppen illendő erre így reagálni. Remélem nem bántottam meg.

Lehajol és homlokon csókol.

- Komolyan – suttogja.

- D-de ez . . .- kezdem de félbeszakít.

- Ez? – felvont szemöldökkel néz.

Kínosan elnevetem magam.

- Nem.

- Mi nem? – most ő ráncolja homlokát-

- Ez nem. . .Ez az egész nem lehetséges! – bukik ki belőlem,mielőtt végiggondolnám.

- Milyen egész? – Harry arckifejezése teljesen megváltozik. Idegesen mered rám.

- H-hát,hogy t-te meg é-én.  Ez nem lehet.

Elkerekedik a szeme.

- Alice Jones!

Pislogva meredek rá.

- De lehet! Igenis lehetséges!  Te és én . . . Ez igazi. Lehet igazi,ha úgy akarjuk. Ha mindketten ezt szeretnénk. Én ezt akarom. Te? – hangosabban beszél,amitől megijedek.

- É-én is – alig hallatszik a hangom.

- Akkor jó – lehunyja  szemeit és lassan kifújja a levegőt. Mikor kinyitja nyugodtabbnak látszik és apró mosoly jelenik meg gyönyörű arcán. – Nem hiszed?

Arra gondol,hogy azt mondta szeret? Megrázom a fejem. Nagyot sóhajt.

- Be fogom bizonyítani. Komolyan Alice. Viszont most nézz a szemembe – úgy teszek,ahogy mond.  – Felejtsd el a kételyeid egy időre. Csak koncentrálj a szóra – halkan kuncog. Ez a hang! – Azt hiszem az előbb  nem voltam elég világos . . . Szeretlek.

Koncentrálok. A szóra. És azt hiszem elájulok. A mellkasomat valami olyasfajta melegség önti el,amit eddig még soha nem éreztem. A szívem majd’ kiugrik a helyéről,amíg a szó jelentése eljut a tudatomig.

Mosolyogva hajol közelebb.

- Igazán. Őrülten. Mélyen.

Egy kósza könnycsepp csordogál le arcomon.

- H-Harry . .

Mosolyogva tapasztja száját az enyémre.  Nyelve rám talál az enyémre,nagy kezei az enyémet szorítják. Egyik kezem fölfelé vezeti a fejére,így beletúrok hajába. Az ő keze lecsúszik az enyémről,míg az göndör fürtjeit rendezgeti.

Óriásit sóhajtva húzódik el.

- Mutatni akarok valamit! – szemei felcsillannak és maga után húz,így ülünk az ágyon. -  Pillanat! – a szoba sarkába megy,ahol a gitárja áll az állványon. Visszaül mellém. Érdeklődve nézem,amint behangolja a hangszert. Felém fordul , és,mintha kicsit ideges lenne.

- Ezt neked írtam – és elkezdi pengetni a gitárt.

Egész végig megigézve nézem,a szívem a torkomban dobog. Akkor vagyok már ki teljesen,mikor elkezd énekelni . Rekedt,csodálatosan szép hangja van. Végig a szemembe néz. Szavai úgy hatolnak el a szívemig,mint még soha semmi.

„ Alszom? Ébren vagyok? Vagy valahol a kettő között?

 Nem tudom elhinni,hogy itt vagy és mellettem fekszel.

 Vagy álmodtam,hogy tökéletesen összeillünk?

 Mint az ágak a fához,vagy a gallyak a szőlőhöz.

 És nem szégyellem elmondani a világnak :

 Igazán , őrülten , mélyen ilyen vagyok.  Ostoba.

 Teljesen beléd estem. És valahogy áttörted a falaimat,

 szóval mondd,hogy örökre velem maradsz.

 Igazán , őrölten , őrülten , mélyen szerelmes vagyok beléd.

 Szerelmes vagyok beléd.

 Kávét és müzlit kellene tálcán az ágyadba vinnem,

 És felébreszteni azokkal a szavakkal,amiket még mindig nem mondtam.

 Meg kell érintselek,hogy megmutassam,hogyan érzek.

 Bárcsak lefagyaszthatnám ezt a pillanatot és így maradna,

 Bárcsak visszatekerhetném ezt a napot és újraélhetném.

