18.fejezet

~Alice

Harry megállítja az autót és rám néz.

-Egy perc és jövök. Ne menj sehová – mondja,kiszáll az autóból és magamra hagy.

Kíváncsian lesek ki az ablakon,hogy merre megy.Befordul a sarkon,így eltűnik a szemem elől.

Sóhajtva nézek kifelé a szélvédőn. A nap már lemenőben van. Nem igazán vannak az utcában, egy-két ember sétál csak errefelé. Hova akar Harry ilyenkor menni?

Annyira rossz volt őt úgy látni. Olyan szomorúnak és elkeseredettnek. A szívem szakadt meg,mikor megláttam szemeiben az első könnycseppeket. Legszívesebben letöröltem volna arcáról,de nem mertem. Ahhoz is nagy bátorság kellet,hogy megöleljem. Hallottam hevesen dobogó szívét,amint meztelen teste nekem feszült. Furcsa érzéseket keltett bennem,de bármennyire is furcsán hangzik tetszett. Tetszett ahogy izmos karjaival körülölelt. Kellemes érzés volt puha bőréhez simulni.

- Itt is vagyok tündér! – gondolataimat egy bizonyos hang akasztja félbe. Harry a kezében egy papírzacskóval beül mellém és a kezembe nyomja azt.

- Mi ez? – nézek be a csomagba,melyből hő fut ki. Különféle muffinok egymás hegyén-hátán gőzölögnek.

- Ha esetleg megéheznénk – mosolyog rám.

- Hova megyünk?

Elneveti magát.

- Néhány perc múlva megtudod – indítja be a motort.

Egy parkolóba kanyarodunk,ő leállítja a motort és az ajtómhoz sétál,hogy kinyissa nekem. Félénken mosolyogva fogom meg segítségért nyújtó kezét. Bezárja a kocsit és megfogja a kezem,amelyikben nincs a sütikkel megrakott csomag. A mozdulatra,mintha a szívem egy pillanatban kettőt vert volna egy helyett. Megindul én pedig megyek vele.

A szemem nagyra nyílik mikor meglátok valamit.

- Hú,de szép – csúszik ki a számon. Tátott szájjal bámulom a naplementében tündöklő hatalmas London Eye-t.

- Reméltem,hogy tetszeni fog – mondja.

- I-de jöttünk?

- Igen.

- És f-fel is megyünk? – kérdezem rémülten és megtorpanok.

- Igen.

- Én n-nem igazán…Szóval én n-nem… – dadogok össze-vissza,mire furán néz rám.

- Miért?

Lehajtva fejemet motyogok. Ujjával megemeli állam ezzel kényszerítve,hogy emeljem fel a fejem.

- Nem hallom mit mondasz. Megismételnéd kérlek? – mosolyog.

- Szóval én f-félek a magasban – nyögöm ki végül.

Elgondolkodva  pásztáz néhány pillanatig.

- Nem baj – mondja és a kezemnél fogva húzni kezd. Próbálok ellenállni,kibújni szorításából,de erősen tartva húz maga után.

- D-de H-Harry! – szólok felháborodva.

- Igen kedves? – néz hátra néhány másodpercre.

- É-én nem szeretnék. Rosszul leszek! – próbálom leállítani.

- Majd elkaplak,ha elájulnál! – hátra se néz.

- H-Harry k-kérlek – suttogom,mire végre megáll velem szembe – R-rendes vagy,hogy elhoztál ide,de nem merek oda felmenni. Inkább csak nézzük lentről.

- Oké.Onnan is nézzük. Amíg odasétálunk – bök a pénztár felé,ahol a jegyeket árulják a fölszállásra.Idegesen nézek rá.Mélyen a szemembe néz,amitől én rögön elgyengülök és pislogva próbálok észhez térni. – Kérlek. A kedvemért – szinte dorombol,miközben megfogja egyik hajtincsemet és arcomon végigsimít vele. –Én is elmentem a temetőbe  - suttogja.

