32.fejezet

It's Friday bitcheees. And I came back . . .
Na jó, bocsánat,de ezt muszáj volt. Szóóóval itt vagyok,elnézést,amiért múlt hétvégén nem volt rész. Most viszont itt van és valószínű,hogy még a hétvégén lesz egy. :) Ez egy ilyen "beszélgetős" fejezet lett,remélem tetszik. Köszönöm a komikat,mindig nagyon jól esnek! 
xx

~Alice

Érzem,hogy már ébren vagyok,de még nem nyitom ki szemeim. Szuszogást hallok közvetlenül az arcom előtt,ami csiklandozza bőrömet. A reggeli fénytől hunyorogva nézek ki szempilláim alól az előttem fekvő emberre. Harry.

Haja kócosan hull arcába. Ajkát félmosolyra húzza. Lélegzetelállítóan néz ki,már így reggel is.

- Jó reggelt szerelmem – suttogja.

- Szia – motyogom szégyenlősen.

Mindketten az oldalunkon fekve,közelről nézzük a másikat. Ahogy tekintetem végigvezetem arcán,egyre jobban magamhoz térek az álomból,és eszembe jut a tegnap este. Egy pillanatra eláll a lélegzetem,majd rögtön megérzem magamon a pírt,amint a takarót a fejem elé húzom,hogy ne látszódjak.

Halk nevetést hallok,majd egy kéz eltolja a takarót.

- Mi az? – vigyorog.

Ajkamba harapok és megrázom a fejem. Egy darabig magamon érzem tekintetét,aztán közelebb  húzódik és megcsókol. Ez így reggel elég hirtelen jött ahhoz,hogy majdnem elájuljak.

- Édes vagy – morogja. Keze hátamra tapad és csak akkor jövök rá,hogy még mindig nincs rajtam ruha. Miután elhúzódik,csak néz és néz és néz. Mintha gondolkodna valamin.

- A tegnap este . . neked az úgy jó volt?

Pipacsvörösen nézek a szoba falára,de nem válaszolok.

- Alice?

- I-igen . – Mondom,de nem merek rá nézni.

- Akkor jó. Mert nekem nagyon jó volt.

Csodálkozva kapom felé fejem.

- I-igen?

- Igen. Imádtam az édes sóhajaid és a kis nyögéseid.

Tátott szájjal meredek rá. Teljesen lesokkolt és természetesesen zavarba hozott.

- És a tested,amint alattam vonaglik . .

Itt fogok meghalni. Szerintem még soha életemben nem voltam ennyire zavarban. És szerintem ő ezt élvezi. Szereti,ha zavarba hozhat. Máskülönben miért vigyorogna ilyen csibészesen?

Sok időbe telik,mire végre kinyögök valamit.

- H-Harry én . . – Igazából nem tudom mit akarok mondani,csak szeretnék nem erről beszélni.

- Igen? – vonja fel egyik szemöldökét.

- É-én . . tudod,hogy én még i-ilyet n-nem . . És nem t-tudtam,hogyan k-kéne vis . . - nyekegek össze-vissza,de a szavamba vég.

- Semmi elvárás szerint nem kell viselkedned. Ez magától jön. Sose elvárás alapján tegyél valamit,oké? Úgy tedd,és azt,ami belülről jön. Rendben?

Bólintok. Hihetetlen,hogy egyik pillanatban még zavarba hoz,a következőben pedig nyugtató szavakkal halmoz.

Kezét arcomra  helyezi és hüvelykujjával simogatja bőrömet. Puszit ad a homlokomra,közben keze lefelé indul le a karomon. Egy pillanatra megérzem tenyerét fenekemen,majd hasamat kezdi simogatni.

- Mit szólnál,ha . .

Kérdőn nézek rá. Kezét kihúzza a paplan alól,majd rá teszi.

- . . ha ezt lehúznám . .

A következő pillanatban a lepel már csak deréktól lefelé takar. Kezeimmel rögtön takarnám magam,de Harry leszorítja őket.

- Ne takard el magad. Előttem soha.

Zöld írisze az enyémbe mélyed,miközben egyik tenyere lassan a mellemre csúszik. Bőröm kellemesen bizseregni kezd puha  érintésére. Zavartan hunyom le szemeim,amíg ő ott simogat. Még közelebb jön és megérzem meztelen lábát az enyémhez simulni. Másik kezével hajamba túr,és fejbőrömet masszírozza gyengéden. Fejét közel emeli enyémhez,érzem a leheletét.  Aprót sóhajtok.