 Mert itt van a tragikus igazság,ha Te nem érzed ugyanazt,

 A szívem esne szét,ha valaki más szólítana.

 Remélem nem csak egy áldozat vagyok,remélem nem kelsz fel és hagysz el.

 Lehet,hogy neked  nem jelent sokat,de ez számomra minden. Minden.

 Igazán , őrülten , mélyen ilyen vagyok.  Ostoba.

 Teljesen beléd estem. És valahogy áttörted a falaimat,

 szóval mondd,hogy örökre velem maradsz.

 Igazán , őrölten , őrülten , mélyen szerelmes vagyok beléd.

 Szerelmes vagyok beléd. Beléd.”

 Mikor az utolsó  hang is elhagyja száját,én csak nézek. Csak nézem Őt. Gyönyörű arcát. Lehetséges ez?

Azon kapom magam,hogy olyan hévvel ölelem meg,hogy hátradöntöm az ágyon. Ő meglepve teszi arrébb gitárját,én pedig csípőjére ülök  és  hevesen megcsókolom. Tudom,hogy meg van lepve,igazából én is megleptem magamat. Nyelve az enyémmel játszik,kezemet a hajába túrom,mire felnyög.

- Köszönöm Harry. Gyönyörű volt.

Keze a csípőmre tapad,úgy csókol. Mikor elhúzódok elismerően néz rám.

- Többször fogok neked dalt írni,ha mindig így reagálsz.

Rögtön előjön zavarom,ami az elmúlt pár percben eltűnt,és leszállnék róla de megállít.

- Maradj kérlek!

Szégyenlősen elmosolyodom. Aztán hirtelen megemeli csípőjét,amire nem számítok,így az egész testem előre dől,hogy csaknem lefejelem Harryt. De kezei erősen tartanak. Az orrunk összeér,érzem meleg leheletét. Levegőt sem veszek,úgy pislogok meglepetten.

- Maradj. Tetszik ez a póz – tátott szájjal meredek rá,mire ő szélesen elvigyorodik és rám kacsint. Elvörösödöm. Már megint,mit kacsintgat?

Kilépek a zuhanyzóból és a tükörbe nézve komolyan megijedek,hogy mi van rajtam. Néhány másodperc múlva rájövök,hogy a szemem körül a festék a víz alatt teljesen lejött,így most elég érdekesen nézek ki. Kopognak az ajtón.

- Bejöhetek? – hallom a rekedtes hangot.

- Igen. Nem! Ööö,pillanat! – idegesen nézek körül , és gyorsan magamra tekerek egy törülközőt. Harry már nyitja az ajtót és belép. Tehetetlenségemben a szemeim elé emelem kezeimet.

- Mit csinálsz Alice? – hitetlenül nevet.

- S-semmit csak menj ki kérlek!

- Minden rendben? – érzem,ahogy megáll előttem.

- Persze,csak . .  – megfogja csuklóimat és elveszi a szemem elől. Csak egy alsónadrág van rajta,mire nagyot nyelek. – Jaj – lenézek a földre.

Kuncogást hallok.

- Emiatt takargattad magad? Segítek.

A mosdó alatti fiókból kivesz egy tubust és vattát,majd rá nyomja a krémet. Honnan van neki ilyene?

- Csukd be a szemeid! – úgy teszek,majd megérzem a kicsit hideg folyadékot a szememen. Harry gondosan letisztítja mindkét szemem,majd mikor végez finom puszit nyom mindkettőre. Felsóhajtok. Még mindig csukva tartom őket,mikor érzem,hogy Harry közelebb jön. Kezeit derekamra teszi és még jobban magához húz. Csupasz bőre a törülközőmet súrolja. Nyakamba temeti arcát,érzem bőrömön szuszogását,amitől libabőrös leszek.

- Olyan szívesen levenném ezt a törülközőt – mormog.

Kipattannak szemeim és megdermedek. Ő is megérzi a feszültségem.

- De nem teszem. Amíg te nem akarod,addig nem  - azonnal kiengedek.

- És h-ha soha nem a-akarom majd? – remeg a hangom.

Érzem mosolyát a nyakamon.

- Olyan nincs. Biztosíthatlak róla,hogy nem így lesz – kuncog. A gyomrom idegesen összerándul. Megköszörülöm a torkom és megpróbálok határozottan beszélni.

