24.fejezet

Hellooo. Itt egy rész...Kaphatok esetleg több véleményt is hozzá?:$ (nem szóltam..:D) 
xx

~ Alice

Hazaérve a liftben a szemem sarkából látom Harry vigyorát. Felé fordulok és szégyenlősen megkérdezem:

- Miért nézel így?

- Vidám vagyok. Nagyon jól éreztem magam ma veled.

- Én is veled – motyogom halkan. Teljesen felém fordul és lehajolva gyengéd csókot nyom a számra.

 – Fáradt vagy már?

- Még nem – teljesen éber vagyok,sőt annál talán több. Futni is lenne kedvem,ami azért elég furcsa. Én és a futás.

- Akkor van egy ötletem – mosolyogva fogja meg a kezem és húz ki a liftből. A bejárati ajtóhoz megy és kinyitja. – Várj itt,mindjárt jövök! – azzal el is tűnik. Az előtérben várakozom türelmesen és a mai napon gondolkodom. Hihetetlenül jól éreztem magam. A lányokkal a vásárlás,aztán a vacsora Harryvel. Észreveszem,hogy egy hülye vigyor ül a fejemen,amit nem bírok lemosni az arcomról.

Harry visszajön és bezárja az ajtót. A kezében több dolog is van. Ruhák és két pokróc.

- Ezeket vedd fel! – egy pulcsit tart elém,felemelem karjaim és belebújtat. A kabátját nyújtja,én kérdőn nézek rá,de végül kérdezés nélkül belebújok. – Ezt is! – az egyik melegítőalsóját tartja a kezében. Kelletlenül belebújok,nem értem mire ez a nagy felhajtás.   - Csak nem akarom,hogy megfázz! – válaszol a fel nem tett kérdésemre.

- De így olyan hülyén érzem magam – a vörös ruhához és topánkához nem igazán illett a melegítő és a kabát.

- Nekem tetszik – vonja meg a vállát a bongyor és a kezemnél fogva kezd el húzni a lift felé.

- Hová megyünk?

Vigyorogva egy gombot nyom meg a liftben,de nem szól. Fölfelé megyünk. Fölfelé? Azt hittem ez a legmagasabb szint a házban. Mikor kinyílik egy ajtó egy kis helyiségen áthaladva a tetőre jutunk. Tátott szájjal nézek körül.

- N-nem fogunk innen leesni? – kérdezem aggódva.

Elneveti magát.

- Ne aggódj. Foglak – féloldalasan elmosolyodik és maga után húz.

A tető közepe fele megállunk és leteríti az egyik pokrócot. Leül rá.

- Mit csinálunk? - nézek rá kételkedve.

- Gyere! – a kezemnél fogva ránt le maga mellé. Ledől,így én is követem. Értetlenül nézek rá. Ő csak mosolyog. – Nézz föl! – úgy teszek és eláll a lélegzetem. Az égen több ezer csillag ragyog. Az ég most furcsán kék színbe öltözött,így csak még jobban látszik fényességük.

- Ez nagyon szép!

- Reméltem,hogy tetszeni fog – Harryre pillantok ő is az eget kémleli.  – Tudod a filmekben mindig vannak azok a romantikus jelenet. Mikor a lány meg a  fiú együtt nézik az eget. Sosem értettem igazán. Mi a jó abban? Csak bámulnak és ha hideg van még föl is fázik a lány. Nem értettem. Most már igen  - magamon érzem tekintetét,így felé fordítom fejem.  – Tudod ez nekem is ugyanúgy új még,mint neked. Senkivel nem voltam még . . így. De tetszik. Nagyon tetszik.

Zavartan nézek rá,de mosolyognom kell.

- N-nekem is.

Hirtelen felül és a másik pokrócot ránk teríti.

- A megfázás veszélye nem fenyeget! – nevet és én is elnevetem magam.  – Így jobb,mint a filmekben – visszafekszik mellém,közelebb,mint az előbb és a takaró alatt megfogja a kezem.

Mindketten felnézünk. Annyira szép! Hirtelen egy régi emlék jut eszembe,amitől megborzongok.

- Fázol? – kérdezi.

- N-nem. Csak eszembe jutott valami.

Pár pillanat után szólal csak meg.

- Elmondod? – rá pillantok,majd vissza.

- Semmi különös – tényleg nem nagy dolog,csak nekem jelent sokat.

- Benned és veled kapcsolatban minden különös Alice. Mindent tudni akarok rólad.

Elpirulok.

