35.fejezet

Úúúú bocsánat a kimaradásért,de beteg voltam és nagyon rosszul éreztem magam. De már jobban vagyok,úgyhogy ma megírtam a kimaradt részt,ami az eddigi leghosszabb lett.:) A komikra még nem válaszoltam,bocsánat,de köszönöm. És azt szeretném,hogy esetleg lehetne,hogy kapok több embertől is kommentet? Mert nagyon biztat és nagyon sokat jelentene ...
Ez egy #höhö rész lett...Remélem tetszik ;))
xx
Ui. És nemrég vettem észre,hogy az oldalamnak van két követője,ami fogalmam sincs,hogyan lehetséges,mert én nem emlékeztem,hogy csináltam ilyen követés gombot,lehet,hogy elnyomtam valamit,vagy nem tudom,nem értek az ilyenekhez. . Mindenesetre nagyon megörültem neki,köszönöm! :))

~ Alice

Mosolyogva nézem,ahogy a menyasszony puszit küld a kezeivel felénk. Gyönyörűen festett. Nagy barna szemei ragyogtak,úgy,ahogy talán még sosem,szőke haja pedig hullámokban omlott csodaszép esküvői ruhájára. Mosolyogva intek neki,majd mikor hallom az ajtó csapódást a vezetőülés felé fordulok.

- Akkor most mi is megyünk – kérdezem érdeklődve.

- Ha szeretnél.

Bólintok. Odahajol hozzám,puszit nyom az arcomra és beindítja a motort. Ahogy kigurulunk a parkolóból,még látom,ahogy Niall valami fura táncot jár,majd vigyorogva felénk int és mutogat valamit. Nem teljesen értem mit akar,de azért csak nevetek.

- Niall olyan boldog most – mondom halkan mosolyogva.

- Ja. Imádja a bátyját,örül,hogy összejött ez neki.

Persze,hogy örül. Nála már csak a két szerelmespár örül jobban,akiket nemrég adtak össze. Hátrapillantok,és látom a hátsó ajtón keresztül,ahogy még néhányan a templom előtt ácsorognak,de vannak,akik a mi példánkat követve kocsiba pattannak és indulnak a megadott helyre.

Körülbelül tíz perc múlva meg is érkezünk egy étterem féleséghez. A nap lemenőben van,fényes sugaraitól hunyorgok,miközben Harryvel kézen fogva bemegyünk. Az előtéren keresztül jutunk be a terembe,ahol több kerek asztal van elhelyezve,a szoba szélén pedig egy hosszú asztalon tömérdek sütemény sorakozik.

- Hű. Sosem láttam még ennyi kaját egy asztalon.

Harry csak nevet és magához húzva puszit nyom a halántékomra. Imádom,amikor ezt csinálja. Mindig előjönnek a pillangóim,és elvörösödöm. De szeretem. Kimondhatatlanul.

A következő egy órában megérkezik mindenki. Addig Harry bemutat néhány embernek,váltunk velük pár szót,bár eléggé dadogok,amitől persze megint piros leszek. De kedves embereknek tűnnek. Harryvel,Louissal,és Eleanorral ülünk le egy asztalhoz,mikor felszolgálják a vacsorát. Mellettünk ülnek a „csapat” többi tagjai. Kivéve Niall-t,ő a bátyjával ül. Perrie mosolyogva integet nekem,mire én is úgy teszek. Nekilátunk a vacsorának,majd következnek a beszédek. Niall beszédén hangosan nevetek,majd tapsolok neki. Az újdonsült pár felvágja a hatalmas,rózsás tortáját,amiből én is eszek. Nagyon finom. Niall baktat felénk,kezében egy kis babával. Mármint egy élő babával. Egy-két éves körül lehetett,a kis Theo,akinek szülei nemrég mondták ki a boldogító igent. Niall meg a keresztapja. Leül az üres székre,kezében a kisgyerekkel és vigyorogva néz ránk.

- Ízlett a torta?

- Nagyon – vigyorgok rá vissza.

Theo gügyögni kezd valamit és visítva kapálózik.

- Ne legyél rossz manó! – nevet Niall és puszit ad neki. Mosolyogva nézem őket.