- Kimennél kérlek?

- Felöltözöl? – elhúzódik és végigmér.

- I-igen,szeretnék.

- Jó.

Továbbra is áll és néz.

- M-most mi van?

- Hát mI? – tettetett meglepődöttséggel néz. – Nem öltözöl?

- Öltöznék,ha kimennél! – elkerekedett szemekkel nézek.

- Ja. Értem. Azt akarod,hogy kimenjek?

- Igen! – hitetlenül nevetek fel.

- Biztos?

- Biztos.

- Hát jó – lebiggyesztett ajkkal sétál ki. Mosolyogva csóválom a fejem,és már venném le magamról a törülközőt,mikor hirtelen megint megjelenik vigyorogva.

- Harold!

Nevetve megy ki,én meg magamra zárom az ajtót.

Az ágyban fekve kapcsolgatja a tv-t,ami az egyetlen fényforrás a szobában,egyébként korom sötét van.

- Gyere kicsim! – veregeti meg maga mellett a matracot. Elpirulva bújok be mellé,ezek szerint nem elég közel,ugyanis rögtön átkarol és még jobban magához húz. A hajamba puszil.

- Nézzük még kicsit? – bök fejével a tv felé mire bólintok.

Egy romantikus film közepébe csöppentünk. Harry mellkasára téve fejemet nézem a képernyőt. A főszereplő férfi épp szerelmet vall a nőnek. Csókolóznak. Levetkőznek és. . .

Elvörösödve temetem Harry mellkasába a fejem. Halkan felnevet.

- Ilyet mi is csinálunk majd?

Megdermedek kérdésére. Nem szólalok meg. Harry kicsit felül így én is könyökömre támaszkodom. Mutató ujjával az állam alá nyúl és megemeli,hogy a szemébe nézzek. Félrebiccentett fejjel néz. Nagyot nyelek és teljesen felülök törökülésbe. Ő a hátát az ágy végének támasztva ül fel.

Kinyitom a szám,hogy beszéljek,majd rögtön be is csukom. Ezt még megismétlem párszor,míg Harry felvont szemöldökkel,elfojtott mosollyal a száján figyel.

- Sz-szóval é-én . . . – nem találom a szavakat – t-te . .vagyis m-mi . . –az ajkamba harapok. Nem megy ez nekem. Harry figyelmesen hallgat. Van egy olyan érzésem,hogy pontosan tudja,mit akarok mondani,ahogyan azt is mennyire kínos ez nekem. És a szájának rángásából nagyon jól tudom,hogy remekül szórakozik. – Nem segítenél kicsit..?

Elvigyorodik.

- Nem igazán értem mit szeretnél.  Folytasd csak.

Ez nem igaz! Mennyire élvezi a helyzetet.

- O-ké. Szóval,tudom,hogy t-te . . .Szóval t-te meg én e-együtt vagyunk. U-ugye? – bizonytalanul kérdezem.

- Természetesen – ajkai óriási mosolyra húzódnak.

- És t-tudom,hogy vannak dolgok . . –megköszörülöm a torkom. – É-én már akartam v-veled beszélni ezekről. . .

- Csakugyan?

- I-igen – a színem szerintem már cseppet sem egészségesen vörös . – Szóval vannak d-dolgok,amik . . amiket sz-szoktak csinálni a p-párok – elhallgatok.

- Igen – bólogat Harry helyeslően. Meddig akar még kínozni?

- És e-ezek a dolgok . . n-nekem még nem mennek. N-nem tudom,hogy fognak-e  v-valaha –a saját hangom alig hallom. – És é-én s-sajnálom. B-bocsánat. T-tudom,hogy te t-tudod ezeket,de én nem ,és nem vagyok benne b-biztos,hogy  egyáltalán sz-szeretném-e megtudni. T-talán majd igen. De m-még nem most. Nem tudom m-megadni neked. És k-kérlek ne h-haragudj rám. B-bocsáss meg.

Egész idő alatt az ujjaimat babráltam,de most könnyes szemmel nézek fel rá. Tágra nyílt szemekkel néz. Megrázza a fejét,és karomat fogva húz magához. Ránk bórítja a takarót és szorosan fog.

