21.fejezet

Hiiii. Itt az új rész,bocsánat,a kérések ellenére nem sikerült túl hamar hoznom. A kérések ellenére(!!!!!!!).

Tejóóóisten.asdjsokpowkposkdaéőw. Azt hittem nem látok jól. Kaptam kommentet! *o* Iszonyatosan jól estek. Mondhatni ez tartott életben. Olyan szinten boldog lettem tőle,hogy jaj. :D Szóval,nagyon nagyon örülnék neki,ha ez nem csak egyszeri alkalom lenne és valaki írna valamit. Mert ez iszonyatosan sokat jelent nekem. És akik írtak,nem tudom kik voltak,nem ismerem őket,de csak ennyi: imádlak titeket és köszönöm. <3

~Alice

Körübelül öt másodpercig érzem száját az enyémen. Nem mozgatja puha,telt ajkait. Csak édesen ott tartja. Abban az őt másodpercben pedig megfordul velem a világ. A lábaim remegnek,a gyomromban a lepkék vad táncot járnak,a szívem majd’ kiugrik a helyéről.

Mikor elhajol döbbenten nézek rá. Megcsókolt. Uram isten. Nehezen veszem a levegőt,azt hiszem egy kisebb fajta sokkot kaptam. Ő meg csak fürkészve nézeget. Szeméből nem tudok semmit sem kiolvasni.

- Alice? – hangja bizonytalanul cseng.

Nem bírok megszólalni. Nem kapok levegőt. A fejem ég,legszívesebben azonnal eltűnnék. Nem bírok tovább ott állni előtte. Hirtelen ötlettől fogva gyorsan ellépek előle, és futva az ajtó felé veszem az irányt.

- Alice! – hallom a hátam mögül rekedtes kiáltását,de én csak tovább rohanok,ki a sötét utcára.

Hallom gyors lépteit mögöttem,el fog érni. Idegesen pillantok hátra,de akkor Harry megtorpan,arca eltorzul és rám kiált:

- Vigyázz Alice!

Előre fordulok,de már késő,az előttem lévő óriási fába ütközöm teljes erővel. Fájdalmasan felnyögök,mikor a földre esem. Az arcomhoz kapok,nem érzek rajta semmit,csak,hogy fáj.

- Bassza meg! – Harry érkezik meg,leggugolva elém,fogja két kezébe az arcomat. – Jól vagy? – aggodalmas tekintettel kérdezi.

Az ütéstől még kótyagos fejjel nézek szikrázó zöld szemeibe.

- J-jól vagyok – hangom halkan cseng.

- Annyira megijesztettél. Ilyet ne csinálj többet – néz rám szigorúan.

Megpróbálok feltápászkodni,de nem hagyja.

- Ne. Majd én – azzal felkap,egyik kezével a lábamat,a másikkal a hátamat tartja,és könnyedén sétál velem vissza a házhoz. Én eközben vörösen hunyom le a szemeim,nem merek rá nézni. Most csak még bénábbnak gondolhat.

Kinyitja az ajtót és a liftbe megyünk. Megnyomja a gombot és rám néz.

- M-mostmár letehetsz.

Elmosolyodik.

- De nem szeretnélek.

- T-tudok a saját lábamon is járni – kissé ingerülten mondom. Azt szeretném ha letenne. Rettentően zavarba hoz,hogy a karjában tart.

- De én fogni akarlak – tekintetétől megborzongok és bólintok. Hát legyen.

A liftajtó kinyílik,és Harry kilép rajta.

- Kivennéd a kulcsot a zsebemből? – bólintok és kabátzsebében kezdek kutakodni. – A farzsebemben van édes – morogja én meg megdermedek egy pillanatra,majd bizonytalanul hátra nyúlok. – A másikban – kuncog én meg vörösödve adom neki oda. – Köszönöm tündér.

Benyitunk a házba,ahol a kanapéhoz visz és leültet rá. Megcsörren a telefonja.

- Mindjárt jövök – mondja,majd eltűnik a szobájában.

