31.fejezet

OMFG. Túl léptük a 10000 oldalmegjelenítést! Wow. Köszönöm :') Ezen alkalomból (:D) most itt egy hosszúúú rész amiben van egy kis #höhö is. Gondolom ezt most nem értitek,de majd ha elolvastátok leesik a dolog. Ha lesz ilyen még,majd mindig figyelmeztetek mindenkit,hogy ez #höhö rész lett. Ha esetleg valaki nem akar ilyet olvasni. És hozzátenném,hogy még életemben nem írtam ilyet,fogalmam sincs milyen lett,remélem olvasható...
És a kedves ismerőseimnek mondanám,hogy ezentúl ne nézzetek rám nagyon furán(?),csak amennyire általában szoktatok. :) Jóóóóó olvasást.
xxx

~Alice

A Nap forrón süt ránk. Egymás mellett fekszünk a parton egy pokrócon. Harry felém fordul és megcsókol. Ugyan úgy,ahogy körülbelül öt perccel ezelőtt tette. Én komolyan,nem tudom mi van,de az elmúlt négy napban folyamatosan csókolóztunk. Nem,mintha bántam volna egy pillanatát is. Sőt,kifejezetten jól esett. Mindennél jobban vágyok puha ajkaira. Olyan furcsa ez.

Mikor keze végigsimít a testem vonalán,megborzongok. Nem a félelemtől,valami egészen mástól. Az egész testem felébred,mikor Ő hozzám ér.

Hirtelen fölém kerekedik. Kezeit fejem  mellett támasztja,úgy hajol le számhoz.

- Imádom a puha kis ajkaid – suttogja.

Zavartan mosolyodom el,és nézek oldalra. Ő csak tovább bámul. Meztelen hasamra teszi óriási tenyerét,mire odafordulok.

- Mára elég a strandból. Gyerünk haza! – vigyorog.

Fölpattan,majd felhúz engem is. Rögtön magam köré tekerem a törülközőt,mert így állva sokkal többen láthatnak. Harry mosolyogva figyel,és fölkapja a táskát amibe a cuccainkat hoztuk. A kezét nyújtja felém,amit boldogan elfogadok.

- Fagyi? – kérdezi vigyorogva.

Boldogan bólintok. Az utóbbi napok szokásává vált,hogy mielőtt elmennénk a partról,veszünk fagyit. Harryvel Párizsban fagyiztam először,bár azelőtt is ettem már párszor. Körülbelül háromszor.

Az egyik part szélén fekvő büfénél állunk sorba.

- Mit adhatok? – Kérdezi egy fekete hajú,sötétkék szemű fiú. Mikor rám pillant elvigyorodik,majd visszanéz Harryre. – Mit szeretne ennek a gyönyörű lánynak?

Elvörösödöm,és nem merek a fiúra nézni,úgyhogy inkább Harryre kapom a tekintetem. De úgy látszik ez sem túl jó ötlet,mivel Harry hideg,merev arccal mered a srácra.

- Tudom,hogy a barátnőm gyönyörű – nyomja meg a „barátnőm” szót. – De ha kérhetem,ha  ilyenekre gondolsz,legalább ne mondd ki. Köszönöm – sziszegi,majd felém fordul. – A szokásos?

Ijedten bólintok,aztán Harry kér két-két gombóc fagylaltot.  A fiú pár pillanatig,csak zavartan néz,majd kiadja,nekünk a fagyit. Harry kifizeti,és már indulnánk,amikor a fiú utánunk szól.

- Hé,bocs. Csak próbáltam kedves lenni.

Harry félmosolyra húzza a száját,majd megrázza a fejét.

- Én bocs. Túlreagáltam. Holnap jövünk! – int,majd kezemet fogva indul el a fagylalttal a kezünkben.

A házunk úgy tizenöt percre van a parttól gyalog. Kis ideig nem szólalok meg,de végül nagyot sóhajtok és megkérdezem.

- E-ez mi volt?

- Mi? – néz rám ártatlanul.

- A fagyisnál . .

- Ja . . Azért bocsánat. Csak megint hirtelen ideges lettem. Sajnálom.

- D-de miért?

- Fölidegesített az a srác. Ahogy nézett rád.

- Hogy nézett?

- Olyan . . nem tudom. Úgy,ahogy az elmúlt napokban minden egyes hímnemű lény nézett rád itt. És ez idegesít.

Döbbenten nézek rá és megtorpanok. Elém áll és úgy néz szemeimbe.

- H-Harry rám sehogy se néznek. Senki. Legfeljebb csak azt nézik,hogy egy ilyen,mint te,hogyan állhat össze egy ilyennel,mint én.

A szemét forgatva sóhajt fel.

- Nem. Téged néznek. És ez nagyon bosszantó. Tudod miért? Mert bármikor,amikor így néz rád valaki,eszembe jut,hogy mi lesz,ha egyszer nem leszek ott. A srác odamegy hozzád,te pedig beleszeretsz.

Tátott szájjal nézem.

- H-Harry én n-nem. .

- Nem is tudod mennyire félek ettől. Hogy egyszer csak elmész. Elhagysz . . – zavartan túr bele hajába és úgy néz szemeimbe. Zöld íriszeiben félelmet és szomorúságot vélek felfedezni.

- Harry én s-soha  . . – rázom a fejem. Ez nevetséges. – É-én elhagynálak? Ez l-lehetetlen – mondom. És valóban az volt. Az,hogy én elhagyjam Harryt? Ilyen nincs. – Hova mennék? Mit cs-csinálnék? Harry nekem te vagy az egyetlen.

Kitágult szemekkel néz.

- Így gondolod? – suttogja.

Bólintok. Olyan hirtelen szorít magához,hogy a fagyi kiesik a kezemből. De nem bánom,mert újra erős karjai közt lehetek.

- Annyira szeretlek – mormogja hajamba.

- Én is.

Még pár pillanatig ölelkezve állunk,majd tovább indulunk. Hirtelen a fejembe hasít a fájdalom. Följajdulok.

- Mi az? – néz rám aggódva.

- A fejem. Fáj.

Egy pillanatra megállunk,Harry kezei közé fogja arcomat.

- Lehet,hogy napszúrást kaptál. Otthon majd lepihensz – mondja.

Mire vissza érünk a szállásra,még jobban fáj a fejem,így rögtön az ágyba fekszem. Harry letérdel az ágy mellé és megsimítja a fejemet.

- Aludj édesem – suttogja,majd elhagyja a szobát. Egy ideig az oldalamon fekve gondolkozom. Olyan puha ez az ágy. Erről eszembe jut egy emlék,és még magamban is elpirulok.

- Mit nézel? – kérdi a rekedtes hang a hátam mögül.

Megperdülök a tengelyem körül. Eddig a nagy franciaágyat bámultam a szoba közepén,most viszont egy lélegzetállító mosollyal állok szemben,érkezésünk napján,miután visszajöttünk a tengerpartról.

- Csak az á-ágyat.

Szórakozottan vonja föl szemöldökét.

- És miért?

- Ööö,csak azon gondolkodom,hogy é-én is itt alszom-e.

Homloka ráncokba szalad.

- Persze,hogy itt. Nem értelek. Párizsban is egy ágyban aludtunk. Ahogy otthon is.

- D-de ott nem volt két ágy. N-nálad sincs.

- Hol van még itt ágy?

- A nappaliba.

A nappali sarkában volt egy kis egyszemélyes ágy. Amint megérkeztünk megláttam és azóta gondolkozom ezen a dolgon.

- Ja,az a kicsi? Nem fogsz ott aludni – rázza a fejét. – Vagy. . te nem akarsz velem aludni? – néz rám nagy szemekkel.

- É-én . .de én szeretnék. H-ha te is . .

- Én persze,hogy igen! – nevet fel. – Hogy is gondolhattad,hogy nem,drágám. – Közelebb jön hozzám és megfogja kezeim. – Bárhova megyünk,melletted szeretnék aludni. Egy ágyban. – Gyors csókot lehel ajkaimra és homlokát enyémnek támasztja. – Bár . . ketten egy ágyban mást is lehet csinálni – vigyorodik el. Vörösödve kapom el a tekintetem.

Felsóhajtok. Hihetetlen,ahogyan bármikor képek zavarba hozni. Becsukom a szemem és szép arcára gondolok. A lélegzetem lelassul,egyenletes lesz,mígnem mély álomba nem merülök.

