37.fejezet

Hiiiiii. Most csak annyit mondanék,hogy remélem még nem unjátok. Lesz majd fordulat benne,ne aggódjatok,nem egész életüket boldogan élik tovább problémák nélkül...... ;D De úgy érzem,hogy ezek a beszélgetések Alice és Harry között szükségesek,hogy jobban megismerjék egymást,és ti is megismerjétek őket. :)))
A  héten már nem tudok részt hozni,ha csak nem történik valami csoda . . .
Ui.1. Még pár résszel ezelőtt,amikor Harry Louissal sms-ezett . . Szóval észrevettem,hogy "j" betűket írtam csomószor,gondolom azt nem értettétek. Nos,az eredetileg mosolygós smiley volt,csak valamiért átváltotta "j" betűre... :P :)
Ui.2. Ez az ember engem meg akar ölni?

~ Harry

A sarok mögül kukucskál ki a fejével,kezében a telefonomat lóbálgatva.

- Add vissza! – kiáltom röhögve,de ő megrázza fejét és vigyorogva kinyújtja rám nyelvét. Közeledni kezdek felé,amikor megint meglátom fejét. Most nem rám néz,a hátam mögé mosolyog. Meglepetten nézek rá,de ő csak szemeit enyémbe mélyesztve mosolyog.

- Nézd,mi van ott! – mutat kuncogva a hátam mögé,mire értetlenül megfordulok. Egy fehér ruhába öltözött,barna hajú lány áll ott. Elkerekedett szemekkel nézem őt,annyira gyönyörű. Egy angyal? Végigmérem,és tekintetem megállapodik bal karján. Vér csöpög belőle a fehér padlóra hullva. A torkom összeszorul.

- Gem . . –kezdem,miközben megfordulok,de már csak egy pillanatra látom meg a lila tincset elsuhanni. Sietős léptekkel megindulok felé,oda,ahol utoljára láttam,de mikor befordulok a sarkon,arra várva,hogy itt megpillantom,szomorúság terjed szét testemben. Homlokráncolva nézek körül. Egy utcán vagyok,de minden fekete-fehér,mintha egy régi filmben lennék. Az ég mennydörög,vihar van készülőben. Az egész olyan nyomasztó. Hol vagyok?  Megszaporázom lépteimet,lefelé szögezem tekintetem,az útra,mikor megpillantok egy írást. „Nem minden angyalnak van szárnya.” Összeráncolt szemöldökkel nézek egy ideig,aztán,mintha nem is lennék tudatomnál sarkon fordulok. Nem tudom pontosan miért,egyszerűen telesen hirtelenjében olyan erős késztetést érzek a másik irányba menni,amivel nem tudok mit kezdeni. Visszaérek oda,ahonnan jöttem. A lány még mindig ott áll. Nagy kő esik le a szívemről,mikor megpillantom. Már a másik kezéből is folyik a vér. Közelebb lépek hozzá.

- Gyere,segítek . . – motyogom halkan. Nagy,barna szemei megtelnek könnyel,a szája szélén viszont aprócska mosoly jelenik meg.

                                                                                                                                                                        

Kipattan a szemem. A szívem gyorsan dobog. Ijedten pillantok magam mellé,de mikor meglátom Őt,rögtön nyugodtabb leszek. Édesen szuszog,hallom szívverését. Óvatosan a hátamra fordulok,nehogy felébresszem. Gemma. A gondolatától a torkomban gombóc képződik,és ideges leszek. Már megint vele álmodtam. Olyan jó volt látni. Olyan valósnak tűnt. Elmosolyodom,mikor eszembe jut,lila volt a haja. Általában csak a sötét vagy világos barna között váltogatta a hajszínét,de volt egy korszaka,amikor lila volt. Olyankor mindig kinevettem. Először nem tetszett,de aztán megszerettem és hozzászoktam,hogy az én hülye nővérem lilán hordja a haját. Mindig azzal szívatott,hogy elvette a telefonom,és a beszélgetéseimet olvasta fel jó hangosan,hogy mindenki hallja. Hányszor kívántam,hogy bárcsak én lennék a nagyobb! Most pedig azt kívánom,bárcsak visszajönne.

Összeráncolom a szemöldököm. Eszembe jut,mikor Alice-t először láttam. Hogyan is jutottam abba a klubba? Egész nap rossz kedvem volt és sírtam Gemma miatt. Elegem volt a világból és úgy döntöttem,jó akkor most elmegyek bebaszni. Legalábbis is így terveztem,de,mikor a klubba értem teljesen elment a kedvem az egésztől és inkább hazaindultam. Kocsival,ami azt jelenti,hogy ittas állapotban is azzal mentem volna,ha valami nem tart vissza az ivászattól. De visszatartott. Azt hiszem Gemma volt az. Ha Ő nincs,talán az egész este máshogy alakul,és erős alkohol szaggal dugtam volna meg az egyik ribancot a klubból. De Gemma segített megtalálnom az angyalkám,aki itt fekszik mellettem. Az ő emléke segített,hogy józan maradjak és megtaláljam.

- Harry – hallom az alig hallható hangot,mire oldalra fordulok.

- Alice?

Nem válaszol. Alszik még,csak álmában beszél. Épphogy csak mocorog kicsit,mikor újra megszólal.

- Ó,Harry . . – motyogja és mosoly játszik ajkain. Elvigyorodom. Velem álmodik. Vajon miről? A tegnap éjszakáról? Ó,az az éjszaka. Te jó ég. Mennyire félénk volt,milyen ártatlan.  Mennyire forró a teste,amint enyém köré fonódott. Az apró kis nyögései a fülemben. Milyen érzés volt magam körül érezni . . Mocorogni kezdek,ekkor veszem észre,hogy már megint állok. A francba.

Alice felé fordulok és akkor látom meg,hogy már nyitva van a szeme. Vajon mióta néz?

- Régóta fönn vagy? – kérdezi álmos hangon,ami iszonyat aranyos. Felé fordulok.

- Fél órája nagyjából – simítok el egy arcába hulló tincset.

- Mit csináltál?

- Téged csodáltalak – vigyorgom.

Szégyenlősen megrázza a fejét.

- Meg gondolkodtam – teszem hozzá halkabban.

- Min? – kérdezi némi habozás után.

- Az álmomon. A nővéremmel álmodtam.

- Ó – néz csodálkozva és a takaró fölött megkeresi kezem,majd megszorítja. – Jól vagy? – néz rám kitágult,aggódó szemekkel. Jól esik,hogy törődik azzal,mi van velem.

- Igen – mosolygok rá megnyugtatóan. – Nem volt rossz álom . . Inkább . . elgondolkodtató. Te is benne voltál.

- Igen? – néz meglepetten,aztán elvörösödik. Mennyire szeretem,amikor zavarba jön!

- Igen – némi töprengés után szólalok meg újból. – Vérzett a kezed . . – a mondat végét elharapom.

Lesüti a szemét. Mikor megpróbálom fejét magam felé fordítani,ellenkezik.

- Mi az? – kérdezem ijedten,remélem nem bántottam meg.

- S-semmi csak. . – Erőtlenül felnevet,de ebben a nevetésben nincs semmi vidámság. – Még álmodban is úgy látsz,mint aki vagdossa magát . . – halkan beszél,egy pillanatra sem néz szemeimbe.

Összeráncolom a homlokom és most erősebben kényszerítem,hogy rám nézzen.

- Nem azért láttalak úgy,mert most  úgy nézek rád,mint egy lányt,aki bántja magát és ennyi. Ne gondold ezt. Ennél sokkal több vagy nekem.

Megrázza a fejét.

- Hogy lehetnék?

Felsóhajtok. Nem tudja elhinni. Nem képes elhinni,hogy szeretem és sokat jelent nekem. Vagy egyáltalán azt,hogy őt is szeretheti valaki. Hogy érdekelhet valakit,hogy mi van vele. Hogy ér valamit. Elkapom a bal kezét és a karja belső felét,amin a sebek vannak,végigsimítom ujjaimmal. Bármikor meglátom a hegeket,összeszorul a torkom és,mintha ráléptek volna a mellkasomra. Van egy-két kisebb vágás rajta,van amelyik szinte körbeér a karján,vagy vízszintesen húzódik egészen az alkarja hajlatáig. Egyik épp hogy csak egy karcolás,a máshol olyan mélyen van bevágva a bőre,hogy legszívesebben elkapnám róla tekintetem. Cirógatom puha bőrét,mikor felpillantok,látom,hogy engem néz. Megint lenézek karjára.