A számba harapok. Igen,ő is megtette amitől eddig félt. Most talán rajtam a sor. – Hmm? – néz rám nagy szemekkel.

- R-rendben – adom  meg magam. Mosolyogva felém hajol és puszit nyom arcomra.

- Nem lesz olyan rossz – suttogja fülembe,mire egész testemben megremegek.

Emelkedünk.A kabin emelkedni kezd én pedig teljesen pánikba esek. Csak mi vagyunk itt. Felszállás előtt láttam,hogy Harry mintha tárgyalt volna a pénztárossal. És nagyon remélem, hogy rosszul láttam azt,hogy sokkal többet fizetett,mint a két jegy ára.

- Gyere! –nyújtja felém a kezét. Bizonytalanul elfogadom,ő pedig a kabin széléhez húz. Újra rám tör a pánik egy nagyobb hulláma így leszorított szemmel torpanok meg.

- I-nkább ne,Harry – suttogom.

Harry elengedi a kezem és néhány másodpercig csak a légzésünket hallom. Nem értem mit csinál most,de nem merem kinyitni a szemem,hogy megnézzem. Lépéseket hallok,a következő pillanatban pedig egy testet érzek mögöttem. Közel hajol hozzám és a fülemhez hajol.

- Alice. Kicsi Alice,nem kell félned – suttogja. Egész testemben megremegek,mikor leheletét megérzem arcomon. Érzem,ahogy az erős kezek óvatosan  megfogják vállaimat és gyengéd simításokkal illetik.

- Ne félj. Minden rendben. Bízz bennem – morogja,majd előre kezd tolni. A lábaim automatikusan megindulnak,a kezemet magam elé teszem. Addig megyünk míg tenyeremmel meg nem érintem az üvegfalat. Szemeimet szorosabban szorítom össze,nem fogom kinyitni.

Harry közelebb jön hozzám,mellkasával megint a hátamnak nyomul. Erős karjai lassan körbefogják oldalam. Érintésére bőröm kellemes bizsergésbe kezd.

Jobb kezét arcomhoz emeli és végigsimít rajta,a hajamat pedig hátrafésüli. Ujjaival arcomat cirógatja,mire egy sóhaj szökik ki ajkaimon. Nem látom magam,de gondolom fejem már sokkal vörösebb a kelleténél. Két kezét végigsimítja oldalamon,majd megáll a csípőmnél.

Megfogja a pulcsi szélét ami rajtam van és bedugja alá a kezét. Megugrok kicsit,keze hideg,mégis melegség tölt el amikor ujjai játékosan köröznek libabőrös csípőmön.

- H-Harry m-mit cs-csinálsz? – suttogom elgyengülten. Miért van mindig ez mikor megérint? Egyáltalán miért érint meg?

- Tetszik,mikor ilyen piros az arcod. Szeretem a pirosat – a fejem kétségtelenül ég,a színe pedig már cseppet sem falfehér,mindinkább vörös.

- H-Harry.

- Alice – monja ő is nevemet.

- H-Harry kérlek…

- Istenem Alice. Imádom a nevemet a szádból hallani. Megőrjít – rekedt hangjában valami számomra ismeretlen bujkál,amitől kissé megijedek. Szemem még mindig szorosan csukva tartom,mikor először csak leheletét,majd száját is megérzem nyakamon. Zihálva mozdítanám a karom,hogy elhessegessem onnan,de ő lefogja azokat.

- Shh – mormolja nyakamba – ne félj. Minden rendben.

 - De H-Harry..- nem tudom befejezni,mivel egy éles morgást hallok. Megilletődve próbálok rájönni mi is volt ez. Ajkait nyakamra tapasztva puszikat hagy minden részén.

- H-Harry k-kérlek…- próbálkozom de megint elhallgattat ,mikor keze följebb csúszik a pulóver alatt a testemen.

