34.fejezet

Vééégre itt vagyooook. Remélem tetszik. xx

~ Alice

Sikongva nevetek,mikor karjaiba kap és kezében az egyik csomaggal átlép velem a küszöbön. Kicsit meginog,és majdnem elesünk,mire még jobban nevetek.

- Ez feltétlenül szükséges volt? – kérdezem,miközben egyik kezemmel még mindig puha tincsei között turkálok.

- Hmm – hunyja le szemeit egy pillanatra. – Igen. Olyan,mintha nászútról jöttünk volna vissza. Át kellet,hogy vigyelek a küszöbön! – vigyorog,nekem meg egy pillanatra eláll a lélegzetem. Nászút . . .

Ledobja a táskát és megpördül velem,majd lerak. Puszit nyom a homlokomra és kimegy a bejárati ajtó elé a többi csomagért. Én addig mosolyogva nézek körbe. Jó újra otthon lenni. Otthon. Otthon vagyok? Furcsa így  belegondolni,de azt hiszem igen. Nem ez a ház az otthonom,hanem,ahol Harry van. Harry az otthonom.

Mindkét kezében óriási bőrönddel jelenik meg,a szájából pedig valami papírféle lóg.

- Ift a fposfa – mondja.

- A mi?? – nevetek és elveszem tőle a papírt,ami egy halványrózsaszínű  boríték.

- A posta – vigyorog.

- Kibontsam?

- Kibonthatod,de tudom mi van benne.

- Mi? – pislogok kíváncsian.

- Esküvői meghívó. Niall bátyjának az esküvője. Bocsi,hogy még nem mondtam,de igazából én is elfelejtettem.

- Semmi – rázom meg a fejem és hirtelen izgatott leszek. – És e-elmegyünk,ugye?

- Persze.

- Még sosem voltam esküvőn – gondolkodom el,és egyre kíváncsibb leszek,hogy milyen is egy ilyen.

- Én se voltam sokszor – nevet,aztán pár pillanatig,mintha gondolkodna,majd megszólal. – El kéne intéznem pár dolgot az étteremmel. El vagy addig?

- Persze. Kipakolok,j-jó?

- Oké szerelmem – hajol közelebb és lágyan megcsókol,majd a nappaliban lévő íróasztal felé megy a laptoppal együtt és helyet foglal.

Kiszedem a bőröndökből a holmikat és mindnet elrakok a helyére. Közben Harry néha felém fordul és összemosolygunk. Miután végzek, a könyvespolchoz megyek és kiválasztok valamit,majd a nappaliban leülök a kanapéra. Rögtön belemerülök a könyvbe,viszont eszembe jut valami,amin már rég óta gondolkodom.

- Harry?

- Igen? – fordul felém a gurulós székkel.

- Cs-csak azt szeretném mondani,hogy ööö,szeretnék v-valamit dolgozni.

Összeráncolt szemöldökkel néz.

- Hogy érted?

- Sz-szeretnék egy állást.

- Igen? – vonja föl szemöldökét. – Miért?

- Nem ülhetek egész nap mindig csak itt. Valamit nekem is kell csinálnom. És . . – hirtelen elhallgatok,mert nem vagyok biztos,pontosan mit is akarok.

- És?

- É-és . . Sz-szeretnék majd továbbtanulni . . –motyogom halkan.

A székkel odagurul hozzám é végigsimít arcomon.

- Persze,ha ezt szeretnéd. De,szerintem akkor rögtön kezd a sulival. És utána lesz munkád,amilyet te akarsz.

Beleharapok a számba.

- Igen,de . . ahhoz pénz kell.

- Kifizetem – vonja meg a vállát.

Homlokráncolva keresem zöld tekintetét.

- H-Harry,nem fizethetsz,m-mindig mindent te. Nem csinálhatsz meg mindig h-helyettem mindent. Nekem is kell v-valamit csinálnom,ami saját magamtól s-sikerül. Előbb össze kell gyűjtenem valamennyit.

Hevesen megrázza a felét.

- Nem kell. Nem kell valami hülye munkát keresned,csak,hogy ki tudd fizetni. Ráadásul ez elég sokáig is eltarthat. Szeretném,ha minél előbb azzal foglalkozhatnál,amit szeretsz.

- D-de igazából még nem is t-tudom. Addig eldönthetném.

- Évekig gondolkoznál rajta? Mert,ha olyan sulit akarsz,akkor évekig is eltarthat.

- Ak-kor így lesz . . Sz-szeretném ezt magamtól csinálni.

Hirtelen feláll, beletúr a hajába és idegesen néz rám.

- Miért nem hagyod,hogy segítsek?

- É-én . .

- Megőrjít ez. Nem akarom,hogy valami sarki boltban árulj konzerveket. Olyan nagy baj ez? – emeli fel a hangját én meg ijedten nézek.

Fölkapja a kocsi kulcsot és az ajtó felé veszi az irányt.

- H-hová mész? – kérdezem ijedten.

- Az éterembe. Este jövök- szól,majd becsapja maga után az ajtót.

A síri csendben meredten nézek az ajtóra. Mi történt? Mi volt ez? A mellkasom szorítani kezd és sűrűn pislogok,mikor az első könnyem kigördül. Sűrűn véve a levegőt kapkodom a fejem és próbálok lenyugodni. A konyhára pillantok,a mosogató mellett egy kés fekszik. Nagyot nyelek és már állnék is föl,de aztán hirtelen megdermedek. Nem. Nem csinálom meg újra.

Nehéz. Nehéz dolog visszatartani magad,mikor az egész tested a fizikai fájdalomra vágyik a lelki sebek helyet. Nehéz,mikor azt akarod,inkább a tested fájjon,minthogy a szíved. Mert azt sokkal könnyebb elviselni. De el kell viselni. Túl kell élni.

Remegve kuporodok össze és hagyom,hogy a könnyeim a puha anyagra potyogjanak.

Körülbelül egy óra múlva sikerül lenyugodnom. A sírástól feldagadt arccal állok fel és a konyhába megyek. Gondolkoztam a dolgokon. Harry biztos visszajön és megbeszéljük. Biztos így lesz. Remélem.

A polcról leveszek egy szakácskönyvet. Homályos tekintettel keresgélek valami egyszerű süti receptje után. Valami csoki piskótásnál megállok és neki kezdek. Miután az alapanyagokat összekevertem,berakom a sütőbe,közben meg beindítom a zenelejátszót,amiben az ott maradt CD-t hallgatom halkan. Bemegyek a mosdóba, kicsit összeszedem magam és a kisírt arcom. Még mindig az itthonra átvett,rendrakós ruhákban voltam,vagyis egy szürke melegítőben és egy bő pólóban,ami Harryé.  Úgyhogy éppen átöltöznék valami rendes holmiba,amikor meghallom a hangot,amit bárhol,bármikor felismernék. Ez a hang most ijedtnek,rémültnek hangzik,így gyorsan futok ki a nappaliba.