- Alice. Én néha komolyan nem értelek. Miért haragudnék? – hallom a hangjából az őszinte döbbenetet.

- Mert,tudom,hogy te már a-akarod,de   . .

- De mi? Igen, igazad van. Én kibaszottul kívánlak már – határozott hangjától összerezzenek. – Nem is tudod mennyire – felsóhajt.  – Te engem nem. Tudom,hogy nehéz ez neked. Megértem. Nem várok tőled semmit , Alice. Ne akarj nekem megfelelni. Csak legyél,aki vagy és azzal boldoggá teszel. Én pedig tudok várni. Ameddig csak akarod – suttogja a fülembe. – Viszont egyszer teljesen az enyém leszel. Mindenedet akarom,Alice. Tested,lelked,szíved.  Mindened.

Libabőrös leszek szavaira. És rájövök,hogy én is ezt akarom. Teljesen az övé akarok lenni. Még nem most. De egyszer biztosan.

- Akkor v-vársz rám?

- Rád bármennyit kedves – mormogja.

- K-köszönöm.

Néhány pillanatig hallgatunk.

- Miért vagy ilyen jó? – nézek rá hirtelen.

Összeráncolja szemöldökét.

- Nem vagyok jó. Sosem voltam.

- De igen. Jó vagy.

Felsóhajt.

- Ha tudnád . .

- Egy lány sem feküdt rajtam kívül az ágyadban – csúszik ki a számon.

Meglepetten néz.

- Nem.  Nem az ágyamban . . –kínosan elhallgat.

- Én miért? Én miért fekszem itt? – suttogom.

Elmosolyodik és a fülem mögé túr egy hajtincset.

- Te . . Te jobb vagy. Te jobbá teszel. Te jó vagy. Te vagy az,akire szükségem van. Mindig.

A pillangók hevesen csapdosnak a hasamba.

- Aludjunk! – kikapcsolja a tv-t és még jobban magához húz. Lehunyom a szemem. Szinte rögtön elalszom,alig hallom már utolsó szavait:

- Mindig,Alice. Mindig.

24.fejezet

Hellooo. Itt egy rész...Kaphatok esetleg több véleményt is hozzá?:$ (nem szóltam..:D) 
xx

~ Alice

Hazaérve a liftben a szemem sarkából látom Harry vigyorát. Felé fordulok és szégyenlősen megkérdezem:

- Miért nézel így?

- Vidám vagyok. Nagyon jól éreztem magam ma veled.

- Én is veled – motyogom halkan. Teljesen felém fordul és lehajolva gyengéd csókot nyom a számra.

 – Fáradt vagy már?

- Még nem – teljesen éber vagyok,sőt annál talán több. Futni is lenne kedvem,ami azért elég furcsa. Én és a futás.

- Akkor van egy ötletem – mosolyogva fogja meg a kezem és húz ki a liftből. A bejárati ajtóhoz megy és kinyitja. – Várj itt,mindjárt jövök! – azzal el is tűnik. Az előtérben várakozom türelmesen és a mai napon gondolkodom. Hihetetlenül jól éreztem magam. A lányokkal a vásárlás,aztán a vacsora Harryvel. Észreveszem,hogy egy hülye vigyor ül a fejemen,amit nem bírok lemosni az arcomról.

Harry visszajön és bezárja az ajtót. A kezében több dolog is van. Ruhák és két pokróc.

- Ezeket vedd fel! – egy pulcsit tart elém,felemelem karjaim és belebújtat. A kabátját nyújtja,én kérdőn nézek rá,de végül kérdezés nélkül belebújok. – Ezt is! – az egyik melegítőalsóját tartja a kezében. Kelletlenül belebújok,nem értem mire ez a nagy felhajtás.   - Csak nem akarom,hogy megfázz! – válaszol a fel nem tett kérdésemre.

- De így olyan hülyén érzem magam – a vörös ruhához és topánkához nem igazán illett a melegítő és a kabát.

- Nekem tetszik – vonja meg a vállát a bongyor és a kezemnél fogva kezd el húzni a lift felé.

- Hová megyünk?

Vigyorogva egy gombot nyom meg a liftben,de nem szól. Fölfelé megyünk. Fölfelé? Azt hittem ez a legmagasabb szint a házban. Mikor kinyílik egy ajtó egy kis helyiségen áthaladva a tetőre jutunk. Tátott szájjal nézek körül.

