23.fejezet

Jaaaaj. Hát nagyon rég nem voltam,bocsánat. Elég zűrös/eseménydús heteim voltak mostanság...
De most végreee itt van!
 És ma jött ki az Midnight Memories. *-* Ááá,imádom. Nekem tetszik ez a kicsit más stílus.:)
Bocs a "magánbeszédért".
Köszönök mindent.Hope you like it.xx

~ Alice

A vízcseppek hangosan kopognak a szélvédőn. Idegesen morzsolgatom ujjaim. Mikor megállunk a piros lámpánál Harry rám pillant.

- Minden rendben?

- Persze – magamra erőltetek egy mosolyt és bólintok.

- Akkor jó – odahajol hozzám és puszit nyom az arcomra,majd mikor a lámpa zöldre vált,tovább megyünk.

Igazából nem tudom mi bajom. Talán csak izgulok. És eléggé feszengve érzem magam ebben  a piros kis ruhába. Főleg miután közölte,hogy „legszívesebben most azonnal letépné rólam”. Te jó ég. A gondolatra is bevörösödöm,a gyomrom összerándul és még idegesebben babrálok az ujjaimmal. Én ezt nem akarom. Még nem.

- Meg is érkeztünk! – a kocsi megáll. Kíváncsian nézek ki az ablakon,nem tudtam hova jövünk,nem mondta el. Kiszáll a kocsiból,megkerüli azt,és ajtót nyit nekem. Kisegít a kocsiból,körülnézek. Egy kis utcában parkoltunk le,de fogalmam sincs hol. Harryre pillantok,hogy megkérdezzem mit csinálunk itt,mikor egy kendőt vesz elő a zsebéből.

- Ugye nem baj ha bekötöm a szemed?

- M-miért? – Már miért kötné be?

- Semmi különös. Kérlek!

- Nem is tudom . . .

- Bízz bennem!

Hezitálok. Arra kér,hogy bízzam benne. Bízok is. Azt hiszem. Ha még nem is teljesen,valamilyen szinten biztos. És ez az a szint?

- O-oké – bólintok.

- Köszönöm – mosolyodik el és a fejem köré tekeri a kendőt. – Nem szoros?

Megrázom a fejem.

- Most pedig gyere édes – fogja meg a kezemet és húzni kezd magával.

A kendőn keresztül csak az utcai lámpák gyér fényét érzékelem,de nem látok semmit. Folyton az jár a fejembe,hogy a következő pillanatban neki megyek valaminek,vagy elesek. De nem,Harry gondosan figyel,mindenre,mondja,hogy mikor lépjek nagyobbat,ha lépcső jön az utunkba.

Már szörnyen kíváncsi vagyok,hova visz. Legszívesebben letépném a kendőt a fejemről,de amint érte nyúlok a rekedtes hang megszólal.

- Ne vedd le! Megérkeztünk – egy ajtó nyitódását hallom,amin bevezet,majd becsukódik.

Finom illat csapja meg az orromat,mire a hasam megkordul.

- H-hol vagyunk? – érzem ahogy elém lép,a kendőt kiköti. Amint újra látok,tátott szájjal nézek körbe. Egy szobában vagyunk. Vagy inkább terembe. Óriási. Asztalok sorakoznak mindenfelé,fehér terítővel. Csak egy van megterítve,középen. Rengetek étel van rajta,a közepén egy gyertya. Az egész helyiséget  apró égők világítják meg. Mint a karácsonyfán.

- Megtisztelne,ha velem vacsorázna,hölgyem! – tátott szájjal nézem,ahogy Harry meghajol előttem,majd a kezemért nyúl és belecsókol. Alig bírok megszólalni.

- Ezt,hogy cs-csináltad?

Nevetve egyenesedik fel.

- Nem lényeg. Éhes a kisasszony?

Bólintok.

- Akkor erre,kérem! – belém karolva vezet az asztalhoz. Kihúzza nekem a széket,leültet,majd ő is leül velem szemben.

