30.fejezet

Hiiiii. Vasárnap,új rész! :) Remélem tetszik. Hozzátenném,hogy ezzel a képpel nem szándékoztam megölni senkit... ;)) Elég asdaskjmscjewrs,nem? :D Na jó,kellemes olvasást! :)) 

~ Alice

Meleg napfény sugara ébreszt. Pislogva nézek körül,mire rá jövök,a hotel lakosztályában vagyok. Mellettem Harry szuszog az ágyban. Felé fordulok és úgy nézem Őt. Olyan nyugodt azt arca,és olyan édes így álmában. Meg mindig. Tegnap is az volt a kocsiban.

- Ügye nem veszed komolyan,amit Nadine mondott? – néz rám aggódva.

Elkapom róla a tekintetem. A ruhám a derekamig lehúzva,melltartóban fekszem a hátsó ülésen.

- É-én . .

- Csak féltékeny rád. Ránk.

- M-miért lenne rám f-féltékeny? Azon kívül,hogy v-velem vagy.

Elmosolyodik.

- Mert csodaszép vagy? Nem csak kívülről,hanem belülről is. Értékes vagy.

Furcsa ezt így hallani. Egész életemben,azt mondták maradjak csendben. Hogy felesleges vagyok. Nem érek semmit,nem kellek senkinek.

A szívem megsajdul a gondolatra,de mielőtt még többet gondolkodhatnék,Harry elhallgattat.

Puha szája az enyémet ízleli,kezeivel a testem simogatja.

- Harry,én még n-nem . .

- Tudom. Ne félj. Nem egy kocsiban akarok veled először. .

Még most is belepirulok szavaiba. Hálás vagyok,neki amiért nem sürget. Kicsit föltámaszkodom az ágyból, kinézek az ablakon és hitetlenkedve megrázom a fejem,de rögtön el is vigyorodom. Párizsban vagyok. Én. Egy fiúval,aki azt mondja szeret. Párizsban! Harryvel! Hirtelen nagyon izgatott leszek. Alig tudom elhinni. Mivel érdemeltem ezt én ki?

- Mit nézel szerelmem?

Megugrom az ijedségtől és a hang irányába fordítom a fejem. Egy ragyogó zöld szempárral találom magam szemben. Haja kócosan,össze-vissza áll. Már felkelés után is lélegzetállítóan néz ki.

- J-jó reggelt.

- Neked is – mosolyog a párnán fekve. – Mit néztél ilyen ábrándosan?

- Ööö. Hát,Párizsban vagyunk! – mondom boldogan.

Felnevet.

- Örülök,hogy örülsz. Ma egész Párizst bejárjuk.

Csillogó szemekkel dőlök vissza felé fordulva.

- N-nagyon izgulok.

Mosolyogva húz magához közelebb és puszit nyom a fejem búbjára. Kopogtatnak. Csodálkozva nézek Harryre,aki csak vigyorog.

- Jöhet! – kiabálja ki. Pár pillanat múlva egy fiatal fiú jelenik meg,egy tolható valamivel,amit az ágy mellé tol. A valamin pedig temérdek étel van. Hary megköszöni,a fiú meg már itt sincs.

- Hűű. Ezt mind megesszük?

- Amennyit csak bírunk! – gyorsan megcsókol,föltérdelve levesz egy tálcát a valamiről. – Kezdjük ezzel! – mondja,majd egy szem szőlőt nyom a számba.

 Az elkövetkező,másfél napban,végignézzük Párizs nevezetességeit. Első nap elmegyünk a Louvre-ba,megnézzük a Notre Dame-ot,a Diadalívet. Végigmegyünk a Champs-Élysées –n,ahol a szuveníreken kívül,Harry ragaszkodik hosszá,hogy bemenjünk egy ruhaboltba is,hogy vegyen nekem valamit. Ebédre veszünk francia bagettet,meg mindenféle finomságot,és a Szajna partján piknikezünk. Párizs olyan gyönyörű! Másnap elmegyünk Disneylandbe.  Itt csak ide-oda kapkodom a fejem,annyi minden van itt. Harrynek, végül sikerül meggyőznie,hogy üljek fel a hullámvasútra. Ott és akkor,komolyan azt hittem meghalok. Olyan gyorsan ment és úgy kanyargott! Miután ezt elmondom neki,Ő csak nevetve megölel. Disneyland után,még a városban sétálgatunk. Olyan jó vele itt. Meg bárhol.