Mikor felébredek,félhomály uralkodik a szobában. Kinézek az ablakon,a Nap lemenőben. A fejfásom elmúlt,így boldogan szállok ki az ágyból,hogy megkeressem Harryt. Mellesleg az ő pólójában.

- Harry? – szólok.

Senki nem felel.

- Harry! – kiáltom.

Semmi. Ijedten megyek körbe a házban de sehol senki. Elment? Itt hagyott? Baja esett? Könnyek gyülekeznek szemeimbe.

- Harry! – A bejárati ajtó felé rohanok,idegesen lépek ki a teraszra. – Harry! – ordítom.

Pár pillanatig várok,már épp mennék be,mikor egy hangot hallok.

- Alice!

Megfordulok,és Ő ott áll. Felém fut,a kikövezett ösvényen. Megáll előttem és aggódva néz.

- Alice,jól vagy?

Rémülten nézek.

- H-hol voltál? Azt h-hittem elmentél. Hogy itt h-hagytál – szipogom.

- Micsoda? – kerekedik el a szeme. – Alice,dehogyis. Nem akartalak itt hagyni. Csak . . Ne haragudj,hogy megijesztettelek.

Két keze közé fogja arcomat és lecsókolja egyik könnycseppem.  Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Itt van. Nem akart itt hagyni. Nincs semmi baja.

- H-hol voltál?

- Meglepetés.

- Tessék?

- Vegyél fel valami ruhát és megtudod! – mosolyog.

- O-oké.

Meglepetten megyek vissza a hálószobába. Némi gondolkodás után felveszek egy fehér toppot aminek csipkés mintája van,és egy sötétkék térd fölé érő szoknyát. Ezeket Párizsban kaptam,hogy legyen ruhám az „itteni időjáráshoz” is. Legalábbis Harry ezt mondta.

A nappaliban vár rám egy rövid farmergatyában és fekete pólóban. Miután bezárta az lakást és az utcára érünk egy kendőt vesz ki a zsebéből.

- Gyere ide! – vigyorog.

- M-mit csinálsz?

- Csak,hogy meglepetés legyen. Beköthetem a szemed?

Bólintok. Mögém lépve köti szememre a piros kendőt. Mikor végez,a kezemet fogva vezetni kezd. Mindig szól,ha valamit át kell lépnem,vagy kicsit más irányba megyünk. Fogalmam sincs,merre mehetünk,vagy,hogy egyáltalán miért,de türelmesen követem. Nagyjából tíz perc múlva megállunk. Mögém lép.

- Meglepetés! – suttogja,és lehúzza rólam a kendőt. Tátott szájjal bámulok. Egy kis öbölben vagyunk. A homokos tengerparton egy nagy  pokróc hever,rajta párnák, egy piknikkosár és egy nagy doboz pizza. Körülötte apró lámpások világítanak. Alig tudok megszólalni.

- H-Harry . .

- Tetszik?

- Nagyon – mosolygok rá,ő meg vissza rám. – Ezt mikor csináltad?

- Amíg aludtál.

Ó,hát itt volt,amikor kerestem.

- És most,hogy Franciaországban vagyunk eszünk egy kis pizzát? – nevetek,arra utalva,hogy ez inkább olasz.

- Ööö. Igen,mert e-ez gyors és . . – Jön zavarba,bár nem értem miért.

- Hé. – Lépek elé és bátortalanul megfogom kezeit. –I-imádom a pizzát.

Szégyenlősen elmosolyodik.

- Én meg téged.

Közelebb hajol és megcsókol,majd magával húz és leülünk. Kibontja a dobozt és ez papírtálcán átnyújt egy szeletet.

- Akkor jó étvágyat!

Miután az egész pizza-t megesszük Harry  elővesz egy üveg mogyorókrémet. Fölcsillan a szemem. Kibontja és egy kanalat nyújt felém.

- Egyszerű desszert!

- De nagyon finom – nevetek.

Fölváltva kanalazunk az üvegből. Nem tudjuk mindet megenni,nagyon tömény. Harry egy üveget nyújt át,abból iszom.

- Tele vagyok! – dőlök hátra pokrócon.

Harry arrébb teszi a maradékokat,és mellém dől.

- Olyan jó érzés – suttogom.

- Mi? – Fordítja felém a fejét.

- Hogy,n-nem vagyok éhes.

Nem nézek rá,de a szemem sarkából látom,hogy engem figyel.

- Sajnálom – suttogja.

Halványan elmosolyodom és megrázom a fejem. Közelebb húzódik hozzám. A Nap már lement,a csillagok és a körülöttünk lévő lámpások világítanak csak. Lehunyom a szemem és a tenger csobogását hallgatom. Lágy,meleg szellő cirógatja bőrömet. Harry a kezemért nyúl és fölemeli azt. Mikor kinyitom szemei,és felé fordulok,akkor látom csak,hogy már egyik könyökén támaszkodva fekszik mellettem. Bal karomat szájához emeli és csókot ad a csuklómra.

- Miért csináltad ezt?

Zavartan nézek szemeibe. Lepillantok sebes karomra.

- M-már elmondtam.

- A legutóbbit nem. Miért,Alice?

- É-én csak . .

- Igen? – néz rám bátorítón.

Nagyot nyelek.

- Csak fürödtem é-és megláttam m-magam a tükörben.

Összeráncolja homlokát.

- Ezért?

- A m-mellkasom fájni kezdett. Nem k-kaptam levegőt. Jöttek a-az emlékek és cs-csak f-fájt. És h-hányingerem lett m-magamtól. Olyan ronda v-vagyok.  N-nem értem,m-mit látsz b-bennem és miért v-vagy velem. H-hiszen meg sem é-érdemellek.

Gyorsan hadarom el,mielőtt meggondolhatnám magam. Kitágult szemekkel bámul. A torkomban óriási gombóc  van,szorít,és a könnyeim is úton vannak,de visszatartom.

- Alice . . – Hirtelen föltérdel,majd fölém hajol egész testével. – Szerinted,ha nem akarnám komolyan veled ezt a dolgot,elhoztalak volna ide? – mosolyodik el halványan.

Lesütöm szemeim.

- Nézz rám,kedves.

Megfogja kezével az arcomat és finoman maga felé fordítja.

- Mikor hiszed el végre,hogy szerelmes vagyok beléd?

A szívem akaratlanul is nagyot dobban,míg az agyam csak idegesítően pörög,hogy miért.

- Hidd már el,kérlek!

- B-bocsánat. Próbálom,de n-nekem ez n-nagyon nehezen megy. Ne h-haragudk kérlek.

Hangom elhal a csendben.

- Nincs miért haragudnom. Tudom,hogy nehéz. De segítek,oké? Itt vagyok,rám számíthatsz. – Orrát édesen az enyémhez dörgöli.

- K-köszönöm.

Lehunyom a szemem és mély lélegzetet veszek. A gombóc eltűnt a torkomból. Mikor újra kinyitom pilláim,egy gyönyörű szempár mered rám közelről. Olyan szép.

- Hihetetlen vagy – suttogom.

Nagyokat pislog és megrázza fejét.

- Te vagy itt az egyetlen hihetetlen.

A következő pillanatban ajka lecsap enyémre. Gyengéden csókol,egyik kezét hajamba túrja. Én is így teszek,tenyeremet göndör hajába vezetem. Nyelvét megérzem ajkamon,amit kinyitok,így nyelve szabad utat kap számban. Nyelvemet simogatja először lassan,majd egye gyorsabban. A csók egyre hevesebbé válik. Nagy tenyerével oldalamat simítja,majd legnagyobb meglepetésemre keze mellemre vándorol.

- H-Harry . . – Szakadok el a szájától és kezére nézek,amit rögtön elvesz.

- Bocsánat – rázza meg fejét. – Kicsit elragadtattam magam.

- Harry . .

- Tudom,hogy még nem akarsz többet. Ne haragudj. – Bocsánatkérő tekintettel néz.

Félrebiccentem fejem és úgy mérem föl csodaszép arcát. Duzzadt ajkaira téved tekintetem és szájamba harapok. Mikor elmosolyodik és nyelvét végighúzza alsó ajkán,végre rájövök valamire.

- Harry é-én . .

- Igen?

- É-én szeretnék . .t-többet.

Csodálkozva néz rám.

- Igen?

- I-igen.

Közelebb hajol,úgy suttog.