- Mi lenne velem most ,ha nem találtam volna rád . . – suttogja.

- Én már nem élnék. – A válasz gondolkodás nélkül csúszik ki a számon,amit rögtön meg is bánok. Kinyitom szemeim,arca félelemmel teli.

- Gondolni sem bírok ilyenre . . – hangja halk,komoly. Keze elhagyja testem és kezemet fogja már. A paplant gyorsan visszahúzom magamra. Kis idő után folytatja csak. – Úgy gondolod,hogy már nem l-lennél? – a végén megcsuklik a hangja.

Bólintok.

- Miért? – Megtörten néz rám.

- N-nem lenne m-miért.

Némán keresi tekintetem,mígnem fogva tartja vele enyémet.

- Cs-csak Te vagy Harry. Előtted se volt,utánad se lesz senki. – motyogom. – Megmentettél. M-megmentetted az é-életem. K-köszönöm.

- Semmit nem kell köszönnöd. Szerintem ki egyenlítettük egymást.

Összeráncol szemöldökkel nézek rá. Halványan elmosolyodik.

- Ha te nem vagy,folytatom azt a . . Azt az életmódomat,amit eddig csináltam. Nem túl szép dolog. De te megváltoztattad. Egyetlen egy nézéssel.

- Eggyel?

- A híd alatt . . Tudod épp egy buliból jöttem haza. Sok kur . . Szóval sok könnyűvérű lány volt ott. Ilyenekkel voltam körülvéve egyfolytában. Untam őket,de nagyon – sóhajt.

- D-de mit csináltál a hídnál?

Felnevet.

- Pisilni akartam.

Felkuncogok.

- A sors akarta úgy,hogy a klubban csak telehányt vécé legyen – nevet. – Így hát megálltam . . És már húztam volna le a sliccem,hogy kitegyem a fa . .

- Harry! – nézek rá döbbenten.

Csak nevet.

- Bocsánat. Szóval,hogy elvégezzem teendőmet . . És akkor megláttalak.

- É-és?

- Rémült voltál. A szemed tele volt félelemmel.

Aggodalmas tekintettel vizslat.

- És tudod . . először csak segíteni akartam neked. Hogy jobban legyél. Bár idegen voltál,akkor is rossz volt így látni valakit. Soványan,karikás szemekkel,falfehér arccal és vágásokkal.

Elképzeltem egy ilyen lányt. Tényleg nem lehetett valami szép látvány. Nem tudom,most mennyivel jobb,vagy egyáltalán az-e. Talán igen. És ezt Harrynek köszönhetem.

- Most sokkal egészségesebbnek tűnsz. És már nem vagy olyan csont sovány,hál’ istennek. Komolyan azt hittem ott helyben eltörsz csak úgy.

- M-már nem vagyok sovány? – kérdezem riadtan. Rögtön gondolkodni kezdem. Való igaz,hogy mióta rám talált,sokkal többet eszem és sokkal finomabbat. Nem igazán figyeltem a súlyomra,örültem,hogy végre tele rakhatom a pocakom. Most viszont idegesen kapok hasamhoz.

- Héé,nyugi. Az,hogy fel szedtél pár kilót nem jelenti azt,hogy elhíztál. Ezen ne idegeskedj. És nehogy megpróbálj lefogyni. Tökéletes a tested.

Elpirulok.

- Tényleg nagyon szép vagy,Alice.

Fél mosollyal megrázom a fejem.

- Sosem fogod elhinni,ugye? – sóhajt.

Beharapom alsó ajkam.

- N-nem tudom.

Pár pillanatig csöndben vagyunk. Nézem Őt,amint gondolataiba merül és összeráncolja homlokát.

- Emlékszel,amikor leejtetted a spagettit?

- Igen.

Hogy is felejthetném el? Hihetetlenül féltem.

- Komolyan azt hitted,hogy megverlek?

Lesütöm a fejem.

- I-igen.

Fürkészve néz.

- Hányszor vertek meg?

Nagyot nyelek. Fáj visszaemlékezni ezekre a dolgokra. Fáj,hogy vannak,és legszívesebben kitörölném őket az emlékezetemből,de ez lehetetlen. Örökre bennem él.

- Egy n-nap minimum egyszer. Ha n-nagyon rossz k-kedve volt a nevelőapámnak,t-többször is.

Arcán fájdalom suhan át,de az enyémen is.

- És volt rá oka?