- Megfoghatom? – kérdezem hirtelen.

- Persze – adja át a „csomagot”. A szemem sarkából látom,hogy Harry érdeklődve néz,még akkor is,mikor Niallel beszédbe elegyedik. Szembe ültetem a térdemen a kis csöppséget és szemügyre veszem. Selymes barna haja kuszán ágaskodik össze-vissza. Kezembe veszem aprócska tenyerét és ujjacskáit. Annyira picik! Mikor megérintem pisze nóziját,összeráncolva megrázza a fejét,majd nagy szemei csillogóan néznek rám. Olyan aranyos. Kis angyalka. Majdnem egy órán át eljátszom vele. Körbemegyünk a teremben,kiviszem egy kicsit a levegőre. Harry csak mosolyogva figyel. Aztán sírni kezd én pedig próbálom megnyugtatni.

- Sss,minden rendben – mondom és találkozik a tekintetem Harryével. Szeméből nem igazán tudok mit kivenni,de nagyon csillognak és fürkészőek. Látom,ahogy végigmér tetőtől talpig a babával. Szemei égetnek,úgyhogy inkább elkapom a fejem és tovább nyugtatgatom a kis Theo-t. És sikerül. Olyannyira,hogy ebben a nagy zajban elalszik a karomban.

- Na,visszaviszem az anyukájához. Aztán megy haza – nyúl érte Niall.

- Óvatosan,elaludt! – suttogom.

- Tényleg? – néz meglepetten. – Nem egy alvós baba – nevet.

Még utoljára magamhoz szorítom és érzem,ahogy a kis szíve ritmusosan dobog. Elmosolyodva adom át Niallnek,aki visszaviszi az anyukájához.

- Úgy látom,nagyon értesz a gyerekekhez. – Hallom meg rekedte hangját a fülemnél.

Elvörösödöm és lesütöm a szemeim. Aztán hirtelen nagyon hangosan megszólal a zene,mire megriadok. A lámpákat lekapcsolják,helyette már mindenféle színes fény világít és hirtelen meglátom a disco gömböt a plafonon.

- Alice! – jön oda Danielle. – Gyere táncolni a lányokkal! – azzal megfogja a kezemet és húzni kezd a többiek felé. Ijedten nézek vissza Harryre,aki csak nevet és visszaülve belekortyol az italába.

- Gyere Al,nyomjuk! – ölel át Eleanor és hülyén ugrálni kezd,ahogy a Dani és Perrie is teszi.

A számat rágva nézem őket. Mivel egy tekintet lyukat éget a hátamba,megfordulok és látom,ahogy Harry az asztalnál ül. Mosolyogva bólint nekem. Hát oké. Visszafordulok és nagy levegőt veszek. Aztán megemelem a lábam és elveszek a zene ütemében. A lányokkal sokszor összenevetek és azt hiszem teljesen sikerül felszabadulnom. Aztán hirtelen egy erős mellkast érzek magam mögött,karokat a derekamon,mire megugrok és hátrakapom fejem.

- Elbűvölő vagy,ahogy a csípődet mozgatod – morogja a rekedtes hang fülembe.

Elpirulok és pislogva nézek rá. Száját a nyakamhoz vezeti és puszikat hagy rajta,mire felsóhajtok.

- Táncolj velem – súgja.

A szemem sarkából látom,ahogy a lányok nevetgélve kicsit  arrébb mennek. A csípőjét lassan mozgatni kezdi,annak ellenére,hogy éppen egy gyors szám megy. Karjaival szorosan magához húz. Zavartan kezdek mozogni,érzem a tarkómon leheletét.

- Annyira jól áll ez a ruha – kezét fölsimítja oldalamon,majd vissza a csípőmre. Zihálva hunyom le szemeim. – De azért annyira nem,hogy ne tépném szét rólad. . – mondja és ezzel egy időben ágyékát fenekemhez nyomja,mire zihálva kapok levegő után. A lábaim remegnek,nagyot nyelek.

- H-Harry . .

- Igen édes?

- Sz-szomjas vagyok – mondom. Olyan meleg van itt,alig kapok levegőt.