- Mennyivel többet? – néz mélyen szemeimbe,én meg elpirulok. – Szeretnéd,ha . . megérintenélek itt? – Kezét mellemre teszi. Érintésére bőröm izgatottan bizseregni kezd.

- I-igen.

Keze végigkúszik testemen,a következő pillanatba pedig már a combon között van. Kicsit megrándulok.

- És itt?

Már nem bírok megszólalni,csak bólintok. A fülemhez hajol.

- Ruha nélkül? – morogja.

Némi hezitálás után bólintok. Fölemelkedik és mélyen a  szemembe néz. Elgondolkodva vizslat,csak utána szólal meg.

- Akkor gyere édes.

Föláll és maga után húz. A cuccokkal nem foglalkozik,ott hagyja őket,csak vezet ki az ösvényen,amin bejöttünk. Lábaim idegesen remegnek,menni is alig bírok. Az idegesség mellett,viszont valami más érzés is társul. Izgatott vagyok. Fogalmam sincs,mi lesz,mikor beérünk a házba,de bízom Harryben. Egyszer sem adott okot az ellenkezőjére.

A házban Harry bezárja az ajtót és a hálószobába vezet. Felém fordul és megsimítja arcomat.

- Bízol bennem,ugye?

Határozottan bólintok,mire elmosolyodik. Felém hajol és megcsókol. Mint a parton,egyre hevesebben teszi. Óvatosan fölemel,az ágyig sétál velem,majd lefektet rá. Fölém mászik,majd megint megcsókol. A hátam mögé nyúl,és lassan kezdi lehúzni ruhám cipzárját. Lehúzza a lábamon keresztül. Fekete melltartóban és bugyiban fekszem alatta. Ajkát megint enyémnek nyomja,nyelve utat tör számban. Oldalamat simogatja,amitől libabőrös leszek. Szájával az államtól a fülemig végigcsókol,ezalatt kezét mellemre helyezi. Finoman simogat. Kezét levezeti testemen és a combomat simogatja,mígnem bugyimhoz nem ér. Lassan végig simít ott,mire érdekes érzés nyilall belém. Minta egész testem szikrákat szórna.

- Harry . .

- Jól vagy?

Bólintok.

Újra szemeimbe néz. Megfogja a melltartóm pántját.

- Ezt most leveszem. Rendben?

Újra bólintok,de közben nagyot nyelek. A hátam mögé nyúl,a következő pillanatban pedig egy halk kattanást hallok. Egy pillanatra elbizonytalanodom,de ekkor Harry föltérdel és ledobja magáról a pólót. Izmos felsőteste elém tárul és megfeszülök. Fölém hajol. A melltartómat lassan kezdi rólam lehúzni,végig a szemembe néz. Az anyag végül a padlón landol,a kezeim viszont magam előtt.

- Hé! – nevet halkan.

Elvörösödöm,de nem veszem el karom magam elől. Nem merek a szemébe nézni,ő viszont megfogva arcomat erre kényszerít.

- Ne félj ettől. Nem bántalak.

- T-tudom. Nem attól f-félek.

- Hanem?

Könnyekkel a szememben válaszolok.

- Hogy itt hagysz,ha meglátsz.

Átható tekintettel vizslat és megrázza fejét.

- Biztos vagyok benne,hogy ez nem fog megtörténni.

- H-honnan tudod?

- Mert én szeretnélek látni. Látni akarlak. Úgy igazán. Testedet,lelkedet látni akarom – suttogja. Egy könnycsepp gördül le arcomon. Harry kezeimért nyúl,és lassan húzza őket szét,mígnem a matracra nem érnek. A plafont bámulom,nem merek ránézni. Ez neki előnyére válik,ugyanis a következő pillanatban már a bugyimat sem érzem magamon. Ijedten kapnék oda,de Harry lefog.

- H-Harry kérlek . .

- Ne. Látni akarlak.

Inkább becsukom a szemem,erősen leszorítom.

- Nézz rám kérlek!

Megrázom a fejem.

- Kérlek.

Hangja nagyon komoly,kérlelő. Megteszem,amit kér. Elmosolyodik.

- A kezedet,nehogy föl merd emelni.

Elengedi karjaim és hátradől. Két lába a térdemnél,úgy térdel. A fejemtől a bokámig végigmér. Hosszan,nagyon hosszan. Nagy késztetést érzek,hogy magam elé szorítsam karjaim,de ellenállok neki. Megnyalja ajkát,amitől kis híján elájulok.

- Csodaszép vagy – suttogja.

A gombóc megint a torkomban,mert tudom hogy nincs igaza.

- Harry . .

- Ss. – Újra fölém hajol és fülem mögé túr egy tincset. – Most pedig . . szólj,ha álljak le. Ha elég,azonnal szólj,rendben? Csak kérd,és megállok.

Ijedten bólintok,most mit csinál?

Egy ideig úgy látszik,semmi újat,csak csókol. Aztán hirtelen kezei mellemre tapadnak,majd masszírozni kezdik. Furcsa érzés,amint bőre az enyémhez ér. Felsóhajtok.

- Jó? – szól a rekedt hang.

Csak bólintani tudok. Feje lebukik,aztán már száját érzem magamon. Felnyögök az érzésre,amint nyelvével nyalogat. Először az egyik,majd a másik mellem kényezteti,amíg én becsukott szemmel veszek el az érzésben. Aztán megint a számat csókolja,közben viszont teljesen rám fekszik,így mellkasa az enyémhez tapad. Felsóhajtok a kellemes érzésre.

- Szólj,ha elég – morogja számba.

Kicsit eltávolodik tőlem és a szemembe néz. Keze megint levándorol combomra,majd óvatosan megemeli egyik lábam,hogy talpam a matracot érje.

- Bármikor szólhatsz.

Bólintok. Megint csókol,hevesen,szenvedélyesen. Aztán kezét megérzem két lábam között,mire megfeszülök. Lassan simogat ott. Megérzem egy ujját,ahogy lassan belém vezeti. Felnyögök a furcsa érzésre és a lepedőt markolom. Ujját kihúzza,majd megint betolja. Ezt folytatja,lassan,ritmusosan. A kezdeti kellemetlen érzés elmúlik és valami más veszi át a helyét.

- Jó így? – suttogja. Bólintok és homályos tekintettel nézek rá. Kihúzza ujját és gyors csókot ad ajkaimra. Keze még mindig ott van lent,aztán megérint egy helyen,ami . . ami nagyon érzékeny. Ott simogat. Csodálatos érzés kerít hatalmába. Az egész testem ég. Hirtelen abbahagyja és elkezd lefelé kúszni testemen.

- H-Harry? –suttogom.

Fölnéz rám.

- Minden rendben?

- I-igen.

Aztán lehajol és megcsókol . . ott. Te jó ég. Mikor megérzem nyelvét aprót felsikoltok. Ha nem lenne bennem ez az érzés,amit Ő okoz,biztos vagyok benne,hogy a fejem színe már nem is vörös,hanem zöld lenne,és elájulnék. De itt ez az érzés,ami elveszi  a figyelmemet és nem mellesleg jó is. A testem rángatózik és Harry nevét motyogom. Ő abba hagyja lenti tevékenységét,és újból föl ön hozzám. Izzó szemekkel néz rám,majd megcsókol. Mikor elhúzódik megsimítja arcom,majd keze újra levándorol testemen. Mikor újra megérzem magamban ujját felsóhajtok. Ki be húzogatja,közben egy másik ujjával megint az érzékeny pontomat dörzsöli. Egy ütemben csinálja a kettőt,először lassan,majd gyorsabban,aztán megint lassan. Én pedig kezdek megőrülni ettől.

- Harry é-én . .

- Tudom édes.

Összeráncolom homlokom,mikor lelassítja mozdulatait. Hihetetlenül lassan csinálja. Miért? Jaj. Ez . . Behunyom szemeim,úgy merülök el az érzésben.

- Nyisd ki,kérlek – suttog.

Bár nehezen megy,de megteszem. Fátyolos tekintettel nézek Harryre. Ujjai valami hihetetlen érzést tudnak belőlem kihozni. Annyira lassan csinálja,annyira édesen. Kezeimmel a lepedőt markolom,mikor belém nyilall valami.

- H-Harry . .

- Rajta kicsim – morogja.