- N-nem fogunk innen leesni? – kérdezem aggódva.

Elneveti magát.

- Ne aggódj. Foglak – féloldalasan elmosolyodik és maga után húz.

A tető közepe fele megállunk és leteríti az egyik pokrócot. Leül rá.

- Mit csinálunk? - nézek rá kételkedve.

- Gyere! – a kezemnél fogva ránt le maga mellé. Ledől,így én is követem. Értetlenül nézek rá. Ő csak mosolyog. – Nézz föl! – úgy teszek és eláll a lélegzetem. Az égen több ezer csillag ragyog. Az ég most furcsán kék színbe öltözött,így csak még jobban látszik fényességük.

- Ez nagyon szép!

- Reméltem,hogy tetszeni fog – Harryre pillantok ő is az eget kémleli.  – Tudod a filmekben mindig vannak azok a romantikus jelenet. Mikor a lány meg a  fiú együtt nézik az eget. Sosem értettem igazán. Mi a jó abban? Csak bámulnak és ha hideg van még föl is fázik a lány. Nem értettem. Most már igen  - magamon érzem tekintetét,így felé fordítom fejem.  – Tudod ez nekem is ugyanúgy új még,mint neked. Senkivel nem voltam még . . így. De tetszik. Nagyon tetszik.

Zavartan nézek rá,de mosolyognom kell.

- N-nekem is.

Hirtelen felül és a másik pokrócot ránk teríti.

- A megfázás veszélye nem fenyeget! – nevet és én is elnevetem magam.  – Így jobb,mint a filmekben – visszafekszik mellém,közelebb,mint az előbb és a takaró alatt megfogja a kezem.

Mindketten felnézünk. Annyira szép! Hirtelen egy régi emlék jut eszembe,amitől megborzongok.

- Fázol? – kérdezi.

- N-nem. Csak eszembe jutott valami.

Pár pillanat után szólal csak meg.

- Elmondod? – rá pillantok,majd vissza.

- Semmi különös – tényleg nem nagy dolog,csak nekem jelent sokat.

- Benned és veled kapcsolatban minden különös Alice. Mindent tudni akarok rólad.

Elpirulok.

- Igazából. . .Csak eszembe jutott,hogy régen,amikor csak lehetett kiültem az ablakba vagy bárhova ahol jó volt a kilátás. És néztem a csillagokat. Egy szörnyű nap után,ez jelentette a nyugalmat. És még amikor kisebb voltam. . . Azt hittem,majd elmehetek. Az egyik csillagra. Valahogy eljutok majd oda,és magam mögött hagyhatom a . . dolgokat. Hittem benne. Úgy gondoltam,ha itt az idő eljutok oda és boldogan élek. Úgy képzeltem,hogy az egy olyan hely ,ahol boldog lehetek. Egy másik világ.  Ahol más az élet,mint itt. Szebb. Jobb. Nincs ott semmi rossz. Csak béke,nyugalom és sz-szeretet – kicsit megcsuklik a hangom és pislogni kezdek,mert könnyezni kezdtem. Oldalra pillantok , Harryre , aki feszülten figyel. Nagyot sóhajtva folytatom. – Aztán persze rájöttem,hogy nem. Nincs ott semmi. Vagy ha van,én nem leszek ott. Mert én itt vagyok. Ezen a Föld nevezetű,elrontott micsodán. És nem akartam itt lenni Harry. Nagyon nem. Nem bírtam elviselni – szipogok. Harry hirtelen magához húz és szorosan átölel. Fejemet mellkasába fúrva beszélve tovább – Nem bírtam. Én nem tudom,te hogy vagy vele. De szerintem. .  . Nem is t-tudom. Sz-szerintem ez a világ eléggé el van cseszve – hirtelen elhallgatok. Harry most hallott először káromkodni. De nem tehetek róla. Ha csak végiggondolom az eddigi életem,fáj. Szorít a mellkasom és nehezebben veszem a levegőt. Eszembe jutnak a nevelő szüleim. A nevelőapám nadrágszíjjal közeledik felém miközben szeme élesen villog. A nevelőanyám felpofoz,mert megszólaltam. Az iskolában sebes arccal,összegörnyedve megyek végig a folyosón,miközben összesúgnak mögöttem. A vécé egyik fülkéjében eszem meg az otthonról hozott vajas kenyeremet. Miután az osztályban az egyik lány közli velem,hogy kövér vagyok és csúnya,összeszorított fogakkal rohanok a vécéfülkébe,ahol kitör belőlem a sírás. Ahol később megvágom magam. Hazaérve megvernek,mert rossz jegyet kaptam. A szobámba rohanok és megvágom magam. A suliban egy gyerek meglátja a csuklóm és nevetve kérdezi : „ Na mi van,csak nem vagdosod magad? Öngyilkos is leszel? Szerintem nem rossz ötlet!” Fuldokolva rohanok a vécéfülkémbe,az én vécéfülkémbe,a már megszokott helyemre. A táskámból ollót veszek elő és karomba vágom. A vérem folyik és csak folyik. Zokogva csúszok a fal tövébe és összegömbölyödöm. Nem bírom. Nem tudok kimenni innen. Nem vagyok képes kimenni és folytatni. Miért? A hajamat tépem. Hangtalanul ordítok. Lépteket hallok,így befogom a szám,hogy nehogy hangot adjak ki. „Van itt valaki?”- hallom. Nem szólok. „Hahó!” Levegőt is alig veszek. Újabb léptek,majd egy ajtó csapódás. „Itt vagyok” – suttogom halkan,de senki nem hallja.