Tátott szájjal nézek fel az előttem magasodó, óriási Eiffel toronyra.

- I-ide megyünk fel?

- Igen – vigyorog Harry.

- Öö.

- Emlékszel a London Eye-ra? Hogy fölmentél! Ez csak egy kicsit magasabb.

- Csak k-kicsit?

Fölnevet.

- Gyere!

A lift előtt hosszú sor cikázik. Harry odamegy egy biztonsági őrhöz és papírokat mutat neki. Az őr szól,hogy kövessük,így sikerül csaknem a sor elejére jutnunk.

- Ezt hogy csináltad? – tátott szájjal nézek rá.

- Vannak kapcsolataim –kacsint rám.

- Igen,ezt már észrevettem – nevetek.

Önelégülten mosolyog.

Csupán fél órát kell várnunk,mire a sor elejére nem jutunk és a liftbe szállunk. Pár ember még beszáll mellénk,és a lift elindul. Csodálkozva kapom kezeim a fülemhez. Furcsa érzés hasít belé,mintha bedugulna.

- A gyors emelkedés miatt van – suttogja Harry a fülembe. Ó,hát értem.

A második emeleten kiszállunk a liftből és a korlát felé húz,hogy megnézhessük a kilátást. Kissé vonakodva,de követem,viszont mikor egy pillanatra meglátom az alattunk fekvő várost,összeszorítom a szemem.

- Alice? – a rekedtes hang mellőlem jön.

- Cs-csk félek kinézni.

- Ne félj. Foglak – mögém jön,kezeivel átkarol és a fülembe suttog. – Tudod,megcsinálhatom megint,amit a London Eye-on . . Viszont itt most nem vagyunk egyedül. Nagyon sokan vannak még itt . .

Az előtörő emlékekre,és szavaira hevesebben ver a szívem. Emlékszem,ott hogy vett rá,hogy kinyissam a szemem.

- N-ne. Kinyitom.

- Rendben.

- M-mindjárt. Csak várj egy k-kicsit,k-kérlek.

Nagy levegőket veszek és próbálom magam lenyugtatni. Nem eshetek innen le. Sok ember van itt,ez teljesen biztonságos. Kinyitom a szemem. Harry egyre tol kifelé,mígnem a korláthoz érünk,amiből kicsit lejjebb hosszú rudak állnak,ki,pont azért,nehogy valaki kiessen. Óvatosan lenézek. Kicsit  megszédülök,de az erős karok megtartanak. Összességében,amit látok egy nagy fehérség,és a Szajna. A nagy fehérség persze a házak. Olyan kicsinek tűnnek innen.

- Szép nem?

- Nagyon! – felelek és elmosolyodom. A nap már lemenőben van,így az ég kicsit pirosas,a szellő lágyan simít végig arcomon. Még nézegetünk kicsit,aztán fölmegyünk a harmadik emeletre. Ott már falak,és üveg vesz minket körül. Lefelé menet megint bedugul a fülem,mire elfintorodom,Harry meg nevet. Mire leérünk,már majdnem sötét van. Veszünk egy fagyit a torony alatti egyik kis bódénál,és várjuk hogy sötét legyen,és a torony fényei felgyulladjanak. Nem kell sokat várnunk,hamarosan aranysárga fény borítja be az építményt. Nagyon szép. Harry szorosabban maga mellé húz és puszit nyom az arcomra. Hirtelen,magam sem tudom pontosan miért,de könnyek gyűlnek a szemembe.

- Mi a baj? – néz rám aggódva Harry.

- Cs-csak . .ez annyira h-hihetetlen – suttogom. – Itt v-vagyok Párizsban. V-veled.

Rá pillantok és látom,hogy elmosolyodik.

- Sosem f-fogom tudni meghálálni.

Aprót ráz a fején,szembefordul velem és két kezébe fogja arcomat.

- Nem kell semmi meghálálni. Itt vagy velem,és ez nekem pont elég. – Szeretetteljes arccal néz szemeimben,de én elkapom a tekintetem. – Nézz rám kiscsillag! – suttogja,és az államnál fogva kényszerít,hogy rá nézzek. Látom mosolyát,ahogy egyre közelebb hajol,végül  édesen megcsókol. Mikor elhúzódik kezeivel az enyémekért nyúl. – Nagyon fáradt vagy már?

