20.fejezet

 Bocsánat a késésért. xx

~Alice

Kinyitom a szemeim és megijedek. Nincs mellettem senki. Ijedten ülök fel,majd észreveszek magam mellett egy lapot.

„ Dolgozni mentem,délután jövök. Addig elkészíthetnéd a desszertet.

Harry xxx

Ui. Ne menj sehová!"

Elvörösödve túrok bele a hajamba. A nappaliba megyek és meglepve nézek az órára. Fél tizenkettőt mutat. Régen sosem aludtam ennyit. Nem engedték.

Felveszek egy egyszerű pólót és melegítő nadrágot,amit Harry adott. Az övé. Csak egy idő után veszem észre,hogy öltözködés közben vigyorgok. Egyfolytában.

Csöngetést hallok. Meglepve rohanok az ajtóhoz és nyitom ki.

- Hellóóó! – mosolyog szélesen Louis. Öltönyben áll előttem két oldalán két kislány ácsorog,akik ugyanúgy néznek ki. Ikrek,olyan hat éves körül lehetnek.

- Sz-sziasztok.

- Harry?

- Dolgozni ment.

Louis csalódottan néz rám. Az egyik kislány szomorúan rángatja meg a kabátját.

- Harry bácsi nincs itthon?

Loui megrázza a fejét.

- Miért? – kérdezem.

- Öhm.Tudod, Eleanorral egy divatbemutatóra mennénk. Nincs túl sok kedvem,de megígértem neki.  Csak hogy nekem kéne vigyáznom az ikrekre. És gondoltam lepasszolom őket Harrynek – nevet fel.

- Ó – Harryt akarta megkérni,hogy vigyázzon rájuk?  Nem igazán tudom elképzelni,ahogy Harry velük játszik. Mondjuk babáznak. A gondolatra automatikusan elmosolyodom.

- De akkor mindegy. Megpróbálok valaki mást keresni… - mondja Louis és megfogja a kislányok kezét,hogy induljanak,amikor közbeszólok.

- Öhm. É-én vigyázok rájuk,ha gondolod.

Louis meglepetten néz rám.

- Igen? – vonja fel egyik szemöldökét.

Bólintok és elmosolyodom.

- De nem probléma?

- Nem.

- Hát akkor.. – néz felváltva,hol az egyik,hol a másik szőke hajú kis angyalkákra – Tudjátok ő Harry bácsi barátn – köszörüli meg a torkát – barátja. Itt lesztek vele egy kicsit,oké? Nagyon kedves lány,jól fogjátok magatokat érezni! – mosolyog,az ikrek meg hevesen bólogatnak. – Alice,ő itt Casie,a rózsaszín sálas,ő meg Lottie. A piros sálas – mutat rájuk felváltva. – Direkt más színű sálat tettem rájuk. Valamikor még én is összekeverem őket – dünnyögi,majd lehajol hozzájuk és mindkettőnek puszit ad. – Na futás befelé! – a két kislány elmosolyodik,majd beszaladnak mellettem a nappaliba. – Aztán jók legyetek! – kiált utánuk. – Vigyázz velük! Néha nagyon rosszcsontok ám! – rázza a fejét rosszallóan. – És köszönöm! – mosolyog.

- N-nincs mit.

Mosolyogva bólint és már elindul a lift felé,amikor megtorpan és visszafordul. Elém állva elmosolyodik.

- Ééés. Mi van Harryvel? – értetlenül nézek rá.

- H-hogy érted? Hát dolgozik.

- Nem úgy értettem – nevet fel hangosan.

- A-akkor? – jövök zavarba,mivel nem tudom mire gondol.

- Tetszik neked? – mondja ki és mélyen a szemembe néz.

- T-tessék?

- Szerelmes vagy belé?

Döbbenten nézek rá,miközben fejem lángol. Hosszú  másodpercekig nem bírok megszólalni. Louis meg csak néz és néz. Gondolom a válaszom várja,de a helyzet az,hogy már arra sem emlékszem pontosan.

- É-én – dadogok össze-vissza,de ennél több nem jön ki a számon.

- Értem – vigyorodik el olyan szélesen,úgy,ahogy én még embert nem láttam vigyorogni. Még mindig csak vigyorog,mikor még én teljesen lefagyva állok előtte. – Érem én. És ő? Mondott már valamit? – billenti oldalra fejét.

- M-mit?

- Szóval még nem – harapja be alsó ajkát. – De ne aggódj! Majd hamarosan! – kacsint rám.

Fogalmam sincs miről beszél.

- N-nem értelek,bocsánat.

Elneveti magát.

