17.fejezet

~Harry

Meghalt. Nem bírom ki,egy könnycsepp gördül le arcomon. Nem próbálom letörölni,hiszen már jön is a következő. Fejemet megemelve keresem Alice tekintetét.

Ő csak áll ott és döbbenten néz.Nem akartam előtte elgyengülni. Nem akarom,hogy így lásson.Mikor tekintetünk találkozik,fejemet elkapom,és összekulcsolt kezeimet bámulom meredten.Nem tudok mit mondani.

 - H-Harry… - hallom a nevem szájából,majd ahogy bizonytalan léptekkel felém lép.Érzem ahogy az ágy besüpped mellettem.Ketten ülünk szótlanul magunk elé bámulva.

- Harry? – a szemem sarkából látom,ahogy érdeklődve fordítja felém fejét. – M-mi történt? – suttogja alig hallhatóan.

Egyetlen ember volt,akivel ezt én megbeszéltem. Louis. Én bíztam benne,így hát elmondtam,ő pedig figyelmesen meghallgatott. Ő volt az egyetlen akivel ezt meg akartam beszélni és meg is beszéltem. Hiszen a testvéremnek tekintem,nélküle nem tudom mi lenne velem.

Mindenki más aki tud a dologról vagy nem tőlem tudta meg,vagy csak elmondtam mi történt,kihagyva belőle magamat és az érzéseimet is.

Utáltam azt az időszakot. Mindenki a hogylétem felől kérdezett. Mindenki szomorúan nézett rám,sajnálattal telt tekintettel. Mindenki segíteni akart. Én nem akartam.Voltak akik hosszú monológokkal tartottak nekem kiselőadást. Voltak akik egy-egy „bölcs” mondattal próbáltak nyugtatni. Kevesen voltak akik csak odajöttek hozzám,láttam a szemükben azt,hogy sajnálják,majd egyszerűen csak megöleltek.

Én akkor legszívesebben mindegyikőjüket elküldtem volna melegebb éghajlatra. Később persze rájöttem,senki sem akart nekem rosszat.Persze,hogy csak segíteni akartak. Hogy könnyebb legyen nekem. De nem igazán ment.

Egyszerűen képtelen voltam elfogadni,hogy a testvérem már nincs. Nem mosolyog rám. Nem nevet. Nem hülyül velem együtt. Nem szól rám,ha éppen baromságot csinálnék . Nem ad tanácsokat. Nem cikiz engem. Nem üvöltözik,mikor felidegesíteném. Nem segít nekem. Nem veszekszik velem a távirányítóért folytatott harcban. Nem éget le,a nálam idősebb barátai előtt. Nem csinálunk közös programokat. Nem hív a kis öcsikéjének. Nem hallom a hangját. Nem hallom.

Pszihológushoz jártam. Nem tudom mennyit segített,de úgy látszik valamit biztos.

Mégtöbb időt töltöttem akkoriban Louissal.Sokat beszélgettünk. Kirángatott a búskomorságomból. Segített továbblépnem.

És most másfél évvel később itt ülök. Mondhatnám,hogy sok minden történt azóta de igazából nem. Miután rendbe jöttem,tovább dolgoztam az étterembe,munka után pedig mindig más lánynak csaptam a szelet.

-H-Harry? – Alice csilingelő hangja ébreszt fel gondolataimból.Ugyanabban a pózban ül, és érdeklődve néz. – N-nem kell elmondanod,nem r-rám tartozik én cs-csak…. – nem fejezi be.

Tekintetem összekapcsolom az ő gyönyörű barna szemeivel és ekkor kitörik belőlem. Nem tudom,hogy történik egyszerűen csak megindul a nyelvem és lassan beszélni kezdek.

- Másfél éve történt. Egy buliból indultunk haza autóval. Én vezettem, és direkt nem ittam semmi alkoholt – emlékszem,ahogy a többiek erősködtek,igyak valamit,mire indulunk már úgy is kiszáll belőlem.De nem tettem. – Mellettem ült.Éppen nagyon nevettünk valamin.Egy kereszteződésen hajtottunk át,a lámpa zöldet mutatott,mikor Gemma felkiáltott,hogy fékezzek le – még mindig a fülemben csöng hangos sikolya. – De túl késő volt. A másik irányból a kocsi nem várta meg a zöld lámpát. Áthajtva a piroson belénk ütközött – érzem azt a löketet,amivel belénk jött. Hallom az óriási csattanást. Gemma sikolyát. Látom amint feje félre bukik. Majd nem érzékelek semmit,elvesztem az eszméletem.

- A kórházban ébredtem. Ez a következő emlékem. Első gondolatom ő volt. Minden rendben vele?Nem válaszoltak a kérdésemre,így követelőzve ordítoztam.Mondják meg mi folyik itt.Nem használt sokat,csak belém nyomtak egy adag altatót – emlékszem,hogy próbáltam leküzdeni az álmosságot de végül elaludtam. Másnap délelőtt felkeltem.A szüleim a szobában voltak.Anyukám sírt,apukám nyugtatni próbálta de láttam rajta,ő is ugyanolyan zaklatott.És azt hiszem az volt az a pont,mikor rájöttem.Most így visszagondolva már akkor tudtam.De megkérdeztem,abban bízva,hogy a válasz nemleges.És akkor megtudtam az ellenkezőjét.