- Mondd még egyszer – morogja. Nem tudom pontosan mire gondol,de mikor valami nedveset érzek nyakamon zihálva ejtem ki nevét a számon. Nyelvét végighúzza bőrömön én pedig fájdalmasan felnyögök. Fogalmam sincs mit csinál elem de azt hiszem ha eddig nem,most kezdek megőrülni.

- Harry h-hagyd abba – próbálom határozottan mondani, valószínűleg teljesen sikertelenül.

- Biztos ezt szeretnéd?

Kezei még mindig a csípőmnél és hasamnál simogatnak kellemesen. Azon kívül,hogy teljesen megijedek,mert érintését kellemesnek találom azon gondolkodom,hogy igazából nem szeretném.Nem szeretném ha abba hagyná.

- I-gen – suttogom erőtlenül.

A következő pillanatban hatalmas keze még feljebb csúszik,melltartómon érzem érintését. Ezzel együtt kipattan a szemem, kezem az övé után nyúl és döbbenten nézek magam elé.

Nincs időm felháborodva hozzá fordulni,mivel meglátom azt ami az üvegen túl van. Szájtátva nézek szét.

- Ez gyönyörű – mondom ahogy meglátom Londont. A nap még épp hogy nem ment le teljesen,a szürkületben még látszanak a jól ismert piros telefonfülkék.

- Igen.Az – hangja kizökkent bámészkodásomból és akkor jövök rá,hogy fent vagyunk. Ijedten nézek a mélységbe,ami alattunk tátong és azonnal visszacsukom szemeim.

- Alice,ne – hallom a hátam mögül. – Nyisd ki a szemed.

Hevesen megrázom a fejem mire egy sóhajt hallok. Kezeit megint csípőmön érzem,mire megdermedek.

- Végül is nem baj. Eljátszhatjuk megint úgy,mint az előbb. Nekem nem probléma. Én nagyon élveztem – kihallom hangjából azt a huncut mosolyt,ami most biztos száján terpeszkedik. – Hát jó… - kezei ismét fölfele indulnak de még idejében elkapom őket.

- N-ne!

- Nyisd ki a szemeid tündér.

Rendben. Ki fogom nyitni a szemeim. Megpróbálom. Nagy levegőt véve bólintok,mire kezeimet megszorítja.

- Csak szépen lassan.

Hüvelykujjával körözni kezd kézfejemen,ami teljesen megnyugtat. Lassan nyitom ki,ahogy ő is mondta. Csak Londont látom a mélységet nem.

- Nézz le!

- N-nem –rázom a fejem. Kezeit szorosan összekulcsolja enyéimmel és a fülembe suttog.

- Nézz le. Nem lesz baj. Tartalak. Nem engedlek el – és én úgy döntök hiszek neki.

Fejemet lejjebb engedve nézek le. Először rögtön visszahúzódnék,de az erős karok nem engednek.

- Foglak Alice. Foglak. Nem foglak elengedni.

Nem enged el. Szorosan tart, míg én lenézek,hogy lássam mi történik alattunk.

Egy hatalmas rózsaszínű valamit látok meg amit egy kislány tart az egyik kezében,míg a másikkal anyukája kezét fogja. Ilyen messziről nem látszanak az arcok,de még látni lehet,ahogy a kislány letép a rózsaszínből egy kicsit és beletömi a szájába. Akkor jövök rá,hogy vattacukor az.

- Ugye nem is olyan félelmetes? – hallom még mindig a hátam mögül.

- N-nem.Tényleg nem.

Néhány percig még állunk ott belefeledkezve gondolatainkba,majd úgy döntök azért ennyi bőven elég volt és visszahúzódóm az üvegtől. Harry leül a földre hátát nekitámasztja a kabin ülésének és kezébe veszi a zacskót,ami eddig a padon pihent.

- Még van egy kis időnk. Gyere- biccent fejével maga mellé. Helyet foglalok mellette . – Milyet kérsz? – keresgél a zacskóban.