- Nem baj. Majd megértesz. Majd megérted… - az utolsó mondatot halkan motyogja az orra alatt,épp hogy megértem. – Viszont most lépek. Eleanor már vár és kapok a fejemre,ha elkésünk. Azt mondta,akkor nagyon mérges lesz – feje,mintha megvilágosodna és kajánul elvigyorodik – Habár.. Na mindegy. Még egyszer köszönöm! Majd jövök értük. A viszont látásra! – színpadiasan meghajol előttem, hátrálva a lift felé megy,majd eltűnik benne.

Még mindig értetlenül,elcsodálkozva bámulok utána,majd nem bírom tovább,elnevetem magam. Ez nem normális.

Becsukom az ajtót és az ikrek keresésére indulok. Harry szobájában találom meg őket,csendben ülnek az ágyon és a tévét nézik. Érdekes,hogy a nappaliban is van egy tévé,de valahogy mindenki ide jön be ha tévézni szeretne. Bár megértem,Harry ágya nagyon puha és kényelmes,nem mellesleg nagyon finom illata van. Harry illata keveredik még valami mással ami fogalmam sincs mi,de nagyon tetszik. Legszívesebben most is bebújnák oda,a paplanja alá és mélyen magamba színám azt a csodás illatot.

Te jó isten. Nem vagyok normális. Harry ágyának az illatáról ábrándozok. Megrázom a fejem és a lányok mellé ülök

- Mit szeretnétek csinálni?

A rózsaszín sálas,szóval Casie szólal meg.

- Most megy a kedvenc mesénk. Nézd velünk!

Mosolyogva bólintok és hátamat az ágytámlának támasztva közéjük ülök.

Érdeklődve nézem a mesét. Épp az egyik animációs figura esik el rollerozás közben a többiek meg ijedten állnak körülötte,amikor Lottie leveszi a tekintetét a képernyőről és rám néz.

- Te vagy Harry bácsi felesége?

Döbbenten nézek rá. Köpni-nyelni nem tudok,már a testvére is engem néz.

- N-nem – nyögöm ki.

- Miért? – néz rám nagy szemekkel Casie.

- Akkor a barátnője vagy?

- N-nem.

- De igen! Te vagy az ő szerelme! – mutat rám kis ujjával Lottie,majd Casievel együtt vadul bólogatva mosolyognak.

- Harry bácsi szerelmes beléd! – kacag Casie.

- N-nem. Nem – rázom a fejem vadul.

- És te is szerelmes vagy belé! – nevet Lottie. – És csókolóztok! Fúújj – fintorog egyet és Casie is így tesz.

- Fúúúj – helyesli testvérét.

Hihetetlen,hogy még a gyerekek is képesek zavarba hozni. Tudom,hogy csak össze-vissza jár a szájuk. Hisz gyerekek. De Louis már nem. És még mindig nem értem miről beszélt nekem az ajtóban. Nagyot sóhajtok,Lottie pedig közelebb húzódik hozzám.

- Súgok valamit! – mondja izgatottan,majd a fülemhez hajol és kicsi kezecskéivel töltsért formálva suttogja:

- Harry bácsi meg fog csókolni! – majd kuncogva visszaül a helyére és tovább nézi a mesét.

Idegesen harapok alsó ajkamba és hirtelen elszomorodom. Nem igaz. Harry sosem fog megcsókolni. Engem? Miért tenné? Mi oka lenne rá?

Nem értem miért szomorkodom ezen. Nem kéne. Nagyon nem. Csakhogy valahányszor arra gondolok,hogy Harry telt ajka sosem fogom az enyémhez érni, a mellkasomba szorítást érzek, nehezebben veszem a levegőt és sírhatnékom támad. Mi van velem?

Az ikrekkel jó elvagyok,meséket nézünk,beszélgetünk és társasozunk. A társasjátékot a nappaliban találtam a könyvespolcon.

Mikor megéhezünk csinálok spagettit. Gondolom inkább nem próbálkozok mással,nehogy felgyújtsam a házat. Este hat körül jár az idő,mikor kopogást hallunk. Kinyitom az ajtót. A szívverésem rögtön felgyorsul,a hasamba megjelennek a pillangók és zavartan sütöm le szemeim.

- Helló gyönyörűm! – mondja rekedtes hangján és tetőtől talpig végigmér.

- Sz-szia – motyogom alig hallhatóan.

Közel hajol hozzám és a fülembe suttogja:

- Megkapom a desszertem végre?

Megborzongok.

- N-nem értem miről b-beszélsz.

Még mindig fülemnél hallom halk nevetését.