Magam elé meredve kezdek el gondolkodni az előbb történteken. Megcsókolt. Te jó ég. Megcsókolt. Az nem lehet. Lehetséges,hogy csak képzeltem az egészet. De akkor miért érzem még mindig a számon ajkainak puha melegét? Biztos vagyok benne,hogy megtörtént. Nem képzelődtem. De ha azt tettem volna,akkor is furcsa. Miért képzelődnék ilyenekről?

Mert érzel valamit iránta – jött egy kis hang a fejemben. Bármennyire is próbálom tagadni ezt,ehhez már semmi kétség nem fér. Jól esett a csókja és nem akartam,hogy vége legyen. Örökre ott akartam maradni a karjaiban.,puha száját ízlelgetve.

De Ő? Miért csókolt meg? Mert akar tőlem valamit? Az ki van zárva.

- Bocsánat,itt vagyok – összerezzenek,Harry zökken ki elmélkedésemből. Elém hózza az egyik fotelt és helyet foglal velem szemben. – Minden oké?

- Igen – illetve nem. Nem értelek,Harry.

Sóhajtva dől hátra és engem néz. Egyfolytában. Nem tudom hány perc telik el,de kezdek lassan megőrülni. Tekintete szinte égeti arcomat,melyet nem merek felemelni. Előreomló hajammal próbálom takarni arcomat.

- Miért futottál el? – kérdezi hirtelen.

Felkapva a fejem,tör ki belőlem oly hirtelen,hogy rögtön visszaszívnám :

- Miért csináltad ezt?

Meglepetten néz rám és,mintha arcán halvány mosoly suhanna át.

- Én kérdeztem először – mondja pimaszul.

Lesütöm a fejem.

- Kérlek válaszolj. Tudni akarom. T-tudnom kell – előrehajol, így arca közelebb kerül az enyémhez.

Nem bírok megszólalni.

- R-rossz volt? Nem akartad? – fürkészve nézeget.

Rossz volt? Dehogy volt rossz. Hogy tud egyáltalán ilyet feltételezni? Én csak…

- É-én csak azt h-hiszem m-megijedtem – alig hallatszik,amit mondok.

- Miért? – halványan elmosolyodik.

Elpirulok.

- T-tudod. É-én még ilyet nem csináltam.

Tátott szájjal,elkerekedett szemekkel néz rám.

- Még sosem csókolóztál? Még sosem csókoltak meg?

Megrázom a fejem.

- Én adtam az legelső csókodat?

Alsó ajkamba harapok és aprót bólintok. Szempilláim alól óvatosan felnézek rá,arca csodálatot tükröz.

Még közelebb kerül hozzám,és ajkaimra pillant.

- Én adtam az első csókot neked? Azokra a puha kis ajkakra? – suttogja én meg már teljesen vörös vagyok. – Én érezhettem őket először? – hanga is csodálattal teli.

 Nem szól semmit csak néz. Nem bírom tovább átható tekintetét.

- V-válaszolsz a kérdésemre? – hangom megremeg.

- Igen.

De nem szól. Lehajtja fejét és felsóhajt.

- H-Harry? Miért tetted ezt?

Fölnéz és apró mosolyra húzza száját.

- Szerinted?

- Szerintem mi? – értetlenkedem,mire elneveti magát.

- Szerinted miért csináltam? – felvont szemöldökkel néz rám.

- N-nem tudom – az igazat mondom. Fogalmam sincs.

- Na de mégis. Az emberek mikor szoktak csókolózni?

Némán figyelem.

- Mikor szerelmesek – tekintetét mélyen enyémbe fúrja,én pedig levegőt sem merek venni. – Legalábbis általában. Ez a jobbik ok – halványan elmosolyodik,de mosolyában szomorúságot vélek felfedezni. – Tehát ha szerelmesek… - suttogja és két kezével az enyémekért nyúl és magunk közé emelve tartja ott.