- Legtöbbször n-nem. Csak rajtam v-vezette le a h-haragját. Egyszer,l-leejtettem egy tányért. V-valami drága k-készletből. Utána nagyot k-kaptam. Ezért ijedtem meg annyira,amikor n-nálad történt ez. De volt,hogy azért is k-kaptam,mert megszólaltam,amivel m-megzavartam őt. – Kis szünetet tartok és megremegek. -  Ezért inkább m-megtanultam hallgatni. Nem beszéltem s-sokat,sem otthon,s-sem a suliban.

- Annyira dühít,hogy nem volt senki,aki segített volna neked – rázza a fejét lemondóan. – Hogy nem látott senki.

- Nem láttak – suttogom.

- Mire . . gondoltál miközben . . ?

Nem mondta ki,de tudom,mire gondol. Mit gondoltam miközben vertek.

- N-nagyon fájt . Egyetlen egy g-gondolat járt a fejemben. Mikor lesz v-vége? Egyszer cs-csak véget kell érnie ennek a r-rémálomnak nem?

Belenézek szemeibe,amik komolyan figyelnek.

- Sokat vártál. De vége van. Én soha nem bántanálak,ugye tudod?

Kezét arcomra simítja.

- A-az egyetlen amivel bánthatsz,az hogy e-elhagysz.

- Nem hagylak el.                                

- De m-mi van,ha megunsz?

- Megunlak? Hiszen még csak most kezdesz kinyílni nekem. Még csak most kezdjük megismeni egymást igazán. És egyre jobban tetszik a dolog.

Szégyenlősen mosolyodom el.

- Vége van a rémálomnak. – Húz meztelen mellkasához. Belélegzem finom illatát.

- Remélem.

Néhány percig csak fekszünk így,szótlanul. Aztán végül én töröm meg a csöndet.

- Harry . . – mondom mellkasába.

- Igen,kedves?

- Pisilnem kell.

Hátradöntve fejét, nevet. Én is kuncogok.

- Akkor csak egy megoldás van. Néhány méterre tőlünk itt a mosdó. – Néz le rám mosolyogva.

Vigyorogva ülök fel,magamhoz szorított takaróval,ami Harryt is takarja.

- Ide adod? – nézek rá.

- Nem – vigyorog.

- De nincs ruhám és . .

Tehetetlenül nézek körbe a szobában. A  ruhám a padlón hevert,tőlem messze,semmit nem láttam amivel eltakarhattam volna magam.

- Láttalak már meztelenül – szól,mire oda kapom a fejem.

- T-tudom,de . . – Hihetetlenül zavarban vagyok.

- Látni foglak még meztelenül. Sokszor – néz ártatlan szemekkel,én meg most süllyedek el.

- De é-én . .

- Te?

- É-én . .

- Nem kell nagyon pisilned? – vigyorog szemtelenül. Élvezi. Borzasztóan élvezi,hogy megint zavarba hozhat.

- De.

- Akkor nem mész?

- D-de.

Jól van. Nincs ezzel semmi baj. Igaza van. Látott már meztelenül és  elmondása szerint még fog is. Erre a gondolatra rögtön bukfencet hány a gyomrom,de próbálok erőt venni magamon.

- Akkor é-én most elmegyek a m-mosdóba – mondom és lassan elkezdek hátat fordítani neki,de a takaró még takar.

- Csak nyugodtan. –Kicsit felemelkedik,az ágytámlának támasztja hátát és karba tett kézzel figyel.

Idegesen nézem a fürdő és az ágy közötti utat. Odafelé még csak megcsinálom. Csak a fenekemet látja és nem kell látnom,hogyan néz. Visszafelé már más a helyzet.

- Tudod szokták ezt mondani . . A félelmeidet úgy tudod legyőzni,ha szembenézel velük. – Hallom a hátam mögül. Visszafordítom felé a fejem.

- Szerinted f-félek?

Bólint.

- Ne félj megmutatni magad. Ugye tudod,hogy meztelenül születtél? – mosolyog kedvesen. – Ilyen az ember,ha megnyílik valakinek. Meztelen.

 Nagyot nyelek.

- Csak egy test,Alice. Ilyenek kell lennie,amilyen. Nincs vele semmi baj.

Bátorítóan mosolyog.

- O-oké – bólintok és az ágy szélére ülök,majd letolom magamról a puha anyagot. Így csak fedetlen hátamat láthatja. Lassan állok fel,összeszorított szájjal. Aztán nagy levegőt veszek és gyorsan beviharzom a fürdőbe. A csukott ajtó mögül is hallom nevetését.

Miután végzek nagy levegőt véve nyitom ki az ajtót és kidugom a fejem. Harry rögtön felém fordítja a fejét és elvigyorodik.