- Milyen érzés? – mondom,ki anélkül,hogy gondolkodnék. Talán nem kéne ilyet kérdeznem,de kicsúszott a számon a hirtelen gondolat.

- Ez? – pillant a karjára.

- Igen – bólintok óvatosan,kicsit tartok tőle,hogy reagál.

Összeráncolja homlokát,sűrűn pislog.

- Nem kell elmondanod,ha nem szeretnéd – teszem hozzá,nehogy úgy érezze,faggatom,és ha nem válaszol nekem,azzal nem felel meg. Ez pont rá vallana.

Pár pillanatig hallgat,szemeimbe néz,majd megint a bőrére.

- N-nem tudom milyen érzés lenne,ha előtte nem lenne az a . . fulladás . .

- Fulladás?

- Pánik. F-félelem. N-nem igazán vagyok ilyenkor a józan tudatomnál. Csak azt érzem,hogy fáj. A mellkasom szorít,levegő után kapkodok. A fejemben egyfolytában olyan képek,jelenetek játszódnak le,amiket legszívesebben elfelejtenék. És ezektől csak még rosszabb lesz minden érzés,amit addig érzékeltem. Olyankor . . össze szeretnék kuporodni,olyan kicsire,hogy eltűnjek. De mivel ez lehetetlen,és továbbra is fojtogat az az érzés,muszáj valamivel kiengednem. Amikor megvágom magam . .  – elcsuklik a hangja,mire megszorítom kezét,utána folytatja. – A bőröm csípni kezd. Fáj. De,amint magamba vágok,mintha megszabadítottak volna mindentől. Kiürül belőlem a feszültség,ami bennem volt. És már nem a belső,hanem a külső fájdalomra koncentrálok. Azt könnyebb elviselni. Aztán elkezd lüktetni a seb. Az a legjobb . . –elharapja a mondat végét,és látom arcán,hogy mennyire zavarban van,de én csak aggodva nézem. – Mert . . elkezd lüktetni a seb. Mintha a szívverésem lenne. Csak máshol dübörög,és sokkal könnyebb felfigyelni rá. Ritmusosan lüktet,amitől megnyugszom.

Elhallgat,nekem meg könny szökik a szemembe. Fogalmam sincs,milyen érzés lehet. Milyen lehet,a lüktető seb,amit saját magamnak okozok.

- Amikor a vérem kifolyik,olyan,mintha a probléma is eltűnne. Könnyebb leszek tőle . . – motyogja.

Pár percig némán fekszünk,emésztgetem,amit mondott. Közben őt nézem,és amikor felpillant,az ő szeme is könnyes.

- M-most nem tartasz normálisnak ugye? – alig hallom hangját.

Határozottan megrázom a fejem.

- Nincs veled semmi baj – húzom fejemhez karját és végigcsókolom a vágásokat. – Semmi baj – suttogom és közelebb húzódva hozzá karjaimmal ölelem át szorosan.

Kis ideig csak úgy fekszünk egymás kezét fogva,a gondolatainkba merülve. Az én Alice-ommal nincs semmi baj. Nem is tehet azokról a dolgokról,amiket tett. Az élet tette ilyenné. Gondolkoztam már rajta korában is,mi lett volna vele,ha a szülei vele maradnak. Biztos másmilyen élete lett volna ez idáig. És valószínű,utána is,mivel nem hiszem,hogy találkoztunk volna. De nem tudom,hogy mennyivel járt jobban,hogy most velem van,minthogy szerették volna. Az anyukája és az apukája.

- Gondolkoztál már azon,hogy megtaláld apádat? – kérdezem hirtelen.

Döbbent fejjel néz rám pár pillanatig.

- N-nem – suttogja végül.

- Miért nem?

- Ő . . – rázza meg a fejét kicsit – el hagyott minket. Engem és az anyukám. Nem akart minket – mondja halkan.

- És nem gondolod,hogy oka is lehetett rá?

Elgondolkodva néz .

- Nem. Mindig csak arra tudtam gondolni,hogy mennyire fáj,hogy ott hagyott.

- Értem.

Megértem Őt,teljesen,bár nem tudom milyen érzés pontosan,amit ő érez  az apja iránt.

- És nem akarod megtalálni?

Fölvonja szemét.

- Nem . T-tudod . . ha belegondolok,hogy oka is lehetett,amiért elhagyott . . Akkor sem érdekel. Ennyi f-fájdalom után,nem. Nem tudnék neki  megbocsájtani.

Haragos a hangja,amilyennek eddig még nem halottam,ezzel meglep.

- Soha?

- Soha.

-A soha nagyon hosszú idő Alice – mondom halkan,szemébe nézve,ami már könnyes,de megint a fejét rázza.

- Elég hosszú idő ideig fájt nem?

- De igen. Bocsánat,ha ezzel felzaklattalak. Nem állt szándékomban,mint ahogy védeni apádat sem.

- Semmi baj . . Csak ne beszéljünk erről többet oké? – mondja és mellkasomhoz bújik,mire szorosan magamhoz ölelem.

Érzem,amint melle bőrömhöz nyomódik és elvigyorodom. Tenyeremmel hátán kalandozok,majd pocakján,aztán följebb. Óvatosan megmarkolom,mire felnéz rám.

- A nagy beszélgetésben el is felejtettem,hogy mik állnak itt nekem rendelkezésemre . . – a másik mellét markolom.

Szégyenlősen elmosolyodik és nem néz szemembe. Fogalmam sincs,miért de imádom,hogy ennyire szégyenlős.  Olyan bájos,mosolyognom kell tőle. Felé kerekedek,még mindig a hátamon a takaróval és lágyan megcsókolom. Olyan picik és puhák az ajkai! Édes. Megnyalom őket,mire kinyitja száját. Nyelvemmel az övé körül körzök,mikor kicsi kezei felemelkednek a matracról és hajamba túrnak. Göndör fürtjeimet birizgálja,fejbőrömet masszírozza,ami annyira finom,elégedetten morgok szájába.

- Reggeli? – suttogom.

Bólint. Apró puszit nyomok homlokára.

- Maradj,mindjárt jövök! – nagy nehezen kibújok a meleg ágyból,és meztelenül megyek ki a konyhába,közben megrázom a fenekem,mire halk,édes kuncogás a válasz.

Egy tálcával érek vissza,rajta mogyorókrémes banánokkal. Azokba pálcikákat szúrtam. Másik kezemben egy egész mogyorókrémes üveg van. Mikor megállok az ágy mellett,eltátom a szám,majd nagyot nyelek. Alice meztelenül hanyatt fekszik az ágyban,csukott szemekkel. Legszívesebben most azonnal újból magamévá tenném.

De nem csak magamra gondolhatok. Úgy félt attól is,amit tegnap csináltunk. Nem akarok vele siettetni bármit is.

- Alice? – most bizonytalan a hangom,mivel érzem,hogy férfiasságom megint ágaskodni készül,amint végigpillantok nőies idomain.

Kinyílik a szeme és elvörösödik. Megfogja a takarót és gyorsan magára húzza. Én csak nevetek.

- Itt a reggeli! – bújok mellé vissza,hátamat az ágy végének támasztva.

- Húúú! – ül fel ős is mellém,és mikor lecsúszik mellkasáról a takaró,rögtön visszarántja magára. Megint nevetek,aztán egy pálcikát felé nyújtva berakom szájába.

- Nagyon finom – vigyorog,én meg egyetértően bólogatok és én is bekapok egyet. Így falatozunk,amíg el nem fogy. Aztán leteszem a tálcát és az üveget veszem kezembe. Alice-t megfogom és ledöntöm az ágyra. Értetlenül néz,mikor fölé kerekedek és ujjaimmal veszek a mogyorókrémből.

- Ááá! – mutatom  számmal,hogy nyissa ki az övét. Miután úgy tesz,ujjamat bedugom szájába . Hitetlenül néz rám,aztán megérzi a finom ízt,és nyalogatni kezdi ujjamat. Felkuncogok. Újra az üvegbe nyúlok és arcára kenek kicsit. Vigyorogva közelítek hozzá és lenyalom róla. Felnevet. Az egész arcát végigpuszilom ragadós számmal,végül a szájára kenek a finomságból.