Ha szerelmesek. Úgy hatol a szívemig ez a mondat,hogy azt hiszem megőrülök. Hirtelen melegem van és úgy érzem ki kell mennem a levegőre,mert különben elájulok.

Ez nem lehet.

- Tudod Alice…Emlékszel amikor arról beszélgettünk,milyen érzés szerelmesnek lenni? – vár egy kicsit,én meg bólintok. – A bizsergés,a szívverés,a pillangók – felsóhajt és lehunyja szemeit. – Én ezeket érzem. Irántad – kinyitja szemeit és az én döbbenettől csillogó szemeimbe fúrja tekintetét. – Szerelmes vagyok beléd – suttogja.

Nem jutok szóhoz. A szívem mindjárt kiugrik a helyéről,és arcom olyan vörös,mint talán még soha. Nem tudom meddig bámulok rá tágra nyílt szemekkel,de sokáig. Ez biztos.

- Kérlek mondj valamit!

Fogalmam sincs mit mondhatnék.

- E-ez nem lehet.

Összeráncolt szemöldökkel néz rám.

- Ezt hogy érted?

- N-nem érezheted e-ezt.

- Miért? – csodálkozva vonja föl szemöldökét.

- H-hát ez egyértelmű,nem?

Fürkészően néz,majd kicsit megrázza fejét.

- Nem – határozottan cseng a hangja. – Egyáltalán nem egyértelmű. Megosztanád velem,kérlek?

Nagyot nyelek. Összekulcsolt kezeinkre nézek,majd vissza gyönyörű szép arcára,mely most kíváncsian vizslat.

- N-nézz magadra. Majd rám – suttogom elhaló hangon.

Ő pedig néz. Tetőtől talpig végigmér.

- Nem értem.

Ajkamba harapok.

- Hogy nézel ki? Hogy nézek ki? – csúszik ki a számon,mire arcán megdöbbenést látok. – Ki vagy? Ki vagyok? Mit csinálsz? Mit csinálok? H-Harry én egy senki vagyok – a sírás határán állok,az első könnycsepp már legördült fájdalmas arcomon – Senki. Semmit nem érek. Semmit,érted? – hangom elcsuklik kezemet kirántom az övéből. – Semmit. T-te hogy tudnál így érezni? Hogy lehetne,hogy Te esetleg belém… - nem bírom folytatni a  mondatot. – H-Harry,te engem nem… - nem bírom befejezni,keserves zokogásban török ki.

Könnyeim mögött látom döbbent arcát. Egy ideig csak sírok,ő pedig néz,majd hirtelen feláll.

- A kibaszott életbe már! – hangját felemeli,én pedig rögtön elhallgatok. Értem nyúl és újra karjaiba kap. A hálószoba felé tart,ahol óvatosan az ágyra tesz és fölém helyezkedik. Mozdulni sem merek,teljesen letaglóz. – Nem hiszed? Nem hiszed,hogy így érezhetek irántad? Bebizonyítsam? Hmm Alice? – szinte morogja. – Sokféleképpen be tudnám neked bizonyítani,ám – szemében egy sötét villanást vélek felfedezni. - Mutatok valamit – fölöttem térdel és ingének gombjait kezdi kigombolni,mire elhalva nézek rá,majd ledobja a földre – Látod? Látod Alice? – teljesen megbabonázva nézek rá. Meztelen felsőtestére téved tekintetem és érdekes dolgot fedezek fel. Harry hasán egy óriási pillangó van. A mellkasán lévő madár pár alatt egy újabb tetoválás helyezkedik el,ami egy pillangót ábrázol. – Tudod mi ez? – újra leereszkedik hozzám és szemeimbe nézve elmosolyodik. – Egy pillangó. Tudod miért? – olyan közel van,hogy érzem meleg leheletét. – Mert ezt érzem. Kis pillangókat a hasamba. Amiket előtted soha az életben nem éreztem. Ott csapdosnak a hasamba. Most is. Együtt mozognak össze-vissza. De összességében,mintha egyetlen egy nagy lepke beköltözött volna oda – halványan elmosolyodik – És miattad. Csak is miattad Alice – suttogja.