- Alice! – hallom még egyszer a nevem szájából,majd megpillantom őt,amint rémült arccal közeledik felém. – Alice! – mondja kicsit megkönnyebbülten,aztán legnagyobb meglepetésemre a földre rogy és a bal kezemért nyúl. – Ugye nem . . – suttogja és látom a megkönnyebbülést szemében,mikor látja,hogy nem bántottam magam. Megrázza a fejét és puszit ad a sebhelyekre. Sok kis puszit. Aztán átölel a derekamnál fogva és fejét a hasamba fúrja. – Nem mentél el – suttogja.

Nem tudok,mit mondani csak értetlenül nézek.

- Azt hittem itt hagysz.

- N-nem tudnálak itt hagyni,Harry.

Fölnéz és a szememet pásztázza.

- Bocsánat,amiért olyan voltam. Kérlek ne haragudj.

Megrázom a fejem.

- Nem is h-haragudtam. Cs-csak szomorú voltam.

- Sajnálom – néz bocsánatkérő tekintettel.

- Te n-ne haragudj – mondom halkan,de megrázza a fejét.

- Nem neked kell bocsánatot kérned. Csak nekem – mondja még mindig térdelve,és onnan felnézve rám. – Hülye voltam. Csak ideges lettem. Elég hirtelen szokott ez nálam jönni . .  – csóválja a fejét.

Nem bírom már tovább nézni így felülről,úgyhogy én is letérdelek és megölelem.

- Köszönöm.

- Mit? – nevet fel erőltetetten.

- Hogy szerinted n-nem én vagyok a hibás – mondom halkan.

Eddig mindig én voltam a rossz,akkor is ha nem. Mindig engem hibáztattak mindenért,akkor is,ha közöm sem volt a dologhoz. Most másképp történt.

- N-nem  azt köszönöm,hogy azt mondod a te hibád. Cs-csak azt,hogy úgy gondolod nem az enyém. Hogy nem én vagyok a rossz – motyogom a válla és a nyaka közti területbe. A hátamat simogatja nyugtatóan,nem szól semmit,de nem is kell. Aztán lassan lefelé kezd dőlni velem együtt,le a padlóra. Egymás mellett fekszünk,szorosan maga mellé húz. A zene még mindig halkan szól,amikor fölemeli karomat és megsimítja csuklóm.

- Azt hittem,mire visszaérek bántod magad,vagy elmész.

Lehunyom a szemeim.

- Nehéz volt m-megállni . .

- De sikerült.

- Miattad – nézek szemeibe.

- Miattam? Pont,hogy miattam tetted volna – néz szomorúan.

- E-eszembe jutott az arcod. Amikor l-legutóbb megláttál úgy. Nagyon . . r-rémült voltál. Szomorú. És cs-csalódott. Nem akartam,hogy még jobban h-haragudj rám. Nem a-akartam látni megint azt az arcot – sütöm le szemeim.

- Nagyon megijedtem akkor. És mikor eszembe jutott,miután elmentem,hogy ez is megtörténhet . . Azonnal indultam vissza. Én sem akarlak többet úgy látni. Fájna nekem.

Belefúrom arcom mellkasába. Illatától megnyugszom. Így fekszünk a padón,amíg meg nem töri a csendet.

- Mi ez az illat?

- Jaj! A süti! – ülök fel hirtelen és a konyhába sietek. Gyorsan lekapcsolom a sütőt és kiveszem a serpenyőt.

- Mi az? – jön Harry és mellém áll.

- Ööö. Sütit csináltam. Remélem nem égett nagyod oda az alja – rágom a szám szélét. – Mert akkor szomorú leszek. N-neked csináltam – nézek rá.

Hihetetlenül édesen elmosolyodik.

- Sütit csináltál nekem? Anyukámon kívül még egy nő sem sütött nekem – ölel át hátulról és puszit nyom a fejem búbjára. Elpirulok. – Megkóstoljuk?

Mosolyogva bólintok és szeletelni kezdem. Harry a hűtőből tejszínhabot vesz elő és rá nyomja. Az asztalnál ülve falatozunk.

- Mmm,nagyon finom – néz rám elismerően.

Csak mosolygok. Miután befejezzük,éppen mondanék valamit,amikor fogja  a tejszínhabot és a kezemre fúj belőle. Pislogva nézek rá,majd én is megfogom a tubust és a kezére fújok egy kicsit. Ő megint úgy tesz,mint az előbb csak most az egész karomra fúj. Tátott szájjal nézek rá,aztán elvigyorodom é s minden bátorságomat összeszedve a vállára fújok a pólóján. Tettetett felháborodással néz rám,és visszaadja,ami nekem jár. Ezúttal viszont a hajamba keni a habot. Nevetve veszem el tőle és a kezembe fújok jó sokat. Értetlenül néz,a következő pillanatban viszont már nem látom olyan jól arcát,ugyanis fehér hab takarja be. Nevetve figyelem,ahogy kinyitja szemét és leken magáról egy kicsit.

- Szóval így állunk . . –keni ő is arcomba. Újra a kezembe nyomom és összekenem felsőjét. – Túlságosan szeretem ehhez ezt a pólót,ami rajtad van . . Sajnos le kell venni – mondja,a következő pillanatban pedig már nincs rajtam és melltartóban ücsörgök.

- Jaj – nevetek és felállva rohanni kezdek,ő meg utánam. A tejszínhabbal együtt. Nem jutok sokáig,elkap és a földre esünk mindketten. Harry telefújja a hasam és a melltartóm fölötti részt,amíg én sikoltozva nevetek.

- És most megeszlek . . – vigyorog és fejét a hasamba temeti. Nem bírom abba hagyni a nevetést,hihetetlenül csikis,ahogy rólam eszik. – Nagyon finom ám. Kérsz? – kérdezi és mikor ránézek,látom,hogy a szája szélén ott egy csomó hab és felém közelít vele,majd száját enyémhez tapasztja. Harry csókja és ez a finom íz,együtt valami elképesztő. Kezét hajamba túrja és simogat.

Mikor elhúzódik megint csak nevetek.

- Most végre megvolt a várva várt desszert – vigyorog elégedetten.

- Szóval,hogy is volt? – billenti oldalra a fejét.

- Mi? – nézek rá kérdőn. Mindketten pizsamában,lefürödve,tejszínhab nélkül fekszünk az ágyban. Illetve ő fekszik,én meg a hasán ülök,és felhúzott lábainak támasztom hátam. És a pizsama nála annyit jelent,hogy egy póló meg alsó gyatya.

- Az,hogy belém szerettél – vigyorog pimaszul én meg elvörösödöm.

- H-hát így.

- Hogy így?

- Így.

- Én is elmondtam velem,hogy történt! Most te jössz.

Elgondolkozom.

- Háát. Nem tudom,hol kezdjem.

- Mondjuk,mikor először megláttál – nevet.

- J-jó. Szóval én f-féltem tőled nagyon.

- Akkor miért jöttél velem?

- Mert nem féltem.

- Mi? – röhög.

- Amikor először megláttalak és elkezdtél beszélni hozzám,nagyon megijedtem. D-de aztán jobban megnéztem az arcod és olyan . . kedvesnek tűnt. És úgy gondoltam,nekem már m-mindegy. Elmegyek veled és vagy jobb lesz,vagy nem. Ennél rosszabb már úgysem lehet.