- Én is. Hirtelen olyan forró lett minden,nem? – néz rám a vállam felett ártatlanul.

Zavartan bólintok,majd tekintetemmel követem,ahogy italokért megy. Az est további részében Harryvel csatlakozunk a többiekhez és kevésbé forró táncot lejtünk egymással,aminek örülök. Bár ettől függetlenül nem mondom,hogy az nem tetszett . .

- Mit csinálnak? – nevetek hangosan,mikor meglátom,hogy egy csomó ember egy körbe áll a kör közepén pedig Niall,a bátyja és egy fekete hajú,számomra ismeretlen ugrabugrál.

- Nézzük meg! –  Harry kezemet fogja húz oda.

A szám elé kapva a kezem nevetek. Niall nagyon belejött a dologba,éppen félmeztelenül ír szteppel,aztán elkezdi kigombolni a gatyáját és alsóban folytatja.

– Hozok valami italt! – szól Harry és eltűnik a tömegbe. Bólintok és tovább nézem a műsort.

A fekete hajú férfi követve példáját,leveszi először az ingjét,majd az övéért nyúl. Ekkor Niall valami hülye,cowboy táncot kezd el,a férfi meg övét meglóbálva a feje fölött nevet. Én is nevetek,de rögtön ezután torkomba akad a nevetés és ijedten kezdek hátrálni. A mellkasom nehéz lesz és szaporán veszem a levegőt. Ijedten nézek körbe és gyors léptekkel indulok meg a kijárat felé. Kinyitom az ajtót,zuhog az eső a sötétben,úgyhogy rögtön vissza is csukom. Szájamat rágom,aztán meglátok egy ajtót és befutok rajta. Lihegve nézek körbe,senki sincs itt,valami raktárféle lehet. Becsapom magam mögött az ajtót és a sarokba kuporodom. Remegek. Megpróbálok nagyokat lélegezni,hátha segít. Legszívesebben . .

Ajtó nyitódást hallok,mire felkapom a fejem.

- Hahóóóóó – hallok meg egy ismerős hangot. – Van itt valaki? – nevet hülyén.

Inkább csöndben maradok és visszatartom a levegőt.

- A kérdés az,hogy van-e itt valaki?  - hallom újra Louis hangját,amiből ítélve szinte biztosra veszem,hogy már nem szomjas. Egyáltalán mit csinál itt? – Valaki? – kérdezi utoljára,és csukná vissza az ajtót,amikor hirtelen megszólalok.

- I-itt vagyok.

Csak az árnyékát látom,ahogy egy pillanatra megdermed,majd közelít.

- Alice,te vagy az? – kérdezi,aztán megbotlik valamiben és pont előttem esik orra. Ijedten nézem,hogy nem esett-e semmi baja.

- I-igen.

- Miért vagy itt? Baj van? – guggol le velem szemben.

- Nem cs-csak . . – csuklik meg a hangom.

- Értem.  Hívjam Harryt?

Nem akarom,hogy megint így lásson,viszont szükségem van rá. Az ölelésére.  Úgyhogy bólintok. Louis már épp állna fel,de aztán meggondolja magát és az arcomhoz nyúl kezével. Végigsimít rajta,én meg meglepetten nézek rá.

- Minden rendben lesz – mondja és feláll. Csakhogy ezek szerint túl gyorsan,ugyanis megszédül és meg kell kapaszkodnia a mellette lévő szekrénybe.

- J-jól vagy? – kérdezem ijedten.

- Igen persze – nevet. – Csak már nem vagyok szomjas.

Halványan elmosolyodom,aztán eszembe jut valami.

- Egyébként mit kerestél itt?

Megáll és felkuncog.

- Eleanorral bújócskázunk – mondja,majd kimegy. Döbbenten nézek utána. Inkább nem akarom megtudni,mit akar ez pontosan jelenteni.

Pár perc múlva egy hatalmas alak jelenik meg.

- Alice! – szól Harry és sietve elém térdel. – Mi történt?

A baj szóról eszembe jut,hogy miért is jöttem be ide,és idegesen babrálok az ujjaimmal.

- Én cs-csak megijedtem.

- Mitől?

Nagy levegőt veszek és megrázom a fejem.

