19.fejezet

~Harry

Tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Ezt miért csináltad?

- Mit? – tettetem a hülyét.

- Miért zavartad így el?

Erre pontosan  én sem tudom a választ. Csak megláttam és az első gondolatom az volt,hogy Alice nem beszélhet vele.

- Mert...Öhm. Nem volt szimpatikus.

Még mindig értetlen fejjel csak néz.      

- Mindegy – mondom,majd ismét eltűnök a fürdőben.

Az ágyban fekve várom,hogy Alice elkészüljön a tusolással. A telefonomat nyomkodom,ami a legkevésbé sem köt le. Mikor jön végre ki? Normális az,hogy ezt ennyire várom?

Néhány perc múlva lépteket hallok. Alice felkontyolt hajjal jön felém. Meztelen felsőtestem láttám ismét zavarba jön,ezért megbotlik a szőnyegben.

- Csak óvatosan!

 Hirtelen eszembe jut valami és elmosolyodom.

- Befonhatom a hajadat?

Megtorpan.

- M-miért?

- Nem tudom. Nagyon szép a hajad. Még nem láttam befonva. Légy szíves – nézek rá nagy szemekkel,mire a szája széle megrándul az elfojtott mosolytól.

- Rendben – bólint és leül az ágyra törökülésben.

Mögé térdelek és a hajához nyúlok. Puha és selymes. Kiszedem belőle a hajgumit,majd az éjjeliszekrényhez nyúlok a fésűért. Óvatosan fésülni kezdem,nehogy meghúzzam véletlenül.

- Szólj ha húzom!

- Oké – neveti el magát csöndesen.

Fonni kezdem gyönyörű szép hosszú haját. Még nem igazán csináltam ilyet,csak amikor Louis kicsi ikerhúgai meg nem kértek rá. Olyan aranyosan néztek,nem tudtam ellenállni nekik. Bár mikor végeztem kissé furcsa tekintettel néztek a tükörbe. Való igaz,nem lett valami csodálatos a két fonás,de azért megköszönték és biztosítottak róla,hogy nekik így is teljesen megfelel. Louis húgai egyébként imádnivalók. Többször vigyáztam már rájuk Louival.

- Kész is! – szólok,majd magam felé fordítom. Megint megállapítom,hogy nem vagyok egy művész,de azért nem lett olyan rossz. Bár lehet,hogy ez csak Alicenak köszönhető,hiszen bármilyen a haja,gyönyörű arca úgyis elveszi róla a figyelmet.

- Megnézem a tükörben – pattan fel én meg nevetve figyelem ahogy a fürdőbe fut.

Egy perc sem telik el,máris siet vissza hozzám.

- J-jó lett – mosolyodik el.

A hátára dől és magára húzza a takarót. Én is így teszek,ezzel kissé lehúzva róla a paplant.

- Hé! – nevet és visszahúzza azt. Én pedig megint vissza magamhoz. Néhány percig folytatjuk a kis játékunkat majd felé fordulva elmosolyodom.

- Tudod..ha közelebb jönnél hozzám,kényelmesebben elférnénk.

Apró mosollyal a száján vörösödik el és szólásra nyitja a száját,de mielőtt bármit is mondhatna átkarolom és magamhoz húzva szorosan karjaimba zárom.

- Így  mindjárt jobb – suttogom.

Érzem akadozó lélegzetvételeit csupasz bőrömön és sűrű szívritmusát,ami gyönyörűen szól az enyém mellett.

- Miért van rajtad melltartó? – kérdezem hirtelen,miután megérzem,hogy pólója alatt nem meztelen.

- T-tessék? – döbbenten húzódik arrébb,de csak egy kicsit ó,mert nem engedem tovább.

- Jól hallottad! – vigyorgok rá. Tulajdonképpen pontosan tudtam miért van rajta. Egyszerűen csak imádom amikor elpirul.

- H-hát,m-mert…- megakad.

- Jól van. Értem én – kacsintok rá. Megkönnyebbülten sóhajt fel,azt hiszi ennyi volt – De nem kényelmetlen? Ne segítsek levenni?

- Harry! – szól rám égő vörös arccal.

- Bocsánat – vigyorgok.

Csöndben nézem,ahogy Alice fekve mozgolódik a helyén,majd végre megtalálva a kényelmes pózt nyugton marad.

- Mi a kedvenc színed? – meglepve néz rám.

- Miért?

- Csak érdekel.

- Ööö. Nem tudom. A szivárvány.

Válaszán mosolyognom kell.

