25.fejezet

Hiii. Végre itt vagyok,több,mint két hét után….:/ Először is boldog Karácsonyt mindenkinek! És jó szünetet! Ahol nincs hely tankönyveknek.. :)  Másodszor, itt a rész,amint látjátok … Remélem tetszik. A dal ami benne van,nem titok One Direction,Truly madly deeply száma,kicsit átírva.Ha van kedvetek hallgassátok közben.:)Itt. Vannak benne olyan részek,aminek magyarul nincs sok értelme(vagy legalábbis én nem értem,sem a youtube  videók magyar dalszöveges változatában sem igazán szép a megfogalmazás,ezért a történetben zavart) így azokat kihagytam. Köszönöm a komikat,mindig nagyon örülök nekik! Jó olvasást. xx

~ Alice

Tátott szájjal  nézek rá. Percekig. Hogy mi? Ő is néz. Nagy,zöld szemei komolyan tartják fogva a tekintetem.  Sok időbe telik mire meg bírok szólalni. Akkor is csak ennyit sikerül kinyögnöm:

- T-tessék?

Féloldalasan elmosolyodik.

- Szeretlek.

Szaporábban veszem a levegőt.  Nem tudok mit mondani. Halkan elneveti magát.

- Miért vágsz ilyen kétségbeesett fejet?

Beharapom az ajkam.

- Én csak . . . – összeráncolom a homlokom. – Ööö. Most k-komolyan?

Megint nevet. Sokáig. Zavartan vörösödöm el. Rögtön megbánom,hogy ezt válaszoltam. De nem tudtam mást. Még sosem mondtak nekem ilyet,nem tudom,hogy reagáljak. abba hagyja a nevetést és fürkészően néz. Kicsit megijedek,miután rájövök nem éppen illendő erre így reagálni. Remélem nem bántottam meg.

Lehajol és homlokon csókol.

- Komolyan – suttogja.

- D-de ez . . .- kezdem de félbeszakít.

- Ez? – felvont szemöldökkel néz.

Kínosan elnevetem magam.

- Nem.

- Mi nem? – most ő ráncolja homlokát-

- Ez nem. . .Ez az egész nem lehetséges! – bukik ki belőlem,mielőtt végiggondolnám.

- Milyen egész? – Harry arckifejezése teljesen megváltozik. Idegesen mered rám.

- H-hát,hogy t-te meg é-én.  Ez nem lehet.

Elkerekedik a szeme.

- Alice Jones!

Pislogva meredek rá.

- De lehet! Igenis lehetséges!  Te és én . . . Ez igazi. Lehet igazi,ha úgy akarjuk. Ha mindketten ezt szeretnénk. Én ezt akarom. Te? – hangosabban beszél,amitől megijedek.

- É-én is – alig hallatszik a hangom.

- Akkor jó – lehunyja  szemeit és lassan kifújja a levegőt. Mikor kinyitja nyugodtabbnak látszik és apró mosoly jelenik meg gyönyörű arcán. – Nem hiszed?

Arra gondol,hogy azt mondta szeret? Megrázom a fejem. Nagyot sóhajt.

- Be fogom bizonyítani. Komolyan Alice. Viszont most nézz a szemembe – úgy teszek,ahogy mond.  – Felejtsd el a kételyeid egy időre. Csak koncentrálj a szóra – halkan kuncog. Ez a hang! – Azt hiszem az előbb  nem voltam elég világos . . . Szeretlek.

Koncentrálok. A szóra. És azt hiszem elájulok. A mellkasomat valami olyasfajta melegség önti el,amit eddig még soha nem éreztem. A szívem majd’ kiugrik a helyéről,amíg a szó jelentése eljut a tudatomig.

Mosolyogva hajol közelebb.

- Igazán. Őrülten. Mélyen.

Egy kósza könnycsepp csordogál le arcomon.

- H-Harry . .

Mosolyogva tapasztja száját az enyémre.  Nyelve rám talál az enyémre,nagy kezei az enyémet szorítják. Egyik kezem fölfelé vezeti a fejére,így beletúrok hajába. Az ő keze lecsúszik az enyémről,míg az göndör fürtjeit rendezgeti.