- Öhm van valami csokis ? – csillan fel a szemem,ő meg nevetve nyújt oda nekem egyet.

- Az én kedvencem a banános – mondja,amint beleharap egybe.

Egy ideig csönd telepszik ránk. Kicsit feszülten nézek ki az ablakon újra. Már teljesen besötétedett, London fényei kigyúltak.

Tekintetét magamon érzem,így zavartan hajtom le a fejem és úgy majszolom a muffinomat.

Percek telnek egy így,tekintete szinte lyukat éget arcomba. Nem szól semmit,csak néz. Ezzel pedig az őrületbe kerget. Egy idő után nem bírom tovább,felkapom a fejem és értetlenül nézek rá.

- M-mit nézel egyfolytában? – szögezem neki a kérdést. Meglepetten néz rám,szája vigyorra húzódik.

- Természetesen téged, édes – gödröcskéi mélyen látszódnak arcán.

- D-de m-miért? – teljesen zavarba jövök egyenes válaszától.

Beleharap alsó ajkába,amitől én kis híján elájulok.

- Mert nem bírom rólad levenni a szemem.

Válaszától lesokkolódom és értetlenül nézek gyönyörű zöld szemeibe.

- M-miért?Van r-rajtam valami? – nyúlok rögtön arcomhoz és tapogatózva simítok rajta végig hátha egy süti darab a szám szélén maradt.

Hátrahajtott fejjel nevet a fejét rázva. Nem értem ezt a reakciót,így idegesen várom hogy abbahagyja.

- Hát..attól függ hogy érted – mosolyog rám.

- Hogy-hogy hogy értem? – ráncolom a homlokom.

- Hát van rajtad ruha…Amit mellékesen megjegyeznék,hogy szívesen letépném rólad – döbbenten nézek rá,a szívem pedig hülyén dobog össze vissza – Ezen kívül ott van rajtad az a gyönyörű barna szemed. Amibe ha belenézek teljesen elbűvöl és azt se tudom hol vagyok,mit csinálok,egyáltalán ki vagyok – mélyen a szemembe néz én pedig levegőt sem merek venni – Az pisze kis orrod. A formás alakod. És az az édes szájad. Amit akkor szeretek a legjobban,ha mosolyog. Ha miattam mosolyog. És őszintén? Akkor még jobban szeretném ha magamon érezhetném – szinte morogja.

Egyre közelebb kerül arca hozzám, érzem a leheletét arcomon. El szeretnék húzódni,de egyszerűen nem bírok. Fogságban tart gyönyörű csillogó tekintetével. Rózsaszín nyelvét kidugja ajkai között és megnyalja azokat.  Megbabonázva figyelem a mozdulatsort,mígnem száját meg nem érzem nyakam és vállam találkozásánál. Fejét kisfiúsan belefújva hümmög egyet és puszit nyom rá. Sóhajtva élvezem érintését.

Félnem kéne tőle,de nem teszem. Valamiért megnyugtat,hogy ilyen közel tudhatom magamhoz. Másrészt pedig a gyomromban egy csomó keletkezik amit pillangók röpködnek körül.

- Alice? –dörmögi nyakamba.

- I-igen? – alig bírok megszólalni.

- Ez j-jó érzés? – kérdése teljesen letaglóz. Szája érintésére figyelek még mindig a bőrömön. – Válaszolj! – hangja,mintha könyörögne.

- I-igen – nagyot nyelve suttogom.

- Nem hallottam! – morogja,a következő pillanatban pedig beleharap bőrömbe. Apró sikoly csúszik ki a számon és zihálva próbálom kezemmel eltolni sikertelenül.

- Igen H-Harry – próbálom hangosabban mondani.

- Hmm – újra megérzem fogai érintését,mire bepánikolok.

- Harry k-kérlek. M-megijesztesz.

Ebben a pillanatban megdermed úgy ahogy van. Mélyről előtörő szuszogását hallom csak.