Kis szünetet tartok.

- Aztán miután megérkeztünk ide,a ház előtt sokat tétováztam. Nem tudtam,hogy fel jöjjek-e. És miután feljöttem,egyfolytában az járt a fejemben,hogy nem kellett volna. Féltem tőled. N-nem bíztam benned.

- És ez mikor változott meg?

- Lassan. Minden,amit csináltál velem,egyre közelebb vitt ahhoz,hogy n-ne féljek. És amiikor annál a szórakozóhelynél jött az a férfi . . és te m-megmentettél. Utána már nem gondoltam,hogy bántani akarsz. És lassan a bizalmamat is elérted.

Mosolyogva néz.

- És,amikor megcsókoltál. . Megijedtem. Nm tudtam m-miért. De j-jó volt. És hát . . tudod . .te . . csak annyira k-kedves és gyengéd voltál velem. Soha senki nem bánt így velem. H-hihetetlen érzés ez.

Megsimítja az arcom.

- És rögtön megláttad mennyire helyes vagyok? – vonja fel a szemöldökét és próbál menő fejet vágni,mire felnevetek.

- Igen – vigyorgok.

- Ez nagyon jól esett köszönöm!

- Nagyon szívesen.

Mosolygunk egymásra,aztán felcsillan a szeme.

- Leveszem a pólódat – közli.

- T-tessék?

- Jól hallottad! – vigyorog és lehúzza rólam a pólót,majd lefogja kezeim. – Nem takarjuk magunkat! - mosolyog kevesen. Én már megint vörös vagyok. Aztán Harry leengedi lábait,mire kicsit hátrébb csúszok,mert úgy gondoltam biztos nyomom a hasát és inkább a lábára ülök. Viszont ekkor megdermed és aprót hümmög.

- Mi az? – kérdezem zavartan.

- Nem éppen kellemes helyen ülsz . .Vagy épp kellemesen. Attól függ,hogy nézzük – nevet.

Összeráncolt szemöldökkel nézek le és leesik a dolog.

- B-bocsánat – mondom és csúsznék is lejjebb,de megállít.

- Maradj – morogja és kicsit megemel a csípőmnél fogva.

Tátott szájjal nézek először a döbbenettől,majd az érzéstől,mikor megmozdítja csípőjét és hozzám dörgöli magát. Lehunyom a szemem,egyszerre sóhajtunk fel. Nagy tenyerét megérzem mellemen,ahogy simogatja,másik kezét összekulcsolja az enyémmel. Az én csípőm is akaratlanul mozgásba lendül és finomat találkozik az övéjével. Kinyitom szemeim és az övét nézem,ahogy engem bámul. Tekintete fátyolos,és van benne valami,amit nem tudok hova tenni. Mintha meg lenne bűvölve.

- Ha ez ilyen jó . . – suttogja. – El sem tudom képzelni milyen jó érzés lehet benned lenni.

Felnyögök,aztán hirtelen kizökkenek szavaitól és érzem,ahogy a vér a fejembe áramlik. Abbahagyom a mozgást,mire ő is,és mosolyogva néz rám. Én is szégyenlősen elmosolyodom. Hirtelen karomnál fogva magához ránt,mire előre dőlök és melleim pont arcához ütköznek.

- Jaj . . –motyogom,de ő csak nevet és megpuszil. Ott.

Zavartan bújok mellkasához és felsóhajtok. A pólón keresztül simogatom hasát,mire elégedetten morog. Aztán eszembe jut valami.

- Ha rajtam nincs póló,rajtad miért van?

Hallom szavain a vigyorát.

- Leveszed? – kérdezi. Megint fölülök és lassan lehúzom róla az anyagot. Izmos felsőteste elém tárul és elpirulok. A pillangó ott díszeleg a bőrén. Odanyúlok és végigsimítom rajta kezem. Akaratlanul is mosolygok.

- Tetszik? – kérdezi halkan.

- Nagyon – suttogom.

Hogy ne tetszene? Ő az én pillangóm.

33.fejezet

Öööö igen azt mondtam hétvégén jön . . De nekem meg nem jött ihlet. Komolyan lefagytam,hogy most mi legyen. És most itt van,bár rövid,de most csak ennyit tudok.
És szeretném elmondani,hogy csütörtökön elutazom és hétfőn érek vissza,de utána ugye suli . . Úgyhogy most lesz egy kis szünet addig a hétvégéig. Sajnálom,de olyan helyre megyek,ahol talán még térerő sem lesz . . Úgyhogy most ne várjatok új részt,remélem megértitek. Jó olvasást. xx

~ Harry

- Szabad? – kérdezem alsógatyában kopogtatva  a fürdőszoba ajtaján,de még a válasz előtt benyitok. Alice meglepetten néz maga előtt tartva egy szál törülközőt. A tükörbe nézve láthatom meztelen hátát és fenekét. Mosolyogva lépek elé.

- Kész vagy?

- I-igen,csak épp törölközni akartam . . – mondja az ajkát rágva. Zavarba hoztam megint. Mentségemre legyen mondva neki nem nehéz pírt varázsolni arcára. Viszont hirtelen eszembe jut valami és elvigyorodom.

- Majd én segítek – mondom és mögé lépek. Azonnal fordulna felém,de a vállánál fogva visszatartom és a törölközőért nyúlok. – Add ide – húzom meg egy kicsit. Alice arcán nyugtalanság és félelem fut át,mint,ahogy eddig minden alkalommal,amikor meztelenül láttam. Pontosan,ahogy néhány perce  még a medencénél.  – Naa – búgom fülébe,mire óvatosan elengedi az anyagot,én pedig kihúzva kezéből a mosdókagyló fölötti hatalmas tükör elé fordítom.

- N-ne . . – motyogja és becsukja szemeit.

Utál meztelen lenni. Utálja a testét,utál magában mindent. Fél.

- Az én kedvemért,kérlek – csókolom meg lassan nyakát.

Mivel nem szól semmit,ezt igennek veszem. Kicsit hátrébb lépek és leguggolok. A törölközővel a talpától a nyakáig megtörlöm. Kicsit többet elidőzök fenekén, és mikor hátához érek összeszorul a szívem. Úgy látszik elfelejtette valamilyen szinten,ezért nem tettem szóvá a foltokat a bőrén. Zúzódások,sebhelyek. Közel hajolva megpuszilom a hátán az összes hibát. Hibák a bőrén. Hibák,amik azzá teszik Őt,aki. Amitől,olyan,amilyen. Amitől ilyen félénk,félős,halk. Amitől a félelmet látom szemeiben,a bizonytalanságot. És hálát. Hálás,azért,mert úgy bánok vele,ahogyan mindig is kellett volna vele bánniuk.

Mikor végzek a tükörbe pillantok.  Időközben kinyitotta szemét és Ő is oda néz,ott találkozik tekintetünk. Szememet végigvontatom nőies testén és akaratlanul is megnyalom alsó ajkam. Úgy kívánom.