- De t-tényleg. Hogy?

- Milyen kíváncsi itt valaki! – nevet. – Most mondjam el?

Hevesen bólintok.

- Itt dolgozom.

Meglepve nézek rá.

- Itt vagy pincér? – emlékszem,amikor mondta,egy étteremben dolgozik.

- Az is – kissé,mintha zavarban lenne.

- És kibérelted a helyet? – elképedek el,mikor végre leesik.

Elmosolyodik.

- Nem. Nem kellett kibérelnem,mivel . . az étterem az enyém – köszörüli meg  a torkát.

- Ó. A tiéd?

- Igen – zavartan felnevet. – De most együnk! – feláll és merít nekem a levesből,majd magának is. – Jó étvágyat hölgyem! – mosolyog,amitől majd ’ elolvadok.

- Magának is . .uram – motyogom,de ettől függetlenül halja és elvigyorodik.

- Maga mellett csak az lehet – kacsint rám,én meg kis híján szívrohamot kapok.

A leves valami elképesztően finom. Evés közben,végig magamon érzem tekintetét. Én csak lesütött fejjel eszem,de amikor felnézek találkozik tekintetünk és rögtön elvörösödöm. Így megy ez végig. A második fogásnál is,ami hal és rizs,valami öntettel.

- Khm – köszörülöm meg a torkom – Mit n-nézel így egyfolytában?

- Önt, hölgyem – a megszólításra bevörösödöm.

- És khm esetleg megtenné,hogy a-abbagyja?

- Talán zavarja? – meglepetten,szemöldökét felvonva néz,de szája széle megrándul az elfojtott mosolytól.

- K – kicsit – igazából nagyon.

- Szóval arra kér,hogy ne nézzem?

- Igen – válaszomra elképed.

- Mégis,hogy kérhet tőlem ilyesmit? Hogy ne nézzem önt? Hogy ne merüljem el minden szépséges részletében önnek? Hogy nem bámulhassam a gyönyörű arcát? És mást… Olyat,amit most látok először ennek a ruhának köszönhetően? – harapja be ajkát. Azt hiszem most süllyedek el. Rögtön lehajtom fejem. – Ne is kérjen tőlem ilyet. Nem tudom megtenni – utolsó mondatát már suttogja. – Nézz rám! – hangja határozott,de nem parancsoló,inkább kérlelő. Felnézek rá,mire felsóhajt. – Így mindjárt jobb,köszönöm. Desszertet? – hirtelen megváltozik a hangszíne.

- Kérek szépen.

Feláll,néhány pillanatra eltűnik a használt tányérokkal egy ajtón majd kettő hatalmassal tér vissza.

- Én a desszertre is gondoltam. Ha már a múltkor valaki elfelejtette… - pimaszul elvigyorodik és leteszi elém a tálat.

- K-köszönöm – a tányéromon két akkora palacsinta van,amilyet még életembe nem láttam.

- Nutellás. Vanília öntetet hozzá? – emel fel egy kis kiöntő tálat.

- Igen – jól megönti.

- Majd elfelejtettem – Harry megint eltűnik és egy doboz tejszínhabot. Kérdőn nézek rá . –Meg kell adni a módját! – nevetve fújja rá a habot a palacsintámra. – Így a legjobb! – vigyorog és enne kezd. A villával levágok egy darabot és a számba rakom. Valami isteni az íze. – Ízlik?

Hevesen bólogatok és mohón eszem tovább. Harry előbb végez,de az én tányérom is hamar üres lesz.

- Jól lakott hölgyem? – hátradőlve a székén mosolyog.

- Igen,uram – mindjárt kipukkadok. Talán  még soha nem ettem ennyit.

- Alice?

Kérdőn pillantok rá.

- Itt van egy kis hab – mutat a saját szájára,a kezemmel meg rögtön az enyémhez nyúlok,de nem találom.

- Jobbra! – nevet a göndör,majd miután kiszerencsétlenkedem magam,feláll és mellém lépve hozzám hajol.

