Epilógus

Ez itt a „vége vége”. Mikor írtátok,hogy nem akarjátok,hogy vége legyen eszembe jutott,hogy lehetne még tovább vinni pár részig,bele lehetett volna tenni még valami bonyodalmat . . . El is gondolkodtam rajta,de aztán arra jutottam,hogy ennek most így vége lesz. Végigvittem azt,amit szerettem volna. Ha tovább folytattam volna már egy kicsit másik történet kerekedett volna ki belőle. Más cím kellet volna neki,más lett volna a mondanivalója. Egyébként nem tudom értitek-e a címet . . . És remélem volt mondanivalója nektek,bár nem tudom. Lehet,hogy nem is volt.

Köszönöm,hogy itt voltatok velem,azoknak is,akik kommenteltek,azoknak is,akik csak olvasták. Az elején nagyon féltem,hogy lesz-e egyáltalán valaki itt,vagy hogy tetszeni fog-e egyáltalán valakinek . Nagyon jól esett és bátorított az összes kedves szó,amit írtatok! Köszönöm. <3

Alice és Harry történetét nagyon nagyon szerettem írni,boldoggá tett. Most viszont elbúcsúzom tőlük,mert új blogot kezdek. Éééééés Harryset. :) Nem tudok szabadulni ettől az embertől.:) Nem tudom,mikor lesz fönt a rész,vagy egyáltalán maga az oldal mert most elmegyek másfél hétre,aztán két napot otthon töltök,majd megint egy hétig nem leszek itthon. Aztán azt hiszem megint elmegyek..:D.  Úgyhogy most ne számítsatok rám nagyon,bár bármi megtörténhet…Igazából több történet is a fejemben van,és még nem tudom pontosan melyiket szeretném elkezdeni,úgyhogy amíg nem leszek nagyban gondolkodom ezen. És ide fogom kitenni a linket,amint megcsináltam. Remélem ott is velem lesztek.

Bocsánat a szövegelésért . . .

Még egyszer köszönök mindent,majd jelentkezem!

xxx

Epilógus

A nap melegen simogatja arcbőrömet,érzem a frissen nyírt fű illatát. Mély levegőt veszek. Aztán meghallok egy kacajt. Először az egyiket,majd egy másikat. Az első vékony,lágy,gyermeki. A második mélyen rekedtes,amitől ezernyi emlék jut az eszembe.

Mikor először hallottam a hangját.  „Ööö,hello” – mondta. Felkuncogok a gondolatra,hogy mennyire féltem akkor tőle. Most pedig ő a férjem.

Harryvel hét éve vagyunk házasok. El sem hiszem.

- Anyu, anyu ! – hallok egy sikolyt,mire ijedten fölülök és a hang irányába kezdek futni.

Pici lábain felém siet. Barna,hosszú göndör haja mögötte lobog. Mikor elém ér,látom,hogy gesztenyebarna szeme könnyes.

- Mi baj,Lucy?

- Megütöttem! – mutatja nekem mutató ujját,amin egy aprócska seb éktelenkedik. Leguggolok hozzá és megpuszilom pici ujjacskáját.

- Már jobb? – kérdezem.

- Igen,de Tony is megpuszilja? – kérdezi és domború hasamra mutat. Elmosolyodom és bólintok,mire kezét oda tartja pocakomhoz. – Én is adok neki! – hajol közelebb és megpuszilja leendő kistestvérét.

- Én nem kapok? – hallom meg Harry hangját,aki felénk közeleg és  tettetett felháborodással néz.

- Ha idejössz kapsz! – kiáltom neki.

Fölemelem Lucyt a karomba és mikor Harry hozzánk ér két oldalról pusziljuk meg arcát.

- Anyu,vissza akarok menni! – kezd rúgkapálni Lucy,mire leteszem és futni kezd a játszótér felé. Harryvel követjük és leülünk a padra,ahol jól láthatjuk mit csinál,amíg játszik.

Hihetetlen,hogy Harryvel gyerekünk van,és közeleg a második. Megbeszéltük,hogy minimum még három újabb kicsivel akarjuk,hogy bővüljön a család.

Lucy három évvel a baleset után született. Mármint amikor majdnem mindkettőnk meghalt. Harry és én majdnem meghaltunk. Utána pedig beleegyeztem,hogy pszichológushoz menjek. Három évig jártam hozzá. És segített. Már jobban vagyok. Jól vagyok.

Utána döntöttük el,hogy itt az ideje egy babának. Harry hihetetlenül jó apuka lett,egyszerűen imádnivaló volt babakocsival maga mellett. Végre van családom. Beleértve apámat is. Szépen lassan megbékéltem vele. A kapcsolatunk olyan,mint egy rendes apa-lánya kapcsolat. Néha eszembe jut,mit is tett,de elhessegetem a gondolatot és inkább arra gondolok,mi minden jót is tett még. Milyen jól döntött,mikor feleségül vette a kórházban megismert páciensét. Clara nagyon kedves,a gyerekük is zabálni való. Aki a testvérem. Kicsit furcsa ez a nagy korkülönbség,de nem baj.

Nem csak családom van,hanem barátaim is. Eleanor és Louis összeházasodtak,csakúgy,mint Zayn és Perrie és Liam meg Danielle. Niallnek barátnője lett,akit a múlt héten jegyzett el. Természetesen ott leszünk az esküvőn. Már alig várom.

- Min gondolkozol? – hajol a fülemhez Harry és belecsókol. Ránézek. Göndör haja összevissza áll,ahogy mindig is,zöld szeme csillog. Ő az az ember,aki megmentett engem.

Elmosolyodom.

- Úgy mindenen.

Fölvonja a szemöldökét több választ várva.

- Az életemen.

- És? Mire jutottál? – biccenti oldalra fejét,és összekulcsolja ujjaimat az övéivel.

- Hogy szép. Szép életem van. És hogy mindezt neked köszönhetem. Mindent neked köszönhetek.

Megrázza fejét.

- De igen. Jöttél és megmentettél. Most pedig . .

- Úristen! – hallok egy hangot,majd oldalra kapom a fejem és egy tizenéves lányt pillantok meg. – Alice Jones,ugye? Kaphatok egy aláírást?

- P-persze – mondom zavartan. A könyvét nyújtja felém,amit én írtam.

- Tudod láttam mennyi díjat kaptál és hogy mindenki téged olvas! Úgyhogy gondoltam biztos jó,lesz így elkezdtem az első könyvedet – hadarja,amíg tollat vesz elő,én meg aláírom neki. – Még csak az elején tartok,de imádom! Mi lesz a vége? Ugye happy end lesz? – néz rémülten.

Zavartan szólásra nyitom a számat,de be is csukom.

- Liz,gyere már,sietünk! – fogja meg a karját egy nő és húzni kezdi. Gyorsan visszaadom neki a könyvet.

- Mindegy, jobb,ha inkább nem is tudom. Csak happy end legyen! – hallom még,aztán Harryvel nevetve nézzük,amint távolodnak.

- Melyik történeted volt? Nem láttam a borítót – mondja Harry.

Elmosolyodom és megcsókolom.

- A miénk.

- És mi is lett a vége? Elfelejtettem – ráncolja szemöldökét,szája szélén pedig vigyor bujkál. – Mi lett a kismadárral? – néz mélyen a szemembe.

Oldalra döntött fejjel nézem Őt és a nyakamban lógó nyaklánchoz nyúlok,amit még tőle kaptam.

- Azt hiszem . . Azt hiszem ő csak. . . – kezdem,de ujját szájamra tapasztja és befejezi helyettem a mondatot.

- Megtanult repülni.

THE END