- Neked?

- Nekem a kék. Kedvenc állat?

- Miért kérdezel ilyeneket? – nevet szégyenlősen.

- Mondtam már. Csak kíváncsi vagyok. Nos?

- Hát talán az elefánt.

Meglepetten nevetem el magam.

- Az elefánt? Miért?

- Nem is tudom. Olyan aranyosak. De a kutyákat is nagyon szeretem. Kiskoromban  mindig akartam egyet. Meg elefántot is. Csak gondoltam azt végképp nem kaphatok. Így maradtam a kutyánál – mondja komolyan,belőlem meg kitör a nevetés.  - Most mi az?- neveti el magát ő is.

- Elefántot akartál? – nevetek még mindig.

- Ühüm – bólogat vadul.

- És kaptál?

- Nem. És kutyát se – mondja elszomorodva. – És neked mi a kedvenc állatod?

- A pingvin.

- Pingvin? – néz csodálkozva. – Miért?

- Mert olyan aranyosak,amikor összebújnak a hidegben. Attól függetlenül,hogy ez létszükség kérdése – nevetek fel. – Kedvenc étel?

- Csoki – csillan fel a szeme,én meg csak nevetek. – És a nutella. Bár még csak nálad ettem ezeket.

- Akkor holnap veszek neked valami csokit.

- Köszönöm. Neked?

- Hmm. Bolognai. Alice módra – mosolygok ő meg nevet.

- Az volt az első főztöm,úgyhogy ne kritizáld!

- Sose tennék ilyet! Nagyon finom volt.

Kételkedve vonja fel szemöldökét.

- Nem hiszel nekem?

Elmosolyodik.

- De igen.

- Akkor jó – felé hajolok és puszit nyomok arcára. Mosolyogva süti le a fejét. – Kedvenc nap?

 - Szombat.

- Nekem is – szólok elégedetten.

Elneveti magát.

- Naplemente vagy napfelkelte? – kérdezi hirtelen.

- Öö. Nem is tudom. Ezen még nem gondolkodtam. Neked?

- Napfelkelte.                  

- Miért? – mosolygok.

- Uhm. Ez így lehet,hogy furcsán fog hangzani. Sz-szerintem… A naplemente is szép. De olyankor,elmúlik valami. Talán csak egy nap az. De akkor is. Elmúlik és nem ismétlődik meg még egyszer. Nem fog újra megtörténni. Vége van. És aztán egyre sötétebb lesz,mígnem teljesen besötétedik. Nem szeretem a sötétet – suttogja maga elé – A napfelkelte pedig egy új napot jelent. Új nap. Új esély. Egy új r-remény. T-talán…- nem fejezi be,megakad.

- Értem – tudom mire gondol.

Pár percig  csak bámulunk csendben magunk elé,majd felteszek egy kérdést,amit már rég meg akartam kérdezni.

- Voltál már valakivel?

Értetlen szemekkel néz rám.

- T-tessék?

- Szűz vagy még?

Elkerekedett szemekkel vörösödik el és zavartan kapja el tekintetét. Gyors hangulatváltozását magamban mosolygom csak meg.

- Hmm? – ujjaimmal álla alá nyúlva próbálom rákényszeríteni,hogy rám nézzen. Fejét sikerült magam felé fordítanom de még mindig nem néz szemembe. – Alice? Nézz rám kérlek! – végre sikerül elkapnom tekintetét,mely csak zavartságot tükröz. – Alice! – nevetek halkan.

Aprót bólint,mire egy pillanatra a szívem kettőt dobban egy helyett,elhúzza fejét és beletemeti a párnába. Halk morgást hallok felőle.

- Tessék? – nevetek.

Megint morogni kezd a párnába.

- Így nem hallom! – kezemmel végigsimítok oldalán,mire megdermed,de tovább motyog. – Alice!

Kissé felemeli fejét,de még mindig a párnába süllyeszti.

- Ajj Harry!

- Mi az? – hangosan nevetek. Eszméletlenül aranyos.

- M-miért kell ilyeneket k-kérdezned?

- Bocsánat. Csak azt hittem kérdezz – feleleket játszunk. És csak kíváncsi voltam.

- N-nem igaz.

- Tessék? – kérdezem meglepetten.

- P- pontosan tudtad a választ! – rám elemi tekintetét és beleharap alsó ajkába. Ez a mozdulat kissé elveszi a figyelmemet így nem válaszolok rögtön.

- Nem.

- De! – és legnagyobb meglepetésemre elneveti magát.