- H-hülyeség  -a kezemet arcom elé viszem,Harry viszont eltolja onnan és a tekintetemet keresi.

- Nem hülyeség. Mi baj?

Nagyot nyelek.

- Cs-csak . . Tudod,ott nevettem,nagyon jól éreztem m-agam. Aztán az egyik férfi levette a nadrágszíját és m-meglóbálta a feje fölött. És é- én . . előjöttek az emlékek – suttogom és fölpillantok Harryre.

- Istenem – hunyja le a szemét,mikor újra kinyitja együtt érzőn néz.

- Nevetett. És régen ő is nevetett rajtam – törnek elő belőlem a szavak,és zokogásban török ki. – Nevetett. Élvezte,hogy ezt teheti velem – mondom keserűen. Hirtelen düh fog el és ordítani tudnék. – Kibaszottul élvezte! – mondom hangosabban. – Valahogy mindenki annyira élvezte,hogy bánthat!  Annyira élvezték,hogy fáj nekem! – remegek. – Miért,Harry? Miért?

Találkozik a tekintetünk. A szememben könnyek gyűlnek és döbbenten látom,hogy az övében is.

Hirtelen elszégyellem magam.

- B-bocsánat.  Nem akartam megint nyafogni és t-tönkretenni mindent,de sikerült – mondom elhaló hangon.

- Nem tettél tönkre semmit.

Harry felém nyúl és magával húz a földre. Szorosan átölel,érzem a szívdobogását,ami megnyugtat. Így fekszünk egy ideig,a karomat simogatja,végül megcsókol. Egy ártatlan kis csóknak szánta,viszont nekem most többre van szükségem. Megnyalom az ajkát,mire meglepetten néz,de úgy látom tetszik neki. Kinyitja száját,nyelve köröz az enyémmel. Hirtelen felindulásból,egy pillanatra elhúzódva a csípőjére ülök,és úgy csókolom tovább. Fogalmam sincs honnan van mindehhez bátorságom,de úgy látszik van. Kezei elkalandoznak testemen,és mikor fenekemre ér belenyögök a szájába. Csípőm lassan megmozdítom és neki dörgölőzöm. Zihálva húzódik el.

- Te jó ég Alice,minden rendben?

Lesütöm a fejem és szégyenlősen a nyakába temetem arcom. Kezeivel szorosan átölel.

- Haza akarsz menni?

- I-igen.

- Oké.

- S-sanálom. De, ha szeretnéd maradhatunk is, cs-csak  é-én . . Én . . – dadogok,próbálom vele megértetni mit is szeretnék.

- Igen?

- Sz-szeretném,hogy . . – nem fejezem be a mondatot,helyette inkább neki nyomom csípőm. Hallom ahogy a lélegzete megakad,de nem is. Lefogadom,hogy a fejem is ég. Hihetetlenül hosszú időnek tűnő pillanatokig nem szólal meg,majd a fülembe suttog.

- Ezt szeretnéd?

Bólintok. Megemeli fejem és maga felé fordítja,hogy a szemembe tudjon nézni.

- Nem kényszerből . . – ráncolja szemöldökét,miközben felteszi a kérdésnek szánt,de kijelentésnek hallatszó mondatot.

Hevesen rázom a fejem.

- Ittál valamit? – vonja föl a szemöldökét,mire elkerekedett szemekkel nézek rá,majd vörösödöm.

- Nem Harry!

Pár pillanatig fürkészve néz,majd elmosolyodik.

- Akkor irány az autó!

Fölsegít,és maga után húz. Elköszönünk pár embertől,és megköszönjük a meghívást. Mikor Louis megöleli Harryt,a vállai fölött mosolyogva rám kacsint. Szégyenlősen visszamosolygok,aztán Harryvel kilépünk az ajtón a zuhogó eső esőbe. Átfutunk a parkolón a kocsihoz.  Csak az ottani lámpák világítanak. A szél erősen fúj,belekap a hajamba és az arcomba fújja. Miután elindulunk,csak akkor esik le úgy igazán,hogy mire is kértem Harryt. Feszülten ülök az ülésben,egyre idegesebb leszek.