Nagyot nyelve hagyok egy kis szünetet.Alice ijedt arcára lesek néhány pillanatig,majd vissza a földre.

- Nekem csak a karom tört,kisebb sebhelyeket szereztem és agyrázkódásom lett –sohajtok nagyot – És t-tudod mi a vicces? A vezető aki a balesetet okozta súlyosan ittas állapodban volt. És nem lett baja. Néhány karcolás,egypár csonttörés. Ennyi. Ennyivel megúszta,érted?Azon kívül,hogy most börtönben rohad. És az én nővérem? Ő miért? Miért Alice? – hangom élesebben szól,mint ahogy szeretném,de most nem tudok ezzel foglalkozni.

Ökölbe szorított kézzel,idegesen állok fel. Csak most veszem észre,hogy remegek. Legszívesebben szétvernék valamit. A komódhoz sétálok amin a kép áll Gemmáról és rólam. Nem veszem a kezembe,csak nézem. Olyan szép volt. Úgy szeretem. Annyira hiányzik.

-Miért? –suttogom erőtlenül.

A hátam mögül halk lépteket hallok.

- Harry! – egy kéz érinti meg csupasz vállamat mire megfordulok. Alice elkapja a kezét testemről és rám néz. Én is nézem őt. Most veszem észre,hogy arca vizes. Vagy inkább könnyes?

Mélyen a szemembe néz.Látom benne a sajnálatot,szomorúságot.

- H-Harry,é-én..

-Tudom – vágok közbe,mielőtt befejezhetné. Tudom,hogy sajnálja. Oldalra nézve sóhajtok egy nagyot,a következő pillanatban pedig valaki hozzám simul. Alice apró teste tapad az én meztelen felsőtestemhez,karjai szorosan átölelik derekam. Döbbenetemben először nem tudom mit csináljak,csakúgy állok ott,mint egy rakás szerencsétlenség.Kis idő múlva viszont mohón ölelem vissza. Érzem szíve apró kis dobbanásait testemen,szuszogását a mellkasomon. Fejem a nyaka és a válla közötti részbe fúrom.

- Cs-csak t-tudod.A-annyira f-fáj – suttogom.

- T-tudom H-Harry. Tudom –suttogja ő is a mellkasomba.

Ölelése teljesen megnyugtat.Nem tudom meddig állunk még úgy ott. Csak azt tudom,nem akarom elengedni Őt.

A fürdőszobából kilépve,már ruhában sétálok az ágyam felé,ahol a Alice vár. Leülök mellé.

-Sajnálom,ha az előbb esetleg megijesztettelek. Nem akartam így rád zúdítani mindent – nézek rá.

- Semmi baj –mosolyogva  hajtja le a fejét. –Örülök,hogy elmondtad.

Bólintva mosolyodom el én is. Én is örülök,hogy elmondtam. Kimondani magamból valakinek,aki meghallgat rettentően jó érzés.

-Nem szeretnél elmenni? –kapja fel a fejét hirtelen.

-Hova?-ráncolom a szemöldököm.

- A..a t-temetőbe – idegesen a szájamba harapok. Azóta nem voltam ott mióta,kilábaltam a veszteségből érzett szomorúságból. Mert féltem odamenni. Féltem,hogy megint összetörök és már nem lehet rajtam segíteni. - Csak gondoltam elmehetnénk. Meglátogatni őt.

Még mindig némán nézek ki a fejemből.

-Harry?

-Igen? – ennyit ki bírok préselni magamból.

-T-te…elengedted már őt? – kérdésére szívem összeszorul,nehezebben veszem a levegőt.Idegesen a hajamba túrok,és megrázom a fejem.

-N-nem tudom.

Elengedtem őt?

-N-nem.De el kell engednem.I-gaz? – nézek rá kétségbe esetten megerősítést várva.

A szája szélét beharapva bólint.

A temetőhöz bekanyarodva,legszívesebben azonnal visszafordulnék.Idegesen parkolok le, és szállok ki.Alice-t kisegítem és kézen fogva indulunk be a kapun. A sok virágárus között odamegyünk  az egyikhez és veszünk egy rakat gyönyörű virágot.

Gemma sírját könnyen megtaláljuk.Egy éppen rügyező,magas fa alatt van,melynek ágai fölé tornyosulnak.Nehéz léptekkel sétálok elé.És most?

- Tegyük le a virágokat – szól Alice. Gondosan berakjuk a virágokat a helyére.Aztán csak úgy állunk ott,némán.

-M-magadra hagyjalak kicsit? – szól halkan.

-Nem kell köszönöm – szorítom meg a kezét.Könnyebb valakivel együtt itt állni.

-M-milyen volt? – suttogja én pedig elmosolyodom.

-Csodálatos.Nagyon megértő.Vicces.Kedves.És makacs – nevetem el magam halkan,amint eszembe jut néhány kisebb vitánk.