Óriásit sóhajtva húzódik el.

- Mutatni akarok valamit! – szemei felcsillannak és maga után húz,így ülünk az ágyon. -  Pillanat! – a szoba sarkába megy,ahol a gitárja áll az állványon. Visszaül mellém. Érdeklődve nézem,amint behangolja a hangszert. Felém fordul , és,mintha kicsit ideges lenne.

- Ezt neked írtam – és elkezdi pengetni a gitárt.

Egész végig megigézve nézem,a szívem a torkomban dobog. Akkor vagyok már ki teljesen,mikor elkezd énekelni . Rekedt,csodálatosan szép hangja van. Végig a szemembe néz. Szavai úgy hatolnak el a szívemig,mint még soha semmi.

„ Alszom? Ébren vagyok? Vagy valahol a kettő között?

 Nem tudom elhinni,hogy itt vagy és mellettem fekszel.

 Vagy álmodtam,hogy tökéletesen összeillünk?

 Mint az ágak a fához,vagy a gallyak a szőlőhöz.

 És nem szégyellem elmondani a világnak :

 Igazán , őrülten , mélyen ilyen vagyok.  Ostoba.

 Teljesen beléd estem. És valahogy áttörted a falaimat,

 szóval mondd,hogy örökre velem maradsz.

 Igazán , őrölten , őrülten , mélyen szerelmes vagyok beléd.

 Szerelmes vagyok beléd.

 Kávét és müzlit kellene tálcán az ágyadba vinnem,

 És felébreszteni azokkal a szavakkal,amiket még mindig nem mondtam.

 Meg kell érintselek,hogy megmutassam,hogyan érzek.

 Bárcsak lefagyaszthatnám ezt a pillanatot és így maradna,

 Bárcsak visszatekerhetném ezt a napot és újraélhetném.

 Mert itt van a tragikus igazság,ha Te nem érzed ugyanazt,

 A szívem esne szét,ha valaki más szólítana.

 Remélem nem csak egy áldozat vagyok,remélem nem kelsz fel és hagysz el.

 Lehet,hogy neked  nem jelent sokat,de ez számomra minden. Minden.

 Igazán , őrülten , mélyen ilyen vagyok.  Ostoba.

 Teljesen beléd estem. És valahogy áttörted a falaimat,

 szóval mondd,hogy örökre velem maradsz.

 Igazán , őrölten , őrülten , mélyen szerelmes vagyok beléd.

 Szerelmes vagyok beléd. Beléd.”

 Mikor az utolsó  hang is elhagyja száját,én csak nézek. Csak nézem Őt. Gyönyörű arcát. Lehetséges ez?

Azon kapom magam,hogy olyan hévvel ölelem meg,hogy hátradöntöm az ágyon. Ő meglepve teszi arrébb gitárját,én pedig csípőjére ülök  és  hevesen megcsókolom. Tudom,hogy meg van lepve,igazából én is megleptem magamat. Nyelve az enyémmel játszik,kezemet a hajába túrom,mire felnyög.

- Köszönöm Harry. Gyönyörű volt.

Keze a csípőmre tapad,úgy csókol. Mikor elhúzódok elismerően néz rám.

- Többször fogok neked dalt írni,ha mindig így reagálsz.

Rögtön előjön zavarom,ami az elmúlt pár percben eltűnt,és leszállnék róla de megállít.

- Maradj kérlek!

Szégyenlősen elmosolyodom. Aztán hirtelen megemeli csípőjét,amire nem számítok,így az egész testem előre dől,hogy csaknem lefejelem Harryt. De kezei erősen tartanak. Az orrunk összeér,érzem meleg leheletét. Levegőt sem veszek,úgy pislogok meglepetten.

- Maradj. Tetszik ez a póz – tátott szájjal meredek rá,mire ő szélesen elvigyorodik és rám kacsint. Elvörösödöm. Már megint,mit kacsintgat?

Kilépek a zuhanyzóból és a tükörbe nézve komolyan megijedek,hogy mi van rajtam. Néhány másodperc múlva rájövök,hogy a szemem körül a festék a víz alatt teljesen lejött,így most elég érdekesen nézek ki. Kopognak az ajtón.