- Héé! – nevet,én pedig szájára nyomon enyémet. Érzem a mogyorókrém és szája ízét egyszerre. Micsoda párosítás! Elhúzódok kicsit.

- Itt még van egy k-kicsi – mondja,fejével az ujjamra bökve és hirtelen megnyalja. Ezt meg kell mosolyognom.

- Nézzük meg,lejjebb mi a helyzet! – vigyorogva szólok és lehúzom róla a takarót derekáig. Gyorsabban veszi a levegőt,míg a két melle közé kenek. Mohón csapok le rá. Teste megfeszül,amint nyalogatom.

- H- Harry . . –motyogja és érzem a hangján,hogy tetszik neki.

Folytatom.

- Harry.

Mintha meg sem hallanám.

- Harry! – nevet fel,mire visszatérek a feje magasságába és mosolyogva kérdezem.

- Mi az?

Elmosolyodik,de úgy,ahogy még eddig nem láttam. Mosolyában huncutság bujkál,ami hihetetlenül tetszik,szívem hevesebben ver tőle.

- Tiszta ragacsok vagyunk. Megint le kell fürödnünk – néz rám nagy szemekkel,ártatlanul.

Hátravetett fejjel, hangosan nevetek.

- Ó,igen,ebben teljesen igazad van. És alig várom már – kacsintok rá,majd csókot lehelek puha ajkaira.

36.fejezet

Hellooooo. Nagyon sokáig nem voltam,sajnálom. A kommentekre is csak sokkal később válaszoltam,azért szintén bocsánat,de köszönöm őket! :))
Hope u like it. <3
xx

~Alice

Egyre lassuló lélegzetvétellel pislogok nagyokat,miközben még mindig Harry kezét szorongatom. Ő rajtam fekszik,óvatosan tartja magát fölöttem,de azért érzem forró bőrét. Arcát a nyakam es a vállam közötti mélyedésbe temeti,érzem szuszogását,miközben hüvelykujjával az övére kulcsolt kezemet cirógatja. Lassan fölemelkedik,haja kócosan hullik arcába,miközben szemeimbe néz.  Óvatosan elmosolyodik és homlokon csókol.  Aztán kicsit eltávolodik tőlem egész testével,mire megrándul az arcom. Nagy szemekkel nézem,amint térdére ereszkedik és . . A gondolattól is pipacs vörös leszek, karomat fejemre rakva takarom el a kilátást. Halk nevetést hallok aztán megint megérzem puha testét az enyémen. Keze megtalálja karomat és letolja fejemről. A fülem mögé tol egy kósza hajtincset és néz rám,nagy zöld szemeivel. Illetve bámul. Mintha nem látott volna még. Mintha valami csodát látna. Néz. Egyfolytában. Nagyot nyelek,aztán megpróbálok megszólalni,de amint kinyitom a számat,azonnal be is csukom. Harry felvonja szemöldökét,szórakozott feje láttán el tudnék süllyedni.

- Na,mi az? – kérdezi.

- É-én is pont ez akartam k-kérdezni.

Elvigyorodik.

- Csak néztem a gyönyörűségesen kipirult arcodat.

Félre pillantok és halványan elmosolyodom,miközben a pillangóim verdesnek.

- Kíváncsi lennék mitől pirult így ki . . –száját csibészes,féloldalas mosolyra húzza,amitől egy pillanatra megáll a szívem. Olyan közel hajol,hogy érzem meleg leheletét. – Csak nem a megerőltető testmozgástól?

- Jaj . . – suttogom zavartan és nem merek a szemébe nézni,így a plafont bámulom. Fölnevet. Pár pillanatig csöndben van,aztán megszólal.

- Milyen volt? – a hangja,mintha bizonytalanul csengene,ami meglep. Gyengéden maga felé fordítja tekintetem,így muszáj ránéznem. Hogy kérdezhet ilyet? Miután továbbra sem szólalok meg,csak számat rágcsálva bámulok ijedten néz rám.

- Ennyire rossz volt?

Nem tehetek róla,de elnevetem magam aggodalmas arckifejezésén.

- Most mi van? –vigyorog értetlenül.

Miután abbahagyom a nevetést,megemberelem magam és próbálok akár egy értelmes mondatot kinyögni.

- N-nem volt rossz.

Fürkészve néz.

- Mármint, ez az a „nem volt rossz,elment” dolog? – vonja föl szemöldökét,mire megint kuncogni kezdek.

- N-nem.

- Akkor? – faggat tovább.

- J-jó volt – válaszolom neki vörös arccal.

- Jó?

Mikor hagyja ezt abba? Rendben,akkor kimondom.

- N-nagyon.

Elvigyorodik én meg lesütöm szemeim.

- Igen?

- Igen – suttogom alig hallhatóan.

Ujjával végigsimít szemhéjamon. Fölpillantok rá. Mosolyog.

- Akkor  jó.

Az arcomat cirógatja,én meg lehunyom a  szemem és élvezem gyengéd ujjai érintését. Aztán hirtelen eszembe jut valami és rossz érzés fog el. Kinyitom pilláim és ajkamat beharapva nézek rá.

- Neked? – kérdezem.

- Nekem? –vonja föl szemöldökét meglepetten.

- Neked m-milyen . . – elhallgatok zavaromban.

Gyengéden végigsimít arcomon,miközben folyamatosan mosolyog. Aztán felsóhajt. Én pedig ideges vagyok,amiért nem mond semmit. Elrontottam volna valamit? Neki nem volt jó? A gondolatra teljesen elszomorodom.

- Nem volt jó . .- motyogom elhalt hangon. Harry szemöldöke a feje búbjáig felszalad,arca meghökkent. Aztán még közelebb hajolva hozzám suttogja:

- Soha eddigi életemben nem volt ennyire jó.

Hangja komoly,libabőrös leszek tőle. És el is vörösödöm,amikor rájövök,miről is beszélgetünk. Oldalra néznék,de már nem tudok,mert számon érzem puha ajkait. Pár másodpercig mozdulatlanul ott tartja aztán elhúzódik.

- Miből gondolod,hogy minden,amit csinálsz,az csakis rossz lehet?

Összeráncolom a szemöldököm és kicsit megrázom a fejem.

- Mert nem jó ez így . . – rázza meg a fejét ő is.

- S-sajnálom.

Hitetlenül elneveti magát.

- Megint bocsánatot kértél,a semmiért – mondja,majd összeráncolja szemöldökét. – Bocsánatot kértél azért,aki vagy.

A lélegzetem elakad,a szám szélét rágcsálom.

- Kérlek  próbálj meg ne így gondolkodni. Ne nézz ilyen negatívan magadra.

- Az nem olyan egyszerű – mondom halkan.

- Nem. De segítek – mosolyodik el.

- H-hogyan?

- El fogom mondani. . – kis szünetet tart,majd folytatja – mindig el fogom neked mondani,hogy mennyire,de mennyire jó téged csókolni. Érinteni. Beszélgetni,nevetni veled – a fülemhez hajol és oda suttogja  - mennyire jó érzés benned lenni.

A torkomban akad a levegő,és lehunyom a szemem. Érzem,amint a nyakamba vigyorog.

- Milyen gyönyör villan belém,mikor érezhetlek magam körül . . . – morogja.

- H-Harry . . –dadogom.

Hirtelen fölemeli fejét,és tekintetével megint fogva tart.

- De persze nem csak a testedről van szó – megint a homlokát ráncolja. – A gyönyörű szép,tiszta lelkedre és szívedre is emlékeztetni foglak – jobb kezét a mellkasomra teszi a szívem fölé. – Imádom hallgatni.

Már megint a könnycseppek gyülekeznek szemembe,a torkomban gombóc keletkezik. Hogy tud ilyen szépeket mondani? Főleg,hogy nekem?

- Most miért sírsz? – kérdezi ijedten.

Mosolyogva megrázom a fejem,mikor az első könnycsepp végiggördül arcomon.

- Cs-csak . . annyira . . . Annyira szeretlek.

Elmosolyodik,amit én viszonzok.

- Én is téged,kiscsillag.

A megszólítástól,majd el olvadok,főleg,amikor ajkaink megint egymásra találnak.