Alice is elmosolyodik.

-Nagyon szereted őt ugye?

-Igen – bólintok – Tudod a szüleim gyakran túl sokat dolgoztak.Én meg kettesben maradtam vele.

Újra csend telepedik ránk.Alice elengedi a kezem és a fához sétál.

-Nézd! – mellé sétálok és érdeklődve figyelem. – Biztos nagyon szép virág lesz belőle – mutat a fa egyik végén lévő aprócska rügyre. Megfigyelem jobban és valóban.Kis idő múlva kinyílik a virág,majd az egész fa kivirágzik.

-Tudod nem igazán szeretem az őszt meg a telet.A tavasz a kedvencem.Olyankor olyan mintha minden újjászületne – mondja én meg dobogó szívvel hallgatom.

-Igazad van.Tényleg olyan.

-Szerintem…Szerintem elengedni  valakit nem azt jelenti,hogy többet nem gondolsz rá.Csak…Talán csak tudomásul veszed,hogy ő már nincs itt. Valahol máshol van.Talán egy jobb helyen. De attól még hiányzik.És szereted – mikor elkapom tekintetét elpirul,majd lesüti a szemét.

Ilyen dolgokon még nem igazán gondolkodtam.De most hogy ő kimondta,úgy érzem igaz.Igaza van.

Közelebb lépek hozzá és szorosan átölelem.Először tétovázik,majd ő is átölel.

-Köszönöm – mondom,mikor elhúzódom tőle.Zavartan elmosolyodik.

Gemmára nézek még pár pillanatig.Nem akarná,hogy miatta szenvedjek.

„Szeretlek” – gondolom magamba,bólintok,nagy levegőt veszek és megfordulok a kijárat felé.

-Mehetünk – fogom meg Alice kicsi kezét.

Teljesen felszabadultnak érzem magam.A következő pillanatban megfogom Alice lábait és derekát majd felemelem.Döbbenten néz rám,mikor az ölembe fogva sétálok vele tovább.

-M-mit csinálsz? – tágra nyílt szemekkel néz rám.

-Viszlek – kacsintok rá.

-D-de miért?

-Nem is tudom.Most ehhez van kedvem.És még…- gondolkodom el – Tudod mit?Most elviszek valahová! – vigyorgok rá ő meg értetlenül néz rám,de nem szól semmit,csak zavartan elnéz,amiért ismét leesik neki,hogy éppen az ölembe cipelem.Magamba hatalmasat mosolygok ezen,és mintha a szívem is mosolyogna.

16.fejezet

Sajnálom,hogy sokáig nem voltam.A suli elveszi minden energiám.De most itt vagyok.Nem lett a leghosszabb de remélem tetszik.

xx

~Alice

Erős karok szorítására ébredek.Ijedten nézek Harryre,aki karjait körém fonva szuszog nagyokat.Mozdulni sem bírok.Zihálva próbálok kijutni karjai közül,de mindhiába.

-H-Harry-suttogom.Nem reagál semmit.Néhány percig csak nézem.Arca vészesen közel van enyémhez így tisztán látom minden vonását.Homlokán,mintha apró ráncok lennének.Mintha nyugtalanul aludna.Barna fürtjei belelógnak gyönyörű arcába.Hosszú szempillái néha megrebbennek.Telt ajkaira téved tekintetem,miket most résnyire nyit.

Kétségtelenül gyönyörű volt.Várjunk..ezt én  mondtam egy fiúra?Érzem a vért ahogy a fejembe megy,mert bár egyedül vagyok,ezt a kijelentést mégis szégyelltem.

De olyan kedves velem.És ahogy mondtam is neki..olyan gyengéd.Még senki sem volt velem ilyen.Miért ilyen rendes velem?Nincs rá semmi oka.Bánthatna is.Egyszerűen nem jut eszembe egyetlen ép válasz sem,miért visel el engem.

Hirtelen egy nagyobbat szuszog és még közelebb húz magához.Kikerekedett szemekkel nézem ahogy közelebb nyomakszik.Érintése kellemes.Tulajdonképpen jó érzés,hogy ilyen közel van.Megnyugtat,de ezen kívül mást is érzek.Égek, és a gyomromban egy nagy csomó van.Amikor pedig álmában megmozdítja a kezét és a hátamat megsimítja..Valami furcsa történik.A hasam vibrálni kezd.De ez a vibrálás kellemes.Mintha pillangók csapdosnának.Több ezer apró kis pillangó,akik szabadulni akarnak.

Döbbenve nézek magam elé,mikor eszembe jut valami.Mikor Harryt kérdeztem a szerelemről.És ő elmondta milyen.Pillangók…

Nem.Az nem lehet.Én nem lehetek…szerelmes.Szerelmes?

Furcsa még csak gondolni is ezt a szót.Nem tudom milyen érzés.Csak azt tudom amit Harry mondott.És én azt hiszem érzem.Érzek valamit.Csak fogalmam sincs mit.

És Harry?Ő mit érez?Valószínüleg semmit.Csak megesett rajtam a szíve.Ennyi.Sosem nézne rám úgy,mint egy nőre.