- Kicsit.

Igazából nagyon fáradt vagyok,de nem szeretnék még hazamenni.

- Rendben. Akkor még el kell intéznünk valamit – vigyorog rám és kezemet fogva indul el. Csodálkozva nézek rá,de nem szólok semmit.

- Várj itt – mondja és egy kis bódéhoz sétál. Pár perc múlva vigyorogva tér vissza.

- M-mi az?

Fölemeli a kezét,így meglátom a benne lévő kis lakatot és kulcsot. A lakaton vastag filccel ez áll: Alice+Harry

- Mi ez? – csodálkozom.

- Majd meglátod.

Beszállunk a bérelt kocsiba és pár perc utazás után megállunk a Louvre környékén. Miért jöttünk megint ide? Kiszállunk az autóból és elindulunk. Pár perc múlva egy hidat pillantok meg. A Pont des Arts nevezetű gyalogos hídon állunk a Szajna fölött. A híd korlátja tele van lakattal. Hirtelen megértem,mit is csinálunk itt és boldogan elmosolyodom.

- Hát . .- Harry beletúr a hajába és,mintha kicsit zavarba lenne. – Lehet,hogy ez kicsit nyálas meg minden,de gondoltam miért ne?

- Sz-szerintem nem nyálas – mondom halkan.

- Reméltem,hogy ezt fogod mondani – nevet és a korláthoz guggol,ahova én is követem. Kinyitja a lakatot a kulccsal,majd rácsatolja a hídra. Mindvégig vigyorogva nézem. Miután a lakat már oda van biztosítva,felém fordul és csókot lehel ajkaimra. – Dobd el a kulcsot! – feláll és felém nyújtja az említett tárgyat. Megfogom és a folyó felé fordulok. Harry a szabad kezemet összekulcsolja övével. Még egyszer mosolyogva rápillantok,majd eldobom a kulcsot a vízbe.

~

 Sötét van. Egyedül vagyok. Próbálom kinyújtani a lábam,próbálok felállni,de nem megy. Túl kicsi a hely,és,mintha egyre kisebb lenne. Fázom. Összehúzom magam,könnyek csorognak le arcomon. Ki zárt be ide? Segítség!Valaki engedjen ki! Kérem. Valaki. Bárki.

- Alice! – Ijedt arcot látok magam előtt. Harry.

- Jaj. – Rosszat álmodtam. Kótyagos fejjel nézek körül.

- Minden rendben szerelmem – szorosan magához húz. – Rosszat álmodtál?

- I-igen.

- Sajnálom. De ne félj,minden rendben – nyugtat.

- I-igen – bólintok. Minden rendben. Amíg Ő mellettem van minden rendben.

Sikerül lenyugodnom. Harry megnyugtat. Mivel már reggel nyolc van,készülődni kezdünk. Összepakolunk,elköszönünk Eleanortól és Louistól,majd autóval Sainte Maxime felé vesszük az irányt. Harry ezt a várost nézte ki a nyaralás további részére. Egész úton zenét hallgatunk,beszélgetünk. Megállunk egy gyorsétteremben hamburgerért. És rájövök,hogy imádom a hamburgert. De van olyan is,amikor csak bámulom Őt vezetés közben. Azt hiszem bármeddig  el tudnám nézni. A lehúzott ablakon át belekap a szél barna hajába,szemeit pár pillanatra leveszi az útról és rám néz. Még sosem láttam senkit,aki így nézett volna rám. Ilyen . .csodálattal? Szeretettel? Nem tudom,viszont azt igen,hogy akárhányszor csak rám néz a szívem egyel nagyobbat dobban. Szeretem ezt az érzést.

Késő délután már ott is vagyunk. Egy eldugottabb hely felé megyünk,amikor megpillantok egy gyönyörű házat.

- Megérkeztünk!

- Ez a szállás? – nézek tátott szájjal.

- Igen. Nem akartam több hotelbe menni. Itt pedig csak ketten vagyunk – kacsint rám.

Egy kicsit megrémülök. Ez a hely elég távol van a városi zajoktól,nincs erre felé sok ember. Csak Harry meg én. Egy csodaszép házban. Aminek a kertjében medence van! Te jó ég.

