2014. június 8., vasárnap

38.fejezet

Sziasztok.. Bocsánatot szeretnék kérni a több,mint egy hónap kimaradásért,sajnálom. Elég sűrű volt ez az utolsó hónap nekem. Ez a rész sem lett valami jó,de remélem ezután minden visszaáll a régi kerékvágásba,és rendszeresen hozom a részeket. És persze reménykedem abban is,hogy még tetszik . . :)
Örömteli hír viszont,hogy átléptük a 22 ezer oldalmegjelenítést! Köszönöm. :)))
Ui. Emlékeztek Alice vezetéknevére,ugye? ;)








~ Alice


- Kérsz vattacukrot? – néz rám Harry,mire vigyorogva bólintok.
- Én is,én iiiis! – hallom Louis ordítását a hátam mögül. Mosolyogva rázom a fejem,Eleanor pedig lemondóan néz.
- És én ezzel az emberrel élek együtt– sóhajt,mintha elege lenne,de a szája szélén mosoly bujkál,és a szeme is vidáman csillog.
- Nyugalom van,mindenki kap vattacukrot – nyugtatja Harry. Amíg ő megveszi a vattacukrot,körülnézek. A Hyde Park gyönyörűszép zöldje tárul a szemem elé. A nap az itteni időhöz képest melegen süt át a fák lombjain. Gyerekek rohangálnak fel és le , öreg nénik és bácsik sétálgatnak lassan,sportcipőbe bújt emberek futkosnak. fülhallgatóval a fülükben. Vagy éppen szerelmespárok kézen fogva nézik mindezt. Mint én és Harry. Hirtelen egy rózsaszín valami takar el a szemem elől mindent.
- Itt is van – mosolyog a göndör hajú, és letépve egy darabot a szájába nyom az édességből. Én is így teszek,majd Louis és El csatlakozik hozzánk és továbbmegyünk.
Még sosem jártam itt,pedig nem laktam innen messze. De az iskolán és néha a boltokon kívül sehova sem mehettem.  Most viszont itt vagyok,nem is akárkivel.
Sétálva megyünk tovább,mikor Louis felkiált.
- Ugráló! Menjünk!
Odakapom a fejem,amerre mutat és meglátom miről beszél. Egy hatalmas nagy trambulin áll a füves területen,különböző részekre osztva,amit ki lehet venni. Lehet,hogy gyerekes dolog de elfog az izgalom.
- Ugrálunk? – pillantok Harryre félénken,mire ő nevetve bólogat.
- Ugráljunk. Vattacukor,trambulin . . Gyereknap van,vagy mi?
Nevetve húzom magam után,Louisék is követnek. Mindannyiunkat befizeti Harry 15 percre. Az elején esek-kelek,de aztán belejövök és jó magasakra ugrok. Fölrepülök az égbe,majd lábaimat behajlítva érkezem le. Élvezem,ahogy a meleg szél kellemesen belekap hajamba,és a napsugár simogatja arcomat. Ahogy így fel –le ugrálok,egyetlen dolog jut az eszembe: Boldog vagyok. Hihetetlenül boldog. Itt vagyok egy fiúval,aki szeret,és a barátaimmal. Igen,elmondhatom,hogy vannak barátaim.
Nevetek Harryn,aki különböző pozíciókban és arckifejezésekkel szórakoztat közben.
- Ááááá! – ordítok,mikor túl magasra ugrok,a landolásnál elvesztem egyensúlyomat és Harrynek esek teljes erőből,aki karjait kitárva kap el,mire mindketten elesünk. Fölöttem helyezkedik el,nagy termetével teljesen betakar. Tincsei homlokába lógnak,fogai fehéren villognak széles vigyorától. Szeme csillog,és megnyalja alsó ajkát,mire gyorsabban kezd verni a szívem. Tekintete elsötétül,én meg beharapom számat.
- M-mi az? – kérdezem.
- Csak elgondolkoztam . . azon . . – csókot lehet először az egyik,majd a másik arcomra,végül a homlokomra. – Hogy lehet,veszek egy trambulint.
Értetlenül nézek rá.
- Hogy ugrálhassunk ?
- Nem pont erre gondoltam – mosolyodik el féloldalasan és egyik tincsemet a fülem mögé igazgatja,majd közelebb hajolva suttog bele – Egy trambulinban az ugráláson kívül,még rengeteg dolgot lehet csinálni ám . . Csak egy kis fantázia kell hozzá. . – leheletétől megborzongok és lehunyom szemeim. – Például nagyon kíváncsi lennék. . – csípőjét váratlanul nekem nyomja. - Milyen lehet benne sze . .