Erre a gondolatra a mellkasom megfájdul.Mintha ráült volna valalaki.Nyom.

Gyorsabban veszem a levegőt és idegesen várom,hogy Harry végre felébredjen.

Kis idő múlva a göndör hajú ébredezni kezd.Nagyokat pislogva nyitja ki pilláit,majd nagyot szusszant.Zöld szemeit belefúrja enyéimbe,majd elmosolyodik.

-Jó reggelt!

Ez a mosoly!

-N-neked is.

Úgy tűnik nem igazán veszi észre,hogy mindjárt agyonnyom hatalmas ölelésében.

-Öhm-H-Harry.Esetleg..elengednél?

-Nem-vigyorodik el.

Döbbenten nézek rá.

-M-miért n-nem?

-Mert jó érzés téged ölelni-mosolyodik el.

-D-de…

-Neked nem jó?-kicsit mintha elszomorodva nézne rám. – Nem jó ez az érzés?Hogy valaki átölel?Hogy érzed a másik szívdobbanását?Hogy érzed hogy nem vagy egyedül?

Lesütöm a szemeim.De.Igazából jó érzés.Az egyetlen ok,amiért nem akartam ölelését,hogy idegenkedtem ettől.Soha nem volt semmiféle testi kontaktom se férfival,se nővel.Sosem ölelgettek.

Nagyot sóhajtva húzódik el,mire alsó ajkamat beharapva sütöm le szemeim.

Szemei végigpásztázzák arcomat,majd megszólal:

-Ma van egy kis dolgom,így el kell mennem.Megleszel itthon egyedül?

Itthon.Itthon?Ez nem is az otthonom.Nekem még sosem volt otthonom.De jól esett,hogy ezt mondta.Mintha tartoznék valahová.

-P-persze –bólintok,mire összeráncolt szemöldökkel néz rám.

-Ugye nem fogsz eltűnni?Vagy valami hülyeséget csinálni?

-Hova tudnék eltűnni?-csúszik ki a számon.

Harry szemei megértően bámulnak rám,mire lesütöm a szemem.Hová tudnék eltűnni?Nincs hova mennem.

-Hé! – egy arcomba lógó tincset elsimít a fülem mögé,majd mutató ujjával állam alá nyúl és megemeli azt,ezzel kényszerítve,hogy a szemébe nézzek. – Nem is kell sehova sem menned.Mert ide tartozol.Rendben? – néz rám igéző zöld szemeivel.

Szavaira teljesen elérzékenyülök,a szememben könnycseppek gyűlnek.Még sosem mondtak nekem ilyet.Miért?Miért ilyen rendes velem?

-Rendben? – kérdezi újból,megerősítést várva.

Sóhajtva bólintok.

-H-Harry?

-Igen gyönyörűm? – az utolsó szót kimondva,a gyomromban megint életre kelnek a lepkék.Próbálom őket lecsillapítani de nem megy.

-A-annyira k-köszönöm.

-Mit? – néz rám mosolyogva.

-H-hogy…Hogy v-vagy – mondom ki hirtelen,de legszívesebben rögtön visszaszívnám.Jaj.Ezt nem kellett volna mondanom.Magam előtt látom vöröslő fejemet,ahogy lesütöm fejemet.Egy pillanatra felnézek,találkozik a tekintetünk,de nem tudok szeméből semmit kiolvasni.Csupán a szája szélén lévő kis félmosolyt látom.

-Ugyan.Én köszönöm.Köszönöm,hogy közelebb engedtél magadhoz – suttogja rekedten,mire én felsóhajtok és lehunyom a szememet.

Miután Harry elmegy egy ideig tétlenül üldögélek,járkálok a házban.Majd,mivel nagyon haszontalannak érzem magam,úgy döntök főzök valamit.Ez így furcsán hangzik,mivel még életemben nem főztem vagy sütöttem semmit.A konyhából nyíló kamrába keresgélek alapanyag után kutatgatva.Sok minden van itt,amiből biztosan lehetne alkotni,de nekem rögtön a spagetti tésztára és a bolognai konzerves szószra esik a pillantásom.Ebből elég sok zacskó és doboz sorakozott a hosszú polcon,úgy gondoltam biztos nagyon szereti.Meg mást úgy se tudnék nagyon csinálni.

A konyhában csak előkészítem a dolgokat,még nem kezdem el,hogy frissen tudjam tálalni.Harry azt mondta kettő körül érkezik.

A délelőtt további részét tévézéssel töltöm.Szappanoperák tömege megy ilyenkor a képernyőn,így érdeklődve figyelem a kissé drasztikus módon ábrázolt történeteket.

Egykor úgy döntök,elkezdem a „munkálatokat”.A csomagon lévő utasításokat követve nemsokára meg is lesz az ebéd.Szépen megterítek és a hálójában,az ágyon fekve várom Harryt.Megint a figyelmembe kerülnek a képek,amik ki vannak téve.Ki az a lány aki Harryt puszilgatja?A kép elé  sétálok és hosszan tanulmányozom.Furcsa érzés fog el,és gombóc nő a torkomban.