A törölközőt most teste elé tartom,majd mellkasa fölött kezdem  letörölni vizes kis testét. A tükörben tartom vele a szemkontaktust,amíg formás melleiről gondoskodom. Pirul,mint a pipacs,és ezt imádom.  Lejjebb haladok pocijára,amiről azt gondolja túl nagy. Ez egyáltalán nem igaz,pont megfelelő méretű. Nekem tökéletesen megfelel. Először combjaira térek rá,de mikor feljebb mennék látom,milyen ideges lesz.

- Csak megtöröllek – suttogom fülébe.

Óvatosan két lába közé tartom az anyagot,mire felsóhajt. Imádom ezt a sóhajt. A tükörben nézem mogyoróbarna szemeit,amik szégyenkezve bámulnak vissza rám. Szégyelli mindazt,amit tegnap éjjel tettem vele. Annyira ártatlan. Talán ezért is tetszett annyira.

- Kész vagy – csókolok a válla és a nyaka közötti részbe,majd beledörgölöm fejem. Kuncogva fordítja felém arcát,én pedig azonnal lecsapok ajkaira. Nyelvemmel felfedezem száját,amit azt hiszem sose fogok megunni. Hogy is tehetnék ilyet? Mikor már teljesen felém fordult,kezei hajamba túrnak,amitől elégedetten sóhajtok. Imádom,mikor azok a vékony kis ujjak a fürtjeim közt kalandoznak,és a bőröm masszírozzák. Hirtelen felindulásból derekánál fogva fölkapom és a mosdó állvány szélére ültetem,én pedig a lábai közé állok. Egy pillanatra megáll a szája meglepetésében,de nemsokára tovább folytatja ajkaim kínzását. A csók egyre hevesebb,mélyebb lesz. Érzem,ahogy az alsógatya anyaga megfeszül ott és mikor aprócskát,de annál többet jelentőt belenyög fülembe,azt hiszem itt a végem. Hirtelen elhúzódok és élesen beszívva a levegőt nézek rá. Egy pillanatra elakad a lélegzetem,mikor felfogom,hogy meztelenül,szétárt lábakkal ül velem szemben,de gyorsan megrázom a fejem és leemelem onnan. Értetlenül néz rám,de teljesen megértem. Az egyik pillanatban még erőszakosan csókolom,aztán hirtelen zavartan abbahagyom. De nem bírtam volna tovább ezt a kínzást,amit Ő nyújt,ha nem lehet az enyém. És mivel tudom,hogy még nem akar tovább lépni,nem akarom erőltetni a dolgot.

- Khm – köhintek.  – Menj az ágyba,mindjárt jövök,csak nem szeretem a klóros vizet  - utalok a medencében töltött időnkre.

- O-oké  . . – motyogja és meztelenül sétál ki az ajtón.

Huh. Gyorsan lekapom az alsóm,mire meredező férfiasságom végre szabad utat kap. A szemeim forgatva nézem. Ő az első,aki egy csókkal is kiváltja ezt belőlem. Hát ez remek. Gyorsan a zuhanyzóba megyek,de elegem van a hideg vízből. Megnyitom a csapot,úgy,hogy a fejem fölött beszerelt zuhanyrózsából ömöljön a  víz,és szégyen,nem szégyen,de magamhoz nyúlok.

Kilesek az ajtón. A szobában csak az éjjeli szekrényen lévő kis lámpa ég,ami megvilágítja Alice-t. Elaludt. Hát persze,hogy elaludt,amennyit a zuhany alatt tököltem . . Szó szerint. Meztelenül lépek ki az ajtón és elmosolyodom,hogy Alice mit szólna,ha hirtelen felébredne és meglátna így. Halkan elnevetem magam,mikor magam elé képzelem reakcióját. Először döbbenten nézne,majd elfordulna és vörösen kérné,hogy vegyek már föl valamit. És mit szólna,ha megtudná mit tettem néhány perccel ezelőtt? És,hogy közben Őt képzeltem magam elé . .

Alsógatyában fekszem be mellé,de először még mobilomat veszem elő a kis szekrényről mellőlem.

Hopp,két üzenet is várt. Anya és Niall írt.

Anyáét nyitom meg először.

„ Megvagytok kicsim? Már hiányoztok. xx”

Elmosolyodom. Hiányzunk neki. Mi ketten. Nem csodálom. Mármint,én,mint fia természetes,hogy hiányzom neki. Alice-t pedig nagyon megkedvelte. Miután voltunk nála,felhívott és csak úgy áradozott róla. Hogy milyen kedves,aranyos,békés lány. Hát persze,hogy tetszett neki,hiszen,bár nem tudta pontosan milyen lánnyal kavarok éppen,de azt sejtette,hogy milyen lehet. A lány meg a „kapcsolat” is. Legalábbis úgy hiszem. Ő mindig mindent tud. Hisz az anyukám. Nadine-t is bemutattam nekik,mikor azt hittem vele más lesz,de csak egyszer látták és őszintén örülök is neki. Most,hogy rá gondolok,hirtelen idegesség fog el. Hogy mit művelt ez a divatbemutatón . . Inkább nem is gondolok rá,mielőtt végleg felmegy a pumpa bennem.

Anya azt is hosszan ecsetelte nekem,mennyire megdöbbentette Alice története. Aztán szigorúan rám szólt,hogy vigyázzak rá,és nehogy bántani merjem. Majd gyengéden hozzátette : „És sose hagyd el! Egy kincset kaptál,ne dobd el.” Nem fogom.

Visszaírok neki,hogy köszönjük,minden rendben,ő is hiányzik nekem. Tényleg hiányzott. Elég ritkán látom,és én mindig is „anyás fiú” voltam. De inkább nem panaszkodom,van akinek nincs anyukája . .

Niall üzenetét is csekkolom.

„ Haver,ugye nem felejtetted el az esküvőt?

Ui. Remélem jól érzitek magatokat. ;)”

Esküvő? Ki megy férjhez? Pár pillanatig értetlenül bámulom a kijelzőt,aztán leesik. Niall bátyjának,Gregnek az esküvője. Már hónapokkal ezelőtt,mikor Alice még nem is volt nekem,meghívtak a nagy eseményre,bár még meghívót nem kaptam. Valószínű ezért is ment ki a fejemből. Meg persze mert egyfolytában az én Alicemmel vagyok elfoglalva.

„Ööö. Neeem . . Ilyenkor nem szokás meghívót kapni?

Ui. Nagyon jól érezzük . . ;)” – írom vissza.

Pár perc múlva jön a válasz.

„Nem kaptál? Biztos elkeveredett. Szólok,nekik,hogy küldjenek.

Ui. Érzitek a dolgot,mi?”

Halkan nevetve írok vissza.

„ Nem szükséges. J

Ui. Érezzük . . „

Rezek a telefon,mikor jön a válasz.

„Na jól van,érezzétek csak. Majd beszélünk. „

„ Csááá”

Épp mikor zárnám le a billentyűzárat,fölugrik egy ablak.

„ Hajlékony?”

Halkan nevetve rázom a fejem. Az egyetlen ember,aki képes ilyet írni az Louis.