- Alice,Alice! – Harry rázogat a vállamnál fogva. Egész testemben remegek az egész arcom könnytől áztatott. – Jól van. Itt vagyok. Itt vagyok Alice! – a lehető legszorosabban szorít magához. Nem tudom meddig sírok még. De egy idő után elmúlik. Harry végig a hátamat simogatja és csitítgat. Édes dolgokat suttog a fülembe,amitől szépen lassan megnyugszom.

- B – bocsánat – suttogom.

- Ne kérj bocsánatot – gyengéden hajamba csókol. – Soha ne kérj bocsánatot,azért aki vagy – suttogja.

Nagyot sóhajtok.

- K-köszönöm H-Harry.

- Semmit nem kell köszönnöd.

- De i-igen. Mióta itt vagyok. . . Jobb. Sokkal jobb. Ezt sosem fogom tudni meghálálni neked.

Ő csak a fejét rázza.

- Mióta ismerek H-Harry. . . Látok szépet. Nem csak rosszat. Veled csak szépet láttam. Veled meglátom azokat a d-dolgokat,amiket eddig nem. Most már t-tudom,hogy van sz-szép is. Csak m-meg kell látni.

- Én látom – suttogja. Szeme csillog és felém hajol. Édesen megcsókol.

- H-Harry nekem sz-szükségem van erre.H-hogy lássam a sz-szépet. Szükség-gem van r-rád – dadogom.

Újra megcsókol.

- Nekem is rád – érzem ajkamon leheletét – Jobban,mint gondolod.

Ajka megint az enyémen.

- Kipróbálhatok valamit? – húzódik el egy kicsit.

A szemébe nézek. Komoly és eltökélt.

- M-mit?

- Csak bízz bennem! Kérlek!

Bizonytalanul bólintok.

Hirtelen föláll és maga után húz. A karjába kap. Meglepetten nézek rá. A liftben a gyomrom idegesen összeszorul. A bejárati ajtót Harry kinyitja és bemegyünk,majd kulcsra zárja. A hálószoba felé visz és óvatosan az ágyra tesz. Nem tudom mit gondoljak. Leveszi rólam a kabátot,a melegítőt,majd a pulcsit is. Felmászik az ágyra és fölém magasodik. A lélegzetem is elakad.

- H-Harry m-mit...

- Sss – a számra teszi az ujját. – Nem csinálunk semmi rosszat – suttog,és mielőtt válaszolhatnék megcsókol.

Közben keze a hátam mögé csúszik és elkezdi lehúzni a cipzárt. Megdermedek.

- H-Harry!

Rám néz.

- Szeretném levenni a ruhádat.

A légzésem elakad,a torkom kiszárad.