- Harry! – pattannak ki szemeim és tátott szájjal nézek rá,de ő csak csibészesen vigyorog.
Hátravetett fejjel nevet,nekem pedig eláll a lélegzetem,ahogy nézem őt. Lehet,hogy hülyeség fiúra ezt mondani,de úgy gondolom gyönyörű. Ahogy gödröcskéi megjelennek szája sarkában,a nevetőráncai összefutnak szeménél,és ó az a nevetés. A világ legszebb hangja.
- Na mi az? – néz derűsen,félrebillentett fejjel. Úgy látszik kicsit elbambultam,miközben megfigyeltem őt. Megrázom a fejem és fölpillantok rá.
- Csak azt n-néztem,milyen csodás vagy . .
Fölvonja szemöldökét,majd elvigyorodik.
- Az lennék? – pislog nagyokat,mire felnevetek. Újra fülemhez hajol és apró puszikat hagy rajta. – Ó,édes te és én,mi ketten együtt vagyunk olyan csodásak . . – morogja,és száját enyémre tapasztja. A szívem kétszer,ha nem háromszor olyan gyorsabban ver,mint eddig. Ujjaimat hajába vezetem,az ő kezei a csípőmnél simogatnak.
Kezdek teljesen elveszni érintésében,mikor megérzek valamit,ami először lenyom,majd földob a hálón. Értetlenül nézünk föl. Louis vigyorogva ugrál közvetlenül mellettünk és az ujjával mutogat rosszallóan.
- Ez itt nem pornófilm forgatás gyermekeim. Kiskorúak is jelen vannak! – mutat felháborodva a tőlünk pár méterre játszó gyerekektől.
- Loui,te barom! – csóválja a fejét Harry és föltérdel.
Az említett barom széttárt karokkal áll,majd arrébb ugrál nevető barátnőjéhez. Harry felsóhajt,én meg zavartan nézem őt. Újra fölém hajol.
- Na látod,ha most otthon lennénk a saját trambulinunkban . . –néz jelentőségteljesen,aztán mindketten elnevetjük magunkat. – Kell nekünk egy ilyen! – mondja határozottan és megcsókol.
- Ez nem legális itt! – hallunk egy ordítást valahonnan Louistól,mire röhögve tápászkodunk fel.
A kezét nyújtja nekem,én pedig elfogadva térek vissza az ugráló valóságba.
Miután letelik az időnk,tovább sétálunk a parkban. Harry a kezemet fogja,közben pedig hüvelykujjával a kézfejem cirógatja. Lepillantok összefonódott ujjainkra,Harry is így tesz,majd mosolyogva nézünk össze.
- De szép virágok! – mondom,majd lehajolok és megérintem lila szirmaikat. Éppen fölegyenesednék,mikor megszédülök,és ha Harry nem kap el, bizonyára elesnék.
- Jól vagy? – néz aggódó szemekkel.
A fejemhez kapok kezemmel és összeráncolt szemöldökkel válaszolok.
- Igen,csak megszédültem.
Fürkésző pillantással méreget.
- Oké. De mostantól,erősebben foglak.
- Minden oké? – kérdezi Lou,aki épp akkor ért minket utol Eleanorral.
- Igen –mondom. Bár a fejem fájni kezdett és kicsit hányingerem is van,de ezt nem említem. Olyan jó volt eddig ez a nap,nem szeretném elrontani.
Miután meguntuk a sétálgatást,El azt javasolja menjünk el a Madame Tussauds-ba,mert rég járt ott. Én mivel még nem is voltam,boldogan mondok igent az ötletre. Egész nap Londont járjuk. Hihetetlen,hogy mindig is itt laktam és szinte még semmit nem láttam belőle. A rosszullétem nem javul,de ezt nem mondom Harrynek. Körutunk végén egy gyorsétteremben kötünk ki. Belépünk az ajtón,de mikor megérzem azt a sok illatot,ami ott terjeng még jobban elfog a hányinger.
- Alice?
Újra szédülni kezdek és a következő lépésemnél elbicsaklik a lábam és a földre esem.
- Alice! – hajol hozzám rögtön Harry.
- Harry,én . . N-nem  vagyok jól.
- Azt látom.
Tenyerét a homlokomra teszi.
- Mit érzel?
- Hányingerem van,és nagyon szédülök – mondom halkan,mert hirtelen úgy érzem minden energiám elhagyott és beszélni sincs erőm. – Leülhetnék?
- Jaj,lehet,hogy elkaptál valami vírust – teszi vállamra a kezét Eleanor.
- Elviszlek orvoshoz – szól Harry komolyan.
Megrázom a fejem,de később rájövök,hogy nem kellett volna,mert élesen hasít belé a fájdalom.