„ Nem tudom . . ” – írom vissza.

 Rögtön jön a válasz.

„Nem tudod???! Hát mi a lóf*szt csináltok ti??Egyáltalán minek mentetek oda? Hogy hülye turistaként,hülyén kattintgassátok azt a hülye gépet??? ”

„ Talán igen . . J „

„De..”

„Louis,neki most erre van szüksége. Egyszerű,normális dolgokat kell,hogy megéljen.”

„ Oké,értem én,de azért egy kicsit sem volt semmi?”

„ Volt valami…”

„J J J „

Szükségét érzem,hogy leírjam még neki  :

„ De most nem ez a lényeg. Nem ezért kell nekem.”

A válaszomból valószínűleg érezhette,hogy megkomolyodtam,így ő is hasonlóz ír vissza.

„ Tudom. Segíts neki. Szüksége van rád. Megérdemli. Te is őt.”

Elmosolyodom. Louis régóta a legjobb barátom. Pontosan ezért. Bármikor,bármennyit tudunk hülyülni,de ha komolyan akarok valamiről beszélni,ő akkor is mindig ott van nekem. A legtöbb ember csak felszínesen ismeri,de én beletartozom abba a kevés kis emberbe,akik tudják,Loui nem csak egy poéngép,aki mindig vigyorog és mindig komolytalan,hanem a szíve is ott van a helyén és boldogan segít,amikor csak kell. Ebbe a kevés emberbe bele tartozik a „csapat”. Akikkel Alice-t elvittem bowlingozni. Mi fiúk, gimi óta együtt lógunk,aztán mindenkinek szépen barátnője lett. Eddig a barátnők nem igazán álltak a csapat fiú tagjaihoz közel,csak maga a „lány barátja”,de most hogy kezdünk idősebbek lenni és egyre komolyabb minden,a lányok is itt vannak nekünk. 

„ Köszi,tesó. Szeretlek xx”

Pillanatokon belül érkezik a válasz,pontosan olyan,amilyet vártam.

„ Én is Haroldom! Én is! Már megint megríkattál . .

Ui. Bármikor. xx  „

„ Na jól van,mentem szunyálni. Ha hazaértünk ütközünk. x „

„ Alszom,fekszem,alszom fekszem . . x”

Vigyorogva teszem el a telefonom. Tizenéves korunkban láttunk valami hülye angol mesét gyerekeknek,amiben ezt énekelték. „ Alszom,fekszem,alszom,fekszem”.  Azóta így köszön el esténként.

Szorosan Alice mellé bújok és átkarolom. Mélyen beszívom finom illatát és lehunyom szemeim. Olyan kicsi és törékeny. Vigyáznom kell rá.

Díj*o*

Hűűűű. Nagyooooooooooon szépen köszönöm az első díjam Blair - nek! Nagyon hálás vagyok,nagyon jól esett,köszönöm! :)

Szabályok : 

1. Rakd ki,hogy kitől kaptad a díjat!

2. Írj magadról 11 dolgot!

3. Válaszolj 11 kérdésre!

4. Írj 11 kérdést!

5. Küdd tovább 5 embernek!

11 dolog magamról :

◆ Imádom a csokit.

◆ Zene nélkül nem tudok élni.

◆ Imádom a barátaim.

◆ Hip-hoppozok(Ezt így kell írni?)

◆ Kb. 11 éves koromig abban a hitben éltem,hogy a Gyűrűk Ura,nem Gyűrűk Ura,hanem "Gyűrűkúra". Így,egyben.

◆ Utálom a köménymagot.

◆ Sokmindentől félek.

◆ Alig várom a nyarat.

◆ Nagyon szeretem a romantikus könyveket/filmeket.

◆ Imádom Leiner Laurát és a könyveit.

◆ Túl sokszor használtam az "imádom" -ot.

Válaszolj 11 kérdésre!

- Miért kezdtél el írni?
-Elegem volt magamból + sehol nem találtam az én történetem,amit elképzeltem.
- Mennyi idő vagy?
-15
- Mit gondol rólad a környezeted?
-Fogalmam sincs.
- Voltál-e már szerelmes?
-Sokszor..
- Mi az,amit a legjobban szeretsz/szeretnél ezen a világon?
-Ha nem emberekről beszélünk,akkor a csoki. Amit a legjobban szeretnék . . Író szeretnék lenni. És egy percig szorosan megölelni Harold Edward Styles-t.
- Ki az,akiben a legjobban megbízol?
-Van néhány személy,de a legjobban . . anya. <3
- Mennyire hagyod,hogy a környezeted irányítson?
-Ezt a kérdést nem igazán értem . . 
- Mit tartasz a legszebbnek a világon?
-Az emberi kapcsolatokat.
- Mit tartasz a legrosszabbnak a világon?
-Ööö. Az emberek megkülönböztetése származás,vallás,méretek,pénz és bármilyen más dolgok miatt.
- Van-e olyan történeted/novellád,amit már megírtál,de senkinek sem mutattad meg?
-Nincs. 
- Hiszel a reinkarnációban?
-Őszintén szeretnék hinni benne . .


11 kérdésem :

- Miért kezdtél el írni?

- Sokat gondolkodtál,hogy milyen történetet akarsz,vagy rögtön jött a jó ötlet?

- Hány éves vagy?

- Kit tartasz olyan sztárnak,aki tényleg tud is valamit és nem csak "odateszik neki a dolgokat,ő meg csillog"?

- Legmeghatóbb film/könyv?

- Mit tartasz a világon a legfontosabbnak?

- Mit gondolsz a "Larry dologról"?

- Elégedett vagy magaddal?

- Csoki vagy cukor?

- Mi tennél,ha semmi sem korlátozna?

- Mi szeretnél lenni, ha "nagy leszel"?


Akiknek küldöm(bocsánat,nem öt):
Blair
~camille

poppi
Nora Fulopp


Még egyszer nagyon köszönöm xx

32.fejezet

It's Friday bitcheees. And I came back . . .
Na jó, bocsánat,de ezt muszáj volt. Szóóóval itt vagyok,elnézést,amiért múlt hétvégén nem volt rész. Most viszont itt van és valószínű,hogy még a hétvégén lesz egy. :) Ez egy ilyen "beszélgetős" fejezet lett,remélem tetszik. Köszönöm a komikat,mindig nagyon jól esnek! 
xx

~Alice

Érzem,hogy már ébren vagyok,de még nem nyitom ki szemeim. Szuszogást hallok közvetlenül az arcom előtt,ami csiklandozza bőrömet. A reggeli fénytől hunyorogva nézek ki szempilláim alól az előttem fekvő emberre. Harry.

Haja kócosan hull arcába. Ajkát félmosolyra húzza. Lélegzetelállítóan néz ki,már így reggel is.

- Jó reggelt szerelmem – suttogja.

- Szia – motyogom szégyenlősen.

Mindketten az oldalunkon fekve,közelről nézzük a másikat. Ahogy tekintetem végigvezetem arcán,egyre jobban magamhoz térek az álomból,és eszembe jut a tegnap este. Egy pillanatra eláll a lélegzetem,majd rögtön megérzem magamon a pírt,amint a takarót a fejem elé húzom,hogy ne látszódjak.