- Igazából. . .Csak eszembe jutott,hogy régen,amikor csak lehetett kiültem az ablakba vagy bárhova ahol jó volt a kilátás. És néztem a csillagokat. Egy szörnyű nap után,ez jelentette a nyugalmat. És még amikor kisebb voltam. . . Azt hittem,majd elmehetek. Az egyik csillagra. Valahogy eljutok majd oda,és magam mögött hagyhatom a . . dolgokat. Hittem benne. Úgy gondoltam,ha itt az idő eljutok oda és boldogan élek. Úgy képzeltem,hogy az egy olyan hely ,ahol boldog lehetek. Egy másik világ.  Ahol más az élet,mint itt. Szebb. Jobb. Nincs ott semmi rossz. Csak béke,nyugalom és sz-szeretet – kicsit megcsuklik a hangom és pislogni kezdek,mert könnyezni kezdtem. Oldalra pillantok , Harryre , aki feszülten figyel. Nagyot sóhajtva folytatom. – Aztán persze rájöttem,hogy nem. Nincs ott semmi. Vagy ha van,én nem leszek ott. Mert én itt vagyok. Ezen a Föld nevezetű,elrontott micsodán. És nem akartam itt lenni Harry. Nagyon nem. Nem bírtam elviselni – szipogok. Harry hirtelen magához húz és szorosan átölel. Fejemet mellkasába fúrva beszélve tovább – Nem bírtam. Én nem tudom,te hogy vagy vele. De szerintem. .  . Nem is t-tudom. Sz-szerintem ez a világ eléggé el van cseszve – hirtelen elhallgatok. Harry most hallott először káromkodni. De nem tehetek róla. Ha csak végiggondolom az eddigi életem,fáj. Szorít a mellkasom és nehezebben veszem a levegőt. Eszembe jutnak a nevelő szüleim. A nevelőapám nadrágszíjjal közeledik felém miközben szeme élesen villog. A nevelőanyám felpofoz,mert megszólaltam. Az iskolában sebes arccal,összegörnyedve megyek végig a folyosón,miközben összesúgnak mögöttem. A vécé egyik fülkéjében eszem meg az otthonról hozott vajas kenyeremet. Miután az osztályban az egyik lány közli velem,hogy kövér vagyok és csúnya,összeszorított fogakkal rohanok a vécéfülkébe,ahol kitör belőlem a sírás. Ahol később megvágom magam. Hazaérve megvernek,mert rossz jegyet kaptam. A szobámba rohanok és megvágom magam. A suliban egy gyerek meglátja a csuklóm és nevetve kérdezi : „ Na mi van,csak nem vagdosod magad? Öngyilkos is leszel? Szerintem nem rossz ötlet!” Fuldokolva rohanok a vécéfülkémbe,az én vécéfülkémbe,a már megszokott helyemre. A táskámból ollót veszek elő és karomba vágom. A vérem folyik és csak folyik. Zokogva csúszok a fal tövébe és összegömbölyödöm. Nem bírom. Nem tudok kimenni innen. Nem vagyok képes kimenni és folytatni. Miért? A hajamat tépem. Hangtalanul ordítok. Lépteket hallok,így befogom a szám,hogy nehogy hangot adjak ki. „Van itt valaki?”- hallom. Nem szólok. „Hahó!” Levegőt is alig veszek. Újabb léptek,majd egy ajtó csapódás. „Itt vagyok” – suttogom halkan,de senki nem hallja.

- Alice,Alice! – Harry rázogat a vállamnál fogva. Egész testemben remegek az egész arcom könnytől áztatott. – Jól van. Itt vagyok. Itt vagyok Alice! – a lehető legszorosabban szorít magához. Nem tudom meddig sírok még. De egy idő után elmúlik. Harry végig a hátamat simogatja és csitítgat. Édes dolgokat suttog a fülembe,amitől szépen lassan megnyugszom.

- B – bocsánat – suttogom.

- Ne kérj bocsánatot – gyengéden hajamba csókol. – Soha ne kérj bocsánatot,azért aki vagy – suttogja.

Nagyot sóhajtok.

- K-köszönöm H-Harry.

- Semmit nem kell köszönnöd.

- De i-igen. Mióta itt vagyok. . . Jobb. Sokkal jobb. Ezt sosem fogom tudni meghálálni neked.

Ő csak a fejét rázza.

- Mióta ismerek H-Harry. . . Látok szépet. Nem csak rosszat. Veled csak szépet láttam. Veled meglátom azokat a d-dolgokat,amiket eddig nem. Most már t-tudom,hogy van sz-szép is. Csak m-meg kell látni.

- Én látom – suttogja. Szeme csillog és felém hajol. Édesen megcsókol.

- H-Harry nekem sz-szükségem van erre.H-hogy lássam a sz-szépet. Szükség-gem van r-rád – dadogom.

Újra megcsókol.

- Nekem is rád – érzem ajkamon leheletét – Jobban,mint gondolod.

Ajka megint az enyémen.

- Kipróbálhatok valamit? – húzódik el egy kicsit.

A szemébe nézek. Komoly és eltökélt.

- M-mit?

- Csak bízz bennem! Kérlek!

Bizonytalanul bólintok.

Hirtelen föláll és maga után húz. A karjába kap. Meglepetten nézek rá. A liftben a gyomrom idegesen összeszorul. A bejárati ajtót Harry kinyitja és bemegyünk,majd kulcsra zárja. A hálószoba felé visz és óvatosan az ágyra tesz. Nem tudom mit gondoljak. Leveszi rólam a kabátot,a melegítőt,majd a pulcsit is. Felmászik az ágyra és fölém magasodik. A lélegzetem is elakad.