- Bejöhetek? – hallom a rekedtes hangot.

- Igen. Nem! Ööö,pillanat! – idegesen nézek körül , és gyorsan magamra tekerek egy törülközőt. Harry már nyitja az ajtót és belép. Tehetetlenségemben a szemeim elé emelem kezeimet.

- Mit csinálsz Alice? – hitetlenül nevet.

- S-semmit csak menj ki kérlek!

- Minden rendben? – érzem,ahogy megáll előttem.

- Persze,csak . .  – megfogja csuklóimat és elveszi a szemem elől. Csak egy alsónadrág van rajta,mire nagyot nyelek. – Jaj – lenézek a földre.

Kuncogást hallok.

- Emiatt takargattad magad? Segítek.

A mosdó alatti fiókból kivesz egy tubust és vattát,majd rá nyomja a krémet. Honnan van neki ilyene?

- Csukd be a szemeid! – úgy teszek,majd megérzem a kicsit hideg folyadékot a szememen. Harry gondosan letisztítja mindkét szemem,majd mikor végez finom puszit nyom mindkettőre. Felsóhajtok. Még mindig csukva tartom őket,mikor érzem,hogy Harry közelebb jön. Kezeit derekamra teszi és még jobban magához húz. Csupasz bőre a törülközőmet súrolja. Nyakamba temeti arcát,érzem bőrömön szuszogását,amitől libabőrös leszek.

- Olyan szívesen levenném ezt a törülközőt – mormog.

Kipattannak szemeim és megdermedek. Ő is megérzi a feszültségem.

- De nem teszem. Amíg te nem akarod,addig nem  - azonnal kiengedek.

- És h-ha soha nem a-akarom majd? – remeg a hangom.

Érzem mosolyát a nyakamon.

- Olyan nincs. Biztosíthatlak róla,hogy nem így lesz – kuncog. A gyomrom idegesen összerándul. Megköszörülöm a torkom és megpróbálok határozottan beszélni.

- Kimennél kérlek?

- Felöltözöl? – elhúzódik és végigmér.

- I-igen,szeretnék.

- Jó.

Továbbra is áll és néz.

- M-most mi van?

- Hát mI? – tettetett meglepődöttséggel néz. – Nem öltözöl?

- Öltöznék,ha kimennél! – elkerekedett szemekkel nézek.

- Ja. Értem. Azt akarod,hogy kimenjek?

- Igen! – hitetlenül nevetek fel.

- Biztos?

- Biztos.

- Hát jó – lebiggyesztett ajkkal sétál ki. Mosolyogva csóválom a fejem,és már venném le magamról a törülközőt,mikor hirtelen megint megjelenik vigyorogva.

- Harold!

Nevetve megy ki,én meg magamra zárom az ajtót.

Az ágyban fekve kapcsolgatja a tv-t,ami az egyetlen fényforrás a szobában,egyébként korom sötét van.

- Gyere kicsim! – veregeti meg maga mellett a matracot. Elpirulva bújok be mellé,ezek szerint nem elég közel,ugyanis rögtön átkarol és még jobban magához húz. A hajamba puszil.

- Nézzük még kicsit? – bök fejével a tv felé mire bólintok.

Egy romantikus film közepébe csöppentünk. Harry mellkasára téve fejemet nézem a képernyőt. A főszereplő férfi épp szerelmet vall a nőnek. Csókolóznak. Levetkőznek és. . .

Elvörösödve temetem Harry mellkasába a fejem. Halkan felnevet.

- Ilyet mi is csinálunk majd?

Megdermedek kérdésére. Nem szólalok meg. Harry kicsit felül így én is könyökömre támaszkodom. Mutató ujjával az állam alá nyúl és megemeli,hogy a szemébe nézzek. Félrebiccentett fejjel néz. Nagyot nyelek és teljesen felülök törökülésbe. Ő a hátát az ágy végének támasztva ül fel.

Kinyitom a szám,hogy beszéljek,majd rögtön be is csukom. Ezt még megismétlem párszor,míg Harry felvont szemöldökkel,elfojtott mosollyal a száján figyel.