Halk nevetést hallok,majd egy kéz eltolja a takarót.

- Mi az? – vigyorog.

Ajkamba harapok és megrázom a fejem. Egy darabig magamon érzem tekintetét,aztán közelebb  húzódik és megcsókol. Ez így reggel elég hirtelen jött ahhoz,hogy majdnem elájuljak.

- Édes vagy – morogja. Keze hátamra tapad és csak akkor jövök rá,hogy még mindig nincs rajtam ruha. Miután elhúzódik,csak néz és néz és néz. Mintha gondolkodna valamin.

- A tegnap este . . neked az úgy jó volt?

Pipacsvörösen nézek a szoba falára,de nem válaszolok.

- Alice?

- I-igen . – Mondom,de nem merek rá nézni.

- Akkor jó. Mert nekem nagyon jó volt.

Csodálkozva kapom felé fejem.

- I-igen?

- Igen. Imádtam az édes sóhajaid és a kis nyögéseid.

Tátott szájjal meredek rá. Teljesen lesokkolt és természetesesen zavarba hozott.

- És a tested,amint alattam vonaglik . .

Itt fogok meghalni. Szerintem még soha életemben nem voltam ennyire zavarban. És szerintem ő ezt élvezi. Szereti,ha zavarba hozhat. Máskülönben miért vigyorogna ilyen csibészesen?

Sok időbe telik,mire végre kinyögök valamit.

- H-Harry én . . – Igazából nem tudom mit akarok mondani,csak szeretnék nem erről beszélni.

- Igen? – vonja fel egyik szemöldökét.

- É-én . . tudod,hogy én még i-ilyet n-nem . . És nem t-tudtam,hogyan k-kéne vis . . - nyekegek össze-vissza,de a szavamba vég.

- Semmi elvárás szerint nem kell viselkedned. Ez magától jön. Sose elvárás alapján tegyél valamit,oké? Úgy tedd,és azt,ami belülről jön. Rendben?

Bólintok. Hihetetlen,hogy egyik pillanatban még zavarba hoz,a következőben pedig nyugtató szavakkal halmoz.

Kezét arcomra  helyezi és hüvelykujjával simogatja bőrömet. Puszit ad a homlokomra,közben keze lefelé indul le a karomon. Egy pillanatra megérzem tenyerét fenekemen,majd hasamat kezdi simogatni.

- Mit szólnál,ha . .

Kérdőn nézek rá. Kezét kihúzza a paplan alól,majd rá teszi.

- . . ha ezt lehúznám . .

A következő pillanatban a lepel már csak deréktól lefelé takar. Kezeimmel rögtön takarnám magam,de Harry leszorítja őket.

- Ne takard el magad. Előttem soha.

Zöld írisze az enyémbe mélyed,miközben egyik tenyere lassan a mellemre csúszik. Bőröm kellemesen bizseregni kezd puha  érintésére. Zavartan hunyom le szemeim,amíg ő ott simogat. Még közelebb jön és megérzem meztelen lábát az enyémhez simulni. Másik kezével hajamba túr,és fejbőrömet masszírozza gyengéden. Fejét közel emeli enyémhez,érzem a leheletét.  Aprót sóhajtok.

- Mi lenne velem most ,ha nem találtam volna rád . . – suttogja.

- Én már nem élnék. – A válasz gondolkodás nélkül csúszik ki a számon,amit rögtön meg is bánok. Kinyitom szemeim,arca félelemmel teli.

- Gondolni sem bírok ilyenre . . – hangja halk,komoly. Keze elhagyja testem és kezemet fogja már. A paplant gyorsan visszahúzom magamra. Kis idő után folytatja csak. – Úgy gondolod,hogy már nem l-lennél? – a végén megcsuklik a hangja.

Bólintok.

- Miért? – Megtörten néz rám.

- N-nem lenne m-miért.

Némán keresi tekintetem,mígnem fogva tartja vele enyémet.

- Cs-csak Te vagy Harry. Előtted se volt,utánad se lesz senki. – motyogom. – Megmentettél. M-megmentetted az é-életem. K-köszönöm.

- Semmit nem kell köszönnöd. Szerintem ki egyenlítettük egymást.

Összeráncol szemöldökkel nézek rá. Halványan elmosolyodik.

- Ha te nem vagy,folytatom azt a . . Azt az életmódomat,amit eddig csináltam. Nem túl szép dolog. De te megváltoztattad. Egyetlen egy nézéssel.

- Eggyel?

- A híd alatt . . Tudod épp egy buliból jöttem haza. Sok kur . . Szóval sok könnyűvérű lány volt ott. Ilyenekkel voltam körülvéve egyfolytában. Untam őket,de nagyon – sóhajt.

- D-de mit csináltál a hídnál?

Felnevet.

- Pisilni akartam.

Felkuncogok.

- A sors akarta úgy,hogy a klubban csak telehányt vécé legyen – nevet. – Így hát megálltam . . És már húztam volna le a sliccem,hogy kitegyem a fa . .

- Harry! – nézek rá döbbenten.

Csak nevet.

- Bocsánat. Szóval,hogy elvégezzem teendőmet . . És akkor megláttalak.

- É-és?

- Rémült voltál. A szemed tele volt félelemmel.

Aggodalmas tekintettel vizslat.

- És tudod . . először csak segíteni akartam neked. Hogy jobban legyél. Bár idegen voltál,akkor is rossz volt így látni valakit. Soványan,karikás szemekkel,falfehér arccal és vágásokkal.

Elképzeltem egy ilyen lányt. Tényleg nem lehetett valami szép látvány. Nem tudom,most mennyivel jobb,vagy egyáltalán az-e. Talán igen. És ezt Harrynek köszönhetem.

- Most sokkal egészségesebbnek tűnsz. És már nem vagy olyan csont sovány,hál’ istennek. Komolyan azt hittem ott helyben eltörsz csak úgy.

- M-már nem vagyok sovány? – kérdezem riadtan. Rögtön gondolkodni kezdem. Való igaz,hogy mióta rám talált,sokkal többet eszem és sokkal finomabbat. Nem igazán figyeltem a súlyomra,örültem,hogy végre tele rakhatom a pocakom. Most viszont idegesen kapok hasamhoz.

- Héé,nyugi. Az,hogy fel szedtél pár kilót nem jelenti azt,hogy elhíztál. Ezen ne idegeskedj. És nehogy megpróbálj lefogyni. Tökéletes a tested.

Elpirulok.

- Tényleg nagyon szép vagy,Alice.

Fél mosollyal megrázom a fejem.

- Sosem fogod elhinni,ugye? – sóhajt.

Beharapom alsó ajkam.

- N-nem tudom.

Pár pillanatig csöndben vagyunk. Nézem Őt,amint gondolataiba merül és összeráncolja homlokát.

- Emlékszel,amikor leejtetted a spagettit?

- Igen.

Hogy is felejthetném el? Hihetetlenül féltem.

- Komolyan azt hitted,hogy megverlek?

Lesütöm a fejem.