- Alice?

- Igen?

Elhúzódik és elém ülve beletúr a hajába.

- F-félsz tőlem? – néz rám nagy szemekkel.

- T-tessék?

- Félsz tőlem? – tekintetében ,mintha csalódottsággal vegyített szomorúságot vélnék felfedezni.

Nem tudok rögtön válaszolni. Félek tőle? Nem. Én nem félek tőle. Miért félnék? Eddig csak segített nekem. Beavatott a titkába. Nem félek tőle. Attól félek amit érzek. Mikor megérint. Mikor meglátom. Vagy amikor egyszerűen csak rá gondolok. Félek attól a hülye érzéstől a hasamba és attól a hülye bizsergéstől is a testemen. Nem beszélve a harsány szívdobogásomról.

És persze megijesztett az előbbi tette. Nem tudom,mit akar elérni az ilyen fajta magánakcióival,de megrémiszt. És egyben kíváncsivá is tesz.

- Nem félek tőled Harry – jelentem ki határozottan a szemébe nézve.

- Nem? –bizonytalanul összeráncolja homlokát.

- Nem –apró mosoly húzódik a számon. – Csak megijedtem. Nem értem mit csináltál – veszem halkabbra hangomat.

Fürkészve nézeget egy darabig.

- Bocsánat – hangja teljesen őszintének cseng,ahogy szeme is. – Ne haragudj rám kérlek – annyira kisfiúsan ártatlanul néz rám,hogy azt hiszem elolvadok.

- Semmi baj Harry – vörösödve sütöm le szemeim.

- Akkor nem haragszol?

- Dehogyis – rázom a fejem hevesen. Hogyan tudnék rá haragudni?

Mély sóhajt hallok majd hirtelen egy puszit kapom jobb arcomra.

- Megérkeztünk.

Felkapom a fejem és akkor veszem csak észre,az óriáskerék megállt,ki kéne szállnunk.

Feltápászkodik,kezét nyújtva nekem húz fel. Mikor kilépünk a kabinból még odasúgja nekem:

- Egyébként… Ne félj. Majd meg fogod érteni mit is csináltam valójában.

Harry lakásába visszaérve, lezuhanyzom és felveszem  az egyik tiszta pólóját. Már megszoktam ezekben lenni. Megszoktam azt a kifejezett Harry illatot ami belőlük árad. Sőt. Egyik pillanatban azon kapom magam,hogy mélyet szippantok illatából.

Hangos csörrenést hallok,valaki csenget. Mivel Harry a fürdőben van bezárkózva,úgy döntök ajtót nyitok.

- Jó estét! – mondja az illető,majd tátott szájjal néz rám. Zavartan igazgatom a hajam.

Az ajtóban egy Harrynél talán kicsit fiatalabb szőkés barna hajú fiú áll. Kék szemei folyamatosan csillognak,majd elvigyorodik.

- Hellóóó – nyújtja meg az „ó” betűt miközben felvonja szemöldökét.

- Sz-szia – dadogom teljesen zavartan.

- Itt lakik egy bizonyos Harry Styles?

Bólintok.

- A postás véletlenül hozzánk dobta a leveleit – nyújtja át a borítékokat.

- Ó. Köszönöm.

- Nincs mit. És te? – mosolyog.

- Én?

- Ki vagy te?

Már szólásra nyitom a számat,mikor meghallok egy hangot.

- Ő az,akit nem fogsz átcseszni.

Harry ideges tekintettel mered rá,én pedig beharapva a számat nézek rá értetlenül.

- Mi?- néz rá a fiú meglepetten.

- T-tessék? – kérdezem.

- Semmi – kifújja a levegőt és szélesen elmosolyodik. – Kösz a leveleket. Most viszont sajnos menned kell. Dolgunk van. Szia! – hadarja el, a következő pillanatban becsapja az ajtót és rám mered igéző zöld szemeivel.