- Hé – teszi hatalmas tenyerét a combomra. – Ne feszülj be.

Próbálok úgy tenni,de nehezen megy. A félelem és zavart izgatottság mellett,ott van bennem a kíváncsiság is. Erre az érzésre próbálok koncentrálni,a félelem helyett. Persze nem Harrytől félek. Tudom,hogy mellette biztonságban vagyok,egyszerűen a szituációtól tartok.

Fél óra múlva már Harry házához is érünk. Fölmegyünk lifttel,majd mikor becsapja maga mögött az ajtót rám néz. Közelebb jön és leveszi rólam a kabátom. A hajam nedves,ahogy az övé is az esőtől,így pár fürtje arcára tapad.

- Menj a szobába,mindjárt jövök – súgja fülembe és eltűnik a fürdőben. Remegő gyomorral teszem,amit mond. Pillanatokon belül ő is megérkezik és letesz valamit az éjjeliszekrényre. Egy nagy gyertya van még a kezében,amit meggyújt és azt is a szekrényre helyezi. A lámpát lekapcsolja,és a gyertya fénye világítja csak meg a szobát. Lassan elém lép,és megfogja két kezemet.

- Sötétben jobban el tudod engedni magad,de azért látni szeretnélek – kuncog,én meg szégyenlősen elmosolyodom. Tetszett ez a megoldás. A gyertya épp csak akkora fényt ad,hogy lássam Harryt. Lassan hajol hozzám és édesen megcsókol. Puha ajka,majd nyelve simogatja enyémet. Erőre lép néhány lépést,én hátra,amíg bele nem ütközök az ágyba. Óvatosan lefektet rá,kicsit feljebb tol. Akkor jövök rá,hogy a cipőm még rajtam van,amikor fölemeli egyik,majd másik lábam és leveszi azokat. Elmosolyodva hajol fölém és csókol,miközben kezével simogat,ami lassan a hátam mögé talál és elkezdi lehúzni a cipzárt. A ruha lekerül,félredobja,alsóneműben fekszem alatta. Bátortalanul nyúlok a pólójáért,mire elvigyorodik. Lehúzom róla,ő meg ledobja. Kezemmel remegve nyúlok felé,végigsimítom nyakától a csípőjéig,majd vörös fejjel nyúlok a nadrág gomb után. Ő ezt megint csak nagy vigyorral reagálja le,és segít kigombolni,majd lehúzni magáról az anyagot. A földre dobja,oda sem néz. Én viszont,alig birok rá nézni,miután meglátom a domborulatot az alsójában.

- Látod,ennyire ki vagyok tőled,már most . . Mi lesz még itt . . – nevet halkan. Lehunyom a szemem,nem bírok rá nézni. Megint megérzem puha ajkait először számon,majd nyakamon. Közben a melltartóm kicsatolja,de még rajtam hagyja. Megpuszilja két lecsukott szememet.

- Nézz rám életem.

A megszólításra még jobban megindulnak a pillangóim,pedig már egy ideje hevesen verdesnek. Ragyogó szemekkel találom szemben magam,ami  engem néz még akkor is,mikor félredobja melltartómat,és mikor lassan lehúzza bugyimat. Aztán végigmér és megnyalja ajkát.

- El sem tudod képzelni,mennyire izgató látvány vagy.

Zavartan nyöszörgök a kijelentésére,de nincs sok időm,mert puszilgatni kezd. Mindenhol. Az arcomon kezdi,lejjebb haladva a nyakamon,mellkasomon,hasamon,karjaimon. A bal kezemnél lévő sebeknél kicsit tovább elidőzik,majd egyik,aztán másik kézfejemnél lévő ujjaimat egyenként megcsókolja. Feltérdel és fölemeli egyik lábam,mire csodálkozva nézek. Végigpuszilja lábujjaim,talpam,vádlim,és egyre följebb halad. Kapkodva véve a levegőt próbálok nyugodtabb lenni,kevés sikerrel.