- Hadd segítsek! – száját hirtelen enyémnek nyomja. Meglepődöm,de visszacsókolok. Mikor elhúzódik széles vigyor kerül arcára. – Nem volt a szádon semmi. De ezt muszáj volt – tátott szájjal nézek rá,teljesen hülyét csinált belőlem.

- Harry!

- Igen kedves? – szemtelenül vigyorog. A hasamban a lepkék még jobban csapdosnak,így csak tehetetlenül sóhajtok fel.

- Semmi.

Mosolyogva tűnik el az ajtó mögött. Már megint. Kezdek kíváncsi lenni mi minden lehet ott.

Zene csendül fel. Meglepődve nézek a falakra felszerelt hangszórókra.

- Táncolunk? – elém áll,várja a válaszom.

- Ebben nem igazán vagyok jó..

- Én sem – vigyorodik el. – Ezért lesz jó – mondja és legnagyobb meglepetésemre elkezdi levenni a cipőjét a zoknijával együtt.

- M-mit csinálsz? – kérdezem tágra nyílt szemekkel.

- Mindjárt megtudod! – letérdel elém és a cipőmhöz nyúl. – Szabad?

Gyönyörű szép szemei ragyognak. Bizonytalanul bólintok,mire lehúzza mindkét cipőmet.

Zokni nincs rajtam így elpirulva meztelen talpamra nézek.

- Hölgyem? – meghajolva a kezemért nyúl,amit elfogadok és kicsit arrébb vezet,ahol van elég hely.

Hirtelen kissé felemel,a következő pillanatban a lábán állok. Meztelen bőrűnk érintésekor bizseregni kezdek. Meglepve nézek rá.

- M-mit csinálsz?

- Táncolok veled – mosolyog a következő pillanatban pedig elmozdítja egyik lábát.

Mivel rajta állok én is megyek utána. Halkan felnevetek.

- Tetszik a módszerem? – néz rám vigyorogva.

Mosolyogva bólintok. Megint megfog a csípőmnél és könnyedén emel rajtam egyet míg ő megfordul maga körül velem együtt.

- Harry! – sikoltok fel.

Nevetve vezet tovább. Így táncolunk. Közben végig a szemembe néz. Nem beszélünk. Néha csak úgy elmosolyodik. Néha én is. Csak úgy. Csak úgy,mert melegséggel tölt el a tudat,hogy itt van velem. Itt van velem valaki. Valaki,aki isten tudja miért,de kíváncsi rám és törődik velem. Aki megszervezte ezt az egészet és most itt táncol velem. Nagyon sokat jelent ez nekem.

Mikor belenézek azokba a smaragd zöld szemekbe annyi érzés önt el. Csak nézem őt. A gödröcskéit,mikor elmosolyodik. A göndör haját,amint belelóg arcába. Minden egyes vonását az eszembe vésem. Olyan gyönyörű. Életem végéig képes lennék őt nézni. Vele táncolni. Vele nevetni. Vele lenni.

Csak mi ketten. Itt. Keze a derekamra simul. És néz. Folyamatosan. Mint aki meg van bűvölve. Mintha lenne rajtam bármi csodálatos. Mintha gyönyörű lennék. Mintha lennék valaki. Mintha érnék valamit.

Soha nem lehetek neki elég hálás ezért. Mindenért,amit tett.

- K-köszönöm – gondolkodás nélkül mondom ki.

Meglepve néz.

- Mit kiscsillag?

- Csak…- nem igazán tudom magam kifejezni. Ebben sosem voltam valami jó. Ebben se. – Csak…Köszönöm! – két karommal derekát átfogva ölelem át szorosan. Megáll a táncban és visszaölel. Fejemet mellkasába fúrva szívom be finom illatát. – Mindent Harry. Mindent – alig hallhatóan suttogom.

Óvatosan eltol magától,hatalmas keze arcomra csúszik. Hüvelykujjával gyengéden simogatja azt,mire felsóhajtva hunyom le szemeim.