A kapu nyitva van,így Harry be tud parkolni a kocsifelhajtóra. Egy lenge ruhába öltözött,fekete hajú nő lép ki az ajtón és mosolyogva köszönt minket. Megmutatja az egész házat kívülről,belülről. Egy szintes,modern beépítésekkel és bútorokkal.

- Tehát akkor megfelel? – kérdezi.

- Alice? – néz rám Harry komolyan.

- H-hogy megfelel-e? Ez csodálatos.

Mindketten elmosolyodnak. A nő átadja Harrynek a kulcsokat,meg aláírat vele valamit,aztán már itt sincs.

- Akkor tetszik ugye? –ölelnek át az erős kezek hátulról.

- Hihetetlenül! Köszönöm.

- Semmiség – suttogja a fülembe,majd csókot hagy a nyakamon. Majd még egyet. Újra,meg újra. Felsóhajtok és egyik kezemmel puha hajába túrok.  Ő is sóhajt. Kezeit lefuttatja csípőmre,közelebb húz magához.

- Úgy kívánlak – mormogja nyakamba. Megmerevedem. – Te engem nem?

Érzem,ahogy vörös leszek és lehunyom a szemem.

- Nem. .

- Nem?

- N-nem tudom.

Halkan fölnevet.

- Nem baj. Majd megtudod egyszer. Megyünk a partra fürdeni?

- Igen – mosolyodom el. – Öö csak nincs fürdőruhám.

- Majd veszünk a parton. Alig várom,hogy úgy lássalak – Még egy utolsó puszit nyom arcomra,majd eltűnik,azt hiszem a mosdóban.

Te jó ég. Most gondolok csak bele,hogy nekem fürdőruhában kell lennem. Basszus. A hálószoba felé veszem az irányt. Középen egy óriási franciaágy terül el. Gyorsan kinyitom a bőröndöt,amiben az én cuccaim vannak és gyorsan kotorászni kezdek,míg nem meg nem találom a rózsaszín dobozt. A hálóból is nyílik egy fürdő,így bemegyek és kulcsra zárom.  Mivel az előző kifogyott és nem mertem megkérni Harryt,hogy vegyünk szőrtelenítő krémet,El-től kértem segítséget,aki ügyesen a ruháim közé csúsztatta. Kiveszem a dobozból a tubust meg amivel a kenni kell,és levetkőzöm. Bár,ahogy a tükörbe nézek hányingerem lesz,próbálok nem erre gondolni. Még csak az kéne,hogy Harry meglássa a szőrös lábam. Vagy mást.

Mikor kijövök a fürdőből kis híján szívrohamot kapok. Harry az ágyon fekszik egy szál fürdőruhában. Tátott szájjal nézem és nem bírok megmozdulni. Végignézek izmos felsőtestén és elpirulok.

- Mit csináltál? – vigyorog.

- Ööö.

A kezemre néz,amiben még ott a doboz. Még jobban vörös leszek.

- Értem – bólint és lemászva az ágyról elém áll. Nem merek a szemébe nézni,de megfogja az államat,így kénytelen vagyok. – Hé,nyugi. Ez természetes,oké? – Olyan édesen mosolyog.

- O-ké.

- És most – puszit nyom a számra – Irány a part!

A parton lévő kis fürdőruha bolt öltözőjében állok. Bent van velem egy csomó fürdőruha. Mindegyiket felpróbálom és megnézem a tükörben. Undorító.

- H-Harry?

- Igen szerelmem? – jön a függöny mögül a hang.

- É-én szerintem inkább nem fürdöm.

Pár pillanat hallgatás után szólal csak meg.

- Miért?

- Nem jó semelyik.

- Olyan nincs. Vigyázz,bemegyek.

- M-mi? Ne!

De már késő,bent is van. Magam elé kapom a pólót,amiben jöttem. Elmosolyodik.

- Na hadd nézem! – Elhúzza a kezemet magam elől és végigmér,amibe belepirulok. A felakasztott darabok között nézeget,amiket már rég elvetettem.

- Ezt próbáld fel! – Nyújt oda egy kék,pánt nélkülit. Ha közelebbről nézem,csak akkor veszem észre,hogy az alsó,és felső részén is  apró kis virágok vannak . Messziről inkább csak foltok látszanak. Tetszett,csak nem magamon.