- Szeretnél fürödni? – morogja a számba. Meglep a hirtelen kérdése és elgondolkodom. Izzadt vagyok,az esküvői mulatságtól meg . . Itt a gondolatmenetem meg is áll,mielőtt még jobban zavarba jönnék. Egy gondolattól.

- Igen – válaszolom végül.

- Zuhanyzol velem? – vigyorog.

- V-veled?

Bólogat. Szeme csillog,és amikor bólintok még boldogabbnak tűnik,ami engem is mosolygásra késztet,bár egy kicsit félek ettől az együtt fürdős dologtól. Hirtelen feltérdel és kiszáll az ágyból. Tátott szájjal nézem,miközben,mindkét bokámat megfogva húz maga felé,és hihetetlenül gyorsan az ölébe kap. Észbe kapom,hogy én most meztelen vagyok,és rögtön takarni próbálom magam de Harry megfogja a kezeim és egyesével a nyaka köré teszi őket,ahol én összekulcsolom azokat. Úgy fog,mint valami királylányt,miközben végignéz végig néz rajtam. Közelebb hajolva megcsókolja a halántékom és a fülembe suttog.

- Az ágy felavatása kipipálva.

Elpirulok,de nem bírom mosolygás nélkül megállni. Harry a fürdőbe visz,ahol lerak a földre,maga elé. A nagy tükörben megint végigmér,én viszont inkább elkapom a tekintetem és a sarokban lévő nagy kádat nézem.

- Nem szereted magadat nézni a tükörben – suttogja. Bár kérdés is lehetne,sokkal inkább kijelentésnek szánta.

- Nem – motyogom.

- Miért?

Nem válaszolok,továbbra is a fürdőkádat bámulom.

- Mert . . –kezdi Harry,választ adva a saját kérdésére - . . mert nem szereted magad.

A szívem kihagy egy ütemet és a tükörre tapad a pillantásom,ahol találkozik Harryével. Rögtön el is kapom a fejem,de ő az állam alá nyúl és visszafordítja óvatosan.

- Miért? – kérdezi újból.

- Én csak . . Nem tudom elfogadni – bár a hangom remeg,sokkal könnyebb Harrynek ezt elmondanom,mint egykor gondoltam volna.

- Mit?

- Ezt – bökök a fejemmel a tükör felé,ahol teljesen meztelenül állok. – Se kívül,se belül.

- Miért? – kérdezi megint,és mondanám,hogy nem tudom,de folytatja. – Miért gondolod ezt olyan rossznak? – keze vállamtól a derekamig végigcsúszik,amibe beleremegek.

Megrázom a fejem.

- N-nem tudom.

Pár pillanatig nézzük egymást a tükörben,majd megszólal.

- Na,gyere! – kezemmel fogva bevezet a zuhanyzóba. A zuhanyrózsát,ami a fejünk fölött lóg,lejjebb húzza az állványon,hogy a  nyakamig érjen és megengedi,hogy a hajunkat ne érje víz. Hirtelen tör elő,az első pár pillanatban a hideg víz,ezért megugrom kicsit,ezzel Harrybe ütközve. Megérzem őt ott lent és zavartan távolodom el,de ő csak nevet. A kellemesen forró víz végigárad testemen.

- Rád nem is megy – mondom,arra utalva,hogy a vízsugár nem akkora,hogy őt is érje.

- Először te jössz,aztán én – fogja meg a kis fémtartón lévő tusfürdőt és a kezébe nyom belőle. – Fordulj meg!

Úgy teszek,ahogy mondja,aztán megérzem tenyerét hátamon. Gyengéden dörzsöli át egész hátamat,lábamat,és mikor fenekemhez ér,zavartan mocorogni kezdek. Lehet,hogy csak a zavarom miatt érzem ezt,de mintha több ideig tartózkodna nagy tenyere ezen a testrészemen. Megfordít magával szemben,miközben a víz eléri hátamat,így már nem ragadok a tusfürdőtől,amiből most megint a kezébe nyom . A lábamtól halad fölfelé,aztán amikor a lábaim közé ér megremegek és muszáj megkapaszkodnom a vállába,ami most épp a kezemmel egy vonalban van,mivel Harry letérdelt közben. Huncutul fölmosolyog rám,minden bizonnyal érezte,amint testem megfeszül érintésére,de nem tesz megjegyzést csak puszit nyom a pocimra aztán azt is bekeni. Föláll és két kezével melleimet fogja meg. Felnyögök aprót,nem tudom megállni,miközben ott mos meg.

- Nagyon szépek a melleid – mondja rekedtes hangon,felpillantva rám ,mire tátott szájjal nézek rá először,miközben elvörösödöm,végül pedig nem bírom tovább,elnevetem magam. – Mi az? – vigyorog.

- N-nem tudom,csak ez így furcsa volt – nevetek még mindig.  Ő is felnevet.

- Hát,ha egyszer ez az igazság? Komolyan mondom,soha életemben nem láttam még ilyen szép melleket! – szája egyik széle huncutul fölfelé görbül én meg zavartan kuncogok.

- Jaj,Harry . . – rázom meg a fejem,de ettől függetlenül mosolygok.

Látom,hogy szája szélét berágva próbálja elfojtani nevetését,aztán a zuhogó víz felé fordít,ami tisztára mos. Mosolyogva keni be arcomat,ügyelve nehogy a számba vagy szemembe menjen. Ujjai finoman,jólesően cirógatnak. Közben barna,tágra nyílt szemeimbe néz. Az övé jókedvűen csillog,megvillan,amit nem tudok hova tenni,de közben komolyságot sugároz.

- Komolyan mondtam. Mindenhol szép vagy nekem.

Hálásan nézek vissza szemeibe,de zavaromat nem tudom leplezni.

- M-mindenhol?

- Igen.

- Semmi sem zavar a külsőmben? – suttogom dobogó szívvel.

Megrázza fejét.

- És a s-sebhelyeim? – gondolok most mind,arra a sebemre,amit magamnak okoztam,mind,amiket nem én tettem.

Halványan elmosolyodik és megrázza fejét.

- Azok hozzád tartoznak. Lehet,hogy nem a legszebbek,de te vagy,és nekem így kellesz – határozottan cseng a hangja,amitől megborzongok. – Lemosom ezt rólad,mielőtt rád szárad – mondja végül és a zuhanyrózsát levéve felém tartja. – Csukd be a szemed és vigyázz! – szól,mire nagy levegőt veszek és lehunyom szemeim. A víz selymes,Harry ujjai puhák,amint hozzám érnek. – Üdv újra itt! – morogja a hang,mikor már nem kell tartanom,hogy lenyelem a vizet,és szemeim pislogva kinyílnak. Olyan édesen néz rám,hogy majd’ elolvadok. Aztán,mikor megszólal megdermedek.

- Megmosdatsz?

A szívem a torkomba ugrik. Szeméből ki tudom olvasni,hogy komolyan beszél,és úgy néz ki örülne neki,de tudom,hogy nyugodtan mondhatnék nemet is,megértené. Ennek ellenér e bólintok és miközben Harry a zuhanyt visszateszi a helyére,én a tusfürdőért nyúlok. Már háttal áll nekem,de a válla fölött vissza vigyorog rám.

- Nyugodtan tapogass csak,bírom az ilyet – szól pimaszul,mire nevetve megrázom fejem,aztán hátát kezdem bekenni. Tenyereim végigsiklanak izmos hátán,és csak úgy ámulok,milyen  nagy termetű,mennyire szép a bőre és milyen hihetetlen,hogy ilyen kinézettel én érdeklem őt. Mielőtt fenekéhez érnék megállok egy pillanatra és bár nem látom tudom,hogy tudja,milyen vér vörös vagyok,én pedig pontosan tudom,hogy szája széle a füléig ér,úgy vigyorog.

- Csak nyugodtan,nem harap – rázza meg kicsit a hátsóját,mire tátott szájjal meredek rá és hátába ütök. Végül nagyot nyelve hozzáérek ott,mire apró mordulást hallok,de inkább nem törődöm vele.

- M-megfordulsz?