- Nézz rám kérlek! – arcát közelebb látom,mikor kinyitom szememet. – Mindent Alice. Mindent – suttogja és szájamhoz hajol. Gyengéden csókol,ahogy eddig is tette. Keze,mi nem arcomat cirógatja,derekamnál fogva húz magához közelebb. Hangos lélegzetvételekkel húzódik kissé el,homlokát enyémhez érinti. – Mindent meg fogok adni neked,amit eddig nem adtak meg neked. Mindent – szavaitól lábaim megremegnek. Most hirtelen kicsit több erővel tapasztja száját enyémre. Kicsit mohóbban csókol. Kicsit követelőzőbben. Mivel még ilyenben nem volt részem kicsit félve ízlelem száját,de nem bánom. Tetszik.

Zihálva húzódik el,mélyen a szemembe néz. Zöld íriszei komolyságot,ígéretet tükröznek. Úgy csillognak,mint még soha. Rekedtes hangján suttogja :

- Mindent.

22.fejezet

Hiii.Sokáig nem voltam,sajnálooom.:( De nagyonnagyonnagyon köszönöm a kommenteket,hihetetlenül jó esnek!:)Most itt egy rész,ami asszem nem lett a legjobb.Lehet,hogy kicsit össze-vissza van,és nem túl izgalmas. De azért remélem nem unjátok majd halálra magatokat...:P:)

Ééés ezt a rész küldeném azoknak a barátnőimnek,akiket imádok és köszönök nekik mindent. <3 Remélem tudják magukról kik azok :)

Bocsánat a rizsáért,jó olvasást!

~ Harry

Egyszerűen megőrjít. Ahogy puha ajkai enyémre tapadnak,ahogy beszívom finom illatát,ahogy apró kezei a derekamra csúsznak. Azok az ajkak! Sokszor elképzeltem már,milyen lehet érintésük de ez felülmúlta minden képzelgésem. Lassan,bizonytalanul,édesen csókol. Bármennyire is szeretném nyelvem a szájába tolni,nem teszem,nem akarom siettetni. Nála már ez is nagy lépésnek számít,örülök,hogy ezt meg engedte nekem.

- H-Harry – zihálva kap levegőért,mikor elhúzódom. Homlokomat övének döntöm és szemeibe nézek.

- Alice? – mosolygok.

Lesüti szemeit és mosolyog ő is.

- Nézz rám,kérlek!

Fölpillant rám,és beharapja alsó ajkát.

- Csodálatos vagy – suttogom,majd ajkam újra az övéhez ér.

Édes szuszogásra ébredek. Mellettem fekszik,összehúzva magát az ölelésemben. Eddig is csodás volt mellette kelni,de most,hogy már az enyém,a gondolata,hogy itt van mellettem teljesen letaglóz. Csak bámulom őt percekig. Hirtelen mocorogni kezd kicsit és,mintha a szája széle kicsit felfelé görbülne. Álmában mosolyog. Engem is mosolygásra késztet. Visszagondolok a tegnap estére. A szívem hevesebben ver,és muszáj vigyorognom. Engedte,hogy megcsókoljam. Ha belegondolok,hogy ennek örülök ennyire,nevetnem kell. Csomó nővel csókolóztam már,de egyik sem szerzett ilyen örömöt. Hitetlenül megrázom a fejem és felsóhajtok. Mit tesz velem ez a lány?

Apró pittyogást hallok,a telefonom jelez. Az éjjeliszekrényhez nyúlok,majd a hátamra fekve nézem meg az sms-t. Louis írt.

„Ma bowling? Alice-nek megmutathatnád már a golyókat.”

Halkan nevetve írok vissza.

„Haha. Nem. Még. ;) Kik lenne ott? Rajtad és a hajlékony múzsádon kívül.”

„Hajlékony ám ;).A CSAPAT. Csupa nagybetűvel. Na jöttök?”

„Ha Alice-nek jó,igen.”

„Papucs…”

„Mondja ezt az,akit hetente VALAKI elhurcol divatbemutatókra…”

„Oké,nyertél. Majd még írok. Pusszanat drágám!”

