34.fejezet

Vééégre itt vagyooook. Remélem tetszik. xx

~ Alice

Sikongva nevetek,mikor karjaiba kap és kezében az egyik csomaggal átlép velem a küszöbön. Kicsit meginog,és majdnem elesünk,mire még jobban nevetek.

- Ez feltétlenül szükséges volt? – kérdezem,miközben egyik kezemmel még mindig puha tincsei között turkálok.

- Hmm – hunyja le szemeit egy pillanatra. – Igen. Olyan,mintha nászútról jöttünk volna vissza. Át kellet,hogy vigyelek a küszöbön! – vigyorog,nekem meg egy pillanatra eláll a lélegzetem. Nászút . . .

Ledobja a táskát és megpördül velem,majd lerak. Puszit nyom a homlokomra és kimegy a bejárati ajtó elé a többi csomagért. Én addig mosolyogva nézek körbe. Jó újra otthon lenni. Otthon. Otthon vagyok? Furcsa így  belegondolni,de azt hiszem igen. Nem ez a ház az otthonom,hanem,ahol Harry van. Harry az otthonom.

Mindkét kezében óriási bőrönddel jelenik meg,a szájából pedig valami papírféle lóg.

- Ift a fposfa – mondja.

- A mi?? – nevetek és elveszem tőle a papírt,ami egy halványrózsaszínű  boríték.

- A posta – vigyorog.

- Kibontsam?

- Kibonthatod,de tudom mi van benne.

- Mi? – pislogok kíváncsian.

- Esküvői meghívó. Niall bátyjának az esküvője. Bocsi,hogy még nem mondtam,de igazából én is elfelejtettem.

- Semmi – rázom meg a fejem és hirtelen izgatott leszek. – És e-elmegyünk,ugye?

- Persze.

- Még sosem voltam esküvőn – gondolkodom el,és egyre kíváncsibb leszek,hogy milyen is egy ilyen.

- Én se voltam sokszor – nevet,aztán pár pillanatig,mintha gondolkodna,majd megszólal. – El kéne intéznem pár dolgot az étteremmel. El vagy addig?

- Persze. Kipakolok,j-jó?

- Oké szerelmem – hajol közelebb és lágyan megcsókol,majd a nappaliban lévő íróasztal felé megy a laptoppal együtt és helyet foglal.

Kiszedem a bőröndökből a holmikat és mindnet elrakok a helyére. Közben Harry néha felém fordul és összemosolygunk. Miután végzek, a könyvespolchoz megyek és kiválasztok valamit,majd a nappaliban leülök a kanapéra. Rögtön belemerülök a könyvbe,viszont eszembe jut valami,amin már rég óta gondolkodom.

- Harry?

- Igen? – fordul felém a gurulós székkel.

- Cs-csak azt szeretném mondani,hogy ööö,szeretnék v-valamit dolgozni.

Összeráncolt szemöldökkel néz.

- Hogy érted?

- Sz-szeretnék egy állást.

- Igen? – vonja föl szemöldökét. – Miért?

- Nem ülhetek egész nap mindig csak itt. Valamit nekem is kell csinálnom. És . . – hirtelen elhallgatok,mert nem vagyok biztos,pontosan mit is akarok.

- És?

- É-és . . Sz-szeretnék majd továbbtanulni . . –motyogom halkan.

A székkel odagurul hozzám é végigsimít arcomon.

- Persze,ha ezt szeretnéd. De,szerintem akkor rögtön kezd a sulival. És utána lesz munkád,amilyet te akarsz.

Beleharapok a számba.

- Igen,de . . ahhoz pénz kell.

- Kifizetem – vonja meg a vállát.

Homlokráncolva keresem zöld tekintetét.

- H-Harry,nem fizethetsz,m-mindig mindent te. Nem csinálhatsz meg mindig h-helyettem mindent. Nekem is kell v-valamit csinálnom,ami saját magamtól s-sikerül. Előbb össze kell gyűjtenem valamennyit.

Hevesen megrázza a felét.

- Nem kell. Nem kell valami hülye munkát keresned,csak,hogy ki tudd fizetni. Ráadásul ez elég sokáig is eltarthat. Szeretném,ha minél előbb azzal foglalkozhatnál,amit szeretsz.

- D-de igazából még nem is t-tudom. Addig eldönthetném.

- Évekig gondolkoznál rajta? Mert,ha olyan sulit akarsz,akkor évekig is eltarthat.

- Ak-kor így lesz . . Sz-szeretném ezt magamtól csinálni.

Hirtelen feláll, beletúr a hajába és idegesen néz rám.