-Helló Napfény! – hallok meg hirtelen egy hangot a hátam mögül,ami a frászt hozza rám ezért kicsit megugorva fordulok meg.Harry áll az ajtóban.

-Sz-szia – dadogom.

-Mi ez a finom illat? –néz rám kérdőn.

Elmosolyodom,és a szobából kifelé indulok.Hallom ahogy mögöttem lépked.A konyhába érve Harry tátott szájjal néz rám.

-Hűha!Erre nem számítottam.Miért kapom ezt?-vigyorog.

-Hát öhm.Csak…Szóval gondoltam jól esne munka után egy kis meleg étel-motyogom.

-Jól gondoltad – közeledik és felém hajol.Nem értem mit akar,döbbenten bámulok rá,a következő pillanatban pedig puszit nyom az arcomra. – Köszönöm – mosolyog én meg azt hiszem elájulok.

-N-nincs mit.

-Gyere!- kihúzza az egyik székez,leültet,majd betol.A kicsi asztal másik végébe ül velem szemben.

-Hát akkor jó étvágyat! – néz rám,én meg bólintok és enni kezdünk.Pár pillanat után megszólal. – Hm ez nagyon finom lett!- dicséri életem első főztjét.Ezt csak szégyenlősen megmosolygom.

Miután végzünk Harry elégedetten hátradől székén és bámulni kezd.Már megint.Előreomló hajam mögött próbálom rejteni az arcom kevés sikerrel.Félve rápillantok ő meg szélesen elvigyorodik és előrehajolva a szemembe néz.

-Desszert nem lesz? – zöld szeme kisfiúsan megcsillan,én meg alig kapok levegőt,teljesen ledermedek.

-Öhm é-én nem igazán é-értek az  ilyenekhez.B-bocsánat.

-Semmi baj.Majd megtanítalak rá.És együtt elkészítjük – kacsint rám én meg elvörösödve lesütöm szemeim.Miért teszi ezt velem?

Harry a fürdőben tusol,én meg megint csak a képeket nézegetem.Nem hallom amikor mögém lép,így ismét ijedten nézek rá.Van is mitől félnem,egy szál bokszerben áll mellettem,a vízcseppek csorognak le izmos mellkasán.Elkapom a fejem és a képeket bámulom tovább.

-Miért nézed azokat olyan sokszor? – néz rám kérdőn. – Már máskor is észrevettem.

-N-nem tudom.J-jó képek.

-Aha – néz rám furán.

-Ő ki? – csúszik ki a számon hirtelen,a lányra mutatva,aki Harrynek ad puszit.

Kicsit mintha zavartan nézne rám,majd nagy sóhaj következtében megszólal.

-Öhm.Ő…Gemma.A tesvérem.

-Ó. – nézek meglepetten – A-akkor ezért van a válladon egy „G” tetoválás? – már megint előbb beszéltem,minthogy végiggondoltam volna.Döbbenten néz rám,én meg vörösödve az ajkamba harapok.

-I-igen – dadogja.Zavarodottnak és idegesnek tűnik,amit nem értek.A szemébe nézek,nem tudok belőle kiolvasni semmit.Hirtelen feszültség telepedig a szobába,amit nehezen viselek,így kényszeredetten mondok valamit.

-É-és megengedte,hogy magadra tetováld? – nézek  rá kérdőn.A kérdésemre arca még komorabb lesz,szemében pedig szomorúságot vélek felfedezni.

-N-nem volt e-esélye n-nemet mondani – suttogja erőtlenül.  – Ő..ő m-meghalt – mondja remegő hangon.

Lefagyva nézek rá.A következő pillanatban hátrálni kezd,mígnem az ágy széle megállítja és ügyetlenül ül le rá.

- N-nincs itt.Meghalt – néz rám föl könnyekkel megtelt szemmel,keservesen.Könnyei hullani kezdenek,én pedig döbbenten nézek az eddig hihetetlenül magabiztos és vidám fiúra,aki most összetörten,fájdalommal megtelt szemekkel keresi tekintetem.

Nemtudokcímet

Sziasztok.:)Mint latjatok csak ma hoztam reszt..sajnalom.Ez az elso het nagyon suru volt nekem.Uj suli,uj emberek...Mar az elso heten egy csomo hazit kaptam es mar most le vagyok maradva mindennel.Ezert gondoltam elore kozlom,hogy uj reszt valoszínuleg csak hetente tudok hozni.Valoszínuleg vasarnaponkent.Bar ha netalantan hetkoznaponkent valamikor esetleg nincs betablazva az idom,akkor megprobalok reszt hozni.. De kerlek ne varjatok tolem "csodakat",mert nem lesz semmi ilyesmi..Tudom van,aki naponta hozza a reszeket,de barmennyire szeretnem nekem ez nem fog menni.Sajnalom.Az íras azon keves dolgok egyike nalam, amit nem kotelessegbol csinalok,hanem mert szeretem.Szoval megprobalok minel jobban teljesíteni itt a blogon es remelem azert valakinek tetszik amit csinalok.:)
Ennyit szerettem volna.Ja meg,hogy lattam a This Is Us-t...Hozzafuznivalom ennyi lenne:asdnskaksjsksk.Ha ertitek mire gondolok. :)
Xxx

15.fejezet

~Harry

Az imént egy angyalba ütköztem.Az én angyalomba.Fehér ruhája tökéletesen simul apró kis testéhet.Óriási,barna szemeivel döbbenten néz rám,majd lesüti szemeit.