Azonnal úgy,ahogy kérem. Úgy vigyorog,mint egy kisgyerek. Nyomok a szappanból még,és mellkasára teszem tenyerem,úgy masszírozom bele. Ő fejét lehajtja kicsit,mert egy fejjel alacsonyabb vagyok nála,és engem néz. Nem látom,mert nem merek felnézni rá,de folyamatosan érzem égető tekintetét. Karjain húzom végig kezeim,közben tetoválásait nézegetem. Ahol karja összeforr vállával,megpillantom a kis „G” betűt. Végigsimítok rajta ujjammal. Szemem sarkából látom,hogy egy pillanatra ő is odapillant,de tekintete rögtön visszafordul rám.

- Nagyon szeretett téged – suttogom,alig hallhatóan.

Érzem,amint megdermed.

- Miből gondolod? – kérdez vissza fojtott hangon,mikor tekintetünk összekapcsolódik.

- Téged csak szeretni lehet – alig hallhatóan mondom,de tudom,hogy hallja,mert elmosolyodik.

Mellkasáról hasára térek,ahogy megpillantom a pillangót az én hasamban is pillangók repdesnek. – Hihetetlen.

- Mi? – kérdezi kedvesen.

- Hogy ezt tetováltattad magadra. Miattam – nem nézek rá a pillangómat bámulom.

- Miattad érzem ezt – vonja meg a vállát,és hallom a hangján mosolyát.

Én is mosolygok,ami rögtön le is hervad rólam,mikor csípőére ér kezem és lejjebb nézek. Nagyot nyelek idegességemben. Eddig is meztelenek voltunk,az ágyban,amíg bejöttünk a fürdőbe és itt is. És mindvégig próbáltam kerülni a csípője tájékát tekintetemmel,nagyjából sikeresen,amikor viszont rápillantottam olyan zavarba jöttem még csak gondolatban is,mint még talán soha.

Felpillantok rá,szemei égetnek és felvonja egyik szemöldökét.

- Innen átvegyem? – kérdezi halkan.

Pár pillanatig még nézem szemeit,végül megrázom a fejem és remegő kézzel felé nyúlok. De útközben megállok és visszaesik karom. Harry megfogja kezem és lassan maga felé vezeti. Idegesen kalapál a szívem,a kezem remeg. Aztán megérintem őt. Puha. Harry rákulcsolja kezemet. Hangos sóhajt hallok meg. Fölpillantok rá,szeme elsötétült,homályos tekintettel nyög fel mikor lehúzom róla rákulcsolt kezem,aztán föl.

- Állj – fogja meg csuklóm hirtelen és eltolja. Azt hittem valami rosszat csináltam,aztán felnevet. – Ha nem akarsz még egy menetet,ezt most hagyjuk abba – csillogó szemekkel hajol hozzám és puszit nyom a homlokomra. Oh. Azt hiszem értem mire gondol . . .  A víz felé fordul és körbefordul maga körül egyszer kétszer. –  Most már mindketten tiszták vagyunk. Alvás – mosolyog és elzárja a vizet.

Megtörülközve állunk az ágy mellett,mondani sem mondom,Harry törölt meg. Épp a pizsamámért,vagyis Harry pólójáért nyúlok,mikor megszólal:

- Minek az? – vigyorog behuppan az ágyba és magára húzza a takarót. Ezzel nincs is semmi probléma,csakhogy,nem vett fel semmit,meztelenül fekszik a paplan alatt.

- Így akarsz aludni? – kérdezem bizonytalanul. Már így is,ahogy most állok előtte ruha nélkül,teljesen zavarban érzem magam.

Hevesen bólogat és megpaskolja a helyet maga mellet. Pár pillanatig elgondolkozva nézek,aztán megvonom a vállam és bebújok mellé. Meleg teste az enyémnek feszül,de jó érzés,hogy ilyen közel érezhetem őt. Lekapcsolja az éjjeli lámpát, átkarol,én meg mellkasába fúrom fejem és teljesen ellazulok.

- Hopp,mi van itt – mondja,mikor keze mellemet súrolja. És biztos vagyok benne,hogy szándékosan. Fölkapom fejem és ránézek.

- Harry! – fogom le kezét,mire összekulcsolja az enyémmel.

- Jól van,jól fogok viselkedni. Bár nehéz lesz,ha itt fekszik mellettem egy szépség. Meztelenül – néz olyan arccal,mintha valamit nagyon nehéz lenne megállnia. Felkuncogok.

- Hát jól is teszed! Viselkedj,különben,felöltözöm! – mondom fenyegetően.

- Igenis asszonyom! Önért bármit! – nevet,én is fölnevetek,aztán szorosan ölelkezve,a másik légzését hallgatva,egymás karjaiban ér minket el az édes álom,mely tényleg szép. Olyan szép.

35.fejezet

Úúúú bocsánat a kimaradásért,de beteg voltam és nagyon rosszul éreztem magam. De már jobban vagyok,úgyhogy ma megírtam a kimaradt részt,ami az eddigi leghosszabb lett.:) A komikra még nem válaszoltam,bocsánat,de köszönöm. És azt szeretném,hogy esetleg lehetne,hogy kapok több embertől is kommentet? Mert nagyon biztat és nagyon sokat jelentene ...
Ez egy #höhö rész lett...Remélem tetszik ;))
xx
Ui. És nemrég vettem észre,hogy az oldalamnak van két követője,ami fogalmam sincs,hogyan lehetséges,mert én nem emlékeztem,hogy csináltam ilyen követés gombot,lehet,hogy elnyomtam valamit,vagy nem tudom,nem értek az ilyenekhez. . Mindenesetre nagyon megörültem neki,köszönöm! :))

~ Alice

Mosolyogva nézem,ahogy a menyasszony puszit küld a kezeivel felénk. Gyönyörűen festett. Nagy barna szemei ragyogtak,úgy,ahogy talán még sosem,szőke haja pedig hullámokban omlott csodaszép esküvői ruhájára. Mosolyogva intek neki,majd mikor hallom az ajtó csapódást a vezetőülés felé fordulok.

- Akkor most mi is megyünk – kérdezem érdeklődve.

- Ha szeretnél.

Bólintok. Odahajol hozzám,puszit nyom az arcomra és beindítja a motort. Ahogy kigurulunk a parkolóból,még látom,ahogy Niall valami fura táncot jár,majd vigyorogva felénk int és mutogat valamit. Nem teljesen értem mit akar,de azért csak nevetek.

- Niall olyan boldog most – mondom halkan mosolyogva.

- Ja. Imádja a bátyját,örül,hogy összejött ez neki.

Persze,hogy örül. Nála már csak a két szerelmespár örül jobban,akiket nemrég adtak össze. Hátrapillantok,és látom a hátsó ajtón keresztül,ahogy még néhányan a templom előtt ácsorognak,de vannak,akik a mi példánkat követve kocsiba pattannak és indulnak a megadott helyre.

Körülbelül tíz perc múlva meg is érkezünk egy étterem féleséghez. A nap lemenőben van,fényes sugaraitól hunyorgok,miközben Harryvel kézen fogva bemegyünk. Az előtéren keresztül jutunk be a terembe,ahol több kerek asztal van elhelyezve,a szoba szélén pedig egy hosszú asztalon tömérdek sütemény sorakozik.

- Hű. Sosem láttam még ennyi kaját egy asztalon.

Harry csak nevet és magához húzva puszit nyom a halántékomra. Imádom,amikor ezt csinálja. Mindig előjönnek a pillangóim,és elvörösödöm. De szeretem. Kimondhatatlanul.

A következő egy órában megérkezik mindenki. Addig Harry bemutat néhány embernek,váltunk velük pár szót,bár eléggé dadogok,amitől persze megint piros leszek. De kedves embereknek tűnnek. Harryvel,Louissal,és Eleanorral ülünk le egy asztalhoz,mikor felszolgálják a vacsorát. Mellettünk ülnek a „csapat” többi tagjai. Kivéve Niall-t,ő a bátyjával ül. Perrie mosolyogva integet nekem,mire én is úgy teszek. Nekilátunk a vacsorának,majd következnek a beszédek. Niall beszédén hangosan nevetek,majd tapsolok neki. Az újdonsült pár felvágja a hatalmas,rózsás tortáját,amiből én is eszek. Nagyon finom. Niall baktat felénk,kezében egy kis babával. Mármint egy élő babával. Egy-két éves körül lehetett,a kis Theo,akinek szülei nemrég mondták ki a boldogító igent. Niall meg a keresztapja. Leül az üres székre,kezében a kisgyerekkel és vigyorogva néz ránk.