- Miért nem hagyod,hogy segítsek?

- É-én . .

- Megőrjít ez. Nem akarom,hogy valami sarki boltban árulj konzerveket. Olyan nagy baj ez? – emeli fel a hangját én meg ijedten nézek.

Fölkapja a kocsi kulcsot és az ajtó felé veszi az irányt.

- H-hová mész? – kérdezem ijedten.

- Az éterembe. Este jövök- szól,majd becsapja maga után az ajtót.

A síri csendben meredten nézek az ajtóra. Mi történt? Mi volt ez? A mellkasom szorítani kezd és sűrűn pislogok,mikor az első könnyem kigördül. Sűrűn véve a levegőt kapkodom a fejem és próbálok lenyugodni. A konyhára pillantok,a mosogató mellett egy kés fekszik. Nagyot nyelek és már állnék is föl,de aztán hirtelen megdermedek. Nem. Nem csinálom meg újra.

Nehéz. Nehéz dolog visszatartani magad,mikor az egész tested a fizikai fájdalomra vágyik a lelki sebek helyet. Nehéz,mikor azt akarod,inkább a tested fájjon,minthogy a szíved. Mert azt sokkal könnyebb elviselni. De el kell viselni. Túl kell élni.

Remegve kuporodok össze és hagyom,hogy a könnyeim a puha anyagra potyogjanak.

Körülbelül egy óra múlva sikerül lenyugodnom. A sírástól feldagadt arccal állok fel és a konyhába megyek. Gondolkoztam a dolgokon. Harry biztos visszajön és megbeszéljük. Biztos így lesz. Remélem.

A polcról leveszek egy szakácskönyvet. Homályos tekintettel keresgélek valami egyszerű süti receptje után. Valami csoki piskótásnál megállok és neki kezdek. Miután az alapanyagokat összekevertem,berakom a sütőbe,közben meg beindítom a zenelejátszót,amiben az ott maradt CD-t hallgatom halkan. Bemegyek a mosdóba, kicsit összeszedem magam és a kisírt arcom. Még mindig az itthonra átvett,rendrakós ruhákban voltam,vagyis egy szürke melegítőben és egy bő pólóban,ami Harryé.  Úgyhogy éppen átöltöznék valami rendes holmiba,amikor meghallom a hangot,amit bárhol,bármikor felismernék. Ez a hang most ijedtnek,rémültnek hangzik,így gyorsan futok ki a nappaliba.

- Alice! – hallom még egyszer a nevem szájából,majd megpillantom őt,amint rémült arccal közeledik felém. – Alice! – mondja kicsit megkönnyebbülten,aztán legnagyobb meglepetésemre a földre rogy és a bal kezemért nyúl. – Ugye nem . . – suttogja és látom a megkönnyebbülést szemében,mikor látja,hogy nem bántottam magam. Megrázza a fejét és puszit ad a sebhelyekre. Sok kis puszit. Aztán átölel a derekamnál fogva és fejét a hasamba fúrja. – Nem mentél el – suttogja.

Nem tudok,mit mondani csak értetlenül nézek.

- Azt hittem itt hagysz.

- N-nem tudnálak itt hagyni,Harry.

Fölnéz és a szememet pásztázza.

- Bocsánat,amiért olyan voltam. Kérlek ne haragudj.

Megrázom a fejem.

- Nem is h-haragudtam. Cs-csak szomorú voltam.

- Sajnálom – néz bocsánatkérő tekintettel.

- Te n-ne haragudj – mondom halkan,de megrázza a fejét.

- Nem neked kell bocsánatot kérned. Csak nekem – mondja még mindig térdelve,és onnan felnézve rám. – Hülye voltam. Csak ideges lettem. Elég hirtelen szokott ez nálam jönni . .  – csóválja a fejét.

Nem bírom már tovább nézni így felülről,úgyhogy én is letérdelek és megölelem.

- Köszönöm.

- Mit? – nevet fel erőltetetten.

- Hogy szerinted n-nem én vagyok a hibás – mondom halkan.

Eddig mindig én voltam a rossz,akkor is ha nem. Mindig engem hibáztattak mindenért,akkor is,ha közöm sem volt a dologhoz. Most másképp történt.

- N-nem  azt köszönöm,hogy azt mondod a te hibád. Cs-csak azt,hogy úgy gondolod nem az enyém. Hogy nem én vagyok a rossz – motyogom a válla és a nyaka közti területbe. A hátamat simogatja nyugtatóan,nem szól semmit,de nem is kell. Aztán lassan lefelé kezd dőlni velem együtt,le a padlóra. Egymás mellett fekszünk,szorosan maga mellé húz. A zene még mindig halkan szól,amikor fölemeli karomat és megsimítja csuklóm.