-Öhm..nem.

Értetlenül nézek rá.

-Mi nem?

-N-nem vagyok sz-ép.D-de rendes tőled,hogy ezt mondod.

Tágra nyílt szemekkel pásztázom.Szép?Méghogy nem szép!Hiszen gyönyörű.

-Alice..- közelebb megyek hozzá és a fülébe suttogom - gyönyörű vagy.Akár egy angyal – érzem,ahogy megremeg.Hátrébb húzódom és még egyszer szemügyre veszem elbűvölő arcát,mely már pirospozsgás.Egyszerűen ellenállhatatlan.

-Imádlak zavarba hozni – suttogom még mindig,mire lesüti a szemét.Mutató ujjammal megemelem állát,hogy a szemébe tudjak nézni.

-Egy gyönyörű angyal – felé hajolok,de csak lassan,hogy lássam reakcióját.Kikerekedett szemekkel,gyorsuló szívveréssel néz rám.Arcához hajolok és egy apró puszit nyomok rá.Ajkaim a kelleténél kicsit tovább időznek sima bőrén,de mikor elhúzódom Ő csak félénken elmosolyodik.

-K-köszönöm.

-Nincs mit köszönnöd. Csak az igazat mondom - féloldalasan elmosolyodok majd rá kacsintok.

-Öhm,akkor megyünk?-néz rám zavartan,bólintok,megfogom kicsiny kezét és magam után húzom.

A nagy terembe visszaérve Alice értetlenül fordul El-hez.

-Öhm,te mikor jöttél vissza?

El csak elneveti magát.

-Körübelül két perce.Csak láttam,hogy jól elvoltatok ezért inkább egy másik úton jöttem!-kacsint ránk.

Én csak elnevetem magam majd visszakacsintok.Alice értetlenül néz felváltva ránk,majd a vászon elé áll.

Alan először csak elkattintgat néhány képet,míg Alice beáll különböző pózokba.

-Oké!Ugye az előbb még azt mondtam legyen egy kicsit szexi a nézésed.Most pedig ennek az ellenkezője kellene nekem!Most legyen…olyan,mint amikor először megláttalak!Olyan…ártatlan-pontosan tudom Alan mire gondol.

Alice-nak nem kell megerőltetnie magát,hogy ártatlanul nézzen ki.Ő eleve ilyen.Ártatlan.Angyali ártatlanság.

A szépség a vászon előtt megpróbál eleget tenni a fotós kérésének,aki úgy látszik meg van elégedve.

-Nagyszerű!Tökéletes!-mondogatja folyamatosan.

Ahogy ott áll…Semmihez nem fogható.Életembe nem láttam még ilyen szépet.A fekete hajú lány,Nadine..semmi sem hozzá képest.

-Oké, és most El!Jöhet a rózsa!

Rózsa?

Eleanor egy nagy zsákot cipel a vászonhoz,majd szórni kezdi belőle a rózsaszirrmokat.Alice és én csodálkozva nézzük,ahogy a földön lévő „fehér teríték” megtelik rózsaszirommal,melyek közt néhány szál rózsa is akad.

-É-és most mit kell csinálnom?-kérdezi Alice.

-Ugyanezt,mit eddig drágám!Rajta,nem érünk rá egész nap!- türelmetlenkedig Alan,mmire Alice megint pózolni kezd.

És azt hiszem ezzel megkezdődik az én halálom is.Ahogy ott a fehér rózsák között áll és óvatosan elmosolyodik.Gyönyörű.A gyomromban,mintha egy apró csomó keletkezne és a szívverésem is gyorsul.

-Jaj,mindjárt jövök!-szól hirtelen El,majd elhagyja a termet.

Egy telefon csörren meg hirtelen.Alan idegesen leteszi a fényképezőt,majd a telefonnal együtt arrébb sétál.

-Bocsánat,ezt fel kell vennem!Mindjárt jövök,ne menjetek sehova!-azzal beszélni kezd a telefonjába.

Alice  tehetetlenül áll ott én meg úgy döntök odamegyek.Meg akarom érinteni.

Szégyenlősen elmosolyodik,mikor közvetlenül előtte megállok.

-Na,hogy tetszik a modell szakma?-mosolygok.

-N-nem rossz.Fárasztóbb,mint gondoltam.

Elnevetem magam.

-Szóval fárasztó..- egyik kezéért nyúlok,felemelem magunk mellé és összekulcsolom őket.

Kezeinkre néz,majd lesüti szemeit.

-Említettem már,hogy gyönyörű vagy?

Szája szélén apró mosoly játszadozik,de nem szólal meg.Homlokomat övének döntöm.