- Neeem.

Vadul bólogat.

- Miért tudtam volna?

Elgondolkodva billenti kicsit oldalra fejét.

- Hát tudod rólam,amit tudni lehet. És egyébként meg. Nézz rám – fintorogva méri végig magát. Én is így teszek,kivéve a fintorgást. A talpától kezdve a formás combján keresztül,a gyönyörű szép arcáig végigmérem. Nem találok rajta semmi kivetnivalót. Minden apró kis  bőrhiba,folt,ütés,vagy vágásnyom hozzá tartozik. Mind hozzá tartoznak. És ezekkel együtt találom Őt ellenállhatatlannak.

- Nézlek – suttogom. Nézem azt az igéző barna szemeit,a hosszú szempillákkal. A puha száját. Minden bizonnyal puha. Szívesen oda érinteném hozzá ajkaim,hogy megbizonyosodjak róla. – És pontosan mit is kell nézni?

- Hát hogy mennyire..                      

- Gyönyörűséges vagy?

Zavartan felnevet.

- Öhm. Nem. Nézz meg jól! Senki sem akarna velem lenni.

- Én igen – csúszik ki a számon. Értetlenül,zavartan néz szemeimbe.

- T-tessék?

- Öhm. Semmi. Bocsánat. Mindjárt jövök – pattanok fel és beviharzok a fürdőbe.

A mosdókagylóra támaszkodva nézek idegesen a tükörbe. A pillangók a hasamba hevesen verdesnek,a szívem majd kiugrik a helyéről. Nem bírom ezt tovább. Akarom őt. Most azonnal. De nagyon félek. Félek,mit reagálna. Megijedne. És visszautasítana,amit nem bírnék elviselni.

Gyorsan levetkőzöm és újra lezuhanyzom forró testem jéghideg vízzel,hogy lenyugodjak. Mindenhol.

Alice csukott szemmel fekszik,mikor megérkezem. Lekapcsolom a villanyokat. Mellé fekszem,magam felé húzom kicsit a takarót. Kipattannak szemei.

- H-Harry?

- Igen?

- O-oda bújhatok hozzád?

Hitetlenül elmosolyodom,a lepkéim megint feltámadtak.

- Már kérni akartam – suttogom és szorosan karjaimba zárom.

Álmosan nyitom ki a szemeim,a gyenge karok még mindig ölelnek. Haja kócosan fekszik mellette. Óvatosan kibújok szorításából,és kimegyek a szobából. Ma benézek az étterembe,így gyorsan kapkodom a készülődéssel. Alice még mindig nem kelt fel,így egy lapra írok neki,hogy dolgozni mentem,délután jövök. Mellé teszem a lapot és körülnézek a szobában. Megakad a gitáron a szemem,így hirtelen ötlettel vezérelve tokjába téve veszem fel a hátamra és lépek ki az ajtón.

Az étterembe érve rögtön az irodába készülődöm ami egy melléképületben helyezkedik el. Van néhány papírmunka számomra. Sóhajtva kezdek neki,de egyszerűen nem bírok koncentrálni. Eszembe jut Ő. Azt mondtam neki pincérként dolgozom itt. Ami részben igaz is,ha nem vesszük figyelembe,részben enyém a vendéglő.

Eszembe jut a szája,amint idegességében vagy zavartságában beleharap. Ettől egyszerűen megőrülök így eldobva a papírokat idegesen állok fel. A szobában járkálok össze – vissza néhány percig,majd tekintetem a gitárra téved. Nem tudom pontosan miért is hoztam ide. Rég gitároztam.

Kiveszem a tokból és behangolom. Játszani kezdek egy régen tanult dallamot,amit tovább viszek egy általam kitaláltba. Ettől pedig hirtelen jön egy ötlet. Gyorsan papírt,és ceruzát ragadok és vadul írni kezdek egy szöveget. Mikor befejezem,zenét is írok hozzá. Nem tudom meddig csinálom ezt. Teljesen belemerülve koncentrálok egyetlen egy dologra. Hogy mit is érzek valójában.

Mivel az időt jól elszórakoztam a művészi énem kitörésével,tovább kellett bennmaradnom.

A kocsihoz sietek,remélem Alice rendben van. Zuhog az eső,ahogy itt általában. Hosszú utcákon vezetek végig,egyszer oldalra nézek és megakad a szemem valamin. Egy tetováló szalon. Hirtelen fordulva jobbra, parkolok le előtte. Itt az ideje egy új tetkónak.