- Sz-szóval é-én . . . – nem találom a szavakat – t-te . .vagyis m-mi . . –az ajkamba harapok. Nem megy ez nekem. Harry figyelmesen hallgat. Van egy olyan érzésem,hogy pontosan tudja,mit akarok mondani,ahogyan azt is mennyire kínos ez nekem. És a szájának rángásából nagyon jól tudom,hogy remekül szórakozik. – Nem segítenél kicsit..?

Elvigyorodik.

- Nem igazán értem mit szeretnél.  Folytasd csak.

Ez nem igaz! Mennyire élvezi a helyzetet.

- O-ké. Szóval,tudom,hogy t-te . . .Szóval t-te meg én e-együtt vagyunk. U-ugye? – bizonytalanul kérdezem.

- Természetesen – ajkai óriási mosolyra húzódnak.

- És t-tudom,hogy vannak dolgok . . –megköszörülöm a torkom. – É-én már akartam v-veled beszélni ezekről. . .

- Csakugyan?

- I-igen – a színem szerintem már cseppet sem egészségesen vörös . – Szóval vannak d-dolgok,amik . . amiket sz-szoktak csinálni a p-párok – elhallgatok.

- Igen – bólogat Harry helyeslően. Meddig akar még kínozni?

- És e-ezek a dolgok . . n-nekem még nem mennek. N-nem tudom,hogy fognak-e  v-valaha –a saját hangom alig hallom. – És é-én s-sajnálom. B-bocsánat. T-tudom,hogy te t-tudod ezeket,de én nem ,és nem vagyok benne b-biztos,hogy  egyáltalán sz-szeretném-e megtudni. T-talán majd igen. De m-még nem most. Nem tudom m-megadni neked. És k-kérlek ne h-haragudj rám. B-bocsáss meg.

Egész idő alatt az ujjaimat babráltam,de most könnyes szemmel nézek fel rá. Tágra nyílt szemekkel néz. Megrázza a fejét,és karomat fogva húz magához. Ránk bórítja a takarót és szorosan fog.

- Alice. Én néha komolyan nem értelek. Miért haragudnék? – hallom a hangjából az őszinte döbbenetet.

- Mert,tudom,hogy te már a-akarod,de   . .

- De mi? Igen, igazad van. Én kibaszottul kívánlak már – határozott hangjától összerezzenek. – Nem is tudod mennyire – felsóhajt.  – Te engem nem. Tudom,hogy nehéz ez neked. Megértem. Nem várok tőled semmit , Alice. Ne akarj nekem megfelelni. Csak legyél,aki vagy és azzal boldoggá teszel. Én pedig tudok várni. Ameddig csak akarod – suttogja a fülembe. – Viszont egyszer teljesen az enyém leszel. Mindenedet akarom,Alice. Tested,lelked,szíved.  Mindened.

Libabőrös leszek szavaira. És rájövök,hogy én is ezt akarom. Teljesen az övé akarok lenni. Még nem most. De egyszer biztosan.

- Akkor v-vársz rám?

- Rád bármennyit kedves – mormogja.

- K-köszönöm.

Néhány pillanatig hallgatunk.

- Miért vagy ilyen jó? – nézek rá hirtelen.

Összeráncolja szemöldökét.

- Nem vagyok jó. Sosem voltam.

- De igen. Jó vagy.

Felsóhajt.

- Ha tudnád . .

- Egy lány sem feküdt rajtam kívül az ágyadban – csúszik ki a számon.

Meglepetten néz.

- Nem.  Nem az ágyamban . . –kínosan elhallgat.

- Én miért? Én miért fekszem itt? – suttogom.

Elmosolyodik és a fülem mögé túr egy hajtincset.

- Te . . Te jobb vagy. Te jobbá teszel. Te jó vagy. Te vagy az,akire szükségem van. Mindig.

A pillangók hevesen csapdosnak a hasamba.

- Aludjunk! – kikapcsolja a tv-t és még jobban magához húz. Lehunyom a szemem. Szinte rögtön elalszom,alig hallom már utolsó szavait:

- Mindig,Alice. Mindig.