-Gyönyörű,gyönyörű,gyönyörű…

-Gyönyörű!Állj!Maradjatok ahogy vagytok!-Alan szól hozzánk és a szemem sarkából látom,ahogy gyorsan a fényképezőért kap,majd vadul kattintgatni kezd.

Mosolyogva bámulok Alice-ra,kinek homloka még mindig az enyémet érinti,így közelről is hallhatom aranyos kis lélegzetvételeit.

-Még meddig kell így maradnunk?-suttogja,mire kicsit elnevetem magam.

-Most pedig!Most pedig csináljatok valamit!

Értetlenül fordulunk Alan-hez .

-Mármint.Mozogjatok!Életképeket szeretnék!Érted Harry?-néz rám jelentőségteljesen,én meg bólintok.

Megfogom Alice egyik kezét és megint feltartva összekulcsolom enyémmel.Másik kezét vállamra helyezem,tenyeremet pedig csípőjére teszem.

Lépek egyet előre,mire ő egyet hátra.Majd megint.Táncolunk.Megpörgetem.Elneveti magát.Kisimítok egy szemébe lógó tincset.Szégyenlősen elmosolyodik.Az ölembe kapom.Megprörgetem.Édesen sikongatva kéri,hogy tegyem le.Leteszem,mikor kicsit megszédül,ezért utána kapok,nehogy elessen.Mindketten elnevetjük magunkat.Apró puszit lehelek arcára,majd nyakára.A háta mögé megyek és puszikkal hintem be nyaka és álla találkozását.

-Harry!Megtennéd,hogy leveszed az inged?-kérdezi Alan,mire én meglepődve nézek rá.

-Csak,ha Alice-t nem zavarja-nézek az említettre.

-Ühm.N-nem-motyogja vörösödve.

Elvigyorodom és elkezdem kigombolni.Alice zavartan néz.Ledobom a fekete ingem és Őrá pillantok.Tekintetét végigvezeti meztelen felsőtestemen,majd a földet kezdi bámulni.

Mögé lépek és a fülébe suttogom:

-Ugye nem zavar?-kicsit megborzong,de nem néz rám.

Puszit nyomok szinte vörös arcára és kezeim dereka köré fonom.Nyakát kezdem puszilgatni,mire halkan felsóhajt.Csak a fényképező kattanásait és egyre sűrűbb lélegzetvételeink hallhatók.

-H-Harry?-suttogja.

-Igen,édes?-számat puha bőréhez nyomom.

Nem válaszol,szemeit lehunyja.

-Milyen gyors a szívverésed – súgom fülébe,mire megremeg – milyen gyorsan tud dobogni…az az édes kis szív – figyelek arra,hogy Alan ne hallja mit mondok neki.

-Megmutassam az enyém hogy dobog?-mellé lépek és magam felé fordítom.Kezéért nyúlok és mellkasomhoz irányítom.Tágra nyílt szemekkel néz szemeimbe,mígnem remegő keze mellkasomra tapad.Bal oldalamra terelem érintését,hogy minél jobban érezze.Kicsiny tenyere csak még kisebbnek tűnik nagy testemen.Az érintése pedig…Tüzet gyújt bennem,de egyben meg is nyugtat.

-Érzed?-nézek mélyen a szemébe,és kezét még jobban magamhoz szorítom.

Nem szólal meg ,csak bólint.

-Akkor jó - mosolyodok el és felé hajolok.Puszit hagyok arcának mindkét oldalán,végül ajkaimat homlokának nyomom.

-Egy angyal vagy  - suttogom alig hallhatóan,mire nagyot sóhajt.

-N-nem vagyok.

-De igen.Egy földre szállt angyal.

Miután hazaérünk a fotózásról készítek egy kis kaját,majd megvacsorázunk a konyhasztalnál.Alice a kezébe vett zsömlébe harap bele rágni kezdi a falatot.Észreveszi,hogy őt nézem és zavartan félrenéz mire én csak elmosolyodom.

-Elfáradtál?

Aprót bólint.

A telefonom rezgő hangot ad ki,ami jelzi,hogy üzenetem jött.Kiveszem a zsebemből a telót és mosolyogva nézek Alice-ra.

-Eleanor azt mondja már át is tudja küldeni a képeket.Megnézzük?

Kissé mintha felcsillanna a szeme,majd bólint.

Miután lefürödtem Alic-et várom az ágyban a laptopomat nyomkodva.Már megjött az e-mail,amiben a képeket csatolta de Ő nélküle nem nézem meg.

Ajtó nyikorgást hallok,a következő pillanatban pedig egy tünemény sétál felém,az éjjeli kislámpa fényében. Hosszú,hullámos haját föltűzte egy csattal amit én adtam neki.A szintén tőlem kapott póló nagyon jól áll neki.Legalábbis nekem nagyon tetszik,ahogy a rövidsége miatt láttatni engedi formás combjait.Följebb is vezetném tekintetem,de a póló azon a területen már jól takar mindent.

Óvatosan bemászik az ágyba és a háttámlának támaszkodik.Én is így teszek,majd megnyitom a fájl-t és ezzel elkezdődik a „vetítés”.