- Ezt már m-megpróbáltam. Nem volt j-jó – tiltakozom.

- Alice,neked semmi sem tetszik magadon! – nevet fel és megcsóválja a fejét. – Szóval nekem kell döntenem. Öltözz! – mondja, összekulcsolja két karját,és várakozásteljesen néz rám. Tátott szájjal nézek.

- Na mi az? – vigyorog.

- A-addig nem,amíg itt v-vagy.

- Pedig én nem megyek ki.

- N-nem?

- Nem.

Idegesen nézek körbe.

- De H-Harry. Én n-nem . .

- Megyek,édes – mondja,gyorsan megcsókol és kimegy.

Huh. Komolyan azt hittem elvárja,hogy előtte öltözzek át. Miután felveszem a kék bikinit,idegesen nézegetem magam a tükörben.

- Jöhetek? – Jön a hang kívülről.

- Nem!

De megint késő,máris bent van.

- Na lássuk! – Újra végigmér. Elég sok ideig.

- M-mit nézel ennyit?

- A formás kis testedet.

- Harry! – kiáltok fel,és kezeimet a szemem elé teszem.

- De hát,ha ez az igazság – húzza el kezeim és megfogja őket. A szemembe néz. -  Ez nagyon jó áll. Visszük.

- I-igen?

- Bizony! – kacsint rám. – Vedd le gyorsan – szól és megint magamra maradok. Leveszem az alsót,és vissza a rövidgatyát. Aztán a felső rész kapcsáért nyúlok,de bárhogy is próbálkozom,nem sikerül kicsatolnom. Hogy a fenébe csatoltam egyáltalán be? Idegesen sóhajtok fel és nagyot nyelek,mielőtt megszólalok.

- H-Harry?

- Igen?

- S-segítenél?

Már bent is van.

- Mi baj?

- Öö. Nem bírom k-kicsatolni.

Elvigyorodik.

- Ezen könnyen segíthetünk. Fordulj meg!

A tükör felé fordulok,Ő mögöttem áll. A hátam felé nyúl,a következő pillanatban egy kattanást hallok,a felső pedig kienged körülöttem. Ijedten kapok utána,de Harry a tükörben a szemembe néz és úgy morogja.

- Tartom.

Kicsit megborzongok. A nyakamhoz hajol és megint puszilgatni kezdi.

- Hmm – sóhajtok fel. Érzem,ahogy nyakamba mosolyog,majd megint a tükörbe néz,ahol tekintete találkozik enyémmel.

 – Fogd meg. – Kezeimmel a hátam mögé nyúlok,ahol Harry a kezembe teszi a fürdőruha két végét. Még egyszer rám mosolyog,majd kimegy.

Miután megvettük,visszamegyek a próbafülkébe és újra felveszem. Szeretném rávenni a ruhámat,amíg a vízhez érünk,de Harry tiltakozik,úgyhogy csak egy törülközőt tekerek magam köré. A tengerpart csodálatos. A nap melegen süt,bár lassan lemenőben van. Harry ledobja a homokba a cuccainkat,majd a pólóját is. Már rajta volt a fürdőnadrág,és igazából a póló eddig is csak miattam volt rajta. Most viszont félemeztelenül áll előttem,én meg szerintem elájulok.

- Gyere! – indul el háttal a vízhez mosolyogva.

A számat rágva nézek körül. Annyi ember van itt. Annyi vékony és szép lány.

 - Héé – jön vissza hozzám és két tenyerébe fogja arcomat. –Ne érdekeljenek mások,oké? Vannak ők,meg mi. Senkitől nem kell félned. Rendben?

Mély levegőt veszek. Rendben. Nem foglalkozom velük.

Harry a törülközőért nyúl,én meglepve kapok keze után.

- Ebben nem tudsz fürödni,kicsim – féloldalasan elmosolyodik.

- O-oké – bólintok és elveszem tenyerem az övéről. Harry megrántja az anyagot,mire az egy pillanat alatt leesik. Tetőtől talpig végigmér,és megnyalja ajkát. Zavartan nézek le a földre. Aztán hirtelen emelkedni kezdek és puha bőrét érzem az oldalamnál. A karjába kapva rohan be velem a tenger hullámai közé.