Fogalmam sincs,mi ez,de teljesen elbódít. Harry nevét sikoltom ívbe feszülök és valami gyönyörűséges érzés járja át egész testem. Épp,hogy fel tudom közben fogni,hogy Harry szikrázó nagy szemekkel néz és megnyalja ajkait. Nem tudom,meddig tart ez,de élvezem. Sosem éreztem még ilyet,annyira új,de annyira jó. Sajnálom,mikor véget ér.

Még remegek egy kicsit,mikor Harry homlokon csókol. Aztán kezét,ami még mindig ott lent tartózkodik,megint magamon érzem egy pillanatra. Fölemeli karját és egyik ujját beveszi szájába. Tágra nyílt szemekkel nézem. A szemembe néz,és hümmög.

- Finom vagy.

Én már komolyan nem tudom,mi van,mi ez,de érzem,ahogy a fejem ég. Kihúzza ujját szájából és fölém hajol. Lassan megcsókol,keze hajamba túr. Mikor elhúzódik,akaratlanul is ásítok egyet.

- Aludjunk?

Bólintok. Hirtelen teljesen fáradt lettem és nagyon zavarban vagyok. Harry lekapcsolja az éjjeli szekrényen lévő kis lámpát,ami eddig égett,majd befekszik mellém. Ránk húzza a takarót és szorosan hozzám bújik. Mellemnél érzem meztelen mellkasát,amitől zavarba jövök és eszembe jut,hogy fel kéne vennem valamit. De már nem érdekel. Csak aludni szeretnék.

Harry puszit nyom arcomra,és átkarol.

- Jó éjt, gyönyörűm.

- Jó éjt.

Az álom szinte rögtön elkap,így nem tudom valóság-e,vagy csak képzelet,mikor meghallom fülemnél a jól ismert hangot.

- Olyan szép vagy.

30.fejezet

Hiiiii. Vasárnap,új rész! :) Remélem tetszik. Hozzátenném,hogy ezzel a képpel nem szándékoztam megölni senkit... ;)) Elég asdaskjmscjewrs,nem? :D Na jó,kellemes olvasást! :)) 

~ Alice

Meleg napfény sugara ébreszt. Pislogva nézek körül,mire rá jövök,a hotel lakosztályában vagyok. Mellettem Harry szuszog az ágyban. Felé fordulok és úgy nézem Őt. Olyan nyugodt azt arca,és olyan édes így álmában. Meg mindig. Tegnap is az volt a kocsiban.

- Ügye nem veszed komolyan,amit Nadine mondott? – néz rám aggódva.

Elkapom róla a tekintetem. A ruhám a derekamig lehúzva,melltartóban fekszem a hátsó ülésen.

- É-én . .

- Csak féltékeny rád. Ránk.

- M-miért lenne rám f-féltékeny? Azon kívül,hogy v-velem vagy.

Elmosolyodik.

- Mert csodaszép vagy? Nem csak kívülről,hanem belülről is. Értékes vagy.

Furcsa ezt így hallani. Egész életemben,azt mondták maradjak csendben. Hogy felesleges vagyok. Nem érek semmit,nem kellek senkinek.

A szívem megsajdul a gondolatra,de mielőtt még többet gondolkodhatnék,Harry elhallgattat.

Puha szája az enyémet ízleli,kezeivel a testem simogatja.

- Harry,én még n-nem . .

- Tudom. Ne félj. Nem egy kocsiban akarok veled először. .

Még most is belepirulok szavaiba. Hálás vagyok,neki amiért nem sürget. Kicsit föltámaszkodom az ágyból, kinézek az ablakon és hitetlenkedve megrázom a fejem,de rögtön el is vigyorodom. Párizsban vagyok. Én. Egy fiúval,aki azt mondja szeret. Párizsban! Harryvel! Hirtelen nagyon izgatott leszek. Alig tudom elhinni. Mivel érdemeltem ezt én ki?

- Mit nézel szerelmem?

Megugrom az ijedségtől és a hang irányába fordítom a fejem. Egy ragyogó zöld szempárral találom magam szemben. Haja kócosan,össze-vissza áll. Már felkelés után is lélegzetállítóan néz ki.

- J-jó reggelt.

- Neked is – mosolyog a párnán fekve. – Mit néztél ilyen ábrándosan?

- Ööö. Hát,Párizsban vagyunk! – mondom boldogan.

Felnevet.

- Örülök,hogy örülsz. Ma egész Párizst bejárjuk.

Csillogó szemekkel dőlök vissza felé fordulva.

- N-nagyon izgulok.

Mosolyogva húz magához közelebb és puszit nyom a fejem búbjára. Kopogtatnak. Csodálkozva nézek Harryre,aki csak vigyorog.

- Jöhet! – kiabálja ki. Pár pillanat múlva egy fiatal fiú jelenik meg,egy tolható valamivel,amit az ágy mellé tol. A valamin pedig temérdek étel van. Hary megköszöni,a fiú meg már itt sincs.

- Hűű. Ezt mind megesszük?

- Amennyit csak bírunk! – gyorsan megcsókol,föltérdelve levesz egy tálcát a valamiről. – Kezdjük ezzel! – mondja,majd egy szem szőlőt nyom a számba.

 Az elkövetkező,másfél napban,végignézzük Párizs nevezetességeit. Első nap elmegyünk a Louvre-ba,megnézzük a Notre Dame-ot,a Diadalívet. Végigmegyünk a Champs-Élysées –n,ahol a szuveníreken kívül,Harry ragaszkodik hosszá,hogy bemenjünk egy ruhaboltba is,hogy vegyen nekem valamit. Ebédre veszünk francia bagettet,meg mindenféle finomságot,és a Szajna partján piknikezünk. Párizs olyan gyönyörű! Másnap elmegyünk Disneylandbe.  Itt csak ide-oda kapkodom a fejem,annyi minden van itt. Harrynek, végül sikerül meggyőznie,hogy üljek fel a hullámvasútra. Ott és akkor,komolyan azt hittem meghalok. Olyan gyorsan ment és úgy kanyargott! Miután ezt elmondom neki,Ő csak nevetve megölel. Disneyland után,még a városban sétálgatunk. Olyan jó vele itt. Meg bárhol.

Tátott szájjal nézek fel az előttem magasodó, óriási Eiffel toronyra.

- I-ide megyünk fel?

- Igen – vigyorog Harry.

- Öö.

- Emlékszel a London Eye-ra? Hogy fölmentél! Ez csak egy kicsit magasabb.

- Csak k-kicsit?

Fölnevet.

- Gyere!

A lift előtt hosszú sor cikázik. Harry odamegy egy biztonsági őrhöz és papírokat mutat neki. Az őr szól,hogy kövessük,így sikerül csaknem a sor elejére jutnunk.

- Ezt hogy csináltad? – tátott szájjal nézek rá.

- Vannak kapcsolataim –kacsint rám.

- Igen,ezt már észrevettem – nevetek.

Önelégülten mosolyog.

Csupán fél órát kell várnunk,mire a sor elejére nem jutunk és a liftbe szállunk. Pár ember még beszáll mellénk,és a lift elindul. Csodálkozva kapom kezeim a fülemhez. Furcsa érzés hasít belé,mintha bedugulna.

- A gyors emelkedés miatt van – suttogja Harry a fülembe. Ó,hát értem.

A második emeleten kiszállunk a liftből és a korlát felé húz,hogy megnézhessük a kilátást. Kissé vonakodva,de követem,viszont mikor egy pillanatra meglátom az alattunk fekvő várost,összeszorítom a szemem.

- Alice? – a rekedtes hang mellőlem jön.

- Cs-csk félek kinézni.

- Ne félj. Foglak – mögém jön,kezeivel átkarol és a fülembe suttog. – Tudod,megcsinálhatom megint,amit a London Eye-on . . Viszont itt most nem vagyunk egyedül. Nagyon sokan vannak még itt . .

Az előtörő emlékekre,és szavaira hevesebben ver a szívem. Emlékszem,ott hogy vett rá,hogy kinyissam a szemem.

- N-ne. Kinyitom.

- Rendben.

- M-mindjárt. Csak várj egy k-kicsit,k-kérlek.

Nagy levegőket veszek és próbálom magam lenyugtatni. Nem eshetek innen le. Sok ember van itt,ez teljesen biztonságos. Kinyitom a szemem. Harry egyre tol kifelé,mígnem a korláthoz érünk,amiből kicsit lejjebb hosszú rudak állnak,ki,pont azért,nehogy valaki kiessen. Óvatosan lenézek. Kicsit  megszédülök,de az erős karok megtartanak. Összességében,amit látok egy nagy fehérség,és a Szajna. A nagy fehérség persze a házak. Olyan kicsinek tűnnek innen.