Mosolyogva nézem a képeket,amiken Alice egyre biztosabban veszi fel a pózt,amit elvárnak tőle.Hihetetlenül vonzó és szexi a képeken.Mint egy igazi modell.A csuklóján a hegeket tényleg leretusálták.A smink csak még jobban kiemelte nőies vonásait,a kivágott póló pedig több belátást nyert az intimebb részhez,amit valószínű,minden férfi bámulattal nézne.

Gondolataim már teljesen elkalandoztak,mikor egy halk hüppögést hallok meg.Alice-hez fordulok,kinek könycseppek folynak végig gyönyörű arcán.Megrökönyödve nézek szemébe,mikor megkérdezem:

-M-mi a baj?

Lesüti szemeit,mire egy újabb könycsepp gördül ki szeméből.Nem válaszol.

-Alice,légy szíves mondj valamit mert nem tudom mi bajod és ez megőrít!-szólok rá egy kicsit élesebben,mint szeretném,mire abbahagyja a szipogást és félve rám néz.

-Alice?-nézek rá nagy szemekkel.

Nagyot nyel és végre megszólal:

-Ezek a képek..olyan…-már azt hiszem a meghatottságtól sír,mert annyira tetszenek neki,mikor befejezi a mondatot - ...rosszak.

Elképedve nézek rá.

-Mi?

Ezek a képek csodálatosak!

-É-én..annyira ronda vagyok rajtuk-suttogja és az eddig visszatartott könnyei most megerednek, végigfolynak álla vonaláig majd a paplanra esnek.

Nem tudom elhinni.Nem hiszem el.Ezt gondolja magáról?Mégis hogy gondolhat ilyet?Ha nem is ismerném személyesen,a képek láttán az első ami eszembe jutna ó,hogy elkérem a telefonszámát.Annyira kívánatos,de egyben édes azokon a képeken.

De ezt így nem mondhatom neki,mert megijed.

-Alice..-sóhajtok.Nem igazán tudom,mit mondjak.- Ezek a fotók..eszméletlen jók lettek.És Te pedig eszméletlenül jól nézel ki rajtuk. –mondom a szemébe nézve,mire egy újabb könycsepp cseppen le.

-N-nem igaz.Annyira..undorító – mondja és a szájából most először hallok egy szót,melyet hihetetlen ellenszenvvel mondott ki.Úgy mondta ki,mintha valami állatról beszélne.Senki másról nem tud így beszélni,csak magárol.Mert nem szereti magát.Utálja magát.De én annyira..

-É-és e-ezt csak a-azért mondtad mert r-rendes vagy velem-motyogja lesütött szemekkel.

Szembebbenés nélkül nézek rá.

-Alice!Ugye tudod,hogy ez mind nemigaz?Ne gondold magad rondának!Göynyörű szép lány vagy!Érted?GY-Ö-NY-Ö-R-Ű!Nem igaz,hogy nem látod!Minden fiú oda lenne érted,ha hagynád hogy megismerjenek!Én már csak tudom!És ezeket nem azért mondom mert rendes srác vagyok..Hanem mert így gondolom és így is érzek…És nem utolsó sorban férfiból vagyok,tehát tapasztalom is,hogy…-itt hirtelen elhallgatok,mielőtt olyat mondadék amit nem kéne,és a melegítőalsómra pillantok,oda középre,ahol…Szóval ahol a férfiak érzik,ha vonzódnak valakihez…

Alice kikerekedett szemekkel,döbbenten néz rám.Még pislogni is elfelejt,én pedig a torkom köszörülöm.

-Nos hát.Öhm.Igen-szólok zavartan,mire legnagyobb meglepetésemre egy kuncogást hallok.

Felé kapom a fejem és érdeklődve nézek rá,mire lesüti szemeit.Én csak elmosolyodom és örülök,hogy jobb kedve lett.

-Tehát téma lezárva!Most pedig folytassuk!-mondom és tovább nézzük a képeket.Még van néhány Alice-ról,aztán jönnek a közös képek.Amin abban az angyali ruhában áll és mosolyog.Először csak Ő látható,majd később én is beállok mellé és együtt fotóznak minket.A képek egyálktalán nem erőltetettek vagy beállította.Pillanatképek sikeredtek,amiken mosolygunk.Vagy amikor éppen félmeztelenül állok mögötte ő pedig a szégyentől elpirulva,zavartan lesüti szemeit.Mosolygova nézem a képeket,a szívem pedig hangosan ver a csendes szobában.Alice-hez fordulok,hogy megkérdezzem a véleményét.De észreveszem,hogy lekókatt fejjel,becsukott szemmel,édesen szuszog már.Alszik.

Elvigyorodom és elteszem a laptopot.Alice felé térdelek és kissé lejjebb húzom,hogy kényelmesebb legyen neki.Betakargatom és apró puszit nyomok arcára.Lekapcsolom az éjjeli lámpát,majd én is becsukom szemem,hagyva hogy gondolataim elsodorjanak, egy lány felé,aki iránt már biztos többet érzek,mit holmi vonzódást.