- I-igen.

Fürkészve néz.

- Hányszor vertek meg?

Nagyot nyelek. Fáj visszaemlékezni ezekre a dolgokra. Fáj,hogy vannak,és legszívesebben kitörölném őket az emlékezetemből,de ez lehetetlen. Örökre bennem él.

- Egy n-nap minimum egyszer. Ha n-nagyon rossz k-kedve volt a nevelőapámnak,t-többször is.

Arcán fájdalom suhan át,de az enyémen is.

- És volt rá oka?

- Legtöbbször n-nem. Csak rajtam v-vezette le a h-haragját. Egyszer,l-leejtettem egy tányért. V-valami drága k-készletből. Utána nagyot k-kaptam. Ezért ijedtem meg annyira,amikor n-nálad történt ez. De volt,hogy azért is k-kaptam,mert megszólaltam,amivel m-megzavartam őt. – Kis szünetet tartok és megremegek. -  Ezért inkább m-megtanultam hallgatni. Nem beszéltem s-sokat,sem otthon,s-sem a suliban.

- Annyira dühít,hogy nem volt senki,aki segített volna neked – rázza a fejét lemondóan. – Hogy nem látott senki.

- Nem láttak – suttogom.

- Mire . . gondoltál miközben . . ?

Nem mondta ki,de tudom,mire gondol. Mit gondoltam miközben vertek.

- N-nagyon fájt . Egyetlen egy g-gondolat járt a fejemben. Mikor lesz v-vége? Egyszer cs-csak véget kell érnie ennek a r-rémálomnak nem?

Belenézek szemeibe,amik komolyan figyelnek.

- Sokat vártál. De vége van. Én soha nem bántanálak,ugye tudod?

Kezét arcomra simítja.

- A-az egyetlen amivel bánthatsz,az hogy e-elhagysz.

- Nem hagylak el.                                

- De m-mi van,ha megunsz?

- Megunlak? Hiszen még csak most kezdesz kinyílni nekem. Még csak most kezdjük megismeni egymást igazán. És egyre jobban tetszik a dolog.

Szégyenlősen mosolyodom el.

- Vége van a rémálomnak. – Húz meztelen mellkasához. Belélegzem finom illatát.

- Remélem.

Néhány percig csak fekszünk így,szótlanul. Aztán végül én töröm meg a csöndet.

- Harry . . – mondom mellkasába.

- Igen,kedves?

- Pisilnem kell.

Hátradöntve fejét, nevet. Én is kuncogok.

- Akkor csak egy megoldás van. Néhány méterre tőlünk itt a mosdó. – Néz le rám mosolyogva.

Vigyorogva ülök fel,magamhoz szorított takaróval,ami Harryt is takarja.

- Ide adod? – nézek rá.

- Nem – vigyorog.

- De nincs ruhám és . .

Tehetetlenül nézek körbe a szobában. A  ruhám a padlón hevert,tőlem messze,semmit nem láttam amivel eltakarhattam volna magam.

- Láttalak már meztelenül – szól,mire oda kapom a fejem.

- T-tudom,de . . – Hihetetlenül zavarban vagyok.

- Látni foglak még meztelenül. Sokszor – néz ártatlan szemekkel,én meg most süllyedek el.

- De é-én . .

- Te?

- É-én . .

- Nem kell nagyon pisilned? – vigyorog szemtelenül. Élvezi. Borzasztóan élvezi,hogy megint zavarba hozhat.

- De.

- Akkor nem mész?

- D-de.

Jól van. Nincs ezzel semmi baj. Igaza van. Látott már meztelenül és  elmondása szerint még fog is. Erre a gondolatra rögtön bukfencet hány a gyomrom,de próbálok erőt venni magamon.

- Akkor é-én most elmegyek a m-mosdóba – mondom és lassan elkezdek hátat fordítani neki,de a takaró még takar.

- Csak nyugodtan. –Kicsit felemelkedik,az ágytámlának támasztja hátát és karba tett kézzel figyel.

Idegesen nézem a fürdő és az ágy közötti utat. Odafelé még csak megcsinálom. Csak a fenekemet látja és nem kell látnom,hogyan néz. Visszafelé már más a helyzet.

- Tudod szokták ezt mondani . . A félelmeidet úgy tudod legyőzni,ha szembenézel velük. – Hallom a hátam mögül. Visszafordítom felé a fejem.

- Szerinted f-félek?

Bólint.

- Ne félj megmutatni magad. Ugye tudod,hogy meztelenül születtél? – mosolyog kedvesen. – Ilyen az ember,ha megnyílik valakinek. Meztelen.

 Nagyot nyelek.

- Csak egy test,Alice. Ilyenek kell lennie,amilyen. Nincs vele semmi baj.

Bátorítóan mosolyog.

- O-oké – bólintok és az ágy szélére ülök,majd letolom magamról a puha anyagot. Így csak fedetlen hátamat láthatja. Lassan állok fel,összeszorított szájjal. Aztán nagy levegőt veszek és gyorsan beviharzom a fürdőbe. A csukott ajtó mögül is hallom nevetését.

Miután végzek nagy levegőt véve nyitom ki az ajtót és kidugom a fejem. Harry rögtön felém fordítja a fejét és elvigyorodik.

- Gyere csak,drága.

 Visszanézek,hátha van itt valami amit magam köré tekerhetek. De nincs,mindent kiterítettünk száradni még tegnap délután. Pár pillanatig hezitálok még,majd erőt veszek magamon és kilépek. A kezeimmel viszont takarom magam.

- Így nem ér! – csóválja a fejét mosolyogva. – Állj meg ott!

Megállok,bár roppant kellemetlenül érzem magam,így miközben az ágy előtt állva próbálom takarni magam.

- Vedd le a kezeid.

Hangja nyugodt,kérlelő. Megrázom a fejem.

- Kérlek. Kérlek.

Aranyos szemekkel néz rám,amitől elolvadok,de nem ezért teszem,amit teszek. A szívem mélyén tudom,hogy Harrynek igaza van,és csak segíteni próbál. Segít,hogy megnyíljak neki. Én is ezt akarom.

Úgyhogy lassan,de hihetetlenül nehezen elveszem kezeim és magam mell ejtem őket. Nem merek rá nézni,a plafont bámulom összeszorított fogakkal,miközben ujjaimat morzsolom.

- Hmm – Hallom a hangját. Bár féle,muszáj rá pillantanom. Innentől viszont nem bírom levenni róla tekintetem. Még mindig félig ülve támasztja hátát. Kicsit félrebiccenti fejét,ajkán mosoly látszódik,míg meg nem nyalja azt. Ettől megremegnek lábaim,de sikerül talpon maradnom. Tetőtől talpig végigmér.

- Gyönyörű vagy. – Néz a szemembe végül.

Ennél vörösebb már nem is lehetnék szerintem.

- Gyere ide! – nyújtja kezét. Gyorsan vissza fekszem mellé és magamra húzom a takarót. Közelebb húzódik hozzám és szorosan átölel. Mellkasa enyémnek nyomódik,lábaink összegubancolódnak egymásban.