- Azt hittem,mire visszaérek bántod magad,vagy elmész.

Lehunyom a szemeim.

- Nehéz volt m-megállni . .

- De sikerült.

- Miattad – nézek szemeibe.

- Miattam? Pont,hogy miattam tetted volna – néz szomorúan.

- E-eszembe jutott az arcod. Amikor l-legutóbb megláttál úgy. Nagyon . . r-rémült voltál. Szomorú. És cs-csalódott. Nem akartam,hogy még jobban h-haragudj rám. Nem a-akartam látni megint azt az arcot – sütöm le szemeim.

- Nagyon megijedtem akkor. És mikor eszembe jutott,miután elmentem,hogy ez is megtörténhet . . Azonnal indultam vissza. Én sem akarlak többet úgy látni. Fájna nekem.

Belefúrom arcom mellkasába. Illatától megnyugszom. Így fekszünk a padón,amíg meg nem töri a csendet.

- Mi ez az illat?

- Jaj! A süti! – ülök fel hirtelen és a konyhába sietek. Gyorsan lekapcsolom a sütőt és kiveszem a serpenyőt.

- Mi az? – jön Harry és mellém áll.

- Ööö. Sütit csináltam. Remélem nem égett nagyod oda az alja – rágom a szám szélét. – Mert akkor szomorú leszek. N-neked csináltam – nézek rá.

Hihetetlenül édesen elmosolyodik.

- Sütit csináltál nekem? Anyukámon kívül még egy nő sem sütött nekem – ölel át hátulról és puszit nyom a fejem búbjára. Elpirulok. – Megkóstoljuk?

Mosolyogva bólintok és szeletelni kezdem. Harry a hűtőből tejszínhabot vesz elő és rá nyomja. Az asztalnál ülve falatozunk.

- Mmm,nagyon finom – néz rám elismerően.

Csak mosolygok. Miután befejezzük,éppen mondanék valamit,amikor fogja  a tejszínhabot és a kezemre fúj belőle. Pislogva nézek rá,majd én is megfogom a tubust és a kezére fújok egy kicsit. Ő megint úgy tesz,mint az előbb csak most az egész karomra fúj. Tátott szájjal nézek rá,aztán elvigyorodom é s minden bátorságomat összeszedve a vállára fújok a pólóján. Tettetett felháborodással néz rám,és visszaadja,ami nekem jár. Ezúttal viszont a hajamba keni a habot. Nevetve veszem el tőle és a kezembe fújok jó sokat. Értetlenül néz,a következő pillanatban viszont már nem látom olyan jól arcát,ugyanis fehér hab takarja be. Nevetve figyelem,ahogy kinyitja szemét és leken magáról egy kicsit.

- Szóval így állunk . . –keni ő is arcomba. Újra a kezembe nyomom és összekenem felsőjét. – Túlságosan szeretem ehhez ezt a pólót,ami rajtad van . . Sajnos le kell venni – mondja,a következő pillanatban pedig már nincs rajtam és melltartóban ücsörgök.

- Jaj – nevetek és felállva rohanni kezdek,ő meg utánam. A tejszínhabbal együtt. Nem jutok sokáig,elkap és a földre esünk mindketten. Harry telefújja a hasam és a melltartóm fölötti részt,amíg én sikoltozva nevetek.

- És most megeszlek . . – vigyorog és fejét a hasamba temeti. Nem bírom abba hagyni a nevetést,hihetetlenül csikis,ahogy rólam eszik. – Nagyon finom ám. Kérsz? – kérdezi és mikor ránézek,látom,hogy a szája szélén ott egy csomó hab és felém közelít vele,majd száját enyémhez tapasztja. Harry csókja és ez a finom íz,együtt valami elképesztő. Kezét hajamba túrja és simogat.

Mikor elhúzódik megint csak nevetek.

- Most végre megvolt a várva várt desszert – vigyorog elégedetten.

- Szóval,hogy is volt? – billenti oldalra a fejét.

- Mi? – nézek rá kérdőn. Mindketten pizsamában,lefürödve,tejszínhab nélkül fekszünk az ágyban. Illetve ő fekszik,én meg a hasán ülök,és felhúzott lábainak támasztom hátam. És a pizsama nála annyit jelent,hogy egy póló meg alsó gyatya.

- Az,hogy belém szerettél – vigyorog pimaszul én meg elvörösödöm.

- H-hát így.

- Hogy így?

- Így.

- Én is elmondtam velem,hogy történt! Most te jössz.

Elgondolkozom.