- Ízlett a torta?

- Nagyon – vigyorgok rá vissza.

Theo gügyögni kezd valamit és visítva kapálózik.

- Ne legyél rossz manó! – nevet Niall és puszit ad neki. Mosolyogva nézem őket.

- Megfoghatom? – kérdezem hirtelen.

- Persze – adja át a „csomagot”. A szemem sarkából látom,hogy Harry érdeklődve néz,még akkor is,mikor Niallel beszédbe elegyedik. Szembe ültetem a térdemen a kis csöppséget és szemügyre veszem. Selymes barna haja kuszán ágaskodik össze-vissza. Kezembe veszem aprócska tenyerét és ujjacskáit. Annyira picik! Mikor megérintem pisze nóziját,összeráncolva megrázza a fejét,majd nagy szemei csillogóan néznek rám. Olyan aranyos. Kis angyalka. Majdnem egy órán át eljátszom vele. Körbemegyünk a teremben,kiviszem egy kicsit a levegőre. Harry csak mosolyogva figyel. Aztán sírni kezd én pedig próbálom megnyugtatni.

- Sss,minden rendben – mondom és találkozik a tekintetem Harryével. Szeméből nem igazán tudok mit kivenni,de nagyon csillognak és fürkészőek. Látom,ahogy végigmér tetőtől talpig a babával. Szemei égetnek,úgyhogy inkább elkapom a fejem és tovább nyugtatgatom a kis Theo-t. És sikerül. Olyannyira,hogy ebben a nagy zajban elalszik a karomban.

- Na,visszaviszem az anyukájához. Aztán megy haza – nyúl érte Niall.

- Óvatosan,elaludt! – suttogom.

- Tényleg? – néz meglepetten. – Nem egy alvós baba – nevet.

Még utoljára magamhoz szorítom és érzem,ahogy a kis szíve ritmusosan dobog. Elmosolyodva adom át Niallnek,aki visszaviszi az anyukájához.

- Úgy látom,nagyon értesz a gyerekekhez. – Hallom meg rekedte hangját a fülemnél.

Elvörösödöm és lesütöm a szemeim. Aztán hirtelen nagyon hangosan megszólal a zene,mire megriadok. A lámpákat lekapcsolják,helyette már mindenféle színes fény világít és hirtelen meglátom a disco gömböt a plafonon.

- Alice! – jön oda Danielle. – Gyere táncolni a lányokkal! – azzal megfogja a kezemet és húzni kezd a többiek felé. Ijedten nézek vissza Harryre,aki csak nevet és visszaülve belekortyol az italába.

- Gyere Al,nyomjuk! – ölel át Eleanor és hülyén ugrálni kezd,ahogy a Dani és Perrie is teszi.

A számat rágva nézem őket. Mivel egy tekintet lyukat éget a hátamba,megfordulok és látom,ahogy Harry az asztalnál ül. Mosolyogva bólint nekem. Hát oké. Visszafordulok és nagy levegőt veszek. Aztán megemelem a lábam és elveszek a zene ütemében. A lányokkal sokszor összenevetek és azt hiszem teljesen sikerül felszabadulnom. Aztán hirtelen egy erős mellkast érzek magam mögött,karokat a derekamon,mire megugrok és hátrakapom fejem.

- Elbűvölő vagy,ahogy a csípődet mozgatod – morogja a rekedtes hang fülembe.

Elpirulok és pislogva nézek rá. Száját a nyakamhoz vezeti és puszikat hagy rajta,mire felsóhajtok.

- Táncolj velem – súgja.

A szemem sarkából látom,ahogy a lányok nevetgélve kicsit  arrébb mennek. A csípőjét lassan mozgatni kezdi,annak ellenére,hogy éppen egy gyors szám megy. Karjaival szorosan magához húz. Zavartan kezdek mozogni,érzem a tarkómon leheletét.

- Annyira jól áll ez a ruha – kezét fölsimítja oldalamon,majd vissza a csípőmre. Zihálva hunyom le szemeim. – De azért annyira nem,hogy ne tépném szét rólad. . – mondja és ezzel egy időben ágyékát fenekemhez nyomja,mire zihálva kapok levegő után. A lábaim remegnek,nagyot nyelek.

- H-Harry . .

- Igen édes?

- Sz-szomjas vagyok – mondom. Olyan meleg van itt,alig kapok levegőt.

- Én is. Hirtelen olyan forró lett minden,nem? – néz rám a vállam felett ártatlanul.

Zavartan bólintok,majd tekintetemmel követem,ahogy italokért megy. Az est további részében Harryvel csatlakozunk a többiekhez és kevésbé forró táncot lejtünk egymással,aminek örülök. Bár ettől függetlenül nem mondom,hogy az nem tetszett . .

- Mit csinálnak? – nevetek hangosan,mikor meglátom,hogy egy csomó ember egy körbe áll a kör közepén pedig Niall,a bátyja és egy fekete hajú,számomra ismeretlen ugrabugrál.

- Nézzük meg! –  Harry kezemet fogja húz oda.

A szám elé kapva a kezem nevetek. Niall nagyon belejött a dologba,éppen félmeztelenül ír szteppel,aztán elkezdi kigombolni a gatyáját és alsóban folytatja.

– Hozok valami italt! – szól Harry és eltűnik a tömegbe. Bólintok és tovább nézem a műsort.

A fekete hajú férfi követve példáját,leveszi először az ingjét,majd az övéért nyúl. Ekkor Niall valami hülye,cowboy táncot kezd el,a férfi meg övét meglóbálva a feje fölött nevet. Én is nevetek,de rögtön ezután torkomba akad a nevetés és ijedten kezdek hátrálni. A mellkasom nehéz lesz és szaporán veszem a levegőt. Ijedten nézek körbe és gyors léptekkel indulok meg a kijárat felé. Kinyitom az ajtót,zuhog az eső a sötétben,úgyhogy rögtön vissza is csukom. Szájamat rágom,aztán meglátok egy ajtót és befutok rajta. Lihegve nézek körbe,senki sincs itt,valami raktárféle lehet. Becsapom magam mögött az ajtót és a sarokba kuporodom. Remegek. Megpróbálok nagyokat lélegezni,hátha segít. Legszívesebben . .

Ajtó nyitódást hallok,mire felkapom a fejem.

- Hahóóóóó – hallok meg egy ismerős hangot. – Van itt valaki? – nevet hülyén.

Inkább csöndben maradok és visszatartom a levegőt.

- A kérdés az,hogy van-e itt valaki?  - hallom újra Louis hangját,amiből ítélve szinte biztosra veszem,hogy már nem szomjas. Egyáltalán mit csinál itt? – Valaki? – kérdezi utoljára,és csukná vissza az ajtót,amikor hirtelen megszólalok.

- I-itt vagyok.

Csak az árnyékát látom,ahogy egy pillanatra megdermed,majd közelít.

- Alice,te vagy az? – kérdezi,aztán megbotlik valamiben és pont előttem esik orra. Ijedten nézem,hogy nem esett-e semmi baja.

- I-igen.

- Miért vagy itt? Baj van? – guggol le velem szemben.

- Nem cs-csak . . – csuklik meg a hangom.

- Értem.  Hívjam Harryt?

Nem akarom,hogy megint így lásson,viszont szükségem van rá. Az ölelésére.  Úgyhogy bólintok. Louis már épp állna fel,de aztán meggondolja magát és az arcomhoz nyúl kezével. Végigsimít rajta,én meg meglepetten nézek rá.

- Minden rendben lesz – mondja és feláll. Csakhogy ezek szerint túl gyorsan,ugyanis megszédül és meg kell kapaszkodnia a mellette lévő szekrénybe.

- J-jól vagy? – kérdezem ijedten.

- Igen persze – nevet. – Csak már nem vagyok szomjas.

Halványan elmosolyodom,aztán eszembe jut valami.

- Egyébként mit kerestél itt?

Megáll és felkuncog.

- Eleanorral bújócskázunk – mondja,majd kimegy. Döbbenten nézek utána. Inkább nem akarom megtudni,mit akar ez pontosan jelenteni.

Pár perc múlva egy hatalmas alak jelenik meg.

- Alice! – szól Harry és sietve elém térdel. – Mi történt?