- Gyere csak,drága.

 Visszanézek,hátha van itt valami amit magam köré tekerhetek. De nincs,mindent kiterítettünk száradni még tegnap délután. Pár pillanatig hezitálok még,majd erőt veszek magamon és kilépek. A kezeimmel viszont takarom magam.

- Így nem ér! – csóválja a fejét mosolyogva. – Állj meg ott!

Megállok,bár roppant kellemetlenül érzem magam,így miközben az ágy előtt állva próbálom takarni magam.

- Vedd le a kezeid.

Hangja nyugodt,kérlelő. Megrázom a fejem.

- Kérlek. Kérlek.

Aranyos szemekkel néz rám,amitől elolvadok,de nem ezért teszem,amit teszek. A szívem mélyén tudom,hogy Harrynek igaza van,és csak segíteni próbál. Segít,hogy megnyíljak neki. Én is ezt akarom.

Úgyhogy lassan,de hihetetlenül nehezen elveszem kezeim és magam mell ejtem őket. Nem merek rá nézni,a plafont bámulom összeszorított fogakkal,miközben ujjaimat morzsolom.

- Hmm – Hallom a hangját. Bár féle,muszáj rá pillantanom. Innentől viszont nem bírom levenni róla tekintetem. Még mindig félig ülve támasztja hátát. Kicsit félrebiccenti fejét,ajkán mosoly látszódik,míg meg nem nyalja azt. Ettől megremegnek lábaim,de sikerül talpon maradnom. Tetőtől talpig végigmér.

- Gyönyörű vagy. – Néz a szemembe végül.

Ennél vörösebb már nem is lehetnék szerintem.

- Gyere ide! – nyújtja kezét. Gyorsan vissza fekszem mellé és magamra húzom a takarót. Közelebb húzódik hozzám és szorosan átölel. Mellkasa enyémnek nyomódik,lábaink összegubancolódnak egymásban.

- Tudom,hogy nem hiszed el,de azért remélem nem zavar,ha minden nap megemlítem milyen szép vagy.

Muszáj mosolyognom.

- Nem. Jól esik.

- Akkor jó. Mert csak úgy mondom,hogy csodaszép vagy. A leggyönyörűbb a világon!

- A-azért ennyire ne! – nevetek kínosan.

- Ez csak az igazság. Gyönyörű. Én pedig szerelmes vagyok beléd.

A szívem kihagy egy ütemet és a pillangóim vadul csapdosnak.

- Én is b-beléd – motyogom zavartan.

- Tessék? Nem hallottam tisztán – vonja fel a szemöldökét.

- Én is beléd! – nevetek,Ő meg csókot nyom a számra és még szorosabban ölel.

Így fekszünk egy darabig,amikor Harry dúdolni kezd. Pár pillanat után ismerem csak fel.

- É-énekelsz nekem? – pillantok fel rá.

Elmosolyodik,majd gyönyörű hangján megszólal :

- Truly,madly,deeply I am . . .

Harry hangos csobbanással esik a medence vízébe. Nevetve nézem,ahogy fölbukik és hátravetve fejét,megrázza azt.

- Gyere te is!

Óvatosan a medence széléhez sétálok és beleérintem a lábam. Bár a Nap már lement, mégis kellemesen meleg.

- Ugorj! – vigyorog.

- Inkább megyek a lépcsőn . .

- Naa – néz rám tetetett szigorúsággal.

- Jó . . – motyogom,majd nagy levegőt veszek és elrugaszkodva a vízbe csobbanok. Pár pillanatig elnyel a medence,majd fölérve, magam előtt rögtön Harryt látom. Vizes tincsei viccesen lógnak össze -vissza.

Az ölébe húz és megpuszil. Aztán hirtelen elenged,én pedig épp,hogy elég gyors vagyok ahhoz,hogy ne süllyedjek el. A lábaim nem érnek le így sűrűn kalimpálva próbálok a felszínen maradni. Ő csak nevet.

- Jaj Harry! – visítom.

- Kapj el! – vigyorog és úszni kezd,én meg utána. Egy ideig elszórakozunk ezzel a fogócskával. Már eléggé kifáradtam és éppen szólni akarok Harrynek,hogy elég,ő nyert amikor éles fájdalom nyilall a talpamba.

- Aú! – nyöszörgöm. Begörcsölt a jobb lábam és nem bírom mozgatni,így a ballal és a kezeimmel kapálózóm. – Harry segí . . – mondanám,de már mellettem is van és ölébe véve a medence széléhez visz.

- Hol fáj?