„Csókollak!”- nevetve írok vissza,majd teszem le a telefont. Szándékosan nem írtam neki az Alice-el történtekről. Azt akarom,hogy saját szemével lássa. Kíváncsi vagyok az arcára.

 Oldalra fordulva két gyönyörűséges barna szempárral találom magam szemben.

- Szia – suttogja.

- Szia – mosolyogva bújok hozzá. Fejemet nyakához dörgölöm,mire halkan felnevet. – Louis írt,hogy nincs-e kedvünk elmenni velük bowlingozni délután. Mit szólsz? – mormogom a nyakába,majd felnézek rá.

- Louissal és Eleanorral?

- Meg még páran. Akikkel találkoztunk már abban a clubban,amikor..- elharapom a mondat végét.

- Ó. Ühm. Oké – bizonytalanul bólint.

- De nem kell,ha nem akarod.

- De! Menjünk – szélesen mosolyog.

- Oké. Viszont…

- I-gen?

- Ma még nem… - kérdőn néz rám,mire közelebb húzom magamhoz és szájon csókolom. Elpirulva fúrja fejét a mellkasomba.

- Imádom,amikor elpirulsz.

Még jobban vörös lesz.

- Jaj Harry.

- Igen?

- Semmi – nagyot sóhajt és szorosan hozzám bújik.

A szekrény előtt áll tanácstalanul. Hangtalanul lépek mögé,és kicsit megugrik mikor derekát körbefonom kezeimmel.

- Mi a baj?

- M-mit vegyek fel?

- Hm… - végignézek rajta,a melegítőalsómban és pólómban áll – Tőlem így is jöhetsz – suttogom a fülébe,mire érzem,hogy megborzong. – De egyébként… - kiveszem a szekrényből kevés pólója közül az egyiket,majd az egyetlen farmerját,amit tőlem kapott.
- Szeretném,ha vennél valami ruhát magadnak ma.

- De…

- Nincs de – suttogom a fülébe ,majd puszit nyomok arcára. – Kimenjek amíg felöltözöl?

- L-légyszíves - bólint nagyot.

Mosolyogva nyomok puszit az arcára,majd hagyom magára.

~ Alice

A pláza felé tartunk. Idegesen babrálok ujjaimmal. Találkoztam már ezekkel az emberekkel,rendesek voltak,de nem tehetek róla,hogy még ezután is idegeskedem. És attól is tartok Harry,hogy fog velem viselkedni mások előtt,most,hogy együtt vagyunk. Együtt vagyunk egyáltalán? A barátnője vagyok?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések ezrei jártak a fejemben azóta mióta megcsókolt. És most is.

Leállítja a motort és kiszáll. Kinyitja előttem az ajtót és mosolyogva fog kézen.  

Ebben a plázában már voltunk egyszer,de még mindig nem tudom felfogni,milyen óriási. Legalább hét emeletes és minden csillog benne. Szökőkutak és növények díszítik a folyosókat.

Elérkezünk a bowlingteremhez az üvegfalon át látom már,hogy ott vannak. Nagyot nyelek,mire Harry rám mosolyog és erősebben fogja a kezem. Besétálunk.

- Helló! – fut oda hozzánk egy szőke fiú. Azt hiszem Niallnek hívják. Csillogó szemekkel fog kezet Harryvel,majd öleli meg. Hozzám fordul és jobb kezét fejéhez emelve szalutál.

- Hölgyem! – nevetve bólintok neki. – Örömömre szolgál újra látni önt! Jöjjön,kérem! – azzal belém karol és a többiekhez vezet,míg Harry mosolyogva követ minket.

- Szia Alice! – szinte egyszerre ordítanak fel,mire néhányan a helyiségből oda fordulnak.

- Sz-sziasztok – zavartan dadogok.        

- Gyere! – Eleanor fog,és lehúz maga mellé és a másik két lányhoz a fotelféleségbe. Azt hiszem a barna hajú Danielle,a szőke meg Perrie.

