16.fejezet

Sajnálom,hogy sokáig nem voltam.A suli elveszi minden energiám.De most itt vagyok.Nem lett a leghosszabb de remélem tetszik.

xx

~Alice

Erős karok szorítására ébredek.Ijedten nézek Harryre,aki karjait körém fonva szuszog nagyokat.Mozdulni sem bírok.Zihálva próbálok kijutni karjai közül,de mindhiába.

-H-Harry-suttogom.Nem reagál semmit.Néhány percig csak nézem.Arca vészesen közel van enyémhez így tisztán látom minden vonását.Homlokán,mintha apró ráncok lennének.Mintha nyugtalanul aludna.Barna fürtjei belelógnak gyönyörű arcába.Hosszú szempillái néha megrebbennek.Telt ajkaira téved tekintetem,miket most résnyire nyit.

Kétségtelenül gyönyörű volt.Várjunk..ezt én  mondtam egy fiúra?Érzem a vért ahogy a fejembe megy,mert bár egyedül vagyok,ezt a kijelentést mégis szégyelltem.

De olyan kedves velem.És ahogy mondtam is neki..olyan gyengéd.Még senki sem volt velem ilyen.Miért ilyen rendes velem?Nincs rá semmi oka.Bánthatna is.Egyszerűen nem jut eszembe egyetlen ép válasz sem,miért visel el engem.

Hirtelen egy nagyobbat szuszog és még közelebb húz magához.Kikerekedett szemekkel nézem ahogy közelebb nyomakszik.Érintése kellemes.Tulajdonképpen jó érzés,hogy ilyen közel van.Megnyugtat,de ezen kívül mást is érzek.Égek, és a gyomromban egy nagy csomó van.Amikor pedig álmában megmozdítja a kezét és a hátamat megsimítja..Valami furcsa történik.A hasam vibrálni kezd.De ez a vibrálás kellemes.Mintha pillangók csapdosnának.Több ezer apró kis pillangó,akik szabadulni akarnak.

Döbbenve nézek magam elé,mikor eszembe jut valami.Mikor Harryt kérdeztem a szerelemről.És ő elmondta milyen.Pillangók…

Nem.Az nem lehet.Én nem lehetek…szerelmes.Szerelmes?

Furcsa még csak gondolni is ezt a szót.Nem tudom milyen érzés.Csak azt tudom amit Harry mondott.És én azt hiszem érzem.Érzek valamit.Csak fogalmam sincs mit.

És Harry?Ő mit érez?Valószínüleg semmit.Csak megesett rajtam a szíve.Ennyi.Sosem nézne rám úgy,mint egy nőre.

Erre a gondolatra a mellkasom megfájdul.Mintha ráült volna valalaki.Nyom.

Gyorsabban veszem a levegőt és idegesen várom,hogy Harry végre felébredjen.

Kis idő múlva a göndör hajú ébredezni kezd.Nagyokat pislogva nyitja ki pilláit,majd nagyot szusszant.Zöld szemeit belefúrja enyéimbe,majd elmosolyodik.

-Jó reggelt!

Ez a mosoly!

-N-neked is.

Úgy tűnik nem igazán veszi észre,hogy mindjárt agyonnyom hatalmas ölelésében.

-Öhm-H-Harry.Esetleg..elengednél?

-Nem-vigyorodik el.

Döbbenten nézek rá.

-M-miért n-nem?

-Mert jó érzés téged ölelni-mosolyodik el.

-D-de…

-Neked nem jó?-kicsit mintha elszomorodva nézne rám. – Nem jó ez az érzés?Hogy valaki átölel?Hogy érzed a másik szívdobbanását?Hogy érzed hogy nem vagy egyedül?

Lesütöm a szemeim.De.Igazából jó érzés.Az egyetlen ok,amiért nem akartam ölelését,hogy idegenkedtem ettől.Soha nem volt semmiféle testi kontaktom se férfival,se nővel.Sosem ölelgettek.