- Háát. Nem tudom,hol kezdjem.

- Mondjuk,mikor először megláttál – nevet.

- J-jó. Szóval én f-féltem tőled nagyon.

- Akkor miért jöttél velem?

- Mert nem féltem.

- Mi? – röhög.

- Amikor először megláttalak és elkezdtél beszélni hozzám,nagyon megijedtem. D-de aztán jobban megnéztem az arcod és olyan . . kedvesnek tűnt. És úgy gondoltam,nekem már m-mindegy. Elmegyek veled és vagy jobb lesz,vagy nem. Ennél rosszabb már úgysem lehet.

Kis szünetet tartok.

- Aztán miután megérkeztünk ide,a ház előtt sokat tétováztam. Nem tudtam,hogy fel jöjjek-e. És miután feljöttem,egyfolytában az járt a fejemben,hogy nem kellett volna. Féltem tőled. N-nem bíztam benned.

- És ez mikor változott meg?

- Lassan. Minden,amit csináltál velem,egyre közelebb vitt ahhoz,hogy n-ne féljek. És amiikor annál a szórakozóhelynél jött az a férfi . . és te m-megmentettél. Utána már nem gondoltam,hogy bántani akarsz. És lassan a bizalmamat is elérted.

Mosolyogva néz.

- És,amikor megcsókoltál. . Megijedtem. Nm tudtam m-miért. De j-jó volt. És hát . . tudod . .te . . csak annyira k-kedves és gyengéd voltál velem. Soha senki nem bánt így velem. H-hihetetlen érzés ez.

Megsimítja az arcom.

- És rögtön megláttad mennyire helyes vagyok? – vonja fel a szemöldökét és próbál menő fejet vágni,mire felnevetek.

- Igen – vigyorgok.

- Ez nagyon jól esett köszönöm!

- Nagyon szívesen.

Mosolygunk egymásra,aztán felcsillan a szeme.

- Leveszem a pólódat – közli.

- T-tessék?

- Jól hallottad! – vigyorog és lehúzza rólam a pólót,majd lefogja kezeim. – Nem takarjuk magunkat! - mosolyog kevesen. Én már megint vörös vagyok. Aztán Harry leengedi lábait,mire kicsit hátrébb csúszok,mert úgy gondoltam biztos nyomom a hasát és inkább a lábára ülök. Viszont ekkor megdermed és aprót hümmög.

- Mi az? – kérdezem zavartan.

- Nem éppen kellemes helyen ülsz . .Vagy épp kellemesen. Attól függ,hogy nézzük – nevet.

Összeráncolt szemöldökkel nézek le és leesik a dolog.

- B-bocsánat – mondom és csúsznék is lejjebb,de megállít.

- Maradj – morogja és kicsit megemel a csípőmnél fogva.

Tátott szájjal nézek először a döbbenettől,majd az érzéstől,mikor megmozdítja csípőjét és hozzám dörgöli magát. Lehunyom a szemem,egyszerre sóhajtunk fel. Nagy tenyerét megérzem mellemen,ahogy simogatja,másik kezét összekulcsolja az enyémmel. Az én csípőm is akaratlanul mozgásba lendül és finomat találkozik az övéjével. Kinyitom szemeim és az övét nézem,ahogy engem bámul. Tekintete fátyolos,és van benne valami,amit nem tudok hova tenni. Mintha meg lenne bűvölve.

- Ha ez ilyen jó . . – suttogja. – El sem tudom képzelni milyen jó érzés lehet benned lenni.

Felnyögök,aztán hirtelen kizökkenek szavaitól és érzem,ahogy a vér a fejembe áramlik. Abbahagyom a mozgást,mire ő is,és mosolyogva néz rám. Én is szégyenlősen elmosolyodom. Hirtelen karomnál fogva magához ránt,mire előre dőlök és melleim pont arcához ütköznek.

- Jaj . . –motyogom,de ő csak nevet és megpuszil. Ott.

Zavartan bújok mellkasához és felsóhajtok. A pólón keresztül simogatom hasát,mire elégedetten morog. Aztán eszembe jut valami.

- Ha rajtam nincs póló,rajtad miért van?

Hallom szavain a vigyorát.

- Leveszed? – kérdezi. Megint fölülök és lassan lehúzom róla az anyagot. Izmos felsőteste elém tárul és elpirulok. A pillangó ott díszeleg a bőrén. Odanyúlok és végigsimítom rajta kezem. Akaratlanul is mosolygok.

- Tetszik? – kérdezi halkan.

- Nagyon – suttogom.

Hogy ne tetszene? Ő az én pillangóm.