A fiúk köszöntik Harryt,és rögtön beszélgetésbe elegyednek.

- Na mizu? – kérdezi Perrie.

- S-semmi különös – elpirulok,ugyanis talán mégis van valami különös. Harry és én. Legalábbis azt hiszem.

- Ahaaaa. Hát persze. Na mesélj! – Danielle nevetve néz rám.

- Láááníook! – Louis sétál oda hozzánk – Csak ezt a pályát foglaltuk le,a többi foglalt.És azt beszéltük a fiúkkal,hogy az első kör mindenképp egy fiús kör lenne… Tehát ti most nem kelletek – vigyorog.

- Mi az,hogy nem kellünk? – Eleanor csípőre teszi a kezét.

- Hát,hogy most nem. Addig menjetek el vásárolni,vagy nem tudom.

- Ez jó ötlet – Harry közeledik felénk – Alice-nak kéne néhány ruha. Segítenétek neki? – néz a lányokra.

- Örömmel! – Perrie feláll és magával húz – Imádok vásárolni! – csillogó szemekkel indul meg maga után húzva.

- Várj,Alice! – megtorpanok,Harry pedig felém nyújtja a pénztárcáját – E nélkül nem fog menni – féloldalas mosolyra húzza a száját és lehajol hozzám. A lélegzetem elakad,ahogy száját az enyémhez érinti. Hallom ahogy a többiek elcsendesednek,majd mikor elhúzódik tőlem, Louis felordít:

- Igeeeen! Végre! Ezt is megéltem! – vigyorog és valami fura táncba kezd.

- Louis,nyugi! – Harry nevetve próbálja csitítani.

A többiek csak mosolyognak,de valahogy úgy,hogy legszívesebben elbújnék valahova.

- Na,gyere te kis szerelmes! – Eleanor megfogja a kezem és magával húz,míg Danielle és Perrie követnek minket.

Fogalmam sincs mi a bolt neve,ahova bejöttünk,de hatalmas. Temérdek ruha mindenhol.

- Választunk neked valami szépet! – Danielle rögtön az egyik ruhafogashoz visz és a kezembe nyom valami.

Körülbelül fél órán keresztül válogatjuk a ruhákat. Legfőképpen nekem keresnek valamit,de maguknak is nézegetnek.

- És most az öltözőbe! – Perrie nevetve tol be,majd húzza el mögöttem a függönyt. – Muti,ha fölvetted!

Egy órán keresztül nekem válogatunk. A lányok,mintha valami zsűri tagjai lennének,ülnek a fülke előtti padon és díjazzák a szerelésemet. Mikor valami nem tetszik nekik fintorogva mutatnak,hogy vegyem le,mert nem jó. Igazából rendkívül szórakoztató a dolog,még sosem csináltam ilyet. Mármint sosem voltam lányokkal vásárolni. Nem volt kivel,de ha lett volna,akkor sem ment volna ez. Viszont nagyon jól esik,hogy foglalkoznak velem.

- Itt van még egy ! -  hallom El hangját a függöny mögül.

- Eleanor, most már elég lesz! Nem bírok többet felpróbálni! Kifáradtam – nevetek.

- Utolsó! Eskü! – sóhajtva nyúlok a benyújtott ruháért. Egy vörös koktélruha.

- Nem hiszem,hogy nekem ez…

- De! Addig nem jössz ki,amíg fel nem vetted!

Szemeimet forgatva,de mosolyogva bújok bele a ruhába. Megnézem a tükörképem. Khm. Egy kissé kivágott. És rövid. És szörnyen áll.

- Muti! – hallom Perrie hangját.

- Nem. Nem megyek ki.

- Alice!

- N-nem.

- Nem kell ahhoz neked kijönnöd – Danelle elhúzza a függönyt. – Hűha!

Mosolyogva néznek rám.

- Megvesszük. Mindenképp – El határozottan mér végig.

- De elég hülyén nézek benne ki,nem?