- Tudom,hogy nem hiszed el,de azért remélem nem zavar,ha minden nap megemlítem milyen szép vagy.

Muszáj mosolyognom.

- Nem. Jól esik.

- Akkor jó. Mert csak úgy mondom,hogy csodaszép vagy. A leggyönyörűbb a világon!

- A-azért ennyire ne! – nevetek kínosan.

- Ez csak az igazság. Gyönyörű. Én pedig szerelmes vagyok beléd.

A szívem kihagy egy ütemet és a pillangóim vadul csapdosnak.

- Én is b-beléd – motyogom zavartan.

- Tessék? Nem hallottam tisztán – vonja fel a szemöldökét.

- Én is beléd! – nevetek,Ő meg csókot nyom a számra és még szorosabban ölel.

Így fekszünk egy darabig,amikor Harry dúdolni kezd. Pár pillanat után ismerem csak fel.

- É-énekelsz nekem? – pillantok fel rá.

Elmosolyodik,majd gyönyörű hangján megszólal :

- Truly,madly,deeply I am . . .

Harry hangos csobbanással esik a medence vízébe. Nevetve nézem,ahogy fölbukik és hátravetve fejét,megrázza azt.

- Gyere te is!

Óvatosan a medence széléhez sétálok és beleérintem a lábam. Bár a Nap már lement, mégis kellemesen meleg.

- Ugorj! – vigyorog.

- Inkább megyek a lépcsőn . .

- Naa – néz rám tetetett szigorúsággal.

- Jó . . – motyogom,majd nagy levegőt veszek és elrugaszkodva a vízbe csobbanok. Pár pillanatig elnyel a medence,majd fölérve, magam előtt rögtön Harryt látom. Vizes tincsei viccesen lógnak össze -vissza.

Az ölébe húz és megpuszil. Aztán hirtelen elenged,én pedig épp,hogy elég gyors vagyok ahhoz,hogy ne süllyedjek el. A lábaim nem érnek le így sűrűn kalimpálva próbálok a felszínen maradni. Ő csak nevet.

- Jaj Harry! – visítom.

- Kapj el! – vigyorog és úszni kezd,én meg utána. Egy ideig elszórakozunk ezzel a fogócskával. Már eléggé kifáradtam és éppen szólni akarok Harrynek,hogy elég,ő nyert amikor éles fájdalom nyilall a talpamba.

- Aú! – nyöszörgöm. Begörcsölt a jobb lábam és nem bírom mozgatni,így a ballal és a kezeimmel kapálózóm. – Harry segí . . – mondanám,de már mellettem is van és ölébe véve a medence széléhez visz.

- Hol fáj?

- Begörcsölt a jobb talpam – sziszegem.

 Fejemet a szélére támasztja és úgy tart,amíg jobb lábam fölemeli és megfogja talpam.

- Próbáld kinyújtani! – mondja,közben meg masszírozni kezdi. Lassan a fájdalom elmúlik,és hálásan nézek Harryre.

- Köszi.

Ő csak mosolyog. Újra az ölébe húz és szorosan ölel. Felnézek a csillagokra,amik fényesen ragyognak.

- E-elmondod?

- Mit?

- A történet folytatását.

- Milyen történet? – tol el magától kicsit és meglepetten néz.

- A m-mi történetünk.

Szeretettel bámul,majd kifele lubickol velem. A medence mélysége fokozatosan nő a lépcsőtől távolodva,a szélén pedig ülés is van. Harry odaül,én pedig az ölébe. Kis idő után szólal csak meg.

- Ott tartottam,hogy csak segíteni akartam neked. Legalábbis először. Aztán,fogalmam sincs mi történt, de teljesen beléd gabalyodtam. Tetszett,hogy te nem olyan vagy,mint az eddig körülvevő lányok. Nagyon aranyosnak találtam,hogy milyen félénk vagy. Kíváncsivá tettél. És nagyon megfogott,amit akkor mondtál,amikor meglátogattuk a testvérem . . Csak arra tudtam gondolni,hogy jobban meg akarlak ismerni. Jó,talán még más is járt a fejemben . . De . .

- Mi?

- Ööö. – Oldalra néz,mintha kicsit zavarba jönne. - Hát elképzeltem,ahogy szeretkezünk.

Tátott szájjal,vörösödve meredek rá.

- Sokszor elképzeltelek már ám ruhák nélkül.

Erre nem tudok mit mondani,csak zavartan pislogok.

- Te engem nem,ugye? – nevet.

- Ööö. Nem i-igazán . . – harapom be ajkam. – Vagyis . .

- Vagyis? – vonja fel szemöldökét.

- Semmi.

- Ne semmiz! Vagyis? – néz érdeklődve.

Úgy döntöttem,gyorsan elhadarom.

- Egyszer a-amikor egy törülközőben jöttél ki a f-fürdőből akkor. . – hajtom le a fejem.

- Igen? – Szemem sarkából látom,ahogy elégedetten vigyorog.

- Szóval,akkor . . Csak néztem az izmos tested és cs-csakúgy eszembe jutott,hogy milyen lenne,ha semmi n-nem lenne rajtad . . – A végére már a saját hangom is alig hallom.

- Na,ennek örülök  - vigyorog szemtelenül.

Fölpillantok rá és szeme fogva tart. Így nézzük egymást egy ideig. Csak a Hold,a csillagok,és a medencébe beépített lámpák fénylenek,amik megvilágítják eszméletlenül helyes arcát.

Lassan hajol közel,kezeit hajamba túrva csókol meg. Karjaimmal körülfogom nyakát,mikor nyelve utat tör számba és édes táncot jár az enyémmel. Keze lecsúszik hátamon és kattanást hallok. Ijedten kapok hátamhoz.

- Csak mi vagyunk itt.

Pár pillanatig hezitálok,de mikor megcsókolja nyakam engedek neki. Leveszi a fürdő ruha felsőt,a fűre dobja  és újra megcsókol. Mellkasunk szorosan összesimul,érzem szívdobogását. Keze megint mellemre tapad,és zavarba jönnék,de annyi érzés kavarog bennem,hogy már nem érdekel.  Lábaimat köré kulcsolom,hogy még közelebb lehessek hozzá. Minél közelebb akarom tudni Őt magamhoz és nem akarom,hogy bármikor is elengedjen.

Miután felsóhajtok,kicsit eltol magától és jól megnéz.

- Sokszor képzeltelek el így. De a képzeletemnél a valóság sokkal csodálatosabb – mormogja,miközben mélyen szemeimbe néz.

Elönt az a meleg érzés,amit olyankor érzek,mikor valami szépek mond,és arra gondolok,bár sose hagyná abba. Hihetetlenül jól esik,minden,amit mondd,minden amit tesz. Teljesen megszédít,zavarba hoz,óriási örömet okoz. Ő. Mindezt Ő teszi velem. Annyi érzést hoz ki belőlem,olyan csodálatos. Érzek,egyfolytában érzek valami szépet. Érzem,hogy élek.

- Harry? – hirtelen hozzábújok és vállába temetem fejem.

- Igen,kiscsillag?

- Soha ne hagyj el,kérlek.