- Szép nem?

- Nagyon! – felelek és elmosolyodom. A nap már lemenőben van,így az ég kicsit pirosas,a szellő lágyan simít végig arcomon. Még nézegetünk kicsit,aztán fölmegyünk a harmadik emeletre. Ott már falak,és üveg vesz minket körül. Lefelé menet megint bedugul a fülem,mire elfintorodom,Harry meg nevet. Mire leérünk,már majdnem sötét van. Veszünk egy fagyit a torony alatti egyik kis bódénál,és várjuk hogy sötét legyen,és a torony fényei felgyulladjanak. Nem kell sokat várnunk,hamarosan aranysárga fény borítja be az építményt. Nagyon szép. Harry szorosabban maga mellé húz és puszit nyom az arcomra. Hirtelen,magam sem tudom pontosan miért,de könnyek gyűlnek a szemembe.

- Mi a baj? – néz rám aggódva Harry.

- Cs-csak . .ez annyira h-hihetetlen – suttogom. – Itt v-vagyok Párizsban. V-veled.

Rá pillantok és látom,hogy elmosolyodik.

- Sosem f-fogom tudni meghálálni.

Aprót ráz a fején,szembefordul velem és két kezébe fogja arcomat.

- Nem kell semmi meghálálni. Itt vagy velem,és ez nekem pont elég. – Szeretetteljes arccal néz szemeimben,de én elkapom a tekintetem. – Nézz rám kiscsillag! – suttogja,és az államnál fogva kényszerít,hogy rá nézzek. Látom mosolyát,ahogy egyre közelebb hajol,végül  édesen megcsókol. Mikor elhúzódik kezeivel az enyémekért nyúl. – Nagyon fáradt vagy már?

- Kicsit.

Igazából nagyon fáradt vagyok,de nem szeretnék még hazamenni.

- Rendben. Akkor még el kell intéznünk valamit – vigyorog rám és kezemet fogva indul el. Csodálkozva nézek rá,de nem szólok semmit.

- Várj itt – mondja és egy kis bódéhoz sétál. Pár perc múlva vigyorogva tér vissza.

- M-mi az?

Fölemeli a kezét,így meglátom a benne lévő kis lakatot és kulcsot. A lakaton vastag filccel ez áll: Alice+Harry

- Mi ez? – csodálkozom.

- Majd meglátod.

Beszállunk a bérelt kocsiba és pár perc utazás után megállunk a Louvre környékén. Miért jöttünk megint ide? Kiszállunk az autóból és elindulunk. Pár perc múlva egy hidat pillantok meg. A Pont des Arts nevezetű gyalogos hídon állunk a Szajna fölött. A híd korlátja tele van lakattal. Hirtelen megértem,mit is csinálunk itt és boldogan elmosolyodom.

- Hát . .- Harry beletúr a hajába és,mintha kicsit zavarba lenne. – Lehet,hogy ez kicsit nyálas meg minden,de gondoltam miért ne?

- Sz-szerintem nem nyálas – mondom halkan.

- Reméltem,hogy ezt fogod mondani – nevet és a korláthoz guggol,ahova én is követem. Kinyitja a lakatot a kulccsal,majd rácsatolja a hídra. Mindvégig vigyorogva nézem. Miután a lakat már oda van biztosítva,felém fordul és csókot lehel ajkaimra. – Dobd el a kulcsot! – feláll és felém nyújtja az említett tárgyat. Megfogom és a folyó felé fordulok. Harry a szabad kezemet összekulcsolja övével. Még egyszer mosolyogva rápillantok,majd eldobom a kulcsot a vízbe.

~

 Sötét van. Egyedül vagyok. Próbálom kinyújtani a lábam,próbálok felállni,de nem megy. Túl kicsi a hely,és,mintha egyre kisebb lenne. Fázom. Összehúzom magam,könnyek csorognak le arcomon. Ki zárt be ide? Segítség!Valaki engedjen ki! Kérem. Valaki. Bárki.

- Alice! – Ijedt arcot látok magam előtt. Harry.

- Jaj. – Rosszat álmodtam. Kótyagos fejjel nézek körül.

- Minden rendben szerelmem – szorosan magához húz. – Rosszat álmodtál?

- I-igen.

- Sajnálom. De ne félj,minden rendben – nyugtat.

- I-igen – bólintok. Minden rendben. Amíg Ő mellettem van minden rendben.

Sikerül lenyugodnom. Harry megnyugtat. Mivel már reggel nyolc van,készülődni kezdünk. Összepakolunk,elköszönünk Eleanortól és Louistól,majd autóval Sainte Maxime felé vesszük az irányt. Harry ezt a várost nézte ki a nyaralás további részére. Egész úton zenét hallgatunk,beszélgetünk. Megállunk egy gyorsétteremben hamburgerért. És rájövök,hogy imádom a hamburgert. De van olyan is,amikor csak bámulom Őt vezetés közben. Azt hiszem bármeddig  el tudnám nézni. A lehúzott ablakon át belekap a szél barna hajába,szemeit pár pillanatra leveszi az útról és rám néz. Még sosem láttam senkit,aki így nézett volna rám. Ilyen . .csodálattal? Szeretettel? Nem tudom,viszont azt igen,hogy akárhányszor csak rám néz a szívem egyel nagyobbat dobban. Szeretem ezt az érzést.

Késő délután már ott is vagyunk. Egy eldugottabb hely felé megyünk,amikor megpillantok egy gyönyörű házat.

- Megérkeztünk!

- Ez a szállás? – nézek tátott szájjal.

- Igen. Nem akartam több hotelbe menni. Itt pedig csak ketten vagyunk – kacsint rám.

Egy kicsit megrémülök. Ez a hely elég távol van a városi zajoktól,nincs erre felé sok ember. Csak Harry meg én. Egy csodaszép házban. Aminek a kertjében medence van! Te jó ég.

A kapu nyitva van,így Harry be tud parkolni a kocsifelhajtóra. Egy lenge ruhába öltözött,fekete hajú nő lép ki az ajtón és mosolyogva köszönt minket. Megmutatja az egész házat kívülről,belülről. Egy szintes,modern beépítésekkel és bútorokkal.

- Tehát akkor megfelel? – kérdezi.

- Alice? – néz rám Harry komolyan.

- H-hogy megfelel-e? Ez csodálatos.

Mindketten elmosolyodnak. A nő átadja Harrynek a kulcsokat,meg aláírat vele valamit,aztán már itt sincs.

- Akkor tetszik ugye? –ölelnek át az erős kezek hátulról.

- Hihetetlenül! Köszönöm.

- Semmiség – suttogja a fülembe,majd csókot hagy a nyakamon. Majd még egyet. Újra,meg újra. Felsóhajtok és egyik kezemmel puha hajába túrok.  Ő is sóhajt. Kezeit lefuttatja csípőmre,közelebb húz magához.

- Úgy kívánlak – mormogja nyakamba. Megmerevedem. – Te engem nem?

Érzem,ahogy vörös leszek és lehunyom a szemem.

- Nem. .

- Nem?

- N-nem tudom.

Halkan fölnevet.

- Nem baj. Majd megtudod egyszer. Megyünk a partra fürdeni?

- Igen – mosolyodom el. – Öö csak nincs fürdőruhám.

- Majd veszünk a parton. Alig várom,hogy úgy lássalak – Még egy utolsó puszit nyom arcomra,majd eltűnik,azt hiszem a mosdóban.

Te jó ég. Most gondolok csak bele,hogy nekem fürdőruhában kell lennem. Basszus. A hálószoba felé veszem az irányt. Középen egy óriási franciaágy terül el. Gyorsan kinyitom a bőröndöt,amiben az én cuccaim vannak és gyorsan kotorászni kezdek,míg nem meg nem találom a rózsaszín dobozt. A hálóból is nyílik egy fürdő,így bemegyek és kulcsra zárom.  Mivel az előző kifogyott és nem mertem megkérni Harryt,hogy vegyünk szőrtelenítő krémet,El-től kértem segítséget,aki ügyesen a ruháim közé csúsztatta. Kiveszem a dobozból a tubust meg amivel a kenni kell,és levetkőzöm. Bár,ahogy a tükörbe nézek hányingerem lesz,próbálok nem erre gondolni. Még csak az kéne,hogy Harry meglássa a szőrös lábam. Vagy mást.