- A tested minden egyes kis szegletére kíváncsi vagyok – mormolja combomba. Ott puszil,mire felsóhajtok.  – Olyan puha vagy – motyogja. Már majdnem a lábaim közé ér,de ekkor abbahagyja. Fájdalmasan ráncolom össze szemöldököm,szerettem volna,ha továbbmegy,de nem volt időm ezzel foglalkozni,mert újra följön hozzám és melleimet két kezébe véve csodát művel a testemmel. Kezeihez szája is csatlakozik. Mikor megérzem meleg nyelvét felnyögök.

- Ugye tudod,hogy bármikor szólhatsz,és én abbahagyom? – suttogja a fülembe.

- I-igen – motyogom.

Nyelvével nyakamat és a fülem mögötti részt súrolja,míg kezei mellkasomnál tevékenykednek. Aztán keze lecsúszik testemen,és végigsimít lábaim között,mire megfeszülök. Ott simogat édesen,gyöngéden. Pár pillanatot kapok,amíg lekúszik rajtam,de aztán csókját,majd nyelvét érzem ott,ahol előbb keze járt,amitől apró felsikkantok. A testem kontrollálhatatlanul rángatózni kezd,kezeimmel a paplant markolom. Újra megérkezik hozzám és megcsókol.

- H-Harry . . – nyöszörgöm.

Hiányérzetem támadt,amint épp „csak” csókolózunk,de nem kell sokáig várnom,hatalmas tenyerét megint megérzem lent,majd egyik ujját magamban.  Nyöszörgök,ahogy ki-be húzogatja azt.

- Szólj,ha fáj – mondja,és nem értem mire gondol,csak miután második ujját is megérzem. Szemeim kidüllednek és levegő után kapkodok. Kicsit kellemetlen érzés,de nem fáj. Ütemesen tologatja ujjait,aztán kihúzza,és számhoz tér ajkaival.

- Biztos? – húzódik el kicsit,és zihálva néz szemeimbe.

Határozottan bólintok,bár cseppet sem érzem magam határozottnak.

- Akkor . . suttogja,és az alsó gatya széléhez nyúl,de gyorsan odakapom remegő kezem,így együtt húzzuk le róla. Nem nézek oda,viszont miután lekerül róla,maga felé fordítja a fejem,és akarva akaratlanul lepillantok. Nagyot nyelek. Te jó ég,hogy fog ez belém  férn. .? A fejembe a mondatot sem merem befejezi,annyira szégyenérzetem támad tőle. Harry biztos láthatta rajtam a rémületet mert megnyugtatóan simít végig arcomon hüvelykujjával.

- Minden rendben lesz – suttogja számba,majd lepillant magára. – Hozzám se kellett érned,már így állok – rázza meg a fejét hitetlenül.

- Harry . . –csóválom a fejem zavartan,mire kezével kisimít egy tincset arcomból és a fülem mögé tolja. Az éjjeliszekrényhez nyúl,ahol a gyertya fényesen ragyog,és levesz róla valami csomagot. Föltépi,föltérdel,és pontosan tudom mit csinál,de azt már nem is merem kimondani,még fejben sem. Aztán újra fölém magasodik és homlokon csókol.

- Rögtön szólsz,ha nem fáj vagy nem akarod tovább megértetted? Nem félsz szólni,rendben? – cirógatja hüvelykujjával bőrömet.

Hihetetlen,hogy ennyire figyelmes velem. Bólintok.

 Két lábam közé helyezkedik,két kezét összekulcsolja a fejem mellett az enyémekkel. Szemeimbe néz. Mindketten gyorsan vesszük a levegőt,mikor aprót billent csípőjén,és hozzám ér. Felszisszenek az érzéstől. Aztán megérzem őt egy kicsit magamban. Szempilláim rebegtetem az eddig ismeretlen érzésre. Tovább lendíti csípőjét és a szemkontaktust végig tartva,nagyon lassan teljesen elveszik bennem. A szám kitágul az érzéstől és kapkodva veszem a levegőt. Harry szája is elnyílik és hangosan zihál. Nyöszörgök. Kellemetlen. Fáj.

- H-Harry – suttogom.

- Ne,ne – mondja ijedten – kérlek,ne sírj.

Sírni? Észre se veszem,ahogy könnyem kibuggyan és végigfolyik arcomon.

- Abbahagyjuk? – néz rémülten.