Nagyot sóhajtva húzódik el,mire alsó ajkamat beharapva sütöm le szemeim.

Szemei végigpásztázzák arcomat,majd megszólal:

-Ma van egy kis dolgom,így el kell mennem.Megleszel itthon egyedül?

Itthon.Itthon?Ez nem is az otthonom.Nekem még sosem volt otthonom.De jól esett,hogy ezt mondta.Mintha tartoznék valahová.

-P-persze –bólintok,mire összeráncolt szemöldökkel néz rám.

-Ugye nem fogsz eltűnni?Vagy valami hülyeséget csinálni?

-Hova tudnék eltűnni?-csúszik ki a számon.

Harry szemei megértően bámulnak rám,mire lesütöm a szemem.Hová tudnék eltűnni?Nincs hova mennem.

-Hé! – egy arcomba lógó tincset elsimít a fülem mögé,majd mutató ujjával állam alá nyúl és megemeli azt,ezzel kényszerítve,hogy a szemébe nézzek. – Nem is kell sehova sem menned.Mert ide tartozol.Rendben? – néz rám igéző zöld szemeivel.

Szavaira teljesen elérzékenyülök,a szememben könnycseppek gyűlnek.Még sosem mondtak nekem ilyet.Miért?Miért ilyen rendes velem?

-Rendben? – kérdezi újból,megerősítést várva.

Sóhajtva bólintok.

-H-Harry?

-Igen gyönyörűm? – az utolsó szót kimondva,a gyomromban megint életre kelnek a lepkék.Próbálom őket lecsillapítani de nem megy.

-A-annyira k-köszönöm.

-Mit? – néz rám mosolyogva.

-H-hogy…Hogy v-vagy – mondom ki hirtelen,de legszívesebben rögtön visszaszívnám.Jaj.Ezt nem kellett volna mondanom.Magam előtt látom vöröslő fejemet,ahogy lesütöm fejemet.Egy pillanatra felnézek,találkozik a tekintetünk,de nem tudok szeméből semmit kiolvasni.Csupán a szája szélén lévő kis félmosolyt látom.

-Ugyan.Én köszönöm.Köszönöm,hogy közelebb engedtél magadhoz – suttogja rekedten,mire én felsóhajtok és lehunyom a szememet.

Miután Harry elmegy egy ideig tétlenül üldögélek,járkálok a házban.Majd,mivel nagyon haszontalannak érzem magam,úgy döntök főzök valamit.Ez így furcsán hangzik,mivel még életemben nem főztem vagy sütöttem semmit.A konyhából nyíló kamrába keresgélek alapanyag után kutatgatva.Sok minden van itt,amiből biztosan lehetne alkotni,de nekem rögtön a spagetti tésztára és a bolognai konzerves szószra esik a pillantásom.Ebből elég sok zacskó és doboz sorakozott a hosszú polcon,úgy gondoltam biztos nagyon szereti.Meg mást úgy se tudnék nagyon csinálni.

A konyhában csak előkészítem a dolgokat,még nem kezdem el,hogy frissen tudjam tálalni.Harry azt mondta kettő körül érkezik.

A délelőtt további részét tévézéssel töltöm.Szappanoperák tömege megy ilyenkor a képernyőn,így érdeklődve figyelem a kissé drasztikus módon ábrázolt történeteket.

Egykor úgy döntök,elkezdem a „munkálatokat”.A csomagon lévő utasításokat követve nemsokára meg is lesz az ebéd.Szépen megterítek és a hálójában,az ágyon fekve várom Harryt.Megint a figyelmembe kerülnek a képek,amik ki vannak téve.Ki az a lány aki Harryt puszilgatja?A kép elé  sétálok és hosszan tanulmányozom.Furcsa érzés fog el,és gombóc nő a torkomban.

-Helló Napfény! – hallok meg hirtelen egy hangot a hátam mögül,ami a frászt hozza rám ezért kicsit megugorva fordulok meg.Harry áll az ajtóban.