- H-Harry m-mit...

- Sss – a számra teszi az ujját. – Nem csinálunk semmi rosszat – suttog,és mielőtt válaszolhatnék megcsókol.

Közben keze a hátam mögé csúszik és elkezdi lehúzni a cipzárt. Megdermedek.

- H-Harry!

Rám néz.

- Szeretném levenni a ruhádat.

A légzésem elakad,a torkom kiszárad.

- A fehérnemű marad. Csak a ruha – jelentőségteljesen néz a szemembe. – Megengeded? – arca teljesen komoly,kissé feszült. Én pedig nagyon. Teljesen ledöbbentem. És nem tudom. Nem tudom,hogy akarom-e ezt.

- Hmm? – fejét a nyakamhoz vezeti és finom puszit hagy rajta,amitől furcsa érzések árasztanak el.

- O-oké – alig hallom a saját hangom.

- Köszönöm.

Keze megint a ruhám szélénél és lassan húzza lefelé a cipzárt. Alig veszek levegőt. Közben végig a szemembe néz. Mikor lehúzta,kezével óvatosan megemeli a hátam és elkezdi lehúzni a ruhát. Az ajkamba harapok.

- Szólj ha álljak meg – morogja.

Bólintok. De nem szeretném. Végig akarom ezt csinálni.

Lenézek. A pánt nélküli fehér melltartóm bukkan elő. Harry azt nézi, és amikor felpillantok,találkozik a tekintetünk és elmosolyodik. Elpirulok és inkább behunyom a szemem. A ruhát már a térdemig levitte,majd először leveszi a cipőmet,utána a vörös anyagot áthúzza a lábamon. Gondosan az ágy szélére helyezi,majd újra fölém hajol. A fejem búbjától a talpamig végignéz rajtam,majd vissza. Megnyalja felső ajkát,mire gyomrom összehúzódik. Mosolyogva hajol hozzám és puszit ad a számra. Az orromra. Az arcomra. A homlokomra. Majd megint a számra. Kissé lejjebb halad,és a nyakam puszilgatja. Nyelvét is megérzem magamon,mire fészkelődni kezdek. A fülem mögötti részt csókolja,felsóhajtok. Bőrömön érzem mosolyát.

- Ez jó?

Nem bírok megszólalni,csak bólintok. Furcsán érzem magam,a légzésem szaggatott a szívem hevesen ver.

Megint lejjebb megy,a mellkasomon hagy apró puszikat,majd mindkét karomat végigcsókolja,majd a hasam következik. Lejjebb csúszik rajtam és a lábujjaimtól halad fölfelé. Teljesen elveszek. Érintése finoman éget,de meg is nyugtat. Göndör fürtjei csiklandozzák bőrömet. A combomhoz ér és egyre följebb halad. Idegesen megfeszülök.

- H-Harry. . .

- Nem megyek tiltott helyre kicsim. Ne félj – miközben beszél,meleg leheletét érzem magamon,amitől megint felsóhajtok. Már nem érzem száját sehol,visszatér hozzám és megcsókol. Becsukom a szemem és csak élvezem szájának simogatását. Hirtelen nyelvét érzem felső ajkamon. Kipattannak a szemeim,egy pillanatra találkozik tekintetünk,de aztán újra csókol, megint megérzem forró nyelvét és legnagyobb meglepetésemre fogát,amint óvatosan meghúzza alsó ajkam. Érdekes hang jön a számból. Még soha nem éreztem ilyet.

- Szólj,ha elég – suttogja rekedtesen.

Magamon is csodálkozom,de nem. Még nem volt elég. Mohón nyomja nekem száját. Egyik keze közben megtalálja az enyémet és szorosan fogja,a másikkal arcomat simogatja. Nyelve megint kicsúszik szájából és olyan,mintha szájam próbálná szétfeszíteni. Aztán rájövök,hogy nem csak olyan,azt is akarja.

- Beengedsz? – halkan kuncog.

Elvörösödöm,de nincs időm megszólalni,újra lecsap rám és ajkaimat kéri,hogy engedjek neki. Idegesen adok utat neki,nem tudom mire számítsak. Halk hang csúszik ki a torkomon,mikor nyelve belülről simítja számat.

- Táncolsz velem Alice? – morogja és nyelve az enyémet érinti,mely öntudatlanul kel életre,ezzel Harryből halk morgást kiváltva. Furcsa érzés ez. Furcsán jó.

- Megőrjítesz – zihálja. Megőrjítem? Ő is engem. Teljesen.

Hirtelen elhúzódik. Néhány pillanatig csak nézzük egymást,miközben kapkodva vesszük a levegőt. Gyönyörű szép zöld szeme csillog,ahogy enyémbe fúrja.

- Alice?

- I-igen? – alig bírok megszólalni.

- Szeretlek.