A baj szóról eszembe jut,hogy miért is jöttem be ide,és idegesen babrálok az ujjaimmal.

- Én cs-csak megijedtem.

- Mitől?

Nagy levegőt veszek és megrázom a fejem.

- H-hülyeség  -a kezemet arcom elé viszem,Harry viszont eltolja onnan és a tekintetemet keresi.

- Nem hülyeség. Mi baj?

Nagyot nyelek.

- Cs-csak . . Tudod,ott nevettem,nagyon jól éreztem m-agam. Aztán az egyik férfi levette a nadrágszíját és m-meglóbálta a feje fölött. És é- én . . előjöttek az emlékek – suttogom és fölpillantok Harryre.

- Istenem – hunyja le a szemét,mikor újra kinyitja együtt érzőn néz.

- Nevetett. És régen ő is nevetett rajtam – törnek elő belőlem a szavak,és zokogásban török ki. – Nevetett. Élvezte,hogy ezt teheti velem – mondom keserűen. Hirtelen düh fog el és ordítani tudnék. – Kibaszottul élvezte! – mondom hangosabban. – Valahogy mindenki annyira élvezte,hogy bánthat!  Annyira élvezték,hogy fáj nekem! – remegek. – Miért,Harry? Miért?

Találkozik a tekintetünk. A szememben könnyek gyűlnek és döbbenten látom,hogy az övében is.

Hirtelen elszégyellem magam.

- B-bocsánat.  Nem akartam megint nyafogni és t-tönkretenni mindent,de sikerült – mondom elhaló hangon.

- Nem tettél tönkre semmit.

Harry felém nyúl és magával húz a földre. Szorosan átölel,érzem a szívdobogását,ami megnyugtat. Így fekszünk egy ideig,a karomat simogatja,végül megcsókol. Egy ártatlan kis csóknak szánta,viszont nekem most többre van szükségem. Megnyalom az ajkát,mire meglepetten néz,de úgy látom tetszik neki. Kinyitja száját,nyelve köröz az enyémmel. Hirtelen felindulásból,egy pillanatra elhúzódva a csípőjére ülök,és úgy csókolom tovább. Fogalmam sincs honnan van mindehhez bátorságom,de úgy látszik van. Kezei elkalandoznak testemen,és mikor fenekemre ér belenyögök a szájába. Csípőm lassan megmozdítom és neki dörgölőzöm. Zihálva húzódik el.

- Te jó ég Alice,minden rendben?

Lesütöm a fejem és szégyenlősen a nyakába temetem arcom. Kezeivel szorosan átölel.

- Haza akarsz menni?

- I-igen.

- Oké.

- S-sanálom. De, ha szeretnéd maradhatunk is, cs-csak  é-én . . Én . . – dadogok,próbálom vele megértetni mit is szeretnék.

- Igen?

- Sz-szeretném,hogy . . – nem fejezem be a mondatot,helyette inkább neki nyomom csípőm. Hallom ahogy a lélegzete megakad,de nem is. Lefogadom,hogy a fejem is ég. Hihetetlenül hosszú időnek tűnő pillanatokig nem szólal meg,majd a fülembe suttog.

- Ezt szeretnéd?

Bólintok. Megemeli fejem és maga felé fordítja,hogy a szemembe tudjon nézni.

- Nem kényszerből . . – ráncolja szemöldökét,miközben felteszi a kérdésnek szánt,de kijelentésnek hallatszó mondatot.

Hevesen rázom a fejem.

- Ittál valamit? – vonja föl a szemöldökét,mire elkerekedett szemekkel nézek rá,majd vörösödöm.

- Nem Harry!

Pár pillanatig fürkészve néz,majd elmosolyodik.

- Akkor irány az autó!

Fölsegít,és maga után húz. Elköszönünk pár embertől,és megköszönjük a meghívást. Mikor Louis megöleli Harryt,a vállai fölött mosolyogva rám kacsint. Szégyenlősen visszamosolygok,aztán Harryvel kilépünk az ajtón a zuhogó eső esőbe. Átfutunk a parkolón a kocsihoz.  Csak az ottani lámpák világítanak. A szél erősen fúj,belekap a hajamba és az arcomba fújja. Miután elindulunk,csak akkor esik le úgy igazán,hogy mire is kértem Harryt. Feszülten ülök az ülésben,egyre idegesebb leszek.

- Hé – teszi hatalmas tenyerét a combomra. – Ne feszülj be.

Próbálok úgy tenni,de nehezen megy. A félelem és zavart izgatottság mellett,ott van bennem a kíváncsiság is. Erre az érzésre próbálok koncentrálni,a félelem helyett. Persze nem Harrytől félek. Tudom,hogy mellette biztonságban vagyok,egyszerűen a szituációtól tartok.

Fél óra múlva már Harry házához is érünk. Fölmegyünk lifttel,majd mikor becsapja maga mögött az ajtót rám néz. Közelebb jön és leveszi rólam a kabátom. A hajam nedves,ahogy az övé is az esőtől,így pár fürtje arcára tapad.

- Menj a szobába,mindjárt jövök – súgja fülembe és eltűnik a fürdőben. Remegő gyomorral teszem,amit mond. Pillanatokon belül ő is megérkezik és letesz valamit az éjjeliszekrényre. Egy nagy gyertya van még a kezében,amit meggyújt és azt is a szekrényre helyezi. A lámpát lekapcsolja,és a gyertya fénye világítja csak meg a szobát. Lassan elém lép,és megfogja két kezemet.

- Sötétben jobban el tudod engedni magad,de azért látni szeretnélek – kuncog,én meg szégyenlősen elmosolyodom. Tetszett ez a megoldás. A gyertya épp csak akkora fényt ad,hogy lássam Harryt. Lassan hajol hozzám és édesen megcsókol. Puha ajka,majd nyelve simogatja enyémet. Erőre lép néhány lépést,én hátra,amíg bele nem ütközök az ágyba. Óvatosan lefektet rá,kicsit feljebb tol. Akkor jövök rá,hogy a cipőm még rajtam van,amikor fölemeli egyik,majd másik lábam és leveszi azokat. Elmosolyodva hajol fölém és csókol,miközben kezével simogat,ami lassan a hátam mögé talál és elkezdi lehúzni a cipzárt. A ruha lekerül,félredobja,alsóneműben fekszem alatta. Bátortalanul nyúlok a pólójáért,mire elvigyorodik. Lehúzom róla,ő meg ledobja. Kezemmel remegve nyúlok felé,végigsimítom nyakától a csípőjéig,majd vörös fejjel nyúlok a nadrág gomb után. Ő ezt megint csak nagy vigyorral reagálja le,és segít kigombolni,majd lehúzni magáról az anyagot. A földre dobja,oda sem néz. Én viszont,alig birok rá nézni,miután meglátom a domborulatot az alsójában.

- Látod,ennyire ki vagyok tőled,már most . . Mi lesz még itt . . – nevet halkan. Lehunyom a szemem,nem bírok rá nézni. Megint megérzem puha ajkait először számon,majd nyakamon. Közben a melltartóm kicsatolja,de még rajtam hagyja. Megpuszilja két lecsukott szememet.

- Nézz rám életem.

A megszólításra még jobban megindulnak a pillangóim,pedig már egy ideje hevesen verdesnek. Ragyogó szemekkel találom szemben magam,ami  engem néz még akkor is,mikor félredobja melltartómat,és mikor lassan lehúzza bugyimat. Aztán végigmér és megnyalja ajkát.

- El sem tudod képzelni,mennyire izgató látvány vagy.

Zavartan nyöszörgök a kijelentésére,de nincs sok időm,mert puszilgatni kezd. Mindenhol. Az arcomon kezdi,lejjebb haladva a nyakamon,mellkasomon,hasamon,karjaimon. A bal kezemnél lévő sebeknél kicsit tovább elidőzik,majd egyik,aztán másik kézfejemnél lévő ujjaimat egyenként megcsókolja. Feltérdel és fölemeli egyik lábam,mire csodálkozva nézek. Végigpuszilja lábujjaim,talpam,vádlim,és egyre följebb halad. Kapkodva véve a levegőt próbálok nyugodtabb lenni,kevés sikerrel.