- A fehérnemű marad. Csak a ruha – jelentőségteljesen néz a szemembe. – Megengeded? – arca teljesen komoly,kissé feszült. Én pedig nagyon. Teljesen ledöbbentem. És nem tudom. Nem tudom,hogy akarom-e ezt.

- Hmm? – fejét a nyakamhoz vezeti és finom puszit hagy rajta,amitől furcsa érzések árasztanak el.

- O-oké – alig hallom a saját hangom.

- Köszönöm.

Keze megint a ruhám szélénél és lassan húzza lefelé a cipzárt. Alig veszek levegőt. Közben végig a szemembe néz. Mikor lehúzta,kezével óvatosan megemeli a hátam és elkezdi lehúzni a ruhát. Az ajkamba harapok.

- Szólj ha álljak meg – morogja.

Bólintok. De nem szeretném. Végig akarom ezt csinálni.

Lenézek. A pánt nélküli fehér melltartóm bukkan elő. Harry azt nézi, és amikor felpillantok,találkozik a tekintetünk és elmosolyodik. Elpirulok és inkább behunyom a szemem. A ruhát már a térdemig levitte,majd először leveszi a cipőmet,utána a vörös anyagot áthúzza a lábamon. Gondosan az ágy szélére helyezi,majd újra fölém hajol. A fejem búbjától a talpamig végignéz rajtam,majd vissza. Megnyalja felső ajkát,mire gyomrom összehúzódik. Mosolyogva hajol hozzám és puszit ad a számra. Az orromra. Az arcomra. A homlokomra. Majd megint a számra. Kissé lejjebb halad,és a nyakam puszilgatja. Nyelvét is megérzem magamon,mire fészkelődni kezdek. A fülem mögötti részt csókolja,felsóhajtok. Bőrömön érzem mosolyát.

- Ez jó?

Nem bírok megszólalni,csak bólintok. Furcsán érzem magam,a légzésem szaggatott a szívem hevesen ver.

Megint lejjebb megy,a mellkasomon hagy apró puszikat,majd mindkét karomat végigcsókolja,majd a hasam következik. Lejjebb csúszik rajtam és a lábujjaimtól halad fölfelé. Teljesen elveszek. Érintése finoman éget,de meg is nyugtat. Göndör fürtjei csiklandozzák bőrömet. A combomhoz ér és egyre följebb halad. Idegesen megfeszülök.

- H-Harry. . .

- Nem megyek tiltott helyre kicsim. Ne félj – miközben beszél,meleg leheletét érzem magamon,amitől megint felsóhajtok. Már nem érzem száját sehol,visszatér hozzám és megcsókol. Becsukom a szemem és csak élvezem szájának simogatását. Hirtelen nyelvét érzem felső ajkamon. Kipattannak a szemeim,egy pillanatra találkozik tekintetünk,de aztán újra csókol, megint megérzem forró nyelvét és legnagyobb meglepetésemre fogát,amint óvatosan meghúzza alsó ajkam. Érdekes hang jön a számból. Még soha nem éreztem ilyet.

- Szólj,ha elég – suttogja rekedtesen.

Magamon is csodálkozom,de nem. Még nem volt elég. Mohón nyomja nekem száját. Egyik keze közben megtalálja az enyémet és szorosan fogja,a másikkal arcomat simogatja. Nyelve megint kicsúszik szájából és olyan,mintha szájam próbálná szétfeszíteni. Aztán rájövök,hogy nem csak olyan,azt is akarja.

- Beengedsz? – halkan kuncog.

Elvörösödöm,de nincs időm megszólalni,újra lecsap rám és ajkaimat kéri,hogy engedjek neki. Idegesen adok utat neki,nem tudom mire számítsak. Halk hang csúszik ki a torkomon,mikor nyelve belülről simítja számat.

- Táncolsz velem Alice? – morogja és nyelve az enyémet érinti,mely öntudatlanul kel életre,ezzel Harryből halk morgást kiváltva. Furcsa érzés ez. Furcsán jó.

- Megőrjítesz – zihálja. Megőrjítem? Ő is engem. Teljesen.

Hirtelen elhúzódik. Néhány pillanatig csak nézzük egymást,miközben kapkodva vesszük a levegőt. Gyönyörű szép zöld szeme csillog,ahogy enyémbe fúrja.

- Alice?

- I-igen? – alig bírok megszólalni.

- Szeretlek.