- N-nem kell. Csak haza szeretnék menni,ha lehet.
- Nem. Orvos – mondja Harry határozottan,és mire észbe kapok már a karjába vesz. Próbálok tiltakozni,de megrázza fejét. – Louis,ti maradjatok még nyugodtan.
- Biztos?
- Persze. Nagyon jól éreztem magam veletek – mosolygok halványan rájuk,ők meg vigyorognak.
- Mi is veletek. Gyógyulj! – ad puszit az arcomra El,majd Louis is. Harry megindul a kijárat felé.
- Tudok menni,nem kell vinned.
- Azt mondtad szédülsz. Nem szeretném,ha elesnél,vagy valami. Így biztonságban vagy – ad puszit a halántékomra.
- Harry,tényleg nem kell doki,szerintem csak elfáradtam. Menjünk haza,és ha holnapig nem leszek jobban elmehetünk,de addig felesleg . . – próbálom meggyőzni,de a szavamba vág.
- Nem. Azt akarom,hogy most rögtön megvizsgáljanak. Erről nem nyitok vitát,édes – rázza a fejét.
Látom szemében,hogy eltökélt,és semmi esélyem meggyőzni,úgyhogy belenyugodva bólintok. Kocsival indulunk el,de fogalmam sincs hova megyünk,nem ismerem ezt a környéket.
- Van itt valahol orvos? – kérdezem.
- A legközelebb egy kórház van.
- K-kórház? – kérdezem döbbenten. – N-nem hiszem,hogy ennyire súlyos eset lenne. .
- Ne izgulj,nem az intenzív osztályra megyünk – mosolyodik el kicsit.
Körülbelül tíz perc múlva oda is érünk. Harry ragaszkodik hozzá,hogy az ölében cipelve vigyen be az épületbe. Roppantul kellemetlenül érzem magam,mikor megbámulnak ezért az emberek,így  inkább mellkasába temetve hunyom be a szememet. Próbálok lépteire koncentrálni,és mellkasa emelkedésére,amint fel-le mozog. Ha nem egy kórházban lennénk éppen,tetszene is,hogy így visz. Élvezem,amint erős karjai körém fonódnak,boldogan szívom be finom illatát.
Mikor legközelebb kinyitom szemeim,már egy kis várakozó szobában vagyunk,ahol nagy megkönnyebbülésemre,egy halálos beteg sem üldögél,csupán egy anyuka a kislányával,aki folyamatosan az orrát fújja,és egy idős bácsi.
Harry leül,én meg az ölébe. Fejemet vállának támasztom és felsóhajtok.
- B-bocsánat,hogy tönkretettem ezt a jó napot.
- Nem tettél tönkre semmit – mondja kedvesen és megfogja kezemet.
Nem kell sokat várni,nemsokára bejutunk mi is a rendelőbe,ahol egy rövid,szőke hajú nő kedvesen fogad minket,majd megvizsgál. Kiderül,hogy semmi komoly bajom nincs,csak elkaptam valami vírust,ami most szinte minden emberen átmegy. Fölír pár gyógyszert,és azt mondja pihenjek sokat. Mikor elhagyjuk a termet,már senki sincs az előtérben.
- Láttam a sarkon túl egy kávéautomatát. Hozok egy pohárral,nehogy elaludjak a volánnál. Addig várj itt,rendben? – mondja,majd bólintásom után el is tűnik. Körülbelül két percig bírom ki ott ülve,mert valami nyomasztó érzés kerít hatalmába,ahogy belegondolok,hogy ez egy kórház és én egyedül vagyok. Úgyhogy fölkelek és Harry után indulok. Épp befordulok a sarkon,mikor neki megyek valakinek.
- J-jaj b-ocsánat – szólok rögtön.
- Én kérek elnézést,amiért majdnem elütöttem a hölgyet – szól egy mély hang.  Fölkapom a fejem és megnézem kinek mentem neki. Egy harmincas évei végén járható,barna hajú és szemű férfi néz vissza rám orvosi köpenyben. Nem tudom miért,de nem tudom róla levenni a szemem. Bámulok rá,csak nézem és nézem,a szívem pedig egyre gyorsabban ver.
- Khm – köszörüli meg a torkát. – Valami problémája van? Esetleg segíthetek? – kérdezi és nyitott köpenye szélét húzogatja. Akkor téved a tekintetem a mellkasára,amire egy névjegykártya van feltűzve. A szívem kihagy egy ütemet,levegőt is elfelejtek venni,azt hiszem mindjárt megfulladok. A névjegykártyán nagy,nyomtatott betűkkel ez áll:
Doktor Mark Jones