Percekig csak nézek rá. Bámulom. Soha életemben nem mondtak még nekem ilyeneket. A szívem hevesen verdes,majd’ kiugrik a helyéről. A szavai olyan melegséggel töltenek el,amit még sosem éreztem. És arra késztet,hogy higgyek neki. Nem teljesen. Csak egy kicsit. Egy kicsit,mintha kezdeném elhinni,hogy ez lehetséges.

- D-de m-miért? – a saját hangomat alig hallom.

Elmosolyodik.

- Nem tudom pontosan. Azt viszont igen,hogy amikor meglátlak,szétrobbanok az örömtől és hevesen ver a szívem. Hogy hozzád akarok érni. Hogy úgy kívánlak,mint még soha senkit sem – elakad a lélegzetem. - Nem akarom,hogy szomorú legyél és hogy,sírj. Látni akarom a mosolyod. A nevetésed. Azt akarom,hogy miattam legyél boldog. Boldoggá akarlak tenni,Alice – mondja határozottan. –Az egyetlen kérdés,hogy  Te hagyod-e ezt nekem. Boldoggá tennélek. Megtennék érted bármit. Vigyáznék rád. Megbecsülnélek Alice! Mellettem olyannak éreznéd magad,amilyennek igazából is kéne. Amilyen vagy.

Nagyot sóhajtok és lehunyom a szemeim.

- És tudod,milyen vagy? – szemem kipattannak,mikor megérzem fülemnél a leheletét. – Csodálatos. Gyönyörű. Gyönyörű,gyönyörű,gyönyörű,gyönyörű… - hajtogatja egyfolytában,én pedig nem bírom tovább,egy könnycsepp csorog le arcomon,amit egy másik követ.

- Miért sírsz? – meglepetten,aggodalmasan néz rám.

- N-nekem még s-sosem mondtak ilyen sz-szépeket – suttogom.

Hitetlenül néz rám,majd ajkát megérzem az arcomon,amint lecsókolja könnyeimet. Remegve sóhajtok fel.

- H-Harry – suttogom csukott szemmel.

- Alice – morogja és orrát az enyémhez dörgöli. Kinyitom szemem és hihetetlenül közelről látom meg izzó zöld szemeit. – Alice,kérlek!

- Harry? – nem értem mit szeretne.

- Alice,kérlek. Kérlek hadd csókoljalak meg! Kérlek,kérlek,kérlek,kérlek! – suttogva könyörög nekem. A szívem vadul ver és azt hiszem mindjárt elájulok. Nem bírok megszólalni,csak bólintok egyet. Csodálattal néz rám,úgy ahogy ezelőtt még senki. Egyre közelebb kerül arcomhoz,zihálva veszem a levegőt,legnagyobb megkönnyebbülésemre ő is. Mikor orrunk már összeér még egyszer megszólal: - Alice. Édes Alice – majd száját enyémre nyomja. Először lassan mozgatja azt enyém ellen,majd egyre mohóbban kéri táncra ajkaim,amik mozdulatlanul maradnak. Fogalmam sincs,hogy kéne csinálnom,félek,hogy elrontom. – Alice,kérlek. Kérlek mozdítsd meg a szád! – rekedtes hangjától végigfut rajtam a libabőr és engedelmeskedem neki. Ajkaim mozogni kezdenek,mire egy elégedett sóhajt hallok meg. Egyre jobban belejövök. Legalábbis azt hiszem. Élvezem,ahogy puha szája az enyémet súrolja. És végtelenül hálás vagyok neki,amiért nyelvét meg sem próbálja átdugni a számba. Csak csókol. Gyengéden,egyszerűen. Semmi extra. Csak csókol.

Fogalmam sincs meddig csókolózunk. Csókolózunk. Talán csak percek telnek el,talán órák. Egyet viszont tudok. Akarom Harryt. Akarom Őt.