- Majd megtudod. De előbb…

- Harry bácsi! – nem tudja befejezni a mondatot ugyanis az ikrek egyszerre visítva futnak felénk. Harry meglepve néz,majd leguggol és szorosan átölelve fogadja őket. Eszméletlenül aranyosak,így hárman.

- Hát ti?

- Louis lerakott minket!

- Ó,értem – hátravetett fejjel nevet.

- És a barátnőd meg vigyázott ránk! – tapsikol Casie.

- Ki? – ráncolja a szemöldökét Harry.

Zavartan próbálom előreomló hajammal takarni arcomat.

- Nem a barátnője! A felesége! – Lottie rosszalóan néz testvérére.

Harry feláll és beletúr hajába. Mintha zavart lenne,de gondolom csak én látom így.

- Öhm. Tényleg te vigyáztál rájuk?

- I-igen – bólintok

- Köszönöm.

- S-semmi – motyogom.

-  És jól elvoltatok? – mosolyog.

Bólintok,az ikrek meg mellém lépnek és átölelnek.

- Alice néni nagyon kedves! Vedd majd feleségül! – bólogat Casie.

Ők is nagyon aranyosak csak ezekkel a szövegeikkel teljesen zavarba hoznak és leégetnek Harry előtt. De ő csak áll és mosolyogva a szemembe néz.

- Rendben – alig hallom mély,dörmögő hangját,de ettől az egy szótól az ájulás határán állok.

Csipogó hangot hallok,Harry előveszi a telefonját.

- Loui írt. Mindjárt itt vannak. Öltözzetek,ki megyünk eléjük! – adja oda a kabátokat nekünk sorban. Én ügyetlenül vacakolok az enyémmel,mikor Harry megfogja a kabát egyik ujját és segít fölvenni azt.

- K-köszönöm.

A lifthez érve Lottie megszólal.

- Ott hagytam a sapkám!

- Visszamegyek érte,addig menjetek le! – szól Harry.

Beszállunk a liftbe,Casie és Lottie csap egy apró kis vitát arról,hogy ki nyomja meg a földszintet jelző gombot,mire tanácsolom,hogy nyomják egyszerre. Így sikerül végül leérnünk.

Már épp mennénk ki az ajtónk,amikor az nyílik és egy fiú lép be rajta,szőkésbarna hajjal. Az a fiú,akit múltkor Harry elzavart. Mikor meglát szélesen elmosolyodik.

- Hellóka – túr bele hajába. Végignézek rajta. Egy dzsekiben és fenekénél letolt piros csőnadrágban mosolyog rám.

- Sz-szia.

- A múltkor nem tudtam bemutatkozni. Conor vagyok – nyújtja a kezét és kezet rázunk.

- A-Alice

- Szép név. Na és ők? A gyerekeid? – néz az ikrekre.

- M-mi? Nem. Csak vigyáztam rájuk.

- Értem. És a barátod?

- N-nincs barátom.

- Ó. Hát ez nagyszerű hír! Ugyanis azt szerettem volna kérdezni,hogy esetleg nincs-e kedve eljönni valahova? Velem – vigyorog.

Döbbenten nézek,mikor meghallok egy hangot a hátam mögött.

- Nem,nincs kedve – Harry elém áll és nagyon úgy látszik,nincs túl jókedvében.

- Már megbocsáss de te ezt honnan tudod ilyen biztosan? Nem vagy a barátja. Egyáltalán ki a franc vagy te? - kérdezi Conor idegesen.

- Na ide figyelj,te kis suttyó. Először is ne merj még egyszer  ilyen hangnemben beszélni velem,különben betöröm a fejed,köcsög. Másodszor. Alice-t hagyd békén. Nem érdekel ki vagy,nem érdekel mit akarsz tőle,vagy milyen szándékkal tennéd azt. Csak hagyd békén – szinte morogja én meg döbbenten váltogatom köztük a fejem.

Conor elneveti magát.

- Különben?

- Ne akard megtudni – Harry kezei ökölbe szorulnak.

- Ó. A kis hősszerelmes. Mindent megtenne a lányért. Hánynom kell. De amúgy mindegy. Lehet a tiéd a kis szűz ribanc. De Alice! – fordul hozzám én meg levegőt se merek venni – Az ágyban én sokkal jobb vagyok! Majd hívj és lerendezünk egy menetet! – kacsint rám és akkor abban a pillanatban több minden is történik Először is úgy érzem mindjárt elsírom,magam és görcsösen szorítom az ikrek kezét,ők meg ijedten kérdezgetik tőlem,hogy most mi van. Mindeközben pedig Harry megindul Conor felé,és kezét ökölbe szorítva húz be neki egy hatalmasat. Majd még egyet. És még egyet.