6 megjegyzés:

  1. Még, hogy nem lett valami jó, pedig, de nagyon is jó! Örülök, hogy visszatértél, és, hogy kitetted az új fejezetet! :) (Mindenkinek vannak olyan időszakai amikor kicsit elfoglaltabb)
    A rész szerintem sejteti az eseményeket, új "lavina" indul el.
    Csodálatos ahogy írsz nekünk már 1 éve! Imádom, ahogyan egymásra talált Alice és Harry, a lány félénkségét, ahogyan H egyre jobban bátrabbá teszi őt! (remélem nem írok itt sok butaságot, csak még a történet hatása alatt állok)
    Még annyi, hogy ezzel a tehetséggel amivel írsz nekünk sok-sok sikert érj el ebben az életben, még ha csak hobbi szinten is írsz! Ennyit tudok most hirtelen "mondani".
    Kíváncsian várom a következő fejezetet! :) B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bekönnyeztem.:") Köszönöm,hogy leírtad a véleményedet! És nem,egyáltalán nem ìrtál butaságokat,teljesen jól értelmezted a történet "útját" ,azaz Alice-ét.
      Köszi a "jókívánságokat" az írással kapcsolatban:) Szükségem van rájuk.Köszönöm,imádlak! :)♥

      Törlés
  2. Uuuuu... Ez tök izgi :))
    Amúgy szerintem nagyon jól írsz és a rész is nagyon jó lett ! :))
    Várom a kövit.. Niki

    VálaszTörlés
  3. Imádom ♥♥♥ :* :)

    VálaszTörlés