Mikor kijövök a fürdőből kis híján szívrohamot kapok. Harry az ágyon fekszik egy szál fürdőruhában. Tátott szájjal nézem és nem bírok megmozdulni. Végignézek izmos felsőtestén és elpirulok.

- Mit csináltál? – vigyorog.

- Ööö.

A kezemre néz,amiben még ott a doboz. Még jobban vörös leszek.

- Értem – bólint és lemászva az ágyról elém áll. Nem merek a szemébe nézni,de megfogja az államat,így kénytelen vagyok. – Hé,nyugi. Ez természetes,oké? – Olyan édesen mosolyog.

- O-ké.

- És most – puszit nyom a számra – Irány a part!

A parton lévő kis fürdőruha bolt öltözőjében állok. Bent van velem egy csomó fürdőruha. Mindegyiket felpróbálom és megnézem a tükörben. Undorító.

- H-Harry?

- Igen szerelmem? – jön a függöny mögül a hang.

- É-én szerintem inkább nem fürdöm.

Pár pillanat hallgatás után szólal csak meg.

- Miért?

- Nem jó semelyik.

- Olyan nincs. Vigyázz,bemegyek.

- M-mi? Ne!

De már késő,bent is van. Magam elé kapom a pólót,amiben jöttem. Elmosolyodik.

- Na hadd nézem! – Elhúzza a kezemet magam elől és végigmér,amibe belepirulok. A felakasztott darabok között nézeget,amiket már rég elvetettem.

- Ezt próbáld fel! – Nyújt oda egy kék,pánt nélkülit. Ha közelebbről nézem,csak akkor veszem észre,hogy az alsó,és felső részén is  apró kis virágok vannak . Messziről inkább csak foltok látszanak. Tetszett,csak nem magamon.

- Ezt már m-megpróbáltam. Nem volt j-jó – tiltakozom.

- Alice,neked semmi sem tetszik magadon! – nevet fel és megcsóválja a fejét. – Szóval nekem kell döntenem. Öltözz! – mondja, összekulcsolja két karját,és várakozásteljesen néz rám. Tátott szájjal nézek.

- Na mi az? – vigyorog.

- A-addig nem,amíg itt v-vagy.

- Pedig én nem megyek ki.

- N-nem?

- Nem.

Idegesen nézek körbe.

- De H-Harry. Én n-nem . .

- Megyek,édes – mondja,gyorsan megcsókol és kimegy.

Huh. Komolyan azt hittem elvárja,hogy előtte öltözzek át. Miután felveszem a kék bikinit,idegesen nézegetem magam a tükörben.

- Jöhetek? – Jön a hang kívülről.

- Nem!

De megint késő,máris bent van.

- Na lássuk! – Újra végigmér. Elég sok ideig.

- M-mit nézel ennyit?

- A formás kis testedet.

- Harry! – kiáltok fel,és kezeimet a szemem elé teszem.

- De hát,ha ez az igazság – húzza el kezeim és megfogja őket. A szemembe néz. -  Ez nagyon jó áll. Visszük.

- I-igen?

- Bizony! – kacsint rám. – Vedd le gyorsan – szól és megint magamra maradok. Leveszem az alsót,és vissza a rövidgatyát. Aztán a felső rész kapcsáért nyúlok,de bárhogy is próbálkozom,nem sikerül kicsatolnom. Hogy a fenébe csatoltam egyáltalán be? Idegesen sóhajtok fel és nagyot nyelek,mielőtt megszólalok.

- H-Harry?

- Igen?

- S-segítenél?

Már bent is van.

- Mi baj?

- Öö. Nem bírom k-kicsatolni.

Elvigyorodik.

- Ezen könnyen segíthetünk. Fordulj meg!

A tükör felé fordulok,Ő mögöttem áll. A hátam felé nyúl,a következő pillanatban egy kattanást hallok,a felső pedig kienged körülöttem. Ijedten kapok utána,de Harry a tükörben a szemembe néz és úgy morogja.

- Tartom.

Kicsit megborzongok. A nyakamhoz hajol és megint puszilgatni kezdi.

- Hmm – sóhajtok fel. Érzem,ahogy nyakamba mosolyog,majd megint a tükörbe néz,ahol tekintete találkozik enyémmel.

 – Fogd meg. – Kezeimmel a hátam mögé nyúlok,ahol Harry a kezembe teszi a fürdőruha két végét. Még egyszer rám mosolyog,majd kimegy.

Miután megvettük,visszamegyek a próbafülkébe és újra felveszem. Szeretném rávenni a ruhámat,amíg a vízhez érünk,de Harry tiltakozik,úgyhogy csak egy törülközőt tekerek magam köré. A tengerpart csodálatos. A nap melegen süt,bár lassan lemenőben van. Harry ledobja a homokba a cuccainkat,majd a pólóját is. Már rajta volt a fürdőnadrág,és igazából a póló eddig is csak miattam volt rajta. Most viszont félemeztelenül áll előttem,én meg szerintem elájulok.

- Gyere! – indul el háttal a vízhez mosolyogva.

A számat rágva nézek körül. Annyi ember van itt. Annyi vékony és szép lány.

 - Héé – jön vissza hozzám és két tenyerébe fogja arcomat. –Ne érdekeljenek mások,oké? Vannak ők,meg mi. Senkitől nem kell félned. Rendben?

Mély levegőt veszek. Rendben. Nem foglalkozom velük.

Harry a törülközőért nyúl,én meglepve kapok keze után.

- Ebben nem tudsz fürödni,kicsim – féloldalasan elmosolyodik.

- O-oké – bólintok és elveszem tenyerem az övéről. Harry megrántja az anyagot,mire az egy pillanat alatt leesik. Tetőtől talpig végigmér,és megnyalja ajkát. Zavartan nézek le a földre. Aztán hirtelen emelkedni kezdek és puha bőrét érzem az oldalamnál. A karjába kapva rohan be velem a tenger hullámai közé.

29.fejezet

Sziasztook...Hát nem sikerült betartani az ígéretemet,hogy vasárnap hozom a részt. Nagyon sajnálom. Mostanra sikerült. Viszont ez most eléggé hosszú lett a többihez képest,de remélem nem uncsi. Jó olvasást,köszönöm a komikat!
xx
Ui. Egy kedves ismerősömnek hozzátenném,hogy Claire itt egyenlő a Klárával... :))

~ Alice

Az órára pillantok. Fél négyet mutat. Kinézek az ablakon. Gyönyörű. Amit,az ablakon kívül látok,de amit azon belül is. Egy kisebb lakosztályban ácsorgok. A mi lakosztályunk,Harryvel. Még magamba is zavarba jövök,mikor ezt gondolom. Tényleg nagyon szép hely. Még sosem voltam ehhez gahonlóban se. Bár miért lettem volna. Eleanor hangja ébreszt fel gondolataimból.

- Biztos jó így? Nem muszáj jönnötök,ha nem akartok.

- Én azt szeretném amit Alice. – Harry a hatalmas kanapéról mosolyog rám.

Engem néznek,és rögtön zavarba jövök.

- É-én szívesen megyek. Kíváncsi vagyok. Ha neked így jó,Harry . . – az ajkamat beharapva pillantok rá.

- Nekem tökéletes – vigyorog.

- De akkor,nem rontok el semmi romantikus dolgok,ugye? – El tekintete kettőnk között cikázik.

- N-nem – mosolygok szégyenlősen.

- Majd holnap romantikázunk! – kacsint rám Harry,amitől a fejem vörös lesz.

- Hát jó. Úúú. Ez tök jó lesz! Majd megmutatok neked mindent Alice! – izgatottan tapsol,majd eltűnik a fürdőben.

Mosolyogva ülök le Harry mellé. Eleanor divatbemutatója ma este lesz,és megbeszéltük,hogy megnézzük. Szerintem,azt hiszi,hogy nem is szívesen megyek,csak miatta akarom megnézni. Pedig én nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet egy ilyen.

- Na jó. Mi Louissal előre mentünk. Akkor ahogy megbeszéltük! – Eleanor jün ki a fürdőből és felkapja a táskáját. – Jaj és Al,az ágyra tettem egy ruhát meg cipőt. Majd találkozunk! – mosolyogva int,és már be is csukta maga mögött az ajtót.