- Harry! – sikítok,mikor Conor a földre kerül és Harry ráülve püföli tovább.

- Ezaz Harry bácsi! – kiáltja Casie.

- Hajrá Harry bácsi! – Lottie is lelkesen kiált föl,én meg szédülve nézem őket.

- Harry elég! – de nem hall.

Legnagyobb szerencsénkre a következő pillanatban Louis ront be az ajtón és Harryt a vállánál fogva próbálja felállítani.

- Harry elég ebből! – ordítja,mikor Harry újra közelebb kerül a földön fekvő fiúhoz és ütni kezdi újra. – Harold! – nem hallja. – Az isten szerelmére Alice remeg a félelemtől! – kiáltja,a következő pillanatban Harry keze megáll a levegőben.

Megfordul,feláll és kételkedve néz rám. Döbbenten nézem,ahogy elsöpri haját izzadt homlokából.

- Alice? – hangja bizonytalanul cseng. Most veszem észre,hogy tényleg remegek.

- Takarodj innen! – Louis a földön fekvőhöz szól aki gyorsan feltápászkodik és a lifthez siet,melyben eltűnik. – Harry – csóválja a fejét. – Most mennünk kell,sajnálom - az ikrek kezéért nyúl akik szó nélkül sétálnak ki vele az ajtón. Louis még egyszer Harry szemébe néz és megveregeti a vállát,majd végleg eltűnnek.

- Alice? – remegő hanggal lép egyet előre,én meg egyet hátra. Arcán döbbenetet és csalódottságot látok. – Alice! – lépked még mindig előre,én meg hátra egészen míg a falnak nem ütközök. Felemeli kezét és arcomhoz nyúl,de elhúzódom. Nagyot nyel. – F-félsz t-tőlem?

Csak bámulok és bólintok.

Arca teljesen eltorzul.

- N-ne.K-kérlek ne – suttogja és megdöbbentő dolog történik. Térdre hull előttem és úgy néz fel rám. – Kérlek ne,Alice! K-kérlek,kérlek! – hangja könyörgő,ami szívembe markolva kelt bennem furcsa érzéseket. Kezeit lassan körbefonja derekam körül,mire kicsit megremegek,de hagyom neki. – Kérlek ne! – nagy szemeiből egy könnycsepp folyik le. Majd egy újabb és egy újabb. Nem tudom megszólalni egyszerűen letaglóz a látvány. Feje egy vonalban van hasammal,így mikor hozzám bújik fejével,a bőröm égni kezd. – Alice,k-kérlek ne m-menj el. Kérlek,kérlek,ne hagyj el! – erősen szorít.

Fogalmam sincs mit gondoljak. Néhány perccel ezelőtt ez a férfi,majdnem agyonvert egy embert, ráadásul fogalmam sincs miért. Most pedig itt térdel előttem,és azért könyörög,hogy ne menjek el.

És bármennyire is megrémített az előbbi jelenet rá kell jönnöm valamire. Ha akarnék se tudnék elmenni. Nem bírnám elviselni,hogy talán soha többet nem látom.

- H-Harry.N-nem megyek el – alig hallhatóan suttogom.

Érzem ahogy megdermed és felnéz rám.

- K-komolyan?

Bólintok,mielőtt meggondolnám magam. Egy újabb könnycseppet látok arcán lefolyni. Le szeretném törölni. Nem akarom,hogy sírjon.

- K-köszönöm – suttogja és még mindig térdelve megölel.

Tehetetlenül állok,mígnem ő is lassan föláll és már fentebb néz le rám.

- Köszönöm – fogja meg mindkét kezem. Érintésére sóhajtok egyet. Ha akarnék se tudnék elhúzódni. De igazából nem is akarok. Azt akarom,hogy fogjon és öleljen. Hogy soha ne engedjen el.

- H-Harry?

- Igen?

Egyvalami zakatolt folyamatosan a fejembe és nem bírtam kiverni belőle.

- M-miért csináltad e-ezt? – megint beugrik a kép mikor Conor a földön fekszik,Harry pedig rajta ülve üti.

- Alice én… - nagyot sóhajt. Egyik kezével fülem mögé simítja előreomló tincsemet,majd arcomon pihenteti hatalmas tenyerét. Lehunyja szemeit és szorosan összeszorítva azokat fújja ki hosszan a levegőt. Kinyitja szemeit és igéző zöld szempárja az enyémbe fúródik. – Alice én.. – de nem fejezi be. Az ajkamra néz,majd vissza a szemembe. Döbbenten nézek,és meg akarok szólalni,de már nem tudok. Nem tudok,ugyanis a következő pillanatban lehajol hozzám, és ajkát az enyémhez érinti.