- A tested minden egyes kis szegletére kíváncsi vagyok – mormolja combomba. Ott puszil,mire felsóhajtok.  – Olyan puha vagy – motyogja. Már majdnem a lábaim közé ér,de ekkor abbahagyja. Fájdalmasan ráncolom össze szemöldököm,szerettem volna,ha továbbmegy,de nem volt időm ezzel foglalkozni,mert újra följön hozzám és melleimet két kezébe véve csodát művel a testemmel. Kezeihez szája is csatlakozik. Mikor megérzem meleg nyelvét felnyögök.

- Ugye tudod,hogy bármikor szólhatsz,és én abbahagyom? – suttogja a fülembe.

- I-igen – motyogom.

Nyelvével nyakamat és a fülem mögötti részt súrolja,míg kezei mellkasomnál tevékenykednek. Aztán keze lecsúszik testemen,és végigsimít lábaim között,mire megfeszülök. Ott simogat édesen,gyöngéden. Pár pillanatot kapok,amíg lekúszik rajtam,de aztán csókját,majd nyelvét érzem ott,ahol előbb keze járt,amitől apró felsikkantok. A testem kontrollálhatatlanul rángatózni kezd,kezeimmel a paplant markolom. Újra megérkezik hozzám és megcsókol.

- H-Harry . . – nyöszörgöm.

Hiányérzetem támadt,amint épp „csak” csókolózunk,de nem kell sokáig várnom,hatalmas tenyerét megint megérzem lent,majd egyik ujját magamban.  Nyöszörgök,ahogy ki-be húzogatja azt.

- Szólj,ha fáj – mondja,és nem értem mire gondol,csak miután második ujját is megérzem. Szemeim kidüllednek és levegő után kapkodok. Kicsit kellemetlen érzés,de nem fáj. Ütemesen tologatja ujjait,aztán kihúzza,és számhoz tér ajkaival.

- Biztos? – húzódik el kicsit,és zihálva néz szemeimbe.

Határozottan bólintok,bár cseppet sem érzem magam határozottnak.

- Akkor . . suttogja,és az alsó gatya széléhez nyúl,de gyorsan odakapom remegő kezem,így együtt húzzuk le róla. Nem nézek oda,viszont miután lekerül róla,maga felé fordítja a fejem,és akarva akaratlanul lepillantok. Nagyot nyelek. Te jó ég,hogy fog ez belém  férn. .? A fejembe a mondatot sem merem befejezi,annyira szégyenérzetem támad tőle. Harry biztos láthatta rajtam a rémületet mert megnyugtatóan simít végig arcomon hüvelykujjával.

- Minden rendben lesz – suttogja számba,majd lepillant magára. – Hozzám se kellett érned,már így állok – rázza meg a fejét hitetlenül.

- Harry . . –csóválom a fejem zavartan,mire kezével kisimít egy tincset arcomból és a fülem mögé tolja. Az éjjeliszekrényhez nyúl,ahol a gyertya fényesen ragyog,és levesz róla valami csomagot. Föltépi,föltérdel,és pontosan tudom mit csinál,de azt már nem is merem kimondani,még fejben sem. Aztán újra fölém magasodik és homlokon csókol.

- Rögtön szólsz,ha nem fáj vagy nem akarod tovább megértetted? Nem félsz szólni,rendben? – cirógatja hüvelykujjával bőrömet.

Hihetetlen,hogy ennyire figyelmes velem. Bólintok.

 Két lábam közé helyezkedik,két kezét összekulcsolja a fejem mellett az enyémekkel. Szemeimbe néz. Mindketten gyorsan vesszük a levegőt,mikor aprót billent csípőjén,és hozzám ér. Felszisszenek az érzéstől. Aztán megérzem őt egy kicsit magamban. Szempilláim rebegtetem az eddig ismeretlen érzésre. Tovább lendíti csípőjét és a szemkontaktust végig tartva,nagyon lassan teljesen elveszik bennem. A szám kitágul az érzéstől és kapkodva veszem a levegőt. Harry szája is elnyílik és hangosan zihál. Nyöszörgök. Kellemetlen. Fáj.

- H-Harry – suttogom.

- Ne,ne – mondja ijedten – kérlek,ne sírj.

Sírni? Észre se veszem,ahogy könnyem kibuggyan és végigfolyik arcomon.

- Abbahagyjuk? – néz rémülten.

Hevesen megrázom a fejem.

- J-jobb lesz?

- Igen – bólint.

- Ok-ké. Akkor cs-csak várj egy k-kicsit k-kérlek.

Megértően néz,én pedig megpróbálom feldolgozni ezt az érzést. Olyan,mintha belülről akarnának szétszakítani.

- Nem akarok fájdalmat okozni – motyogja bűnbánóan.

- J-jobb lesz – mosolyodom el halványan. És tényleg. Harry sokat segít benne. Míg próbálom megszokni őt,addig puszilgatja felsőtestem,csókolgat,harapdál,nyalogat. A fülembe dúdol. A dalomat dúdolja.

- Harry. Már j-jól vagyok.

Fölemeli fejét mellkasomról és megkönnyebbülten néz.

- Ennek nagyon örülök. Akkor most hadd vigyelek el a gyönyör kapujáig . .  – morogja fülembe,és megmozdul bennem. Kihúzódik kicsit,mire felnyögök,majd vissza nyomul. Ezt fojtatja ütemesen,egyre jobban kihúzódik,majd egyre nagyobbat tol. Vonaglok alatta,amint a gyönyörű érzés elárasztja egész testemet,és minden egyes centiméteremet felemészti. Lassan csinálja,mozdulatai lusták,elnyújtottak.

Fejével karomhoz húzódik és megint sebhelyeim csókolja,onnan néz föl rám.

- Ne merd még egyszer bántani magad. Kérlek,ne tedd többé – hangja könyörgő,amitől megveszve nyögök fel és könnyek szöknek a szemembe. Megcsókol,ujjai felsebzett bőrömet cirógatják,miközben folyamatosan mozgatja csípőjét. – Nem ezt érdemled. Sokkal jobbat. És meg fogom adni neked. Meg,Alice.

Nem tudom,hogy ébren vagyok-e vagy csak álmodom. Álmodom,hogy a gyönyört nyújtó mozdulatai közben ilyeneket mondd nekem? Vagy ezt az egészet álmodom? Esetleg csak beképzeltem? Beképzeltem,hogy van egy ilyen férfi,akit Harrynek hívnak és így bánik velem? Nem lehet. Olyan álombeli,mégis olyan valóságos,ahogy a nyakamhoz hajol és megpuszilja a nyakláncomon lévő madaramat.

- Szállni fogsz – motyogja nyakamba,miközben ott csókol. Oldalra fordítom a fejem és látom,ahogy a gyertya lángja melegen lobog. Elhomályosul előttem a láng,mikor Harry még jobban lassít,gyorsít,majd megint lassú tempóra vált. Közben a fülembe suttog édes dolgokat. Elmondja,hogy szerinte mennyire gyönyörű vagyok. Hogy mennyire szereti a mosolyom,a nevetésem. Hogy imádja a félénkségem,és a szám ízét az ő ajkain. Elsuttogja,hogy szeret.

- Nem akarom,hogy fájjon többé neked – mondja végül a szemeimbe nézve. – Soha többé nem fog fájni. Megígérem – szorítja meg a kezeim,amik újra összekulcsolva fekszenek a fejem mellett.

A könnyek jönnek a szememből,nem tehetek róla. Örömkönnyek ezek,miket eddig csak Harry hozott ki belőlem.

Érzem,ahogy épül bennem valami,látom,hogy benne is. Lehunyom a szemem és élvezem az érzést,ahogy testünk egyesül. Annyira kínzó,annyira intenzív.

- Hadd lássam azokat a gyönyörű szép szemeket! – nyögi férfiasan. Bele nézek szemébe,látom benne a csillogást. A szeretetet. Tiszteletet.  Csodálatot? – Szeretlek – nyomja száját egy pillanatra enyémre.

- Szeretlek – suttogom. Az ütem lelassul,az érzés egyre intenzívebb lesz,a nyögéseink hangosabbak. Aztán meglátom Harry arcán azt az érzést. Szája szétnyílik és hátraveti fejét. Csodálattal nézem őt,majd érzékelem,hogy én is hasonlóan feszülök meg,miközben Harry nevét sikítva merülök el az érzésben,amit Ő ad nekem. Csakis Ő.