- Begörcsölt a jobb talpam – sziszegem.

 Fejemet a szélére támasztja és úgy tart,amíg jobb lábam fölemeli és megfogja talpam.

- Próbáld kinyújtani! – mondja,közben meg masszírozni kezdi. Lassan a fájdalom elmúlik,és hálásan nézek Harryre.

- Köszi.

Ő csak mosolyog. Újra az ölébe húz és szorosan ölel. Felnézek a csillagokra,amik fényesen ragyognak.

- E-elmondod?

- Mit?

- A történet folytatását.

- Milyen történet? – tol el magától kicsit és meglepetten néz.

- A m-mi történetünk.

Szeretettel bámul,majd kifele lubickol velem. A medence mélysége fokozatosan nő a lépcsőtől távolodva,a szélén pedig ülés is van. Harry odaül,én pedig az ölébe. Kis idő után szólal csak meg.

- Ott tartottam,hogy csak segíteni akartam neked. Legalábbis először. Aztán,fogalmam sincs mi történt, de teljesen beléd gabalyodtam. Tetszett,hogy te nem olyan vagy,mint az eddig körülvevő lányok. Nagyon aranyosnak találtam,hogy milyen félénk vagy. Kíváncsivá tettél. És nagyon megfogott,amit akkor mondtál,amikor meglátogattuk a testvérem . . Csak arra tudtam gondolni,hogy jobban meg akarlak ismerni. Jó,talán még más is járt a fejemben . . De . .

- Mi?

- Ööö. – Oldalra néz,mintha kicsit zavarba jönne. - Hát elképzeltem,ahogy szeretkezünk.

Tátott szájjal,vörösödve meredek rá.

- Sokszor elképzeltelek már ám ruhák nélkül.

Erre nem tudok mit mondani,csak zavartan pislogok.

- Te engem nem,ugye? – nevet.

- Ööö. Nem i-igazán . . – harapom be ajkam. – Vagyis . .

- Vagyis? – vonja fel szemöldökét.

- Semmi.

- Ne semmiz! Vagyis? – néz érdeklődve.

Úgy döntöttem,gyorsan elhadarom.

- Egyszer a-amikor egy törülközőben jöttél ki a f-fürdőből akkor. . – hajtom le a fejem.

- Igen? – Szemem sarkából látom,ahogy elégedetten vigyorog.

- Szóval,akkor . . Csak néztem az izmos tested és cs-csakúgy eszembe jutott,hogy milyen lenne,ha semmi n-nem lenne rajtad . . – A végére már a saját hangom is alig hallom.

- Na,ennek örülök  - vigyorog szemtelenül.

Fölpillantok rá és szeme fogva tart. Így nézzük egymást egy ideig. Csak a Hold,a csillagok,és a medencébe beépített lámpák fénylenek,amik megvilágítják eszméletlenül helyes arcát.

Lassan hajol közel,kezeit hajamba túrva csókol meg. Karjaimmal körülfogom nyakát,mikor nyelve utat tör számba és édes táncot jár az enyémmel. Keze lecsúszik hátamon és kattanást hallok. Ijedten kapok hátamhoz.

- Csak mi vagyunk itt.

Pár pillanatig hezitálok,de mikor megcsókolja nyakam engedek neki. Leveszi a fürdő ruha felsőt,a fűre dobja  és újra megcsókol. Mellkasunk szorosan összesimul,érzem szívdobogását. Keze megint mellemre tapad,és zavarba jönnék,de annyi érzés kavarog bennem,hogy már nem érdekel.  Lábaimat köré kulcsolom,hogy még közelebb lehessek hozzá. Minél közelebb akarom tudni Őt magamhoz és nem akarom,hogy bármikor is elengedjen.

Miután felsóhajtok,kicsit eltol magától és jól megnéz.

- Sokszor képzeltelek el így. De a képzeletemnél a valóság sokkal csodálatosabb – mormogja,miközben mélyen szemeimbe néz.

Elönt az a meleg érzés,amit olyankor érzek,mikor valami szépek mond,és arra gondolok,bár sose hagyná abba. Hihetetlenül jól esik,minden,amit mondd,minden amit tesz. Teljesen megszédít,zavarba hoz,óriási örömet okoz. Ő. Mindezt Ő teszi velem. Annyi érzést hoz ki belőlem,olyan csodálatos. Érzek,egyfolytában érzek valami szépet. Érzem,hogy élek.

- Harry? – hirtelen hozzábújok és vállába temetem fejem.

- Igen,kiscsillag?

- Soha ne hagyj el,kérlek.