Hevesen megrázom a fejem.

- J-jobb lesz?

- Igen – bólint.

- Ok-ké. Akkor cs-csak várj egy k-kicsit k-kérlek.

Megértően néz,én pedig megpróbálom feldolgozni ezt az érzést. Olyan,mintha belülről akarnának szétszakítani.

- Nem akarok fájdalmat okozni – motyogja bűnbánóan.

- J-jobb lesz – mosolyodom el halványan. És tényleg. Harry sokat segít benne. Míg próbálom megszokni őt,addig puszilgatja felsőtestem,csókolgat,harapdál,nyalogat. A fülembe dúdol. A dalomat dúdolja.

- Harry. Már j-jól vagyok.

Fölemeli fejét mellkasomról és megkönnyebbülten néz.

- Ennek nagyon örülök. Akkor most hadd vigyelek el a gyönyör kapujáig . .  – morogja fülembe,és megmozdul bennem. Kihúzódik kicsit,mire felnyögök,majd vissza nyomul. Ezt fojtatja ütemesen,egyre jobban kihúzódik,majd egyre nagyobbat tol. Vonaglok alatta,amint a gyönyörű érzés elárasztja egész testemet,és minden egyes centiméteremet felemészti. Lassan csinálja,mozdulatai lusták,elnyújtottak.

Fejével karomhoz húzódik és megint sebhelyeim csókolja,onnan néz föl rám.

- Ne merd még egyszer bántani magad. Kérlek,ne tedd többé – hangja könyörgő,amitől megveszve nyögök fel és könnyek szöknek a szemembe. Megcsókol,ujjai felsebzett bőrömet cirógatják,miközben folyamatosan mozgatja csípőjét. – Nem ezt érdemled. Sokkal jobbat. És meg fogom adni neked. Meg,Alice.

Nem tudom,hogy ébren vagyok-e vagy csak álmodom. Álmodom,hogy a gyönyört nyújtó mozdulatai közben ilyeneket mondd nekem? Vagy ezt az egészet álmodom? Esetleg csak beképzeltem? Beképzeltem,hogy van egy ilyen férfi,akit Harrynek hívnak és így bánik velem? Nem lehet. Olyan álombeli,mégis olyan valóságos,ahogy a nyakamhoz hajol és megpuszilja a nyakláncomon lévő madaramat.

- Szállni fogsz – motyogja nyakamba,miközben ott csókol. Oldalra fordítom a fejem és látom,ahogy a gyertya lángja melegen lobog. Elhomályosul előttem a láng,mikor Harry még jobban lassít,gyorsít,majd megint lassú tempóra vált. Közben a fülembe suttog édes dolgokat. Elmondja,hogy szerinte mennyire gyönyörű vagyok. Hogy mennyire szereti a mosolyom,a nevetésem. Hogy imádja a félénkségem,és a szám ízét az ő ajkain. Elsuttogja,hogy szeret.

- Nem akarom,hogy fájjon többé neked – mondja végül a szemeimbe nézve. – Soha többé nem fog fájni. Megígérem – szorítja meg a kezeim,amik újra összekulcsolva fekszenek a fejem mellett.

A könnyek jönnek a szememből,nem tehetek róla. Örömkönnyek ezek,miket eddig csak Harry hozott ki belőlem.

Érzem,ahogy épül bennem valami,látom,hogy benne is. Lehunyom a szemem és élvezem az érzést,ahogy testünk egyesül. Annyira kínzó,annyira intenzív.

- Hadd lássam azokat a gyönyörű szép szemeket! – nyögi férfiasan. Bele nézek szemébe,látom benne a csillogást. A szeretetet. Tiszteletet.  Csodálatot? – Szeretlek – nyomja száját egy pillanatra enyémre.

- Szeretlek – suttogom. Az ütem lelassul,az érzés egyre intenzívebb lesz,a nyögéseink hangosabbak. Aztán meglátom Harry arcán azt az érzést. Szája szétnyílik és hátraveti fejét. Csodálattal nézem őt,majd érzékelem,hogy én is hasonlóan feszülök meg,miközben Harry nevét sikítva merülök el az érzésben,amit Ő ad nekem. Csakis Ő.