- Milyen ruha? – a mellettem ülő göndör homlokráncolva néz.

- Ööö, Eleanor kölcsön adott egy valamit,ami jó az ilyen alkalmakra.

- Értem,Al. – vigyorog.

- T-tényleg. Furcsa volt,hogy így n-nevezett.

- Al. Nem tetszik? – Megfogja egy tincsemet és babrálni kezdi.

- Hát. Igazbából n-nekem magával az Alice-el van bajom.

- Miért? – néz rám meglepetten.

 - Olyan h-hülye név. Furcsa.

- Furcsa? – felnevet.

- I-igen – lesütöm a fejem.

- Szerintem meg gyönyörű. Ahogy a név viselője is. Illik hozzád  - mélyen a szemembe néz és az arcomat cirógatja hüvelykujjával. Elpirulva kapom el tekintetem. – Az én nevem nem furcsa? – féloldalasan elmosolyodik.

- N-nem. Csak,mindig Harry Potter jut eszembe – pillantok fel rá,ő meg hangosan nevetni kezd.

- Harry Potter . . –mosolyogva rázza a fejét.

- Én m-meg Alice Csodaországban. Csak sokáig k-kellet várnom a cs-csodás részre . . – amint kimondom,már meg is bánom. Harry feszülten figyel néhány pillanatig,mintha nagyon gondolkodna valamin,majd orrát édesen az enyémhez dörgöli.

- El fogunk jutni ebbe a Csodaország izébe. Együtt. Oké?

- O-oké – felsóhajtok,a következő pillanatban pedig ajkát már magamon érzem. Nyelve a számba furakodik és lassan ledönt a kanapén. Keze végigsimít oldalamon amibe beleremegek. Szája a  nyakamhoz közelít,majd azt csókolja végig,egészen az államig,aztán visszatér a számra. Kezem,ami eddig mozdulatlanul feküdt,lassan fölemelkedik és hajába túr. Ujjaimmal fejét simogatom,mire érzem,ahogy belemosolyog csókunkba.

- Mmm. Ez olyan jó – suttogja bele fülembe,majd megérzem nyelvét,ahogy végighúzza bőrömön.

Lehunyom a szemeim és felsóhajtok. Kicsit elhúzódik.

- Tetszett? – Pimasz vigyorral néz.

Elkapom róla a fejem és mindenhova nézek,csak Őrá nem.

- Khm – köszörülöm a torkom. – N-nem tévézünk?

Nevet rajtam,és egy gyors szájra puszit ad.

- Nekem jobban tetszett,amit eddig csináltunk,de legyen – kacsint rám. A távirányítóért nyúl,én meg piros arccal ülök fel. Harry maga mellé húz,átkarol erős karjával és belepuszil a hajamba.

- Erre! – Harry kézen fogva vezet egy hátsó ajtó felé. Ki vagyok festve,Eleanor a smink készletét is ott hagyta nekem. Egy lila színű estélyiben lépkedek mellette. Egy lila magas sarkúban. Én.

- Jaj,bocsánat! – mondom,mikor aprót megbotlok és Harry utánam nyúl nehogy elessek.

- Semmi,drága. Akármikor elkaplak,ha szükséged van rá.

- Azt h-hiszem,az este f-folyamán még sokszor lesz ilyen.

Kicsit elszomorodom a gondolatra. Nem megy nekem ez a magas sarkúban járás. Mármint ez se.

- Nagyon jól áll ez a ruha – fordítja a fejét felém és jól végigmér. Elpirulok.

- H-hát. Nem t-tudom. – Lehajtott fejjel megyek tovább.

- Mi az,hogy nem tudod? – Harry fölvont szemöldökkel néz.

- N-nem vagyok b-benne túl n-nagy?

- Nagy?

- K-kövér.

Harry hirtelen megtorpan,én meg mennék tovább,így majdnem elzúgok,de sikerül talpon maradnom és úgy fordulnom felé.

- M-mi az? – zavartan nézek zöld szemeibe.

- Kövér? – értetlenség sugárzik tekintetéből.

- Ó. H-hát. Nem is t-tudom én cs-csak . . – zavaromban egy tincsemmel babrálok.

Harry közelebb lép és szorosan megölelve suttog a fülembe.

- Nem Alice. Nem. Hidd el nekem,rendben? – Kezével a hátam simítja én pedig bólintok.

- O-oké.

- Egyáltalán nem.

Mikor elhúzódik bíztatóan rám mosolyog és a kezemet fogva lépünk be az ajtón.

Végigmegyünk egy hosszú folyosón. Néhány ember ide-oda szaladgál papírokkal,kávéspoharakkal a kezében,vagy éppen idegesen telefonálva.

- Nem, nem! Mi nem ezt rendeltünk! Ki akarna jégből bálnát!? Szerencsétlen. Hattyút akarok! Hattyút,maga ostoba! – Az egyik nő,aki majdnem fellök miközben elmegy mellettünk,kezében virágcsokrokkal,ezt ordibálja.

Csodálkozva nézek utána. Nem látok nála telefont. Kinek beszél?

- Magában ordibál? – kérdezem Harryt,mire felnevet.

- Nem. A fülét nézd.

Hátrafordulva nézek után,és felkontyozott hajától látom a fülén lógó kis fekete valamit.

- Ó.

 Továbbmegyünk és egy nagy ajtón belépve egy terembe érünk. Ámulva nézek körül. Asztalok,tele sminkes dolgokkal,tükrök előtt ülő,köntösbe burkolózó modellek,akiknek a haját vagy épp a sminkjét csinálják. Néhányan felénk fordulnak és végigmérnek. Egy-két tekintet több ideig is ott ragad,ami zavaró.

- Hát itt vagytok! – Eleanor ugrik hirtelen elénk egy világos rózsaszín selyem köntösben.

- Szia – köszönünk egyszerre Harryvel.

- Egy óra múlva kezdünk. Körbevezesselek Alice? – csillogó szemekkel néz rám. Mosolyogva bólintok. – Louis a büfében van,Harry. Menj nyugodtan, mi meg leszünk. Hívlak,ha kellesz.

- Na szép! Hogy leráztok – a fejét csóválva nevet,majd gyors csókot lehel ajkaimra. – Maradj El-el! – mosolyogva int,és eltűnik egy ajtó mögött.

- Gyere! – kézen fogva vezet maga után.  Mindent megmutat,amíg én csak ámulva nézek. Az öltözőt,a az úgynevezett „back stage-t” és még egy üres szobát is,tele hátradönthető fotelekkel,amiben relaxálni lehet a műsor előtt. Utoljára marad a kifutó,ahol El megmutatja,hogyan fog végigmenni a közönség előtt.

- Húú,most viszont mennünk kell. Még nincs kész a sminkem.

Visszamegyünk a sminkes részhez. El beül egy székbe és rögtön kezelésbe veszik. Csodálattal nézem,mennyi minden kerül az arcára.

- Alice,tudnál nekem hozni egy kávét a büféből?

- Persze.

- Itt a név kártyám. Ezzel ingyen megveheted – a kezembe nyom egy fehér kártyát szallaggal,amin Az „Eleanor Calder” név szerepel. -  Emlékszel merre van?

- Igen,mindjárt jövök.

- Köszi! – szól utánam.

Óvatosan lépkedek az emberek között,míg pár ajtón átérve meg nem találom amit keresek. A pulthoz megyek és egy fekete hajú pultostól kérek egy pohár kávét.

Hirtelen vaku fénye villan,én meg riadtan fordulok oldalra. Egy kék koktélruhában álló,nagyjából velem egykorú lány áll fényképezőgéppel a kezében.

- Jaj bocsi! – Nevetve jön oda hozzám. – Muszáj volt egy képet csinálnom rólad. Csodásan áll ez a ruha – vigyorog.

- K-köszönöm. – Furcsán nézek rá,ugyanis fogalmam sincs ki ő. Továbbra is csak mosolyogva bámul,majd hirtelen megrázza a fejét.

- Bocsi. Nem is ismerjük egymást. Claire vagyok! – nyújtja  a kezét.

- A-lice.

- Éés mizu?

Döbbenten nézek rá. Eddig nem is ismert.

- Öö.

- Az jó! – nevet. – Én fotókat készítek egy projekthez! Nagyon izgi! Viszont kéne egy kis kávé,mindjárt elalszom! – Nevetve szól a pultosnak.