Bámulnak pár másodpercig,majd elnevetik magukat.

- Nem. Visszük.

- De nagyon drága..- nézek az árcímkére és megdöbbenek. Miből van ez,aranyból?

- Hazz,azt mondta bármit vehetsz. Ez pont megteszi bárminek – mosolyog El.

- De nem szeretném,hogy ennyit költsön rám.

- Hidd el. Szerintem az arca,amikor meglát ebben,minden pénzt megér majd – Perrie rám kacsint,én meg nem teljesen értem,hogy miről beszél,de végül belegyezek,így pár más új szerzeménnyel elhagyjuk az üzletet.

Egy cipőbolt felé vesszük az irányt,ahol Perrinek remek ötlete támad. Keressünk mindannyian olyan cipőt,ami ronda. Akié a legrondább,az nyer. Hát mit ne mondjak nem egy nem túl szép pár lábbeli sorakozott a polcokon. Mikor mindenki talált egyet,a tükörhöz megyünk és lefotózkodunk gyönyörűséges lábbelinkben. Eleanor diktálja,hogy milyen fejet vágjunk hozzá.

- Most vigyor! Kinyújtott nyelv! Vicsor! Megdöbbent! – nevetve követjük az utasításait.

Miután itt végzünk,elhagyjuk a boltot és egy úgy cipővel gazdagodva megyünk be a sminkboltba. Én pedig csak ámulok. Mennyi minden van itt! Még soha nem sminkeltem magam ki. A lányok jártasak itt,rögtön keresgélik,próbálgatják a dolgokat. Én a szempillaspirálokhoz megyek. Olyan sok van belőle! Ezek ugyanazok egyáltalán? Akkor meg miért kell ilyen sok?

- Veszel egyet? – Perrie lép mellém.

- Ühm. Nem is tudom. Sz-szerinted?

- Szerintem a szempillaspirál jól állna. De nem kell vakolat az arcodra – mosolyog és kiválaszt egyet. – Ez nekem mindig beválik – nyomja a kezembe.

Úgy döntök kipróbálom,úgyhogy miután a többiek kiválogatták magukat,kifizetem és Danielle vezetésével egy kávézó féleség felé indulunk.

- Mit kérsz? – kérdezi.

- Hát nem igazán tudom,hogy ezek mik. Amit te – mosolygok.

- Oké! – azzal leadja a rendelést.

A műanyag poharakkal egy asztalhoz ülünk. Most veszem csak észre,hogy mindenkinál milyen sok zacskó van.

- Basszus,nem tudom,hogy fogom megmagyarázni Zaynnek,hogy ez a cipő nekem létfontosságú,és muszály volt megvennem! – sóhajt fel Perrie mire kuncogni kezdek,majd az italomba kortyolok – Már látom lelki szemeim előtt. Minek kell neked még egy cipő? Vagy ezer van! – mély hangon dörmög,mire nevetni kezdünk. – De ezt ő nem értheti! Ez létfontosság! – bólogat hevesen.

- Bizony! Ahogy nekem ez a jó kis felső! – Eleanor teljesen egyetért. – Viszont. Most fontosabb dolgokról kell konzultálnunk –arca komolyra fordul és összekulcsolja kezeit. – Alice? Mi van Harryvel? – vonja föl a szemöldökét és mindenki rám néz. Én meg rögtön elvörösödöm.

- S-semmi.

- Hah! Olyan nincs! Az a csók is egy semmi volt? Na halljuk! – mondja Danielle.

- M-mit?

- Hogy történt? – Perrie izgatottan mered rám.

- Ó. Most meséljem el? – nézek csodálkozva,ők meg vadul bólogatnak. Jaj,nem igazán szeretek beszélni. És még sosem csináltam ilyet. Mármint sosem volt részem ilyen „csajos beszélgetésben”. De olyan kíváncsian bámulnak rám!  – Ú-úgy volt,hogy… - és elkezdem mesélni,attól kezdve,hogy Louis megjelent az ikrekkel. Izgatottan figyelnek,olykor „hűűznek,hóóznak” és sóhajtoznak.