-Sz-szia – dadogom.

-Mi ez a finom illat? –néz rám kérdőn.

Elmosolyodom,és a szobából kifelé indulok.Hallom ahogy mögöttem lépked.A konyhába érve Harry tátott szájjal néz rám.

-Hűha!Erre nem számítottam.Miért kapom ezt?-vigyorog.

-Hát öhm.Csak…Szóval gondoltam jól esne munka után egy kis meleg étel-motyogom.

-Jól gondoltad – közeledik és felém hajol.Nem értem mit akar,döbbenten bámulok rá,a következő pillanatban pedig puszit nyom az arcomra. – Köszönöm – mosolyog én meg azt hiszem elájulok.

-N-nincs mit.

-Gyere!- kihúzza az egyik székez,leültet,majd betol.A kicsi asztal másik végébe ül velem szemben.

-Hát akkor jó étvágyat! – néz rám,én meg bólintok és enni kezdünk.Pár pillanat után megszólal. – Hm ez nagyon finom lett!- dicséri életem első főztjét.Ezt csak szégyenlősen megmosolygom.

Miután végzünk Harry elégedetten hátradől székén és bámulni kezd.Már megint.Előreomló hajam mögött próbálom rejteni az arcom kevés sikerrel.Félve rápillantok ő meg szélesen elvigyorodik és előrehajolva a szemembe néz.

-Desszert nem lesz? – zöld szeme kisfiúsan megcsillan,én meg alig kapok levegőt,teljesen ledermedek.

-Öhm é-én nem igazán é-értek az  ilyenekhez.B-bocsánat.

-Semmi baj.Majd megtanítalak rá.És együtt elkészítjük – kacsint rám én meg elvörösödve lesütöm szemeim.Miért teszi ezt velem?

Harry a fürdőben tusol,én meg megint csak a képeket nézegetem.Nem hallom amikor mögém lép,így ismét ijedten nézek rá.Van is mitől félnem,egy szál bokszerben áll mellettem,a vízcseppek csorognak le izmos mellkasán.Elkapom a fejem és a képeket bámulom tovább.

-Miért nézed azokat olyan sokszor? – néz rám kérdőn. – Már máskor is észrevettem.

-N-nem tudom.J-jó képek.

-Aha – néz rám furán.

-Ő ki? – csúszik ki a számon hirtelen,a lányra mutatva,aki Harrynek ad puszit.

Kicsit mintha zavartan nézne rám,majd nagy sóhaj következtében megszólal.

-Öhm.Ő…Gemma.A tesvérem.

-Ó. – nézek meglepetten – A-akkor ezért van a válladon egy „G” tetoválás? – már megint előbb beszéltem,minthogy végiggondoltam volna.Döbbenten néz rám,én meg vörösödve az ajkamba harapok.

-I-igen – dadogja.Zavarodottnak és idegesnek tűnik,amit nem értek.A szemébe nézek,nem tudok belőle kiolvasni semmit.Hirtelen feszültség telepedig a szobába,amit nehezen viselek,így kényszeredetten mondok valamit.

-É-és megengedte,hogy magadra tetováld? – nézek  rá kérdőn.A kérdésemre arca még komorabb lesz,szemében pedig szomorúságot vélek felfedezni.

-N-nem volt e-esélye n-nemet mondani – suttogja erőtlenül.  – Ő..ő m-meghalt – mondja remegő hangon.

Lefagyva nézek rá.A következő pillanatban hátrálni kezd,mígnem az ágy széle megállítja és ügyetlenül ül le rá.

- N-nincs itt.Meghalt – néz rám föl könnyekkel megtelt szemmel,keservesen.Könnyei hullani kezdenek,én pedig döbbenten nézek az eddig hihetetlenül magabiztos és vidám fiúra,aki most összetörten,fájdalommal megtelt szemekkel keresi tekintetem.