Mindjárt elalszik? Ez a lány úgy föl van pörögve,mint ahogy én még soha. Megvonom a vállam. Igazából nevetnem kell ahogy ránézek. Most épp dudorászik magában és a kávéját várja. Én fölnyúlok a pultra az én poharamért,amikor Clair ijedten néz rám.

- M-mi az?

Mintha kicsit gondolkodna,majd megértő arccal néz rám.

- Sajnálom.

- M-mit?

- A karodat.

Tátott szájjal meredek rá. Eleanor szándékosan egy olyan ruhát adott,aminek hosszú ujja van.

- H-honnan . .

- Az előbb kicsit felcsúszott a ruha széle. – Száját rágva mutat karomra.

- Ó. Öö.

- Nem kell mondanod semmit. Én megértem. Én is csináltam régebben . . – kicsit elhalkul a hangja. – Nem vagy egyedül. Viszont most,hogy már túl vagyok rajta . . Szóval tudom,hogy én egy idegen vagyok,és tökmindegy mit mondok,de azért elmondom. Nem éri meg. Oké? Semmi olyan nincs amiért ezt érdemelnéd. Tudom,hogy most nem hiszel nekem. Én se hittem másnak. De . . –nagyot sóhajt. – Még itt vagyok. És te is. És még sokáig itt  kell lennünk nem? – nevet. – Hiszen ez . . ez jó. Jó itt lenni. Csak találj szépet. Mint ahogy én most megtaláltam a ruhádat – rám mosolyog.

Nem tudok mit mondani,csak nézem őt csodálattal.

- Na,hol van már az a kávé,ember? – ordít be a pulton keresztül. Nevetve fordul felém,majd jön a pultos és kiadja a poharát. – Végre. Köszönöm! – szem forgatva néz.

Egy férfi közeledik felénk,barna hajjal.

- Szia! – Claire elpirulva köszön neki és puszit ad a szájára. A férfi visszaköszön,majd rám néz.

- Ő itt Alice! Tök jó a neve,nem? Alice,ő itt a barátom Josh.

Josh kezet ráz velem. Mosolyogva néz rám,majd gyönyörű kék szemeivel vissza Clairre.

- Mehetünk? – kérdezi tőle.

- Igen. – Claire felém fordul és hirtelen megölel. – Jó legyél! Örültem,hogy találkoztunk! Szia csajszi! – mosolyogva húzódik el,és kézen fogva sétál el a barátjával.

Én még kicsit sokkos állapotban vagyok,de utána kiáltok.

- Claire!

Érdeklődő arccal fordul hátra.

- Igen?

- K-köszi!

Elmosolyodik.

- Nincs mit,csajszi!

És már el is tűntek. Megbabonázva bámulok utánuk.

Hirtelen két erős kéz fonódik körém. Ijedten nézek hátra,amikor megpillantom az ismerős,gyönyörű szép zöld szempárt.

-  Hello,édes – rekedtes hangján suttogja a fülembe.

- Sz-szia.

- Minden rendben.

- Igen.

- Remek. Mindjárt kezdődik.

- Oké. Csak ezt még oda kell vinnem El-nek – mutatom fel a kávét.

Miután El megköszönte az italt,sok szerencsét  kívánunk neki és elfoglaljuk helyünket az első sorban. Az emberek nagy része már megjött. Izgatottan nézek körül. Kezdődik.

Egész végig csak ámulva nézem a kifutót. A legtöbb szett tetszik,bár van egy-két darab,amit nem tudok hova tenni. Elvigyorodom,mikor Eleanor sétál ki. Harry és mellette Louis fütyülnek neki,amin én csak nevetek. Egész végig jól érzem magam.

- Basszus. – Ijedten nézek rá.

- Mi-mi az?

Szemét rögtön leveszi a kifutóról,és rám néz.

- Ó. Semmi. Csak elfelejtettem fölhívni anyáékat. Mikor elutazom,mindig elvárja,hogy beszéljünk,mert aggódik – forgatja a szemét,majd elmosolyodik.

- Ó. Oké.

Harry puszit nyom az arcomra.

A műsor végén Harryvel az öltöző felé tartunk,hogy gratuláljunk El-nek. A folyosón megáll.

- Tudnál itt egy kicsit várni? Muszáj elmennem a mosdóba. Itt csak női van – fintorog,mire nevetek.

- Persze - mondom, ő meg eltűnik a folyosóról nyíló egyik ajtón.

Szórakozottan nézek körül. Az emberek már nyugodtan sétálgatnak itt,most,hogy már vége a bemutatónak. A mellettem lévő ajtó kivágódik,és csaknem a falnak dönt.

- Opsz,bocsi! – mondja a szőke hajú lány,aki kijött. Gyönyörű ruhában van,a bemutatásra kerülő kollekció egyikében. Biztos egy modell,bár nem ismertem fel. Az ő hűvös,kék szemében viszont valami csillanást vélek felfedezni. – Áh,te vagy . . Alice,ugye? – vigyorra húzza száját.

- Öhm,i-gen. És t-te? –Fogalmam sincs,hogy ki ez a nő.

- Én Nadine vagyok. Már találkoztunk Harrynél. Hát nem emlékszel?

Megmerevedek. Nadine.

- Harry volt szerelme – magyaráz tovább.

- I-igen – ennyit sikerül kinyögnöm.

- Láttam,hogy Hazzal itt vagytok,reméltem,hogy sikerül beszélnünk. Kívánságom teljesült! – nevet föl. – És mizujs? Harry fölcsinált,vagy egyszerűen csak kövér vagy ebben a ruhában? – ráncolja a szemöldökét.

Hirtelen nem kapok levegőt. Remegni kezdek,és a mellkasom szúr.

- Nos? – vigyorog továbbra,mikor meghallom azt a hangot ami rögtön megnyugtat.

- Nadine! –Harry mellém lép és megfogja egyik kezem.

- Ó,Hazz! Micsoda meglepetés. Jó újra lát . .

- Nadine,hagyd. – Harry szinte morogva mondja.

- Most mi van? Beszélgessünk már egy kicsit. Mikor jön a baba?

Harry arca eltorzul.

- Szerintem most állj le.             

- Így gondolod? Mert én nem. És egészen biztos vagyok benne,hogy sokkal hajlékonyabb vagyok,mint ez itt – bök a fejével felém.

- Alice a neve, és semmi közöd nincs hozzánk – Harry hangjából jól érezhető az idegesség.

- Nem feküdt még leveled? Azért vagy ilyen feszült? – ártatlanul néz hol rám, hol Harryre. Mindjárt sírni fogok. Nem bírom már sokáig,de a lábaim cöveket vertek.

- Na jó. Ezt nem hallgatom tovább. – A kezemet fogva húzni kezd maga után,ki az éjszakába.

A kocsi hátsó ülésén ülünk a parkolóban.Újra eszembe jutnak Nadine szavai,mire a mellkasom fájni kezd,és kapkodva veszem a levegőt.

- Alice,Alice nyugi! – próbál nyugtatni Harry,de azt hiszem sokkot kaptam. Kezeimet a hajamba vezetem és remegve tépni kezdem. Harry azonnal lefog.

- H-Harry,k-kérlek! – tör ki belőlem a sírás.

- Nem,Alice.

- E-egy k-kést. K-kérlek.

Megmerevedik,szemei döbbenetet sugároznak,ami egy idő után aggódásba megy át.

- Alice. Nem. Nézz rám! – arcomat kezeibe veszi. Rémült szemeimbe néz. De most a csillogó zöld írisze sem segít,hogy megnyugodjak. – Alice,ez egy idióta. Hülyeségeket beszél. Ne foglalkozz vele. Felejtsd el. Csak . . – megrázza a fejét,a következő pillanatban pedig ajkai a számra tapadnak. Elfog az a kellemes érzés,amit ilyenkor érzek. A hajamba túr,és nyelve rátalál az enyémre. Kezei testemet simítják. Lassan megnyugszom. Aztán egy új érzés fog el. Vágyat érzek,hogy még közelebb vonhassam magamhoz és még jobban csókoljam.

- H-Harry – sóhajtok és magamat is meglepem. Nyelvemet végighúzom nyaka vonalán. Egy pillanatra megáll,de aztán puha szája megint az enyémre talál. Kezeit a hátam mögé vezeti és elhúzódik kicsit.

- Lehúzhatom? – óvatosan megrántja a ruhám cipzárját.

A számat rágcsálva,némi hezitálás után bólintok.