- Hát ennyi – kortyolok az italomból.

- Ez annyira édes! – sóhajt fel Danielle.

- És romantikus! – mosolyog Perrie.

- Imádnivalóak vagytok együtt! – vigyorog Eleanor.

Lesütöm a szemeim,de nem bírom ki mosolygás nélkül.

- Most pedig lássuk a képeket!

Nevetve nézegetjük El telefonján a cipőboltban készült fotókat. Hihetetlenül sokat csináltunk és most jövök rá valamire. Életemben először viselkedem úgy,mint ahogyan kéne egy velem egykorúnak. Eddig sosem volt ilyenben részem. És most végtelenül hálás vagyok,hogy ez is megtörtént. Három nagyon kedves lánnyal töltöttem a délutánt és nagyon jól is éreztem magam.

- Köszi lányok – szólalok meg halkan.

- Mit? – Perrie homlokráncolva néz.

- A m-ma délutánt. És,hogy b-befogadtatok.

- Jaj Alice! – azzal mindhárman közelebb jönnek hozzám és megölelnek. – Nagyölelés! – nevetve veszek el ölelő karjaikban.

- Így! – Perrie felkeni a vörös rúzst a számra. A pláza mosdójában vagyunk,én már a vörös ruhámban,kifestve.

- Ez biztos,hogy jó így? – fészkelődöm.

- Igen,csak ne mozogj mert elkenem! – fogja meg a fejem.

- De miért is kell ez?

- Louis írt egy sms-t. Amiben először is közölte,hogy egy kört már rég lejátszottak és mehetnénk vissza. És,hogy reméli,nem költöttem sokat – kuncog – Majd hozzátett még valamit,ami egyenlőre titok!

- De Harry kérte ezt?

- Természetesen nem. Ez csak a mi kis magánakciónk – vigyorog.

- Na kész is! – fordít a tükör felé Perrie.

- Ajajj – mérem magam végig. – Ez így jó? - kérdezem meg legalább ezredszerre.

- Igen! – kicsit élesebben mondják mindhárman.

- De nem gondoljátok,hogy..

- Nem!

- Oké – sóhajtok. Ha ők mondják…

- Na gyerünk, Harry már vár! – Eleanor a kezemnél húzva vezet ki a folyosóra.

A lefelé haladó mozgólépcső felé haladunk.

- A bowlingterem nem fönt van?

- Már kint várnak. Azt mondják elegük lett a bowlingból. Annyit vártak ránk – nevet El.

Leérünk a mozgólépcsőn,és mielőtt kilépnénk az automata ajtón megtorpanok.

- Hé. Dögös vagy – kacsint rám El,mire nyelek egyet,majd kilépünk az ajtón.

Rögtön megcsap a szél. Nincs hideg,de azért kicsit fázom.A ruhában és a hozzá illő topánkában amit most vettem,hűvös a londoni időjárás.

Lefelé lépkedek a ruhás szatyrokkal a kezembe,a lábam elé nézve,nehogy elessek,amikor hirtelen beleütközöm valamibe. Illetve valakibe.

- B-bocsánat  - pillantok fel,viszont azonnal elpirulok. Kissé hátrébb lép és jó alaposan végigmér. Lusta mosoly csúszik fel szájára majd közelebb jön hozzám. A szatyrokat kiszedi a kezemből,és hagyja a földre esni őket,majd megfogja kezeim,homlokát pedig enyémnek támasztja. Levegő után kapkodok,ahogy szája az enyémhez közelít. Mikor hozzám ér teljes kábulatba esek. Lassan csókol meg,türelmesen. Kezei a derekamra csúsznak,úgy szorít magához közelebb. Sóhajtva húzódik el tőlem és néz a szemeimbe. A fülemhez hajol és rekedtes hangján suttogja:

- Iszonyat dögös vagy. Legszívesebben most azonnal letépném rólad ezt a ruhát.